Tamburás öreg úr

Tamburás öreg úr szerző: Arany János

<poem> Az öreg úrnak van egy tamburája, S mikor az ihlet s unalom megszállja, Veszi a rozzant, kopogó eszközt S múlatja magát vele négy fala közt.

Nem figyel arra deli hallgatóság, Nem olyan szerszám, divata is óság: Az öreg úr (fél-süket és fél-vak), Maga számára és lopva zenél csak.

Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő, S mit összelopott mai zene-költő, Öreg úrnak egyről sincs tudomása; Neki új nem kell: amit ő ver, más a'.

Mind régi dalok, csuda hangmenettel: Váltva kemény, lágy, -- s magyar a némettel; -- Hegyes-éles jajja úti betyárnak, Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.

Nyers, vad riadás... mire a leglágyabb Hangnembe a húr lebukik, lebágyad, Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel... Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.

Majd egyszerü dal, édesdeden ömlő -- Tiszta remekké magába' szülemlő -- Pendűl, melyen a tánc tétova ringat, Mint lombot a szél ha ütemre ingat.

Olykor egy-egy ének nyújt neki vígaszt; A hitújítás kora szűlte még azt: Benne a tört szív, bűnt-vallva, leverve, Vagy erős hittel Istenhez emelve. </poen>