Történet (Magyar mythologia)
| ← Kútfők | Magyar mythologia szerző: Ipolyi Arnold Történet. | Néma élő emlékek → |
I. Honi legrégibb történeti kútfőink az u. n. krónikák, s rokon hagyományos ókori vonásokat felvett történetirás. — Nem egy könnyen vétkezett valamiben, annyira megbocsáthatlanul a nemzeti tudomány, mint ezen őstörténeti kútfőink iránti eljárásában; nem mintha azok akár előbb, akár pedig a történeti iskola éledő mozgalmaiban egészen elhanyagoltattak volna; mert valamint azok sokáig a nemzet egyedüli történetkönyvét tevék, úgy később is a feléledt történeti vizsgálat, mit élesb történeti mértékénél fogva bennük használhatót e tekintetben talált felszedte, ha bár ezt is csak egyes ismert példányok szerint többnyire egyoldalúlag. Elvalának azonban hanyagolva annyira, amennyire azoknak a szorosb történeti kritikán túl álló, de a valódi történeti nyomokkal egyiránt becses, ősi hagyományos mondai elemét nem tudta méltánylani, azt üres s hamis mese s mende-mondának jellemezve folyvást. Miután azonban ma mi alatt e sorok irvák, már az újabb nemzeti tudományos kísérletek méltóbb felfogással igyekeznek kijelelni krónikáink nemzeti hagyományos történeti alapját, elemeit s egyes részleteit, valamint azok előttem onnét a kezdettől, s e mű irása alatt különösen élénken állottak, szivesen elállok jelenleg itt a tárgynak úgy is messze vivő, eltérő taglalásától (bár mennyire kivánatos is volna annak itt legelőkelőbb alapkútfőnk s mythologiai elemük kiismerése tekintetéből való különös tárgyalása), röviden utalva csupán a munkálatokra, melyek azokat legközelebb méltóbb felismeréssel taglalák, péld. Toldy: a magy. tört. költészet 1851, s a magy. nemz. irodalom történetében[1]. Mire nézve ezen mű folyamán, a bennök fenforgó őshitregei képzetek nyomai felemlítésével, amint ezek még magával a nemzeti mondával szorosan összefüggöttek, azon igyekezeteket kiegészíthetni véltem egyiránt. — Mi már ezen krónikai kútfők mai ismeretes szerkezetét, azok alapszövegét, egymáshozi viszonlását, az azonosok különböző példányaik, variansaik st. birálati vizsgálatát illeti, ha bár szinte nem kevésbé alkalmatos volna is tárgyunk kimerítő előállítására taglalni, mind a mellett a rövidség okáért kénytelen vagyok erre nézve is az e tekintetbeni legújabb vizsgálatok[2], és saját vizsgálatom nyománi meggyőződésem azon eredményét röviden adni: hogy kétségtelenül valamennyi, mind egy ugyan azon alapszövegnek kifolyása, mely valószínűleg a 11 század végén v. legfeljebb a 12 sz. kezdetén, talán két külön műben t. i. a legrégibb hún s magyar történet szerkezetében, az elsőre nézve saját eredeti ős hún-magyar mondai hagyomány, s a húnokróli sőt skythákróli némely történetirói adatok felhasználása, a másodikra nézve ismét egyrészt régi hagyományos magy. történeti mondák, másrészt a legrégibb történeti feljegyzések u. n. annales chronici (minőknek 997 kezdődő egy példányával maig birunk, l. Endlicher monum. Arpad), és ismét egyes világi s legendai koriratok s szerkezetek feldolgozása nyomán készült. Ennek másod nyomán szülemlettek mind azon többi ma ismeretünkre lévő krónikai példányok, melyek ezeknek csupán kevésbé vagy többé szoros leirásai, kivonatai, itt ott a folytatásokban bővítései, s melyek olykor szinte sajátságosb célok szemmel tartása mellett is (mint a kézai szöveg) alakíttattak. Mi által már önkényt megsemmisülnek a vélemények, melyek szerint az eddig ismert legkorábbi e nemű szövegek (péld. a kézai féle) tétettek a többiek alapjául, különösen soványabb szerkezetüknél fogva, melyeknek azért a többiek mintegy bővített leirásaik s átdolgozásaikul tekintettek (l. Engel gesch. d. ung. 1. elősz.). Azért alapjukra nézve a mennyire ez az eredeti közös alap szövegre visszavihető, mindnyája egyenjogú, hasontekintélyű; miért is ezen elvvel jártam el kútfői használatukban, s egymást kiegészítő, vagy egymástól eltérő helyeik tárgyunkrai méltánylásában.
A) Ezen krónikai összes szövegeink itt használt kiadásai:
1) Kéza, chronicon hungar. Horányi. Vien. 1781. — Podhracky, Budae 1833. — Endlicher monum. Arpad. Sangalli 1849 (idézve könyv és fejezet szerint, a példányok eltérő helyén a kiadók neveivel).
2) Chron. hung. Posoniense. Toldy. Budae 1852 (idézve könyv és fej. szerint).
3) Chron. Budense. Podhracky. Bud. 1838 (id. a kiadás lapjai szerint).
4) Chron. Dubnicense. Endlicher, 1826 Wiener jahrbüch. d. litterat. anzeige blatt 33 sz. (az itt előjövő variansok idézve a lap szám szerint; néhol Podhracky után mint azokat a chron. bud. kiadásában felvevé).
5) Muglen, chronik der hun. krónikai egyik szerkezetünk német 14 századi fordítása, kiadva Kovachich, sammlung. kleiner. ungedruckt. stücke. Ofen 1805. (könyv és fej. szerint idézve), valamint a hibátlanabb posoni evang. Lyceum kézirati codexe használva.
6) Turóci, chron. hung. Schwandtner scriptores rer. hung. Vien. 1746. (id. könyv és fejezet szerint).
7) A bécsi u. n. képes krónika codex, s többi kiadatlan példányok variansi helyei, hol rájuk szükség volt az idéz. kiadások jegyzetei szerint használvák.
8) Ide sorozom még a chronicon rithmicum, krónikai rimes feldolgozást I Lajos idejéből kiadva: Engel, monum. ungrica. Vien. 1809. (id. lap szerint),
9) és a magy. históriás éneket, a krónikák után s az eredeti hagyomány némi nyomaival verselve, kiadva legújabban Toldy irod. tört. példatáráb. 1. 57 (id. e szerint).
B) Ugyan ezen krónikai históriai emlékek fokán áll alapja s elemeire nézve Béla kir. névtelen jegyzője munkája. Anonymus Belae r. not. de gest. hungarorum. Számos kiadásai közül Endlicheré, Bécs 1827, mint legjobb használtatott (idézve fej. szerint).
C) Ezekhez mindjárt legközelebbi rangban veszem fel az úgy nevezett: Székely pogány krónikát. Az 1533 összeirt (ex actis, u.mond, 153 és cartis 3), hivatalos tanúk által hitelesített és 1695 újra leirt kézirat kiadva először névtelenül (Kilényi Székely Mihálytól): A n. Székely nemz. constitutiói és privilegiumai című munkáb. Pesten 1818 (idézve lap számkint)[3].
D) Következnek legrégibb korirataink, mint nemzeti szenteink legendái, melyek tárgyuk s keltüknél fogva, már pogány korunkkal közel és szorosan érintkeznek; bár a vélhetőnél kevesebbet adnak, miután személyességeiknek, mint a magy. pogányság térítőinek ezzeli közel viszonyba hozásánál fogva, annak bővebb s részletesb felemlítése volna várható, mi csak igen kitérőleg történik. Ezen iratok:
1) S. Gerardi scripta et acta. Batthyány Alb. carol. 1790 (id. lap szerint), és Vita S. Gerardi. Endlicher mon. Arpad.
2) Vita S. Mauri u. o.
3) Vita S. Zoerardi Andreae et Benedicti u. o.
4) Hartvici Vita S. Stephani, és S. Stephani legenda major et minor u. o.
5) Legenda S. Emerici ducis u. o.
6) Legenda S. Ladislai reg. u. o. (idézve mindnyája fejezetenkint)[4]
E) Ezek s a krónikák közt áll még a Chron. hung. Varsoviense, egy gyenge, valószínűleg a külföldön lengyelhonban készült magyar s szláv, horvát, lengyel dolgokat érintő compilatio, sokban Hartvich legendája szövegére emlékeztetve. Kiadva: Krónika węgiarska na poczatku wieku XII. Varszav. 1823, a varsói codexből latin eredetije mellett lengyel fordítással (l. Mednyánszkytól taglalva 1824 archiv 2. sz.), újabban kiadva: Endlicher mon. Arpad. 61 (id. chron. hung. polon. v. varsov. az utóbbi kiad. fejez. szerint).
F) Közvetlenebbűl tudósíthatnak még némi tárgyunkba vágórol az előbbi időszakok egyes kor- és emlékiratai mint:
1) De facto ungariae magnae a fr. Ricardo, az ismeretes vaticani emlékirat.
2) Rogerii carmen miserabile, a tatárjárás idejéből. Mind kettő Endlicher monum. kiad. lap száma szerint idézve.
G) Méginkább a közel első századokboli világi s egyházi törvényhozás rendelkezései, mint azokat polgári s egyházi törvénykönyvi gyüjteményeinkben fentartva birjuk, s különösen a tárgyunkra szolgáló Árpád korszakiakat ismét Endlichernél monum. Arpadiana II Leges kiadásában, valamint szinte tőle külön az istváni törvénykezést becses felvilágositó értekezéssel tárgyalva: die gesetze d. h. Stephan. Wien 1849. Különösen becsesek még e tekintetben egyes törvénykezési, birósági eljárás és szertartásokróli emlékeink, mint az Ordaliákra nézve az u. n. registrum de Varad v. ritus explorandae veritatis; kiadva Bél, adparatus ad hist. Poson, és Endlicher. monument. Szinte más e nemű, még a Corpus Juris és Verbőci tripartitumában felmerülő szokások, mint a merci potus v. victima emtionis és formula juramenti in metatione praestari solita st. Egy pár adatot ezekhez még szolgáltat okirat gyüjteményünk is: Fejér codex Diplomaticus.
H) Következnek még egy pár régibb történetiróink vagy szerkesztőink, kik amaz őskort tárgyalva még némi eredetibb kútfők, sőt hagyományos adatok tudatával is birhattak.
1) Ilyenek talán némileg még a hún történetre nézve Juvencus Coelius Calanus Attilája, kiadva Bel adparatus ad hist. Oláh és Callimachus Attilája, kiadva Bonfini kölni 1690 kiadásáb. és Koller által Oláhi hungaria Vien. 1764.
2) Ranzani epitome rer. ungaricar., kiadva Schwandtner script. rer. hung. (idézve fej. szer.), ki a vele közlött királyi udvari régi feljegyzések nyomán szerkesztette volna történetét.
3) Bonfini rer. hung. decades, Zsámboki kölni kiad. 1690 (id. lap és decad. szerint); előtte is még országos levéltári feljegyzések állottak, melyeket királyi megbizásból használt.
Az ezt követő, s itt ott némit szinte a hagyomány vagy más eredetibb kútfőkből felvett iratok:
4) Szekel' Estvan, cronica ez vilagnac jeles dolgairol. Craccoba 1559 (id. lap szerint).
5) Heltai, chronica az magyaroknac dolgairol. Kolosvárt 1575 (id. m. fentebbi).
6) Lisznyai, magyarok cronicája. Debrecenben 1692 (id. hasonl.).
7) Hasonló német dolgozat: Haugen der Hungern chronica. Wien 1534.
Kisebb becsű a Pethő féle krónika e tekintetben s hasonló mások, melyek a mellékes kútfőkhöz sorolhatók.
II. Mit a külső történetirásból ide soroznunk kell, azok a magyar ős pogány vallásróli tudósítások, melyek azonban e tekintetben nemzetünkre alkalmazásokban okadatolást követelnek homályos határozatlanságuknál fogva. Ide tartoznak szinte azok, melyek nem ugyan a vallás, de nemzetünk bizonyos tettei, erkölcse s jelleméről tudósítva, ez által az előbbire is némi világot derítenek. Mire nézve ismét különbség támad, a mennyire a mondottak egyenesen hagyományos mondai elem nyomaira visszavihetők, s igy igen közel érintkeznek népies mythosi nézetekkel, vagy pedig tanúk bizonyságai a látott egyes eseményekről.
1) Az elsőre nézve, ős vallásunkróli ily tudósításokul vétetnek: Theophylaktos hist. lib. 7. c. 8 (boni kiad. 286 l.) helye a Turkok vallásáról. Hasonlón Cinnamos hist. lib. 3 és 5 (velencei kiad. 48 és 112) a magyar chalisii — kalóz népség, és Abulfeda (geographiai műve az országok fekvéséről kiadva Reinoud és Slanetöl. Paris 1834—40) a magyarok vallásáróli adataik. A mennyire t. i. ma már sükerült a történeti vizsgálatnak[5], mint Theophylakt turkjaiban saját szövegénél fogva (miután azokat majd húnoknak nevezi, majd Mazar városokról szól: lib. 1. c. 8, lib. 3. c. 6, lib. 2. c. 18, és miután a későbbi magyarok is, mint tudva van, a byzanciaknál turkoknak neveztetének) nemzetünkkel azonos hún-magyar népséget felismerni; valamint Cinnamos chalisii nevű népfelekezetében, azon emlékeink, törvénykönyvünk és diplomatariumunkban mahomedan vallásukról Ismaelita név alatt ismeretes Besenyőket (kik Jakutnál is: Frähn de Baskiriis, mint ilyenek ismertetnek), mint nemzetünkkel rokon magyar népség ágat megismerni. Míg Abulfeda egyenesen nevünkön nevezve, nyilván a magyarokról szól: mindnyája pedig abban megegyezik, hogy egyiránt az ős magy. vallási elem, s különösen tűzelem tiszteletről tudósít (l. bevezet.).
2) Második helyt vesszük azon egyéb külföldi tudósításokat, melyek közvetve tárgyunkra szolgálhatnak, ebben ismét kijelölve legelöl azokat, melyek bizonyos hagyományos történetmondai alappal birnak ránk nézve. Ilyenek már a hún nemzetrőli középkori, különösen nyugati irók adatai, a mennyire azok e néprőli hagyományos mondákból állnak nagyobbára, s e tekintetben ránk nézve különös figyelemre méltók, miután ezen mondakörök a mythosi nézetekkel, mint a melyeket folyvást visszatükröztetik, összefüggenek. Mind ezen nyomoknak, a mint azok a középkori történetirás, legenda és hősregébe átmentek kimerítő teljes felsorolása vagy épen birálatilag kimutatása s megalapítása, azok eredete, egymásbai átmenetük, átvételük s befolyásukra nézve, újabbi átalakításuk, felvevésük s alkalmazásukban, itt szinte nem gondolható; mi maga egy terjedelmes, s a magyar s germán régiségre nézve nem minden érdeknélküli munka volna ismét, miként már szinte e téren is magukat tájékozni a német tudósok s újabban mieink is igyekeznek. Azért csak Jornandes (hist. goth. id. fejezet szerint) legyen említve, mint a fő kútfő e tekintetben, akár, mivelhogy ő vevé fel legteljesben a hún mondát, vagy hogy erről csupán csak az ő műve maradt fel teljesebben a többinél; rá tehát különös figyelemmel voltam ebben, nem mulasztva el e mellett az ő kivüle másoknál, péld. Paulus Diaconus st. előjövő, tárgyunkra szolgálót felszedni.
3) De mivel ezekben már a fő elem ránk nézve a hozzánk átjátszó hagyományos hún történeti monda, miután ez magába a majd nem összes germán hős regébe is átmén, tökéletesen okozatos ezt is ily kútfőként figyelembe venni; erre is tehát teljes figyelmemet kiterjesztem. Messzevivő volna azonban ennek is teljes sorozatát adni, miután annak az összes germán hősregei számos termékek jegyzékét kellene magában foglalni; elég legyen azért megjegyezni, hogy kezdve onnét a legrégibb e nemű Hildebrand és Hadubrand ónémet dal töredéknél az eddai hősmonda: Atli- Sigurd- Brynhildr- dalain, az éjszaki Sagakon, valamint Niebelungon s az egész germán heldenbuch-on keresztül, — miként a monda kezdődve a legrégibb hún érintkezések idejétől egész a magyar koron át e tárgyat újra és újra felvéve s folyvást felébresztve hőseire alkalmazá, — folytonos figyelemmel kísértém, s hol helyét találtam, az innét folyó adatokat használni sehol sem mulasztottam el. Idézeteimnek ha a tárgy nehézségénél fogva nem is mindig a legjobb példány s legeredetibb szöveg szolgált alapul, úgy legalább nagyobbára, a hol s hányszor hozzájuk férhettem, úgy hiszem azonban, hogy az elégséges kútfői hivatkozás sehol sem hiányzik (lásd lejebb az V szám alatti kútfők.)[6].
4) Kevesebb mondani való van a külföldi történetirás egyéb tárgyunkra szolgáló kútfőiről, minők például Priskos töredékei és Eckehard „de casibus mon. S. Galli” (előbb Goldast script. rer. Alleman. 1. 63, újabb. Pertz monum. germ. 2. 105 kiadva). A néhány nevezetesb adatot, mely ezekből eddig előkerülhetet az olvasó a szövegben illetőleg idézve s tárgyalva veendi.
- ↑ egyébkint hagyományos mondai alapjuk becsére már előbbi történetíróink közül Fessler (gesch. d. ung. 1. bev. 14) is tisztában volt, elvetve a régibb történeti iskolát sokáig foglalkoztatott „de factis” és „unfactis” kérdést, s az utóbbinak a kornézet, vélemény s gondolkozásmódnak kiismerésére a legnagyobb fontosságot tulajdonítva. Legjobban jellemzi egyébiránt ezen becsük a régi Hieronymusi rövid szabály felállítása: vera lex est historiae vulgi opinionem exprimere. — Egy további teendő volna még az összes krónikai elemeknek mélyebb vizsgálata, minőt némileg már, ámbár más tekintetből Cornides Anonymusra nézve megkísértett (vindiciae Belae r. not), s nem rég Cassel (magy. alterthüm. 21) határozottabban formulálhatni gondolt, ezen elemeket tudós, bibliai s német hősmondaira osztva fel (!). Véleményem szerint azonban az eredeti elem anyagra, tárgyra nézve a régi hagyományos hún-magyar monda, a későbbire már bizonyos történeti feljegyzések; s csupán ezek feldolgozása, összeirása, előadásában szerepel a tudományos és bibliai elem, a mennyire t. i. a leiró krónikások ezen átirt, előadott hagyományt a classicusokból a skythákról, a középkori europai irodalomból a húnokról vett tudósításokkal igyekeztek felvilágosítni, megerősítni, s általában históriai alakúvá tenni; mi által természetesen az eredetit sok helyt emez utóbbinak feláldozhaták, azt tudományos ismereteik általi rectificálás mellett elsimíták. Már a középkori hún hagyomány felvevése által jutott rész ezzel amaz német hősmondai elemnek, valamint a krónikások keresztyén, papi st. egyéniségüknél fogva adatott hely egyes felmerülő alkalmak s helyeken bibliai magyarázó nézeteknek. Mind ezen idegen elemek tehát inkább az alak, mintsem sajátlag a tárgy alakulta elemeinek veendők, ámbár kétségtelen az utóbbi is szenvedett alattuk; mennyire? hogy? mikép? kimutatni jeles egy feladat s munka lesz arra nézve, ki egykor megkisértendi ezen legrégibb történeti kútfőinknek teljes kritikai apparatussali vizsgálatát; mi minden esetre történettudományi igyekezetink egyik legelőbbkelőbb s legszükségesb teendője volna.
- ↑ különösen Toldy magy. nemz. irod. tört. 1. 65, 140, 2. 46, és chron. hung. Poson. elősz.
- ↑ felemlítve s tárgyalva többször: 1835 tudgy. 3 füz. Somborytól „hajdani székely nemz. áldozó pohárról” (u. ez 1847 életképekb. 1. 82. Oroszhegyitől, ki Sombory kéziratához jövén, s nem tudván, hogy az már kijött, újra közlé), és 1847 akademiai értesítőben 27 sz. Kállay által bővebben ismertetve; újabban méltányolva érintve Szabó Kár. által is u. muz. 2. 846. Teljes méltánylása és taglalásába mint kútfőnknek ereszkedni itt a rövidség nem engedi; ez úgy is sajátlag egy új kiadásban ennek megalapításával terjedelmes munkálatot követelne, mely méltólag csatlakoznék ama krónikaiakhoz; addig is azonban röviden figyelmeztethetek a nyomokra, melyekre nézve krónikáink s különösen Anonymmal (ámbár ez utóbbinak ismeretével a múlt századigi lappangásánál fogva a székely krónika nem birhatott, miután új feltalálása előtt 2 századdal előbb szerkesztetett) találkozik, különösen a káflári istenbirósági papszerkezet, a nemzet s fejedelem közti szerződés pontjai, úgy a székely (Kovachichnál kiadott) nem s ágak genealogiaira nézve; e mellett még a különös görög hivatalnevek st. mint legújabban Szabó is i. h. megjegyezte, igen jól okadatolhatók, az Erdélybeni előbbi keleti görög egyházi térítés befolyásánál fogva, mely időből máris e féle görög feljegyzések fenlehettek. E kevéssel is kútfőnk becse megalapítható, s mint ilyen egyike a legbecsesbeknek a régi pogány magy. áldozati istentisztelet s különösen az óvallási papbirói kormányszerkezetre nézve. Idézésében, megkülönböztetésül Székely István „cronicája” mellett, székely pogány krónikának irom.
- ↑ a többi: sz. Margit, István, László legendai magyar szövege egyszersmind a nyelvemlékek rovata alá is jő, l. o. — Egyébiránt mind ezen legendai kútfőknek művembeni használatára nézve még megjegyezni és szem előtt tartatni akarom, egyszer mindenkorra elmondva, s minden bal magyarázat s félreértés ellen tiltakozva, hogy valahányszor a régi, őskorunkból szóló legendának, valamint krónikának is feltünő sajátságosb vonásait a hasonló regének itt ott felvilágosítása, magyarázása és párvonalozására használtam, azzal semmi mást sem akarok mondani, csak azt, hogy mikép léteztek s jelentkeznek még ősi történetirásunkban nyomai, azon őskori képzeteknek és eszméknek, melyekre nézve krónikáink, legendáink és regéink majd nem az egyedüli kútfők; mi mellett, épen úgy, valamint nevetséges volna, ha a krónikai tudósítás ide vágó részletét felmutatva, az által a tényt, históriát csupán regének akarnám jellemezni, szinte távolról sem jő eszembe a legenda históriai valóságát kétségbe vonni, vagy annak meghamisító, fonák symbolisticus magyarázatokat aládugni. Nézetem e tekintetben tökéletesen azon szempontból ered ki, melyet maga Bolland és a bollandisták nagyszerű művök „acta sanctorum,” mint valamennyi legendák főtára elébe tűztek (miben például az oly jeles tapintatú Bollandnak csak egy megjegyzésére akarok utalni: act. sanct. 1, 45 ad 1 jan.). E szerint azokat kétségtelenül a két legbecsesb kútfő: a történet és az ájtatos hagyomány kifolyásának tekintem, ha talán itt ott elhomályosult, vagy idegen vonás által megzavartatott volna is, mindig azonban a kornak, melyből való legérdekesb s magasztosb szellemi benső hitélete leghívebb tükörekint még fenmaradva, melybe azért mulhatlanul mély pillanatokat kell vetni, valahányszor az őskori szellemi hitélet phasisai ismeretére akarunk jutni; annálinkább itt nálunk és ezekben, miután, mint mondók és tudjuk, épen a múló pogányság éje s a feljövő keresztyén üdv hajnala válópontján állanak, s így egymással keltük és tárgyuknál — a pogányok térítésénél fogva, érintkeznek.
- ↑ Jerney 1642 tudt. 1. 81, u. o. 101. Kállay 1839 tudt. 2. 342.
- ↑ helyén volna ugyan itt némileg, mindjárt bővebben motiválni ezen hún-magyar s europai germán közös hősmondai eredetet, viszonyt s folytonos későbbi találkozásokat, mi által későbbi vizsgálatainknak e tekintetben egyenes utat terelnénk, s én azt e helyt kész volnék eleve megkísérteni, ha annak kimerítése itt már lehetséges volna. Azért az egyes nyomokróli nézeteimet a helyekre hagyva, hol mindjárt a példa közelében ez élénkebben felmutatható, itt eleve csak elég legyen vázát adni: miszerint az egész hún-magyar mondakörnek mint az krónikáinkban jelentkezik, s az ó germánnak mint az a gót, óéjszaki, frank, burgundi st. regekörökben fenmaradt, eredete, első kezdete s viszonya már amaz időbe teendő, midőn Europa keletéjszaki részén a benyomuló hún népnek az ellenálló gótok, alánok elleni küzdelme kezdődik; utóbb ez már Europa keblében az atillai uralom korában a többi germán: frank, burgund st. népekkeli hadak által még élénkebbé lesz; folytattatik utóbb az avarok által; s újra felélénkül a magyarok bejövetelével, s a húniakhoz hasonló Europa szertei hódításaik s hadkalandjaiknál fogva. Ennyit itt ezen közös kútfőnk s belőle vett adataink összefüggése s magyarázására elég lesz eleve érinteni, a többiben az illető helyekre utalok, különösen a hősökrőli VI cikkre, hol az itt mondottakat példákban igazolva látandjuk.