Török igazság
szerző: Gárdonyi Géza
Ott ült Ali hasszán, a bölcs kádi, a vörös selyempárnán keresztbevetett lábbal. Szeme a nagy sárgarezes nargilénak oszlopban fel szálló kék füstjét kisérte. Olykor egy lomha mozdulattal az arcára szálló légy felé intett. S várta nyugalmasan a panaszosokat.
A terem nyitott ajtajánál néhány törvényszolga ácsorgott. Az udvaron kalodák hevertek, és akasztófa helyett egy elvénhedt fügefa állt. A teremből, a biró párnájáról oda lehetett látni. Kellett is.
Jó ideig nem jelentkezett panaszos. A meleg terem csendjét csak egyszer zavarta meg Juszuf a főpecér, midőn naptól barnult izmos karján szétcsapott egy szúnyogot.
Azonban a nap mégse nyugodhatott le törvénytétel nélkül. Az udvaron ugatott a kutya.
A kádi elé poros fáradt muzulmán lépett. Negyvenéves forma szürkülő szakálu arab volt az is. A fején fehér burnusz. A derekán szijjal átkötött teveszőr-köntös. A lábán sárga szattyán-saru. A szeme álmos, vörös. A kezében bottá meredt kígyót tartott.
- Bölcs kádi, - mondotta szomorún, - bűnös áll előtted.
A bölcs kádi egyet pöffentett a nargilé piros bőrszárából, s megnézte a vastag borostyánszopókát, nem kell-e még tollal kitisztítani?
- Hol van a vádolód? - kérdezte nyugodtan.
Az ember a mellére emelte a tenyerét:
- Itt.
És beteg hangon, olykor egyet-egyet nyelve beszélte a következőket:
- Én szőnyegárus vagyok. Magam szövetem a szőnyegeket. Negyven munkás dolgozik nyarankint a szövőgyáramban. Sok gond. A legnagyobbik fiam még csak tizenöt éves. Nem bizhatom reá a vezetést.
A mult hónapban a Zaharán jöttem át. Az úton egy arabust találtam. Ott feküdt a homokban, egy döglött teve mellette. Haldokolt.
- Segíthetek-e rajtad? - kérdeztem melléje térdelve.
Az ember már alig lélekzett. Az ajka száraz volt, kicserepesedett; arcza, mint a sárga viasz. Alig hallhatón susogta:
- Szomjazom.
S hogy így rám-nézett, megismertem.
Hát egy bűvész volt, egyiptomi kigyóbüvölő. Három hónappal előbb láttam a piacon nagy sokaságnak közepette.
Volt vizem. De ahhelyett, hogy odanyujtottam volna neki, rábámultam, és szóltam:
- Emlékszel-e rám?
A bűvész rám nézett. Láttam rajta, hogy nem emlékezik.
- Adj innom, - susogta ujból.
De én csak tovább beszéltem:
- Én vagyok az a bolond, aki Kairóban megvettem tőled a kigyóbotot tíz piaszteren. Nekem a kigyóbot voltaképp nem kellett. De nem tudtam tőle aludni, és ha az ember álmatlan, az üzlet károsodik. A kigyóbot azonban nem tudom hogyan hogyansem, éjjel megelevenedett, csaknem szörnyet haltam ijedtemben. Akkor megint nem tudtam aludni.
Mért elevenült meg az a bot?
Megkerestelek és megint vettem tőled egy kigyót, öt piaszteren, az is megelevenült. Meg is harapott. Szerencse, hogy nem volt meg a méregfoga.
Ismét megkerestelek. Elővettél egy eleven kigyót, megbűvölted. Olyan merevvé lett, mint az előbbiek. Azt is el akartad adni, de volt annyi eszem, hogy nem távoztam azonnal. Az a kigyó is föléledt.
A bűvész nyöszörögve kért:
- Egy csepp vizet adj!
- Adok, de mondd meg a titkodat, a Mózes titkát: hogyan merevíted meg a kígyót? Engem ez a titok zavar a gondolkodásomban! Én nem akarok kígyóról gondolkodni. Nekem üzletem van, és a fiam csak tizenöt éves. Mondd meg a titkodat, hogy ne foglalkozzon vele tovább az elmém!
A büvészben már alig volt élet. Aszott halavány arca szinte zöldülni kezdett. Oda kellett hajolnom hozzá, hogy megérthessem a szavait:
- A titok ez: fogj naja-haje kigyót; vedd ki a méregfogát, nyomd meg az ujjaddal a tarkóját és azonnal megmerevedik; de magához tér csakhamar. Egy nap tizszer is bottá változtathatod. Vizet adj, vizet!
A kosarához léptem.
Benne voltak a kigyók.
Mind naja-hajé.
A kíváncsiság erősebb volt bennem, mint a könyörület. Felkaptam egy kigyót, Csapkolódott, gyürüket dobált a karom körül. De azért el tudtam kapni a fejét. Megnyomtam a tarkóját... Abban a pillanatban olyanná vált, mint a bot. Suhogtattam annélkül, hogy meghajlott volna, megcsaptam vele a tevémet. A kigyó ketté törött. A teve elfutott.
Csak akkor gondoltam a vizre. A vizes tömlő a tevém árnyékos oldalán csüggött. Jó időbe került mig el tudtam fogni a megvadult tevét. Lekaptam róla a tömlőt. Vittem a bűvészhez:
- Igyál.
A bűvész azonban már nem mozgott. Hiába ráztam a vállát. Hiába öntöttem a vizet a szájába. Nem éledt fel többé. Azóta nincs nyugalmam, bölcs kádi. Folyton a bűvészre gondolok. Belebetegszem. Ha beteg az ember, nincs üzlet.
Tanácsot kértem tegnap egy bölcs dervistől:
- Mit cselekedjem, hogy megszabaduljak?
A bölcs dervis így felelt:
- Eredj a kádihoz. Kérj büntetést. Ha kiálltad a büntetést, eloszlik a bűn is.
Hát most itt állok előtted bölcs kádi. Veress a hátamra vagy tizenkét bambuszt.. vagy büntess, ahogyan akarsz, csak büntetlen ne bocsáss el uram...
A bölcs kádi lenyomkodta az ujjával a nargilé parazsát. Beleforgatott az előtte levő zsíros könyvbe, és szólott nyugodtan:
- A korán ezt mondja: Aki felebarátját a halálos veszedelemből kisegíthetné, de nem segíti ki, az annak gyilkosául tekintessék.
Hümmögve nézett a kereskedőre:
- Esszerint te gyilkos vagy!
S a pecérhez fordult:
- Juszuf! Akaszd fel!
A következő percben a két pecér izmos karjai között kapálódzott a jámbor muzulmán.
- Megálljunk! - üvöltötte az udvar közepén. Valamit akarok még mondani! Kádi, hallgass meg! Nehogy téged meg az én halálom terheljen!
A kádi nyugodtan intett a pecéreknek, hogy vigyék vissza az elitéltet.
- Kádi, bölcs kádi! - lihegte az elitélt. Ne légy igazságtalan! Hogyan is szól a koránnak az a mondata?
- Aki felebarátját a halálos veszedelemből kisegíthetné, de nem segíti ki...
- Elég! Nem vagyok-e én is halálos veszedlemben? Nem te vagy-e az, aki kisegíthetne?
A kádi pislogott, s felvonta a vállát:
- A korán nem téved, barátom. Te tévedsz, ha rám visszafordítod azt a mondatot. Mert én ugyan kisegíthetlek a halálos veszedelemből, de csak akkor, ha te is kisegíted a bűvészt. Hozd elém ama bűvészt elevenen és fel vagy mentve.
- Jó, - felelte verejtékezve a kereskedő. Elmegyek érte. Allah csodákat tehet. Avagy nem tehet Allah csodákat?
A biró vállat vont.
- Tehet, de nem szokta.
- Az a fő, hogy tehet. Nem tagadod, hogy tehet, bölcs kádi. És én önként jöttem ide, egyedül. Jogosult vagyok arra, hogy egyedül is távozzak.
A bölcs kádi helyeslőn intett.
S mélázva nézte tovább a nargilé füstjének lomha gomolygását.