Tóth Béla
szerző: Gárdonyi Géza
Úri ember volt. Modora, másokkal bánása úri. De az embert csak addig szerette, míg mellette volt. Azután analizált. Hálás volt az iránta tanusított figyelemért és szeretetnyilvánításért.
Schopenhauert olvasta, de a jó asztalt szerette.
Látogatóba nem járt sehova. Mindenkit gyűlölt, útált, szamárnak tartott, de nem mondta. Ha valaki közeledett hozzá, abban a pillanatban szerette.
Az utcán mindig magánosan járt, felvont szemöldökkel a semmibe nézve, nyugodtan. Sohse sietett.
Mindent helyeselt:
Konstantinápolyi utunkon egy hencegő oláh a hajón.
─ Szóljak neki?
─ Nem érdemes.
─ Igaz.
Kisidő mulva:
─ Ez mégis tűrhetetlen.
─ De mi közünk vele.
─ Igaz.
─ Az ilyen embert tárgynak kell nézni.
─ Ez az én véleményem is.
Öt perc mulva fölkelt és pofon ütötte az oláht.
Konstantinápolyból kitiltották.
Halála híre 1907 ápr. 4.
Temetése ápr. 5.
Árva volt a temetésén is, mint életében. Újságírók és az ellenségei kísérték. A kegyesrendiekből nem volt ott senki, pedig azt a szerzetet mennyi szeretettel emlegette. A zsidók keresztényebbek voltak, mint ők.
Konstantinápolyból a legnagyobb fezt hoztam el neki. Kicsi lett.
Egyszer drámaírással is megpróbálkozott.
Felesége halála után újra a pálinkaivás.
─ Ez ölte meg.