Téli est
Felhő száguld fenn az égen,
Tombol, zúg a fergeteg,
Ordít, mint az erdő vadja,
Sír, sivít, mint rossz gyerek.
Majd az ódon háztetőkön
Szalma, nád közt átzokog,
Majd, mint útjavesztett vándor,
Ablakunkon bekopog.
Igaz, régi kis kunyhócskánk
Olyan néma, oly komor,
Oh, de te mért vagy ily szótlan,
Mért, hogy ajkad nem dalol?
Tán a zúgó szél danája
Fárasztott el oly nagyon,
Vagy tán rokkád duruzslása
Ringatott el, angyalom?
Jer hát, anyjuk, jer, daloljunk
Ifjuságunk álmirul,
Hol a kancsó! Tán a dalra
Bús szivünk majd felvidul.
Jer, dalold el tengeren túl
Mint epedt a kis madár,
Hogy zúg-búg az erdők lombja,
Szende szűz ha kútra jár.
Felhő száguld fenn az égen,
Tombol, zúg a fergeteg,
Ordít, mint az erdők vadja,
Sír, sivít, mint rossz gyerek.
Jer hát, anyjuk, jer, daloljunk
Ifjuságunk álmirul,
Hol a kancsó! Tán a dalra
Bús szivünk majd felvidul.
(1825)