Téli csillagok
szerző: Havas Gyula
A csodálatos csillagok hideg
és tiszta csengését ki hallja s borzong?
Mi messzi bánat búg, mi bús akkord zsong
az űrben, ó, mely álom fejti meg?
Egy hárfa húll, a végtelenbe húll,
egy árva húr talán, reszketni boldog
örökkön már! Suhan és semmi dolgok
nem pengetik: haláluk zengje túl.
Csak száll és peng, mint zeng az íjj, ha száll.
Ó, menny galambja búg e messzi dalban!
A részegűlt szív ritmusára halkan
dobog fel, ezt dalolja: hívj, halál!
Ó, édes téboly, éter, ájulat!
Ezüst dalt csengő trilla, messzi szoprán!
Jég jajgat, vágyat illat veszni hoz rám.
Halálon, élten hideg báj mulat.
Halál, hideg csók forró homlokom!
Ó, téli csillag: csengő, jéghideg dal!
Jaj ajkra fagy, szív dermed, vágya meghal.
Fehér virág borúl a halmokon.
Fehér virág, hó... tiszta illatát
ki érzi, mellre szívni van, ki részeg?
ki áll most egyedűl s keresni réved
a messzi égre titka csillagát?
Mely ismeretlen álom révedez
homállyal tündöklőn az égi tájon?
Ó, mely partok felé a szép világon
s ki jár a tenger égen és evez?
Ó, téli csillagok, felétek ím
a boldog nem figyel, ki hinni balga, -
a vándor meg-megáll kisírni dalba,
hogy hozzátok visz útja s élte kín.
A vándor, kit örök nyár vére űz,
bár dermedten, fagyottan bár, didergőn,
de minden pusztaságon, bármi erdőn
felétek dalt forró füzérbe fűz:
- Ó, téli csillagok, mi kincs ragyog
szikráitok szoprán és zöld tüzében?
Mi messzi élet, kárhozat vagy éden,
de boldogabb, mint az, mit itt hagyok?
Mert már örömmel halna meg szegény,
fagyottan is felétek áradozva
és néma ajka dallal álmodozna,
bolyongva, merre égi mesgye mén:
Ó, csodálatos csillagok, hideg
és tiszta csengéstek ki hallja s borzong?
És messzi bánat búg, mi bús akkord zsong
az űrben, ó, mely álom fejti meg?