A lap feldolgozottságának foka

Társalgás

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Társalgás
szerző: Gárdonyi Géza

       Sokszor láttam már társas összejöveteleken embereket ülni vagy állani, akik nem foglalkoztak senkivel s velök se foglalkozott senki. Ti ezt ne cselekedjétek. Abban a percben amint se ti nem mulattok, se veletek más, megszűnt a jogotok tovább ott maradni.


Gyakran halljátok, vagy mondjátok magatok is:
- Nem tudom magamat kifejezni.
Rám úgy hat ez, mintha azt mondanák:
- Sok a gyöngyöm az indiai oceán fenekén, - de nem tudom felhozni.


Embertársaink iránt úgy kell viselkednünk, mintha Krisztus második parancsa így volna felirva a szívünkbe:
- Szeresd felebarátodat jobban, mint magadat.


Minden gondolat agyi izgalom. Az ember agya ilyen izgalmak raktára. Ezen izgalmak úgy rakodnak el, mint ahogy az orgona-sípokat állítja sorba az orgonacsináló.
Mikor beszélsz egy-egy sípot érintesz a veled beszélő emberben.
Beszélhetsz a bányászszal bármiről, ő neked az aknázásról fog szólani. A földműves a gazdálkodásról. A tenorista a hangról. A színész a színpadról.
Az okos embert éppen az különbözteti meg a nem okostól, hogy nem a saját orgonáján játszik, hanem hadd szóljon kinek-kinek a maga sípládája. Ha érdekes hallgatjuk. Ha nem érdekes, menekülünk.
A rút gondolat olyan mint a rút gyermek: senki se néz rá örömest.
A rút képzetek az ember lelki háztartásának a szemétdombja. Minek forgatni?


Hogy okosan viselhessétek magatokat társaságban, gondolkozzatok csak ezen:
Mi a beszéd?
És:
Mért beszél az ember?
Nézzetek meg két beszélgető nőt: sokszor látjátok, hogy mind a kettő beszél. Egyiket sem érdekli mit mond a másik, csak az, hogy mít mond ő maga?
Mért beszélnek ezek?
Ellenben nézzetek meg két beszélgető okos embert: mind a kettő arra vigyáz: mit mond a másik? Őmaga iparkodik hallgatni amennyit csak lehet.
Mért beszélnek ezek?
Amazoknál a cél maga a beszéd. Emezeknél a beszéd anyaga.
Közönséges beszélgetésben az ember mindig arról beszél, ami az agyát izgatja, vagy valamikor izgatta. Innen van, hogy a közepes értelmű ember szivesebben beszél, mint hallgat, az értelmes ember meg szivesebben hallgat, mint beszél. Mert az értelmes ember nem tartja szükségesnek, hogy nyilvánítsa mindazt, ami az ő agyát izgatja. Be van gombolkozva. Csak a hozzátartozói előtt jelenik meg nyíltan, bizalmasan.


Ha megfigyelitek a gyermeket és a nőt, a parasztot és a cigányt, szóval a csekély értelmű embereket, csakhamar látjátok, hogy a beszédük tengelye az Én. Az Én a harangozó. Bárki közelíti meg, mindenkinek harangoz. Harangoz meggondolás nélkül, végevárhatatlanul, mígcsak arra nem eszmél, hogy nem hallgatják.


Ismertem egy szegény szabót. Annyira nyomorult életet élt, hogy soha meleg ételt nem evett. De volt neki egy kávéházi tajtékpipája, afféle kétkoronás ordinári portéka. Vasárnaponkint kiállt azzal a kapu elébe és büszkén pipált vele. Azt gondolta, hogy senkinek olyan a világon nincsen. S ha tréfából kérdezték mennyiért adná el, komolyan felelte, hogy nincs annyi pénze senkinek a faluba, amely ezzel fölérne.
A szellemi világban is vannak ilyen pipák. Akinek kevés van, dicsekszik vele. Akinek sok van elrejti.


Az embert abból ismerhetitek meg, ha azt nézitek mi izgatja őt?
A gyermeket ez a kérdés izgatja: táplálkozás.


Néha elkerülhetetlen, hogy olyanokkal kerülünk össze, akik kíváncsisága az illemek mértékén felül van.
Nem mindennapi gyönyörűség az ilyen tolakodót hallgatással utasítani rendre. Hallgatunk. Rá se nézünk de a lehető legnyugodtabb és kifejezéstelenebb arccal. És hallgatunk, mintha merőben megsiketültünk volna.
Vigyázunk, hogy ki ne pattanjon belőlünk egy bántó szó. A tökéletlen embert szabad javítani, de nem megszúrni. Ez már az emberszeretet törvényébe ütközik. A hallgatás némely esetben ékesszólás.


Az ember állati testben járó angyal.
Földi életünkre össze vagyunk forrasztva egy állattal. Ez az állat a testünk. Kerüld azokat az embereket, akikben több az állat, mint az angyal. Megismered őket a beszédükről.
Minél jobban kifejlődött valaki az állatiságból, annál kevésbé foglalkoznak a gondolatai az ember állati életével.
Mindennap hallhatod a parasztok beszédét: tele van a testi élet szavaival. Ők a Iegműveletlenebbek. Gondolatvilágukban több az állatifogalom, mint az eszmei.
Gsak a szenvedés és a szeretet nyitja meg olykor bennök az angyal ajkát, s ilyenkor látod, hogy az ő ruhájok olyan, mint a Szamaritánus álmában irtam Mathuzsálemről.


A hallgató ember - lepecsételt levél.
A beszélő ember - kirakodó láda.


Művelt ember társalgásából hiányaik az ember-szólás, a pénz, az ember állati dolgai, a dicsekvés, a tisztálkodás, az emésztés, sértegetés.
Mindenki azon igyekszik, hogy jelenléte a másiknak kellemes legyen.


A rosszkedvű ember megmérgezi a levegőt jelenlétével. Fuss tőle. S minden olyan helyről, ahol rosszkedvűek élnek.
Minek lakjunk siralomházban, ha nem vagyunk elitéltek.


Érdekes társalgó lehet mindenki, aki olyan nézeteket nyilvánít, amely a társaság nézetével ellenkezik. Ha e nézeteket jól tudja bizonyítani és védeni, övé a figyelem.
Az aztán mindegy, hogy igaza van-e vagy nincs: vagy mulatságos, vagy tanulságos.


Sokan vannak, akik tudják a társalgásnak ezt a formáját és mindenben ellenkezőt beszélnek, még a saját meggyőződésük ellen is, csak hogy érdekeseknek mutatkozzanak. Persze ha ügyetlenül csinálják, vesztenek az értékükből.


Ne vitatkozzatok Istenről, lélekről, halhatatlanságról soha senkivel. Akinek a lelke fejlettebb, mint a teste, mindezeket ugyis érzi, akinek meg
a lelke fejletlenebb, mint a teste, annak-beszélhet akár maga Jézus Krisztus, nem lehet neki bebizonyítani.


Beszélgetésből olykor harc keletkezik. Némely ember türelmetlen az olyan iránt, akinek nem az a véleménye, ami az övé. Haragszik, kiabál.
Az ilyen embernek ezt felelem:
- Kérem ne haragudjon, hogy az én véleményem más. Én se haragszom, hogy az öné más. Beszéljünk másegyébről.
Vagy:
- Ön kiabál, tehát izgatott. A fölizgult ember érzelmi alapon áll. Értelmi ügyet tisztázni érzelmi argumentumokkal nem lehet.
Hapedig a disputáló ostoba, hallgatok és mihelyt lehet sajnálatomat fejezem ki, hogy távoznom kell.


Ha dicsérni lehet valamit, dicsérj gondolkodás nélkül, s kétszeresen. Ha leszólnod kell vala mit, gondold meg hétszer, mielőtt kimondanád, s ha már ki kell mondanod, hallgasd el, ha lehet. Mert a dicséret jóérzést kelt. A leszólás fájdalmat.
A gyógyító orvos metszésétől is húzódunk.


Szinészszel nem lehet öt percig beszélni annélkül, hogy ki ne mondja ezt a szót: Szerep.


Az emberek jobban szeretnek beszélni, mint hallgatni. Hallgassatok, ha kellemetlen is. Csak akkor beszéljetek, ha látjátok, hogy a másiknak a ti hallgatástok nem tetszik.


Okos ember ha beszél, mindig másnak beszél. Az ostoba mindig magának beszél, mikor másnak beszél is.


Mikor valamit megköszöntök, szavatok legyen dúsan aranyozott. Mikor elégedetlenséget fejeztek ki, - ha nem használhattok vele sem ügynek, sem embernek, akkor csak magatokban beszéljetek.


A köszönöm olyan bankó, amelyre nincs írva szám. Egyiknek sokat ér, másiknak keveset, de mindenki szívesen elfogadja.


Olyan figyelmesek, finomak legyetek a férfiak iránt is, mintha azok is nők volnának. A nők iránt legyetek olyan egyszerűek, mintha férfiak volnának.


Életbölcsesség:
Bolond ember az, aki láncot tesz magának kezére, lábára.
Az ígéret - lánc.


Minden ajánlatnak meg van cukrozva a teteje.


Micsoda aranydió a majd! Hogy megkopik mikorra most lesz belőle. De valami láthatatlan angyal nyomban ad megint az embernek, - az örök gyermeknek, - másik és másik aranyozott diót.


Ne vitatkozzatok soha mélyen senkivel. Az erdőn is sok a görbe fa. Oktalan vállalkozás a görbe fákat kiegyenesíteni.
Én azt szoktam tenni: hogy a félszeg véleményre mondok egy felvilágosító megjegyzést. Ha nem használ, az ő ügye, nem az enyém.


A fickándozó ember vicceitől se tántorodjatok meg. A kereskedők közt lám sok a furfangos, eszes, mégis alig van köztük aki az életet és vagyont meg tudná különböztetni. Neki a vagyon az élet. Mindennap látják, hogy a halál kiragadja az embert vagyonból, s az is bizonyos, hogy egy kereskedő sem marad a vagyonában, de azért ő mégis csak a vagyonának él.


Ha olyan téma kerül szóba amely bennünket nyugtalanít, gondoljuk meg, hogy a ki nem mondott szó a mienk, a kimondott soha többé.


Sohase feleseljünk élőszóval. Mindenkit bánt az, ha a nézetét hibásnak mondjuk, mert ezzel gyenge felfogásunak is tartjuk.
Viszont ha bennünket is boszant, hogy másnak a nézete más, s néha szembeötlőn sánta, tekintsük a percet és az embert elénk vetődött kellemetlenségnek. Huzzuk fel az esernyőt és menjünk tovább, mihelyt lehet.


Minden embernek két oldala van: egyik fehér, másik fekete.
Soha ne beszéljetek senkinek a feketéjéről.