Táncrahúzás
szerző: Tömörkény István
Jó Pál eladó lánya már tökéletesen fölsöpörte a tánchelyet, hogy abban egész tisztaság van. Az asztalokat kihordják, mindössze kettő marad bent a szobavégben, hogy legyen hova tenni az italokat. Táncközben ital dukál, sőt akad, aki üveggel a kezében járja a hátravágóst. Jönnek már a hangász urak is, akik azért nem cigány néven hívatnak, mert nem cigányok, hanem hangászok. Furulyákból furulyázzák a különféle nótákat, és úgy tudnak sikongatni vele, hogy az ötödik dűlő ellen is elhallatszik. Utánuk nemsokára következik néhány legény a közeliekből, továbbá Sáb Lajos, a koldus, aki ilyenkor verseskönyveket árul. Szép könyvek azok, bennük van a szakállas farkas és a mögégött gyermek, A Bruncvik királyfi diadala, a Sármány herceg fölött akit vett, és ott van a sziklához láncolt Gergely bűnbánása, és Mic bánnénak ajánlatos története a tizenegy gyermekével, ami mind egyszerre született. Lányok el szoktak pirulni erre, mikor Sáb Lajos ez utóbbit árulja, énekelvén belőle. - Ó, de szömtelen - vélik és gyorsan fordulnak el, hogy a vasalt szoknya szinte térdig fölrepül. Fiatalabb férfinépeknek pedig ez kellemes.
Jön a gyereknép is, mert az, akármely cécó van, összeseregel. Úgy sem lát szegény kint a pusztán öt embernél többet egy csomóban, hát ez a tánchely nekik olyforma öröm, minél szebb nincsen. Azután suhognak a lányok errefelé, pántlika van a hajukban és a nyakukon aranylánc, a kezükben pedig kendő. Megállnak az udvarban, és nagy tere-fere támad. Dókai Ilusnak valami egészen új kötője van, cifra kivarrásokkal, azt kell megcsodálni.
- Egész elvárosiasodik ez az Ilus - mondják neki. - Talán már kalapod is van otthon, te hírös?
A legények pedig a szobába gyülekeznek, és azt mondják egymásnak: szervusz. Ezt a katonaságnál tanulták el egyesek, és hazahozták. Kezet is fognak, ami azelőtt nem volt szokás, és kínálják egymást az üvegből. Egyszer aztán a hangászok kiválnak közülök, mert ez mind éppolyan tanyai legény, mint a többi. A klarinétokat végigpróbálják, Nagy Mátyás elhozza a sarokból a kisbőgőt. Szól a muzsika mindjárt, és a leányok bejönnek az ajtón. Szorosan egymás mellett állnak. Ahány van, mind szívdobogva lesi, hogy melyik lesz az első, akit elhúznak.
Biz itt a táncrakérés eléggé nyers formában megy. A legények csoportjából kiválik egy, és halad a lányok felé. Pár lépésre tőlük megáll, int egynek, és azzal megfordulva a szóba közepére halad. Ott megáll, s mikor a lány utána ér, kézen fogja, és kezdődik a lassú. Most is úgy van. Elsősorban Török Bálint válik ki a legények sorából, és mint affajta büszke ember, lassan, kevély léptekkel indul a lányok felé. Közben pedig mustrálja őket végig. Sok vágyakozó szem pillantása találkozik az övével, mert nem kis dolog az, elsőnek húzatni el. Ám Bálint nem akarja észrevenni a szemek óhajtását. Végigtekinti valamennyi lányfejet, és mosolyogni kezd, mert most valami furfangos ötlete támad. Jó távol marad tőlük, mikor megáll, és a jobb keze mutatóujjával int feléjük.
Ezzel hirtelen megfordul, és gangosan sétál a szobaközepére. Az intésre pedig egyszerre megindul három lány, a Vecsernyés Viktor, Francia Rozál és Dókai Ilus a cifra kötővel. Már ez mind abban a hitben van, hogy neki intett Török Bálint, és különösen a sápadt Vecsernyés Viktor arca borul egyszerre lángba. Mind nézi a másik kettőt, amint kilépnek, hogy ezek ugyan mit akarnak? Hát nem őt hívták igazság szerint, hanem amazt? Talán úgy lehet, de már nincs visszatérés, mert legények, lányok, furulyások mind ezt a dolgot nézik. A lányok gúnyosan súgnak össze, néhány surbankó legény meg neveti ezt az állapotot, és irigyli a Bálintot, hogy most megint micsoda furfangot eszelt ki.
A lányok lépkednek a legény után, Dókai Ilus kackiásan, Francia Rozál pedig abban a hitben, hogy ő lesz úgyis itt a választott, Vecsernyés Viktor pedig szégyenlősen, mert szinte majd elsüllyed a sok tekintet alatt.
A furulyások nótába kezdenek, és mikor megszólal a lassú, hogy azt mondja: "Barna legény mén az ablak alatt, Kiesött a fejiből a kalap" - Török Bálint hirtelen hátrafordul, karon fogja Dókai Ilust, és járja a csárdást a cifra kötéssel. Hej, de büszkén rezegteti magát Dókai Ilus.
Nincs arra idő, hogy valamely jelenet itten fejlődésnek induljon, mert a többi legény is jön már lányért, és benépesül a szoba közepe. Francia Rozál nagyhamar ráakasztja a kezét a Fölföldi János vállára, s ügyet sem vet most arra, hogy mi sértés esett vele az előbb. Csak éppen azt mondja hangosan, kibiggyesztve a piros ajkait:
- Foltjára akad a zsák éppen.
Csak egyedül Vecsernyés Viktor áll ott a helyben, ahol hagyatott. Neki más ez, mint akár Dókai Ilusnak, akár Francia Rozálnak. A vér elhagyta megint az ő ritkán pirosodó, bágyadt, halovány arcát, és árnyékos, fekete szeméből a nagy megszégyenülés nyomán előtüremkedik egy könnycsepp. Imitt-amott gúnyos nevetés is hallatszik, mittevő legyen, el kellene süllyedni ilyenkor...
Kéznyomot érez a vállán, és föltekint. Vecsernyés Mihály lépett elébe, a tulajdon testvérbátyja, és szelíden, szó nélkül derékon fogván, táncba viszi. Amint az elsőt fordulják, a könny nem marad meg a helyén, de lepereg Viktor arcán. A leány csak most érzi, hogy sír voltaképpen, és megrázzák a testét benső zokogások. Reszket a keze a testvér kezében, és Mihály, miközben lassan forognak, szól:
- Hát hiszen jól van. Láttam én már karón varnyút.
Elég hangos szóval mondott szavak ezek, és akik hallják, a furulyások elé tekintenek, ahol büszkén táncoltatja az Ilust Bálint.
- Itt lösz valami - szól Fölföldi János Francia Rozálnak. Rozál csak rakja a lábait a pillangós cipőben és dühösen felel:
- Bár letörné a derekát annak a gyalázatosnak.
Nyílt kihívás ez, és a hangulat, ami föltámadt a szobában, elhat Török Bálintig. Ez sem hagy pedig sót töretni a vállán. Hirtelen két kézzel fogja derékon Ilust, és most már jár vele ide-oda a szobában, ahogy a nóta szól. Módját ejti hamar, hogy Vecsernyésék közelébe érjen, s mikor ott van mellettük, fölemelt fejjel, dacosan tekint rájuk. Szép a legény, az bizonyos, és amint szegény Viktor ránéz, újból elszorítja meggyötört szívét a fájdalom. Mihály összevonja szemöldökét, és a bajusza széle lehajlik a szája szélébe, amint fogát összeharapta. Egyébként megy a tánc, és mondja a nóta: "Barna legény vödd föl a kalapod. Gyüvő őszre löszök a galambod."
Mihályt könyökkel oldalba ütik. Azt mondja valaki mellette:
- Az utbúl, hé!
Ezt Török Bálint mondta valóságosan, s úgy fogja meg Ilust, mintha forgáshoz akarna kezdeni. De nincs érkezése hozzá. Ilus nagy hirtelen magára marad, és Török Bálint Vecsernyés Mihállyal kezd forogni, aki elkapta a torkát.
- Te kutya! - mondta neki Mihály.
Így vannak egy darabig. Biz Bálint hátrafelé kerengél, és seper a lábával. A furulyaszó elállt, Mihály magával rántja a legényt, és ellöki egyszerre, hogy abban a nyílásban, amit a szétvált táncolók hagytak, hátrafelé az asztalig botorkál, és arra hanyatt esik.
A nótával elállt a tánc is, és nincs egyéb zaj, mint az üvegek csörgése, amiket Bálint az asztalról levert. Úgy van egy pillanatra, mintha Francia Rozál szerint csakugyan letört volna a dereka. De fölpattan hamarosan, és látszik rajta, hogy elöntötte a düh a szemeit. Keze az ünneplő mellényzsebében kotorász, és elő is húzza onnan a fegyvert, a rézveretes bicskát. Egy kézzel fogja a nyelét, a másikkal a pengét, és kinyitja. Szinte csattan, amint az acél ütközőbe ér. Meg is fogja jó marokra, és készül, hogy Mihályra menjen vele. Dókai Ilus nagyot sikít.
- Jaj! - azt mondja.
Vecsernyés Mihály fogja a húga kezét, és áll a tetthelyben, mert benne van az igazak bátorsága. Amint rohanna amaz, elkapja a karját, és csavar rajta, hogy Bálint vállában ropogás keletkezik. A bicskát el is ejti azonnal. Nem kell semmiképpen sem a bot, amit Fölföldi János a sarokból előhozott, ott van a Bálint torka megint a Mihály kezeügyében, és ahogy oldalvást jól megfogta, pattognak le az inge nyakáról a veres porcelán gombok. Egyet ránt rajta, attól térdre bukik, lenyomja egészen, és a mellére térdel. Iszonyatos nagy harag van benne, és úgy lehet, meghal a kezében, ha a halovány Viktor reszketve nem omlik mellé, és nem sírja, esengi:
- Jaj, Mihály, ne bántsd...
Föltekint a legény, és amint ezt a féltő leányt látná, kemény, haragos arca elszomorodik. Elereszti Bálintot, és föláll.
- Gyere te haza innen, Viktor - szól hozzá.
Az csak sír, de Mihály fölemeli, és indul, hogy vezeti kifelé.
- Nézd el, nézd, a kis penészvirág szentömet! - sivít feléjük nagy gúnyosan Dókai Ilus, útravaló gyanánt.
Mihály ránéz, s megvetőleg rúg Török Bálinton, aki éppen tápászkodóban van, még egyet. Azután halad. Készséggel engednek neki utat az ajtóig, és Vecsernyés Mihály vezeti szó nélkül Vecsernyés Viktort a köz fehér homokján át hazafelé.