Szonettek Finikének
szerző: Juhász Gyula
I.
Már jön az ősz. Magányosan az erdőn
Elnézem követét, a levelet,
Amely egymásra hull szelíd merengőn
És várja, míg a tél is közeleg.
Már jön az ősz. Lelkemnek ősze itt van,
Reménye, vágya: vándor madarak,
Más tájra szálltak, hol csak álmainkban
Virul tavasz a boldog hant alatt.
Majd jön a tél. Hadd jőjjön! Én szeliden
És szomorún lehajtom fejemet
Örök párnámra, mint a levelek.
Éltem, daloltam és szerettem itt fenn
S két meleg karnak ölelése még
Ott lenn a mélyben is örökre véd!
II.
Minden mulandó. Legszebb perceinket
Halál vigyázza. Minden hervatag.
A rózsa és a szerelmes tekintet
Egy sírba hullnak és elomlanak.
Minden mulandó. Ó de ez a legszebb,
Hogy tűnt perc méze boldogít tovább
S bár letaroltan állanak a kertek,
Megőrizzük múlt május mámorát.
Amit te adtál, bár elszállt az óra,
Én elviszem a síri nyugovóra
S az örök éjben is hevítni fog.
Az angyalok közt nem lehet titok
S idők végéig áldott lesz neved.
Mivel szerettél és szerettelek!