Szomjas ember tűnődése
szerző: Petőfi Sándor
Ejnye, mi az istennyila!
Üres már a ládafia?
Üres ám -
Jaj pedig be ihatnám!
Száraz kút a gégém csapja,
Süti a szomjuság napja;
Még meggyul,
Ha rá boreső nem hull.
Hm, biz a nem tréfa volna,
A felhőből hogyha folyna
Boreső -
Volna! itt a bökkenő.
Volt a szőlőben határom,
De eladtam tavaly nyáron,
S az ára
Garatomon lejára.
A kocsmából meg már régen
Kikopott az emberségem;
"Addsza - ne!"
Ilyen szépen főznek le.
...Valami jutott eszembe!
Zálogúl majd azt teszem be.
Előre,
Hitvesem fejkötője!
Jaj de hisz már sírba zártam
Szerelmetes hitestársam,
S ott véle
Nyúgoszik fejkötője.
Oh miért is emlékezem
Halálodra, én kedvesem?
Könny gördül
Azonnal két szemembül.
Hátha könnyeimnek árja,
Uram bocsá'! borrá válna:
Akkor még -
Hej, akkor többet sírnék!