Szirmay Klára

Szirmay Klára szerző: Kisfaludy Károly

1.

Kit zokognak lekanyargó
   Barna Tisza' habjai,
Kit siratnak Ugocsának
   S Szatmár nemes ifjai!

Bús folyam! hol partjaidnak
   Messze fénylő világa,[4]
Annyi szív titkos reménye,
   Ugocsa szép virága.

Ott hol néma gyász borong most
   Szirma régi termében,
A napok mi szebben folytak
   Az öröm nyílt ölében.

Vígan jöttek a vendégek
   Csöngtek a telt poharak,
S szíves honi dalok közé
   Durrogtak a mozsarak.

Köztök édes kellemében
   Klára, a szép hajadon,
S nyájas arcza lágy figyelme
   Mindent közelébe von.

Benne tűnt fel égi színben
   A szép s jónak fensége,
Tőle rajzott, hozzá símult
   A nap gyönyörűsége.

Félre bajnok, fegyvereddel,
   Melyet bízva forgatál:
Most csőjében éltet lesve
   Rejtezik a zord halál.

De hiában! felvillámlik -
   S Klára hókeblére vág,
S így véletlen, de keserves
   Torrá lőn a mulatság.

3.

Ifjonti szárnyakon
Őszült alakban
Röpűl a gyors idő
E porvilág felett;
Hol alkot, hol temet,
Emel s alá tipor,
Igér, ad és veszen
Titkos hatalma.

Sötét távol felé
Siet szünetlen,
S a végtelenség
Homályain remeg,
Mint éji rémzetek
Az eszmélő körűl.

A tiszta hajnal
Aranysugáriban
Ég arcza jöttekor,
S körüllebegve
Édes remények
Mosolygó sergitől -

4.

Távol a fényűző hideg világtól,
   Hol csalfa játék minden érzemény;
Hol lánczra fűzve annyi vak szokástól
   Bánattá válik minden élemény:
Raboktul messze, kik jőnek s enyésznek,
Mosolyg egy szép hon a szabad művésznek.

5.

Andalogva ernyés hanton
Ül szép Emmi s koszorút fon
Kedvesének homlokára.
A ki messze hadban jára,
S most a béke szent jelére
Visszavárja kebelére.
A kerengő útra néze
Nem jön-e még szép vitéze,
Minden zajra szíve dobban
S arcza édes lángra lobban,
Fel-felszökdös, por ha látszik,
S lombok közt a szellő játszik.

Harsog a kürt, fegyver csillog,
Pánczél, dárda, lándzsa villog;
Több vitéz jő s bú-feledve
Újra kél az élet kedve.
Boldog néptül forr hegy és völgy,
Ott hű mátka, itt vídám hölgy,
Bajnokát remegve várja,
S a jövőt karjába zárja;
Víg daloktul hangzik a táj -
Csak szép Emmi szive még fáj:
Félve kérdi, hol maradt el
Karcsu Zolta fegyverével,
Sok halált osztott-e karja,
Vagy már őt is sír takarja?
Szánakodva mond a kérdett:
Légy erős - s avval búcsút vett
Több hős vágtat el mellette,
Ámde köztük nincs szerette -

6.

Vészes éjben nyargal Toldi
   A Bakonyban egyedűl,
Lova fáradt, nyughely nincsen,
   Víz alatt, villám felűl,
S mindég útlanabb az erdő,
Míg átküzd, s egy barlanghoz jő.

A barlangban izzó tűznél
   Ül egy férfi komoran,
Mély vonásin elszán lelke
   Rémjelekkel írva van,
És mögötte nyugszik egy lyány,
Szög fejével izmos vállán.