Szilánkok (Jakab Ödön)
| Szilánkok szerző: Jakab Ödön |
I.
Téli kritika
Nem sok eszed van, édes Nap uram,
Hiába sétálsz ott fenn oly kevélyen:
Ki látott még oly vastag dőreséget,
Hogy nyáron fűtsél jobban és ne — télen.
II.
Furcsa világ.
Mikor születünk e világra,
Nem nekünk van a nagyobb kínunk,
És sírni mégis csak mi sírunk.
Mikor meg megyünk e világból,
Nekünk fáj jobban, hogy elhínak,
És sírni mégis mások sírnak!
III.
Barátság és szerelem.
Igaz barátság erős érzés,
Uralkodik sok kebelen,
De az már mégse lehet kérdés,
Hogy erősebb a szerelem.
A barátság ha hűlni kezde,
Szerelem abból nem leszen,
De idővel, ha tüzet veszte,
Barátság lesz a szerelem.
IV.
Nagyság.
Csak bámulok, hogy manapság
Mennyi köztünk itt a nagyság!
Ezer éve, hogy itt vagyunk
S még sohsem volt ennyi nagyunk!
Pedig, ha jól észbe veszem,
Nincsen mit bámulni ezen:
Hisz' nagy lehet olyan körbe'
Sok ember, hol sok a — törpe.
V.
Egy poétáról.
Irod a verset, egyre írod,
A hogy csak futja a papírod,
Sorokba csak úgy dől a frázis,
Miket megunt már Brüsszel, Páris.
Dicsőségedet napról-napra
Sok forró reklám hangoztatja,
S szaporán nő a híred szörnyen,
Mint a luczerna, bő esőben.
Tiéd a jelen már egészen,
S nem búsulhatsz a jövőért sem:
Nem árt nevednek a halál itt
Soha, míg — élnek a barátid.