Szeszélyes futamok a holdról
szerző: Kosztolányi Dezső
Ma félek a holdtól,
e sárga koboldtól,
félek.
Kísérteni feljött.
Körötte a felhők
állnak.
Olyan buta-bámész,
bandzsítva reám néz,
némán.
Jaj, mindenem elhagy.
Oly végtelenül-nagy
a föld.
Meg is halok, érzem.
Reggel hideg ércen
fekszem.
Birkózzak a holddal?
Sötét a hegyoldal
alja.
Zsákutca tövében
elkondul a léptem
búsan.
Az éjszaka ül meg,
bársonypuha, fülledt,
hőség.
Azt hinni, meleg vér
s mikor tova mennél,
megköt.
Vér fűszere buggyan,
a zegzúgos útban:
hulla.
Az éj csúnya lánya,
ha jönne, utána
sírnék.
Egy kapuba állnék,
szólnék neki – árnyék –:
anyám.
Ha jönne barátom,
júdásian-áldón
mennék
kígyózva elébe
s a tőrt a szívébe
döfném.
Baljóslatu sarló
reámveti gyarló
fényét.
Félarca nevet le,
a fénye kezembe
tallér.
Dinnyék szaga szálldos
és émelyeg álmos
lázzal.
Vad illat a fákon,
lihegve kitátom
a szám.
A mély utak alján
kúszom, sunyi-halvány
rabló.