Szerkesztő:Wikitradu/Az ostromzáron át

The Blockade Runners	Az ostromzáron át
Jules Verne	Jules Verne
Chapter I	ELSŐ FEJEZET
THE DOLPHIN	A DELFIN
The Clyde was the first river whose waters were lashed into foam by a steam-boat.	A Clyde volt az első folyó, melynek hullámait gőzhajó kerekei verték tajtékosra.
It was in 1812 when the steamer called the Comet ran between Glasgow and Greenock, at the speed of six miles an hour.	1812-ben történt ez. A hajó neve Üstökös volt; rendszeresen közlekedett Glasgow és Greenock között, óránként hat mérföldes sebességgel.
Since that time more than a million of steamers or packet-boats have plied this Scotch river, and the inhabitants of Glasgow must be as familiar as any people with the wonders of steam navigation.	Ez idő óta számtalan személyszállító és tehergőzös járta felfelé vagy lefelé a skót folyót és a nagy kereskedőváros népe kiváltképpen hozzászokhatott már a gőzhajózás csodájához.
However, on the 3rd of December, 1862, an immense crowd, composed of shipowners, merchants, manufacturers, workmen, sailors, women, and children, thronged the muddy streets of Glasgow, all going in the direction of Kelvin Dock, the large shipbuilding premises belonging to Messrs. Tod & MacGregor.	Mégis, 1862. december 3-án Glasgow sáros utcáit szinte elárasztotta a hajósgazdákból, keres­ke­dőkből, gyárosokból, munkásokból, tengerészekből, asszonyokból, gyerekekből álló hatal­mas tömeg, mely a Kelvin-dokk felé tolongott, a Tod és Mac Gregor-cég tulajdonában álló nagykiterjedésű hajógyár felé.
This last name especially proves that the descendants of the famous Highlanders have become manufacturers, and that they have made workmen of all the vassals of the old clan chieftains.	Utóbbi név kellőképpen tanúsítja, hogy a nemes északi skótok leszármazottai iparűző polgárok lettek és az ősi birtokhoz tartozó jobbágyaikból gyári munkást csináltak.
Kelvin Dock is situated a few minutes’ walk from the town, on the right bank of the Clyde. Soon the immense timber-yards were thronged with spectators; not a part of the quay, not a wall of the wharf, not a factory roof showed an unoccupied place; the river itself was covered with craft of all descriptions, and the heights of Govan, on the left bank, swarmed with spectators.	A Kelvin-dokk néhány percnyire fekszik a várostól, a Clyde jobbpartján; a kíváncsiskodók hamarosan ellepték hatalmas műhelyeit; sem a rakparton, sem a mólón, sem a raktárak tetején nem hagytak talpalatnyi üres helyet; a folyót is csónakok szelték át és a balparton, a goveni dombokon is nyüzsögtek a nézők.
There was, however, nothing extraordinary in the event about to take place; it was nothing but the launching of a ship, and this was an everyday affair with the people of Glasgow.	Pedig hát nem valami rendkívüli eseményre került sor, csupán egy hajó vízrebocsátására. Glasgow lakosai már alig találhattak érdekességet egy ilyen műveletben.
Had the Dolphin, then — for that was the name of the ship built by Messrs. Tod & MacGregor — some special peculiarity?	Talán a Delfinnek - ez volt a Tod és Mac Gregornál készült hajó neve - volt valami különlegessége?
To tell the truth, it had none.	Igazában semmi.
It was a large ship, about 1,500 tons, in which everything combined to obtain superior speed.	Az ezerötszáz tonnás nagy hajót acéllemezzel borították és minden porcikája arra vallott, hogy a tervezők előtt célként a lehető legnagyobb gyorsaság elérése lebegett.
	A Lancefield-vasgyárban készült hajógép magas gőznyomással működött és ötszáz lóerőt tudott kifejteni.
Her engines, of 500 horse-power, were from the workshops of Lancefield Forge; they worked two screws, one on either side the stern-post, completely independent of each other.	Két ikercsavart hajtott, melyeket - felhasználva a millwali Dudgeon-cég legújabb találmányát - a fartőke két oldalán helyeztek el, a finoman kiképzett hajófarban, mindkettőt egymástól teljesen függetlenül.
	Ez igen nagy gyorsaságot biztosít a hajónak és lehetővé teszi, hogy rendkívül kis ívben meg tudjon fordulni.
As for the depth of water the Dolphin would draw, it must be very inconsiderable; connoisseurs were not deceived, and they concluded rightly that this ship was destined for shallow straits.	A Delfin merülési mélysége pedig a látszatról ítélve, nem lehetett jelentékeny. A szakértők nem is csalatkoztak és joggal következtethették, hogy a hajót a sekélyebb vizeken való forgalomra szánták.
But all these particulars could not in any way justify the eagerness of the people: taken altogether, the Dolphin was nothing more or less than an ordinary ship.	De végül is, ezek a sajátságok még semmiképpen nem indokolták a közönség lázas érdeklődését.
Would her launching present some mechanical difficulty to be overcome?	Mindent egybevetve, a Delfin sem többet, sem kevesebbet nem nyújtott bármely más hajónál.
	Talán a vízrebocsátásához volt szükség különleges technikai nehézségek legyőzésére?
Not any more than usual.	Nem, semmiesetre sem.
	A Clyde folyó hullámai már sok nagyobb tonna-térfogatú hajót is befogadtak.
The Clyde had received many a ship of heavier tonnage, and the launching of the Dolphin would take place in the usual manner.	A Delfin vízrebocsátása előre­láthatólag a legmegszokottabb módon megy majd végbe. Valóban, amint a tenger elsimult, az apály kezdetekor hozzáfogtak a nehéz művelethez.
In fact, when the water was calm, the moment the ebb-tide set in, the workmen began to operate.	Töké­letesen egyszerre puffantak a fakalapácsok a hajótestet emelő ékeken.
Their mallets kept perfect time falling on the wedges meant to raise the ship’s keel: soon a shudder ran through the whole of her massive structure; although she had only been slightly raised, one could see that she shook, and then gradually began to glide down the well greased wedges, and in a few moments she plunged into the Clyde.	A hatalmas építmény nemsokára megremegett, s mihelyt egy parányit felemelkedett, látni lehetett, hogy előre­döccen; feltartóztathatatlanul csúszni kezdett, s egyre gyorsabban siklott lefelé; néhány másod­perc múlva túljutott a gondosan megfaggyúzott támasztó ékeken és sűrű gőzfelhő közepette belemerült a Clyde habjaiba.
Her stern struck the muddy bed of the river, then she raised herself on the top of a gigantic wave, and, carried forward by her start, would have been dashed against the quay of the Govan timber-yards, if her anchors had not restrained her.	Hátulja az iszapos mederfenékbe ütközött, majd egy óriási hullám hátán felemelkedett és a pompás gőzhajó, saját lendületétől tovasodorva, bizonyára szétzúzódott volna a goveni hajóműhelyek kikötőpartján, ha az irtózatos robajjal pontosan egyszerre lemerülő horgonyok meg nem fékezik.
The launch had been perfectly successful, the Dolphin swayed quietly on the waters of the Clyde, all the spectators clapped their hands when she took possession of her natural element, and loud hurrahs arose from either bank.	A vízrebocsátás kifogástalanul sikerült. A Delfin békésen ringott a Clyde habjain. A kíváncsi tömeg tapsolni kezdett, amikor a hajót végre természetes környezete vette körül; dörgő éljen csapott fel mindkét parton.
But wherefore these cries and this applause?	De miért ez a kiáltozás, ez az üdvrivalgás?
Undoubtedly the most eager of the spectators would have been at a loss to explain the reason of his enthusiasm.	Bizonyára a vízrebocsátás leglelkesebb nézői is nehezen tudták volna okát adni elragadtatásuknak.
	Mivel váltotta ki hajónk ezt az egészen különleges érdeklődést?
What was the cause, then, of the lively interest excited by this ship?	Egyszerűen azzal, hogy rendeltetését sűrű homály fedte.
Simply the mystery which shrouded her destination; it was not known to what kind of commerce she was to be appropriated, and in questioning different groups the diversity of opinion on this important subject was indeed astonishing.	Még azt sem tudták, hogy miféle forgalmat fog lebonyolítani, és ha e fontos tárgyban valaki megkérdezte volna a kíváncsiak néhány csoportját, joggal csodálkozhatott volna, mennyire eltérők a véle­mények.
However, the best informed, at least those who pretended to be so, agreed in saying that the steamer was going to take part in the terrible war which was then ravaging the United States of America, but more than this they did not know, and whether the Dolphin was a privateer, a transport ship, or an addition to the Federal marine was what no one could tell.	Mindazonáltal a jólértesültek, vagy akik annak tartották magukat, egyöntetűen megállapí­tották, hogy a hajó abban a rettenetes háborúban fog szerephez jutni, amely akkoriban az Amerikai Egyesült Államokat pusztította.
“Hurrah!” cried one, affirming that the Dolphin had been built for the Southern States.	De ők sem tudtak ennél többet, és senki sem tudta volna megmondani, hogy kalózhajó vagy tehergőzös, az északi vagy a déli államok hajója lesz-e a Delfin.
“Hip! hip! hip!” cried another, swearing that never had a faster boat crossed to the American coasts.	Hurrá! - kiáltott valaki és azt bizonygatta, hogy a Delfint a déli államok számlájára építették.
	Hip! hip! hip! - kiáltott egy másik és megesküdött, hogy az amerikai partok mentén ennél gyorsabb hajó nem fog cirkálni.
Thus its destination was unknown, and in order to obtain any reliable information one must be an intimate friend, or, at any rate, an acquaintance of Vincent Playfair & Co., of Glasgow.	Végül is, a rejtély teljes maradt. Hogy valaki biztos értesüléseket szerezzen, ahhoz a glasgow-i Vincent Playfair és Társa-cég beltagjának vagy legalábbis bizalmas üzletfelének kellett volna lennie.
A rich, powerful, intelligent house of business was that of Vincent Playfair & Co., in a social sense, an old and honourable family, descended from those tobacco lords who built the finest quarters of the town.	Gazdag, hatalmas, okos volt ez az üzletház, mely a »Vincent Playfair és Társa« cégjelzést viselte.
These clever merchants, by an act of the Union, had founded the first Glasgow warehouse for dealing in tobacco from Virginia and Maryland.	A régi, híres család a Tobacco lordoktól származott, akik a város legszebb negyedeit építtették.
	Az Egyesült Államok megalakulása után ezek az ügyes kereskedők megalapították az első glasgow-i kereskedelmi ügynökségeket, melyek Maryland és Virginia1 dohányával kereskedtek.
	Hatalmas vagyonok keletkeztek itt, egy új kereskedelmi központ alakult ki.
Immense fortunes were realised; mills and foundries sprang up in all parts, and in a few years the prosperity of the city attained its height.	Glasgow-ban hamarosan megszaporodtak a gyárak és üzemek; itt is, ott is szövőgyárak és vasöntödék nőttek ki a földből és a város jóléte néhány év alatt a legmagasabb fokra emelkedett.
The house of Playfair remained faithful to the enterprising spirit of its ancestors, it entered into the most daring schemes, and maintained the honour of English commerce.	A Playfair-cég hű maradt az alapítók vállalkozó szelleméhez. A legmerészebb kereskedelmi ügyletektől sem riadt vissza és csak öregbítette az angol kereskedelem becsületét.
The principal, Vincent Playfair, a man of fifty, with a temperament essentially practical and decided, although somewhat daring, was a genuine shipowner.	A jelenlegi főnök, az ötvenéves Vincent Playfair, vérbeli hajózási vállalkozó volt, minden ízében gyakor­latias és tevékeny, emellett merész egyéniség.
	Semmi sem érdekelte az üzleti kérdéseken kívül, még az ügyletek politikai vonatkozásai sem.
Nothing affected him beyond commercial questions, not even the political side of the transactions, otherwise he was a perfectly loyal and honest man.	Egyébként tökéletesen tisztességes és becsületes volt. A Delfin megépítésének és felszerelésének ötletét azonban most mégsem tulajdoníthatta magának.
However, he could not lay claim to the idea of building and fitting up the Dolphin; she belonged to his nephew, James Playfair, a fine young man of thirty, the boldest skipper of the British merchant marine.	Ez unokaöccsének, James Playfairnek agyában született meg, ennek a harmincéves csinos legénynek, az Egyesült Királyság kereskedelmi flottája legügyesebb kapitányának az agyában.
It was one day at the Tontine coffee-room under the arcades of the town hall, that James Playfair, after having impatiently scanned the American journal, disclosed to his uncle an adventurous scheme.	A Tontine-kávéházban történt egy szép napon, a nagyterem boltívei alatt, hogy James Playfair, miután dühösen végignézte az amerikai lapokat, egy rendkívül kalandos tervvel hozakodott elő nagybátyjának.
“Uncle Vincent,” said he, coming to the point at once, “there are two millions of pounds to be gained in less than a month.”	Vincent bácsi - tört ki belőle hirtelen -, egy hónapnál is rövidebb idő alatt két milliót lehetne keresni!
“And what to risk?” asked Uncle Vincent.	És mennyit kell e célból kockáztatni?
“A ship and a cargo.”	Egy hajót és a rakományát.
“Nothing else?”	Semmi többet?
“Nothing, except the crew and the captain, and that does not reckon for much.”	De igen, a legénység és a kapitány bőrét; de ez nem számít.
“Let us see,” said Uncle Vincent. “It is all seen,” replied James Playfair.	No lám, lássuk csak! - felelte Vincent bácsi, kedvenc szavajárásával.
“You have read the Tribune, the New York Herald, The Times, the Richmond Inquirer, the American Review?”	Alaposan meghánytam-vetettem a dolgot - folytatta James Playfair. - Bizonyára olvasta a Szószéket, a Newyorki Híradót, a Korunkat, a Richmondi Figyelőt és az Amerikai Szemlét?
“Scores of times, nephew.”	Hússzor is, James öcsém.
“You believe, like me, that the war of the United States will last a long time still?”	Maga is úgy véli, velem együtt, hogy az Egyesült Államok polgárháborúja még soká tart?
“A very long time.”	Nagyon soká.
“You know how much this struggle will affect the interests of England, and especially those of Glasgow?”	Azt is tudja ugyebár, hogy ez a harc mennyire megtépázza Anglia érdekeit és különösképpen Glasgow városáét?
“And more especially still the house of Playfair & Co.,” replied Uncle Vincent.	És még közelebbről, a Playfair és Társa érdekeit - válaszolta Vincent bácsi.
“Theirs especially,” added the young Captain.	Kiváltképpen ezekét - tette hozzá az ifjú kapitány.
“I worry myself about it every day, James, and I cannot think without terror of the commercial disasters which this war may produce; not but that the house of Playfair is firmly established, nephew; at the same time it has correspondents which may fail.	Napról-napra ezen bánkódom, James, és nem minden rettegés nélkül gondolok arra, hogy milyen csapást mérhet még ez a háború a kereskedelemre.
Ah! those Americans, slave-holders or Abolitionists, I have no faith in them!”	Nem mintha a Playfair-cég nem állna szilárdan, de vannak ügyfeleink, akik meginoghatnak.
	Ó, pokolba kívánok minden amerikait, akár híve a rabszolgarendszernek, akár ellenzője!
If Vincent Playfair was wrong in thus speaking with respect to the great principles of humanity, always and everywhere superior to personal interests, he was, nevertheless, right from a commercial point of view.	Ha az emberiség nagy eszményeinek szempontjából - melyek mindig és mindenütt előbbre­valók az egyéni érdekeknél - Vincent Playfair tévedett is e megjegyzésével, tisztán üzleti szempontból joga volt így beszélni.
The most important material was failing at Glasgow, the cotton famine became every day more threatening, thousands of workmen were reduced to living upon public charity.	A legfontosabb amerikai nyersanyagban nagy hiány volt a glasgow-i piacon.
Glasgow possessed 25,000 looms, by which 625,000 yards of cotton were spun daily; that is to say, fifty millions of pounds yearly.	A »gyapotéhség« - hogy az erőteljes angol kifejezéssel éljünk - napról-napra fenyegetőbbé vált.
	Ezer és ezer munkás volt kénytelen közjótékonyságból fenntartani életét.
	Glasgow-ban ekkor huszonötezer fonógép volt, melyek az észak-amerikai háború kitörése előtt naponta hatszázhuszonötezer méter pamutfonalat termeltek, azaz évente ötvenmillió font értéket.
From these numbers it may be guessed what disturbances were caused in the commercial part of the town when the raw material failed altogether.	Ezekből a számokból könnyű megítélni, mekkora zavart okozott a város ipari terme­lésében, hogy a textilnyersanyag szinte teljesen kifogyott.
Failures were hourly taking place, the manufactories were closed, and the workmen were dying of starvation.	Óránként kirobbant egy-egy új csőd. Minden üzemben sor került a munka szüneteltetésére.
It was the sight of this great misery which had put the idea of his bold enterprise into James Playfair’s head.	A munkások szinte éhhalálra voltak ítélve. James Playfairben az általános nyomorúság láttán fogant meg a merész terv gondolata.
“I will go for cotton, and will get it, cost what it may.”	Elindulok gyapotot szerezni, és hozok is bármi áron!
But, as he also was a merchant as well as his uncle Vincent, he resolved to carry out his plan by way of exchange, and to make his proposition under the guise of a commercial enterprise.	Minthogy azonban ő is kereskedő volt, akárcsak Vincent bácsi, úgy határozott, hogy árut fog érte cserébe adni és az egész ügyletet rendes üzleti ügyként bonyolítja le.
“Uncle Vincent,” said he, “this is my idea.”	Vincent bácsi - mondta -, íme a tervem. - No lám, lássuk csak, James.
“Well, James?”	Nagyon egyszerű.
“It is simply this: we will have a ship built of superior sailing qualities and great bulk.”	Egy nagy befogadóképességű és igen gyors hajót kell építtetnünk.
“That is quite possible.”	Ez éppen lehetséges.
“We will load her with ammunition of war, provisions, and clothes.”	Megrakjuk hadianyaggal, élelmiszerrel és ruhaneművel.
“Just so.”	Ez is akad majd.
“I will take the command of this steamer, I will defy all the ships of the Federal marine for speed, and I will run the blockade of one of the southern ports.”	A gőzös parancsnokságát én vállalom. Az északiak valamennyi hajójával kiállom a versenyt gyorsaságban. És áttöröm az ostromzárat valamelyik déli kikötőnél...
“You must make a good bargain for your cargo with the Confederates, who will be in need of it,” said his uncle.	Drágán eladod rakományodat a délieknek, akiknek égető szükségük van rá.
“And I shall return laden with cotton.”	És gyapottal megrakodva térek vissza.
	Amit jóformán ingyen fognak adni.
“Which they will give you for nothing.”	Éppen így, ahogy Vincent bácsi mondja.
“As you say, Uncle.	Rendben van? - Nagyon is.
Will it answer?”	De célba fogsz-e érni?
“It will; but shall you be able to get there?”	Célba én, csak legyen megfelelő hajóm!
“I shall, if I have a good ship.”	Gyártatunk külön erre a célra.
“One can be made on purpose.
But the crew?”	És a legénység?
“Oh, I will find them.	Ó, azt könnyen találok.
I do not want many men; enough to work with, that is all.	Nincs szükségem sok emberre.
It is not a question of fighting with the Federals, but distancing them.”	Csak éppen annyira, amennyi a hajó kezeléséhez kell.
	Nem akarok verekedni az északiakkal, csak le akarom hagyni őket.
“They shall be distanced,” said Uncle Vincent, in a peremptory tone; “but now, tell me, James, to what port of the American coast do you think of going?”	Le is fogod hagyni őket - felelte Vincent bácsi ellentmondást nem tűrő hangon. - Most még azt áruld el nekem James, merrefelé szándékozol kikötni az amerikai partokon?
“Up to now, Uncle, ships have run the blockade of New Orleans, Wilmington, and Savannah, but I think of going straight to Charleston; no English boat has yet been able to penetrate into the harbour, except the Bermuda.	Eddig már néhány hajó áttört New Orleans, Willmington és Savannah ostromgyűrűjén. De én egyenesen Charleston felé akarok tartani.
I will do like her, and, if my ship draws but very little water, I shall be able to go where the Federalists will not be able to follow.”	Egyetlen angol hajó sem tudott még behatolni a hozzá vezető tengerszorosokba, a Bermuda kivételével.
“The fact is,” said Uncle Vincent, “Charleston is overwhelmed with cotton; they are even burning it to get rid of it.”	Ennek az útját akarom követni és ha a hajóm alacsony merülésű, olyan vizekre mehetek, ahová az északi hajók már nem követ­hetnek.
	Tény - mondta Vincent bácsi -, hogy Charleston teli van gyapottal.
“Yes,” replied James; “besides, the town is almost invested; Beauregard is running short of provisions, and he will pay me a golden price for my cargo!”	Még el is égetik, csakhogy szabaduljanak tőle. - Úgy van - válaszolt James. - Ezenfelül a város szinte teljesen körül van zárva. Beauregard lőszere fogytán; aranyként fogja megfizetni rakományomat.
“Well, nephew, and when will you start?”	Jól van, öcsém. Mikor akarsz indulni?
	Hat hónapon belül.
“In six months; I must have the long winter nights to aid me.”	A hosszú téli éjszakák a legkedvezőbbek a sima áthatoláshoz.
“It shall be as you wish, nephew.”	Minden meglesz, öcsém.
“It is settled, then, Uncle?”	Rendben van, bátyám.
“Settled!”	Minden rendben.
“Shall it be kept quiet?”	És... csitt?
“Yes; better so.”	Csitt!
And this is how it was that five months later the steamer Dolphin was launched from the Kelvin Dock timber-yards, and no one knew her real destination.	Íme, így történt, hogy öt hónappal később a Kelvin-dokkról vízreengedték a Delfin gőzöst és senki nem tudta pontosan, mi az igazi rendeltetése.
Chapter II	MÁSODIK FEJEZET
GETTING UNDER SAIL	ELŐKÉSZÜLETEK AZ ÚTRA
The Dolphin was rapidly equipped, her rigging was ready, and there was nothing to do but fit her up.	A Delfin felszerelése gyorsan folyt. Vitorlázata teljesen rendben volt, csak az útra kellett előkészíteni.
She carried three schooner-masts, an almost useless luxury; in fact, the Dolphin did not rely on the wind to escape the Federalists, but rather on her powerful engines.	Szinte fölösleges luxusként három nagy árboca is volt a Delfinnek. Hiszen nem a szél segítségével akart megugrani az északiak cirkálói elől, hanem a belsejébe zárt hatalmas gépezet révén. És ebben joggal bízhatott.
Towards the end of December a trial of the steamer was made in the gulf of the Clyde.	December vége felé a Delfin próbautat tett a Clyde folyó tengerre nyíló öblében.
Which was the more satisfied, builder or captain, it is impossible to say.	Nehéz volna eldönteni, ki volt büszkébb, a hajó építője vagy a kapitánya.
The new steamer shot along wonderfully, and the patent log showed a speed of seventeen miles an hour, a speed which as yet no English, French, or American boat had ever obtained.	Az új gőzhajó remekül szelte a habokat; a műszer óránként tizenhét mérföld sebességet jelzett, amilyen sebességet addig még egyetlen angol, francia vagy amerikai hajó sem ért el.
The Dolphin would certainly have gained by several lengths in a sailing match with the fastest opponent.	A Delfin egy »tengeri versenyen« a leggyorsabb hajók ellen is bizonyára több hosszal nyert volna.
The loading was begun on the 25th of December, the steamer having ranged along the steamboat-quay a little below Glasgow Bridge, the last which stretches across the Clyde before its mouth.	December 25-én megkezdték a rakodást. A gőzös a rakparthoz állt, a Glasgow-Bridge-től kissé lejjebb. A torkolat előtt ez a híd ível át utolsónak a Clyde-on.
Here the wharfs were heaped with a heavy cargo of clothes, ammunition, and provisions which were rapidly carried to the hold of the Dolphin.	Itt, a széles mólókon ruházatból, fegyverből és lőszerből hatalmas készleteket halmoztak fel, melyek aztán gyorsan eltűntek a Delfin gyomrában.
The nature of this cargo betrayed the mysterious destination of the ship, and the house of Playfair could no longer keep it secret; besides, the Dolphin must not be long before she started.	A rakomány jellege felfedte a hajó rejtélyes hivatását és a Playfair-cég most már nem tudta megakadályozni a titok kipattanását.
No American cruiser had been signalled in English waters; and, then, when the question of getting the crew came, how was it possible to keep silent any longer?	Egyébként a Delfinnek rövidesen útra kellett kelnie; az angol vizekről most egyetlen amerikai cirkálót sem jeleztek.
They could not embark them, even, without informing the men whither they were bound, for, after all, it was a matter of life and death, and when one risks one’s life, at least it is satisfactory to know how and wherefore.	Elvégre is, amikor össze kell szedni a legénységet, úgysem lehet ilyesmit sokáig elhallgatni. Nem lehet útnak indítani az embereket anélkül, hogy az út célját meg ne mondják.
However, this prospect hindered no one; the pay was good, and everyone had a share in the speculation, so that a great number of the finest sailors soon presented themselves.	Hiszen a bőrüket viszik vasárra, márpedig ha az ember vásárra viszi a bőrét, legalább tudni szeretné: miért és mi módon.
James Playfair was only embarrassed which to choose, but he chose well, and in twenty-four hours his muster-roll bore the names of thirty sailors who would have done honour to her Majesty“s yacht.	Ez az eshetőség azonban nem riasztott vissza senkit. A fizetés csinos volt és az üzletben is részt vállalhattak.
The departure was settled for the 3rd of January; on the 31st of December the Dolphin was ready, her hold full of ammunition and provisions, and nothing was keeping her now.	Jelentkeztek is matrózok szép számban, méghozzá a legjobbak. James Playfairnek legfeljebb a kiválogatás okozott gondot.
The skipper went on board on the 2nd of January, and was giving a last look round his ship with a captain’s eye, when a man presented himself at the fore part of the Dolphin, and asked to speak with the Captain.	A rostálás sikerült és egy nap alatt harminc olyan matróz nevét vezették be a lajstromba, akik őfelsége jachtjának is becsületére váltak volna.
One of the sailors led him on to the poop.	Január 3-ára tűzték ki az indulást.
He was a strong, hearty-looking fellow, with broad shoulders and ruddy face, the simple expression of which ill-concealed a depth of wit and mirth.	December 31-én már teljesen útra készen állott a Delfin. Raktárai tömve voltak lőszerrel és élelemmel, kamrái szénnel. Már semmi se tarthatta vissza.
He did not seem to be accustomed to a seafaring life, and looked about him with the air of a man little used to being on board a ship; however, he assumed the manner of a Jack-tar, looking up at the rigging of the Dolphin, and waddling in true sailor fashion.	Január 2-án James a fedélzeten állt és még utoljára kapitányi tekintettel méregette hajóját, midőn egy férfi jelent meg a Delfin feljárójánál és James Playfairhez kért bebocsátást. Egy matróz a hajóhídra vezette.
When he had reached the Captain, he looked fixedly at him, and said,	Amint a kapitány elé ért, mereven ránézett és így szólt:
“Captain James Playfair?”	James Playfair kapitány?
“The same,” replied the skipper.	Én vagyok - felelte a parancsnok. - Mit kívánsz tőlem?
“What do you want with me?”	Szolgálatba lépni az ön hajóján.
“To join your ship.”	Minden hely betelt.
“There is no room; the crew is already complete.”	A legénység létszáma teljes.
“Oh, one man, more or less, will not be in the way; quite the contrary.”	Ó, eggyel több legény nem okoz önöknek semmi zavart. Sőt, ellenkezőleg.
“You think so?” said James Playfair, giving a sidelong glance at his questioner.	Azt hiszed? - szólt James Playfair, mélyen a szemébe fúrva pillantását.
“I am sure of it,” replied the sailor.	Biztos vagyok benne - felelt a matróz.
“But who are you?” asked the Captain.	De hát ki vagy te? - kérdezte a kapitány.
“A rough sailor, with two strong arms, which, I can tell you, are not to be despised on board a ship, and which I now have the honour of putting at your service.”	Edzett tengerész, azt elhiheti, kemény fickó és elszánt legény. Két ilyen izmos kar, mint amilyeneket most tisztelettel felajánlok önnek, nem megvetendő egy hajó fedélzetén.
“But there are other ships besides the Dolphin, and other captains besides James Playfair.	De hát van más hajó is a világon, mint a Delfin, és más kapitány is, mint James Playfair!
Why do you come here?”	Mi hozott ide téged?
“Because it is on board the Dolphin that I wish to serve, and under the orders of Captain James Playfair.”	Az, hogy éppen a Delfinen akarok szolgálni és éppen James Playfair parancsnoksága alatt.
“I do not want you.”	Nincs rád szükségem.
“There is always need of a strong man, and if to prove my strength you will try me with three or four of the strongest fellows of your crew, I am ready.”	Erős emberre mindig szükség van és ha ki akarja izmaimat próbálni, eresszen csak össze három vagy négy jól megtermett legényével, én azt is állom!
“That will do,” replied James Playfair.	Milyen nagyra vagy! - felelte James Playfair. - És mi a neved?
“And what is your name?”	Crockston, szolgálatára.
“Crockston, at your service.” The Captain made a few steps backwards in order to get a better view of the giant who presented himself in this odd fashion.	A kapitány néhány lépést hátrált, hogy jobban szemügyre vehesse ezt a herkulest, aki ilyen eredeti módon mutatkozott be.
	Alakja, termete, megjelenése egy cseppet sem hazudtolták meg az erejével hivalkodó kijelentéseket.
The height, the build, and the look of the sailor did not deny his pretensions to strength.	Érezni lehetett, hogy nem közönséges erő lakozik benne és hogy nem ijed meg az árnyékától.
“Where have you sailed?” asked Playfair of him.	Merre hajóztál már? - kérdezte Playfair.
“A little everywhere.”	Jóformán mindenfelé.
“And do you know where the Dolphin is bound for?”	Tudod, hogy mit akar a Delfin odaát?
“Yes; and that is what tempts me.”	Tudom, és éppen ez vonz leginkább.
“Ah, well! I have no mind to let a fellow of your stamp escape me.	Nos hát, pokolba velem, ha elszalasztanék egy ilyen jóvágású fickót!
Go and find the first mate, and get him to enrol you.”	Keresd meg a másod­kapitányt, Mathew-t és vétesd magad lajstromba!
Having said this, the Captain expected to see the man turn on his heels and run to the bows, but he was mistaken.	Mikor ezt kimondta, James Playfair azt hitte, hogy az ember sarkon fordul és szalad a hajó elejére; de csalódott.
Crockston did not stir.	Crockston nem mozdult.
“Well! did you hear me?” asked the Captain.	Nos, nem hallottad? - kérdezte a kapitány.
“Yes, but it is not all,” replied the sailor. “I have something else to ask you.”	De igen - felelte a matróz. - De ez még nem minden, még volna valami közlendőm.
“Ah! You are wasting my time,” replied James, sharply; “I have not a moment to lose in talking.”	Eh, kezdesz már terhemre lenni - felelte nyersen James. - Az időm nem arra való, hogy beszélgetésre vesztegessem.
“I shall not keep you long,” replied Crockston; “two words more and that is all; I was going to tell you that I have a nephew.”	Nem tartom fel sokáig - folytatta Crockston. - Két szót még és kész is vagyok. Meg is mondom. Van egy unokaöcsém is.
“He has a fine uncle, then,” interrupted James Playfair. “Hah!	Szép kis bátyja van az öcsédnek - válaszolt James Playfair.
Hah!” laughed Crockston.	Eh, eh! - dörmögte Crockston.
“Have you finished?” asked the Captain, very impatiently.	Végeztél-e már? - türelmetlenkedett a kapitány.
“Well, this is what I have to say, when one takes the uncle, the nephew comes into the bargain.”	Tehát a következőről van szó. Ha felveszik a nagybácsit, ráadásul meg kell állapodni az öccsével is. - Ah, igazán?!
“Ah! indeed!”	Igen, ez a szokás.
“Yes, that is the custom, the one does not go without the other.”	A kettő együtt jár. - Mi az öcséd? - Tizenötéves a kölyök és újonc.
“And what is this nephew of yours?”	Én tanítom a mesterségre.
“A lad of fifteen whom I am going to train to the sea; he is willing to learn, and will make a fine sailor some day.”	Nagyon igyekszik és egy napon kitűnő tengerész lesz belőle.
“How now, Master Crockston,” cried James Playfair; “do you think the Dolphin is a training-school for cabin-boys?”	Hát még ez is, Crockston mester - kiáltott fel James Playfair. - Te a Delfint inasiskolának gondolod?
“Don’t let us speak ill of cabin-boys: there was one of them who became Admiral Nelson, and another Admiral Franklin.”	Ne szidjuk a matrózinasokat - vágott vissza a tengerész. - Akadt már köztük, akiből Nelson admirális lett, egy másikból Franklin admirális.
“Upon my honour, friend,” replied James Playfair, “you have a way of speaking which I like; bring your nephew, but if I don’t find the uncle the hearty fellow he pretends to be, he will have some business with me.	Teringettét! barátom - felelte James Playfair - tetszik nekem, ahogy beszélsz. Hozd hát az öcsédet, de ha a nagybátyja nem bizonyul olyan rendes fickónak, mint ahogy ígérgeted, velem gyűlik meg a bajod!
Go, and be back in an hour.”	Eredj és egy óra múlva már itt is légy.
Crockston did not want to be told twice; be bowed awkwardly to the Captain of the Dolphin, and went on to the quay.	Crockston nem mondatta kétszer magának. Eléggé ügyetlenül tisztelgett a kapitánynak és visszament a partra.
An hour afterwards he came on board with his nephew, a boy of fourteen or fifteen, rather delicate and weakly looking, with a timid and astonished air, which showed that he did not possess his uncle’s self-possession and vigorous corporeal qualities.	Egy óra múlva már újra a fedélzeten volt öccsével, egy tizennégy-tizenötéves, kissé törékeny, kissé vékony, félénk és csodálkozó szemű kamasszal, aki látszatra nem sokat örökölt nagybátyja talpraesettségéből és izmos testalkatából.
Crockston was even obliged to encourage him by such words as these:	Sőt úgy tetszett, hogy Crockstonnak kell őt jó szóval bátorítania.
	Ugyan már - mondta. - Csak bátran!
“Come,” said he, “don’t be frightened, they are not going to eat us, besides, there is yet time to return.”	Az ördögbe is, nem esznek meg bennünket! Különben még van idő visszafordulni!
“No, no,” replied the young man, “and may God protect us!”	Nem, nem! - felelte a fiatalember. - Isten majd megsegít.
The same day the sailor Crockston and his nephew were inscribed in the muster-roll of the Dolphin.	Crockston matrózt és John Stiggs inast még aznap bevezették a legénységi lajstromba.
The next morning, at five o’clock, the fires of the steamer were well fed, the deck trembled under the vibrations of the boiler, and the steam rushed hissing through the escape-pipes.	Másnap reggel öt órakor a gőzöst alaposan befűtötték, a fedélzet csak úgy remegett a kazán rázkódásától, a szelepeken sivítva tódult ki a gőz.
The hour of departure had arrived.	Eljött az indulás órája.
A considerable crowd, in spite of the early hour, flocked on the quays and on Glasgow Bridge; they had come to salute the bold steamer for the last time.	A korai időpont ellenére, tekintélyes tömeg szorongott a rakparton és a hídon. Még utoljára üdvözölni akarták a merész útra induló gőzhajót.
Vincent Playfair was there to say good-bye to Captain James, but he conducted himself on this occasion like a Roman of the good old times.	Vincent Playfair is ott volt, hogy megölelje James kapitányt, és úgy viselkedett ezekben a pillanatokban, mint egy római jellem a régi jó időkben.
His was a heroic countenance, and the two loud kisses with which he gratified his nephew were the indication of a strong mind.	Hősies nyugalmat tanúsított és a két jókora csók, mellyel unokaöccsét kitüntette, erős lélekre vallott.
“Go, James,” said he to the young Captain, “go quickly, and come back quicker still; above all, don’t abuse your position.	Menj, James - mondta az ifjú kapitánynak -, menj gyorsan és még gyorsabban térj vissza. Legfőképpen, el ne mulaszd helyzetedet kihasználni.
Sell at a good price, make a good bargain, and you will have your uncle’s esteem.”	Drágán adjál, olcsón vegyél, így ki­érdem­led elismerésemet.
On this recommendation, borrowed from the manual of the perfect merchant, the uncle and nephew separated, and all the visitors left the boat.	Ezzel a »Tökéletes üzletember kézikönyvé«-ből vett figyelmeztetéssel vált el öccsétől, és a látogatók is elhagyták a fedélzetet.
At this moment Crockston and John Stiggs stood together on the forecastle, while the former remarked to his nephew,	Eközben Crockston és John Stiggs a hajó orrában álltak, egymás mellett, és Crockston így szólt:
“This is well, this is well; before two o’clock we shall be at sea, and I have a good opinion of a voyage which begins like this.”	Minden jól megy, nagyon jól! Nem telik bele két óra és kint járunk a tengeren. Az utazás, amelyik így kezdődik, csak jól végződhet.
For reply the novice pressed Crockston’s hand.	Feleletül az inas megszorította Crockston kezét.
James Playfair then gave the orders for departure.	James Playfair az utolsó parancsokat adta ki az induláshoz.
“Have we pressure on?” he asked of his mate.	Van kellő nyomás? - kérdezte a másodkapitánytól.
“Yes, Captain,” replied Mr. Mathew.	Van, kapitány úr - felelte Mathew.
“Well, then, weigh anchor.”	Hát akkor oldjátok el a köteleket!
This was immediately done, and the screws began to move.	A parancsot azonnal végrehajtották. A csavarok működni kezdtek.
The Dolphin trembled, passed between the ships in the port, and soon disappeared from the sight of the people, who shouted their last hurrahs.	A Delfin megindult, elsiklott a kikötőben horgonyzó hajók mellett és nemsokára eltűnt a nézők szeme elől, akik egy utolsó »Éljen!«-kiáltással búcsúztak el tőle. A Clyde-on könnyedén haladtak lefelé.
	Szinte azt lehetne mondani, hogy ezt a folyót emberi kéz alkotta, méghozzá mesteri kéz.
The descent of the Clyde was easily accomplished, one might almost say that this river had been made by the hand of man, and even by the hand of a master.	Hatvan év alatt, a kotrógépek és az állandó tisztogatás révén, tizenöt lábbal lett mélyebb, a városi rakpartok közt pedig háromszorosra nőtt a szélessége.
For sixty years, thanks to the dredges and constant dragging, it has gained fifteen feet in depth, and its breadth has been tripled between the quays and the town.	Az árbocok és kémények erdeje hamarosan beleveszett a füst- és ködtengerbe.
Soon the forests of masts and chimneys were lost in the smoke and fog; the noise of the foundry hammers and the hatchets of the timber-yards grew fainter in the distance.	A távolban lassan elhalt a kovácsműhelyek kalapácsainak és a hajóépítőműhelyek fejszéinek csattogása.
After the village of Partick had been passed the factories gave way to country houses and villas.	Partick község magasságában az üzemeket falusi házak, villák és nyaralók váltották fel.
The Dolphin, slackening her speed, sailed between the dykes which carry the river above the shores, and often through a very narrow channel, which, however, is only a small inconvenience for a navigable river, for, after all, depth is of more importance than width.	A Delfin csökkentett gőzerővel haladt a folyót szabályozó töltések között, gyakran keskeny folyószakaszok közepén. A keskenység nem jelentős hátrány; a folyami hajózás számára sokkal fontosabb a mélység, mint a szélesség.
The steamer, guided by one of those excellent pilots from the Irish sea, passed without hesitation between floating buoys, stone columns, and biggings, surmounted with lighthouses, which mark the entrance to the channel.	Egy ír vizekről való kitűnő révkalauz irányítá­sával a gőzös tétovázás nélkül siklott az úszóbóják, a vízből kiálló kőoszlopok és biggingek, vagyis kőrakások között, melyek tetején lámpák jelzik a hajózható utat. Hamarosan elhagyták Renfrew mezővárost.
Beyond the town of Renfrew, at the foot of Kilpatrick hills, the Clyde grew wider.	A Clyde a kilpatricki dombok lábánál elterülő bowlingi öbölnél kiszélesedik.
	Ebbe az öbölbe torkollik az Edinburgh-t Glasgow-val összekötő csatorna.
Then came Bouling Bay, at the end of which opens the mouth of the canal which joints Edinburgh to Glasgow.	Végül négyszáz lábnyi magasan, áttetsző ködfátyolban megjelentek a Dumbarton-kastély körvonalai.
Lastly, at the height of four hundred feet from the ground, was seen the outline of Dumbarton Castle, almost indiscernible through the mists, and soon the harbour-boats of Glasgow were rocked on the waves which the Dolphin caused.	A balparton a Delfin nemsokára már a Glasgow kikötőjében horgonyzó hajókat táncoltatta hullámaival. Néhány mérfölddel távolabb James Watt szülőhazáját, Greenockot hagyták el.
Some miles farther on Greenock, the birthplace of James Watt, was passed: the Dolphin now found herself at the mouth of the Clyde, and at the entrance of the gulf by which it empties its waters into the Northern Ocean.	A Delfin elérte a Clyde torkolatát, annak az öbölnek a bejáratát, melyen át a folyó vize az Északi-csatornába ömlik.
Here the first undulations of the sea were felt, and the steamer ranged along the picturesque coast of the Isle of Arran.	Itt érezhette először a tenger hullámait, amint Arran szigetének festői partjai mentén elhaladt.
	Végül Kintyre hegyfokát kerülték meg, mely szinte keresztben fekszik a csatornán, mintha ketté akarná szelni, s megpillantották Rathlin szigetét.
At last the promontory of Cantyre, which runs out into the channel, was doubled; the Isle of Rattelin was hailed, the pilot returned by a shore-boat to his cutter, which was cruising in the open sea; the Dolphin, returning to her Captain’s authority, took a less frequented route round the north of Ireland, and soon, having lost sight of the last European land, found herself in the open ocean.	A révkalauz itt visszatért csónakján kis vitorlására, mely errefelé tartózkodott; ekkor a Delfin, most már ismét kapitánya vezény­letével, Írország északi partjai mentén egy kevésbé járt útirányt választott és nemsokára az utolsó európai szárazföldet is elnyelte a szemhatár. A hajó egyedül haladt a nyílt óceánon. HARMADIK FEJEZET
Chapter III	A TENGEREN
	Derék legénység verődött össze a Delfinen; nem haditengerészek ugyan, vagy tengeri ütközetek hősei, de kitűnően értettek a hajózáshoz.
THINGS ARE NOT WHAT THEY SEEM	Nem is volt többre szükség.
The Dolphin had a good crew, not fighting men, or boarding sailors, but good working men, and that was all she wanted.	Elszánt fickók voltak valamennyien, bár többé-kevésbé mindegyik az üzlettel törődött elsősorban.
These brave, determined fellows were all, more or less, merchants; they sought a fortune rather than glory; they had no flag to display, no colours to defend with cannon; in fact, all the artillery on board consisted of two small swivel signal-guns.	Pénzre áhítoztak, nem harci dicsőségre. Nem a lobogóért lelkesedtek, nem szívesen bocsátkoztak volna harcba a nemzeti színekért. Különben is a fedélzet összes tűzkészsége két kis ágyúból állt, melyeket legfeljebb jelzőlövésre lehetett használni.
The Dolphin shot bravely across the water, and fulfilled the utmost expectations of both builder and captain.	A Delfin gyorsan haladt, szinte repült; beváltotta a tervezők és a kapitány reményeit.
Soon she passed the limit of British seas; there was not a ship in sight; the great ocean route was free; besides, no ship of the Federal marine would have a right to attack her beneath the English flag.	Nem­sokára túljutott az angol vizek határán. Egyetlen hajó sem mutatkozott a szemhatáron, szabad volt az óceán széles útja. Egyébként az amerikai hajóhad egyetlen hajójának sem volt joga megtámadni az angol lobogó alatt hajózó Delfint.
	Követni követhette; meg is akadályozhatta, hogy a tengeri blokád vonalán áthatoljon, de ennél többet nem tehetett.
Followed she might be, and prevented from forcing the blockade, and precisely for this reason had James Playfair sacrificed everything to the speed of his ship, in order not to be pursued.	Ezért is áldozott James Playfair mindent a hajó gyorsaságára, hogy még csak ne is követhessék. Mindenesetre rendszeres őrséget tartottak a fedélzeten.
Howbeit a careful watch was kept on board, and, in spite of the extreme cold, a man was always in the rigging ready to signal the smallest sail that appeared on the horizon.	Bár hideg volt, valaki mindig fent ült az árbockosárban, hogy a legkisebb hajó feltűnését is jelezhesse.
When evening came, Captain James gave the most precise orders to Mr. Mathew.	Amint az est leszállt, James kapitány a legaprólékosabban adta ki utasításait Mathew-nak.
“Don’t leave the man on watch too long in the rigging; the cold may seize him, and in that case it is impossible to keep a good look-out; change your men often.”	Ne hagyja az őrszemeket túl sokáig fenn az árbocon - mondta neki. - A hideg elbágyasztja őket és ilyen körülmények között nehéz éberen őrködni. Váltsa gyakran az embereket.
“I understand, Captain,” replied Mr. Mathew.	Megértettem, kapitány úr - felelte Mathew.
“Try Crockston for that work; the fellow pretends to have excellent sight; it must be put to trial; put him on the morning watch, he will have the morning mists to see through.	Crockstont ajánlom erre a szolgálatra. A fickó azt állítja, hogy kitűnő szeme van; ki kell próbálni. Ossza be a kora reggeli szolgálatra; hadd őrködjék a hajnali ködben.
If anything particular happens call me.”	Bármi váratlan esemény történik, azonnal értesítsenek.
This said, James Playfair went to his cabin.	Miután kiadta parancsait, James Playfair a kabinjába ment.
Mr. Mathew called Crockston, and told him the Captain’s orders.	Mathew előhívatta Crockstont és közölte vele a kapitány parancsát.
“To-morrow, at six o’clock,” said he, “you are to relieve watch of the main masthead.”	Holnap reggel hat órakor - mondta - felmész a megfigyelőhelyre a homloksudárkötélzet közé.
For reply, Crockston gave a decided grunt, but Mr. Mathew had hardly turned his back when the sailor muttered some incomprehensible words, and then cried:	Crockston válaszként mindössze valamiféle beleegyező dörmögést hallatott. De alighogy Mathew megfordult, a matróz érthetetlen szavakat kezdett mormolni, míg végül is felkiáltott:
“What on earth did he say about the mainmast?”	Mi az ördögöt akar mondani azzal a homloksudárkötélzettel?
At this moment his nephew, John Stiggs, joined him on the forecastle.	Ebben a pillanatban csatlakozott hozzá a hajó orrában John Stiggs, az unokaöccse.
“Well, my good Crockston,” said he.	Nos, kedves Crockston? - szólította meg.
“It’s all right, all right,” said the seaman, with a forced smile; “there is only one thing, this wretched boat shakes herself like a dog coming out of the water, and it makes my head confused.”	Hát megy a dolog, megy! - felelte erőltetett mosollyal a tengerész. - Csak egy valami nem tetszik! Ez az átkozott hajó úgy hánykolódik, mint a kutya, amikor kijön a patakból és lerázza magáról a vizet. Egészen felkavarta a gyomromat!
	Szegény barátom! - szólt az inas, Crockstonra függesztve hálát sugárzó pillantását.
	Borzasztó - folytatta a tengerész -, hogy az én koromban még mindig nem tudom megúszni tengeri betegség nélkül!
	Mint valami »kisasszony«.
	De majd csak lesz valahogy.
	Meg azután ezek a homloksudárkötélzeti dolgok is nyugtalanítanak!
“Dear Crockston, and it is for my sake.”	Kedves Crockston... és mindezt énértem!
“For you and him,” replied Crockston, “but not a word about that, John.	Önért és Ő érte. De egy szót se erről, John.
Trust in God, and He will not forsake you.”	Bízzunk istenben, nem fogja önt cserbenhagyni.
So saying, John Stiggs and Crockston went to the sailor’s berth, but the sailor did not lie down before he had seen the young novice comfortably settled in the narrow cabin which he had got for him.	E szavak után John Stiggs és Crockston visszatért a legénységi szállásra.
The next day, at six o’clock in the morning, Crockston got up to go to his place; he went on deck, where the first officer ordered him to go up into the rigging, and keep good watch.	Crockston addig nem hunyta le a szemét, amíg meg nem győződött, hogy az inasgyerek szép csendesen alszik szűk kis kamrájában. Másnap reggel hatkor kelt és elindult őrhelyére.
At these words the sailor seemed undecided what to do; then, making up his mind, he went towards the bows of the Dolphin.	Amint felért a fedélzetre, a másodkapitány azt a parancsot adta, hogy másszon fel a homlokárboc kötelei közé és ott éberen őrködjék.
	E szavakra úgy tűnt, mintha matrózunk tanácstalanul habozna.
	Végül elszánta magát és a Delfin tatja felé indult.
“Well, where are you off to now?” cried Mr. Mathew.	Ej, hát hová mész? - kiáltott rá Mathew.
“Where you sent me,” answered Crockston.	Ahová küldött - felelte Crockston.
“I told you to go to the mainmast.”	Azt mondtam, hogy a homlokárbocra mássz fel!
“And I am going there,” replied the sailor, in an ununconcerned tone, continuing his way to the poop.	Hát éppen oda megyek - felelte zavartalanul a matróz és folytatta útját a hátsó fedélzet irányában.
“Are you a fool?” cried Mr. Mathew, impatiently; “you are looking for the bars of the main on the foremast.	Tréfálsz? - szólt újra Mathew türelmetlenül. - A homlokárboc kosarát a hátsó árbocon keresed?
You are like a cockney, who doesn’t know how to twist a cat-o’-nine-tails, or make a splice.	Úgy látom, te valami ostoba londoni fickó vagy és annyit értesz a matrózcsomóhoz, mint a korbácsfonáshoz!
On board what ship can you have been, man?	Micsoda ladikon dolgoztál te, barátom?
The mainmast, stupid, the mainmast!”	Gyerünk az előárbocra, te ostoba, az a homlokárboc!
The sailors who had run up to hear what was going on burst out laughing when they saw Crockston’s disconcerted look, as he went back to the forecastle.	A fedélzeten szolgáló matrózok, akik a másodkapitány hangjára összeszaladtak, önkéntelenül is hatalmas nevetésben törtek ki, ahogy az előbástyához visszatérő Crockston zavart képére pillantottak.
“So,” said he, looking up the mast, the top of which was quite invisible through the morning mists; “so, am I to climb up here?”	Szóval - mondta az árbocot méregetve, melynek tökéletesen láthatatlan csúcsa a reggeli ködbe veszett -, szóval oda kell felmásznom?
“Yes,” replied Mr. Mathew, “and hurry yourself!	Úgy bizony - felelt Mathew kapitány -, éspedig sietve!
By St. Patrick, a Federal ship would have time to get her bowsprit fast in our rigging before that lazy fellow could get to his post.	Szent Patrikra mondom, míg ez a semmirekellő felmegy az őrhelyre, az északiak egyik hajója már rég felnyársalta orrárbocával a mi vitorláinkat!
Will you go up?”	Indulsz-e végre?
Without a word, Crockston got on the bulwarks with some difficulty; then he began to climb the rigging with most visible awkwardness, like a man who did not know how to make use of his hands or feet.	Crockston meg se mukkant és nagy keservesen felhúzódzkodott a párkányra; aztán feltűnően ügyetlenül mászni kezdett a kötélhágcsón, mintha sem kezét, sem lábát nem tudná rendesen használni; majd, amikor felért az árbockosárhoz, ahelyett, hogy könnyedén belelépett volna, görcsösen a kötelekbe kapaszkodott, olyan erővel, amilyenre csak a szédülés kényszeríthette.
When he had reached the topgallant, instead of springing lightly on to it, he remained motionless, clinging to the ropes, as if he had been seized with giddiness.	Mathew kapitány elképedt ekkora ügyetlenség láttán és iszonyú haragra gerjedt.
Mr. Mathew, irritated by his stupidity, ordered him to come down immediately.	Megparan­csolta, hogy azonnal ereszkedjék vissza a fedélzetre.
“That fellow there,” said he to the boatswain, “has never been a sailor in his life.	Ez a fickó - mondta a fedélzetmesternek - soha életében nem volt matróz.
Johnston, just go and see what he has in his bundle.”	Johnston, menjen csak és nézze meg, hogy mit is őrizget a vackai között.
The boatswain made haste to the sailor’s berth.	A fedélzetmester hátrasietett a matrózok szállásához.
In the meantime Crockston was with difficulty coming down again, but, his foot having slipped, he slid down the rope he had hold of, and fell heavily on the deck.	Eközben Crockston kínos-keservesen visszaereszkedett; amikor pedig a lába alól elfogyott a hágcsó, egy mozgókötélbe kapaszkodott, mely kioldódott és ő teljes súlyával a fedélzetre zuhant.
	Te hatökör, te édesvízi patkány, te! - kiáltott rá vigasztalásul Mathew másodkapitány. - Mi a csudának jöttél a Delfinre?
“Clumsy blockhead! land-lubber!” cried Mr. Mathew, by way of consolation.	Kipróbált tengerésznek adod ki magad, és még az elő- meg hátsó árbocot se tudod egymástól megkülönböztetni?
“What did you come to do on board the Dolphin!	No, majd beszélgetünk még erről!
Ah! you entered as an able seaman, and you cannot even distinguish the main from the foremast!	Crockston egy szót sem szólt. Úgy állt ott, görnyedt háttal, mint aki minden rosszra el van készülve.
I shall have a little talk with you.”	Éppen akkor ért vissza szemleútjáról a fedélzetmester.
Crockston made no attempt to speak; he bent his back like a man resigned to anything he might have to bear; just then the boatswain returned.	Itt van - mondta a másodkapitánynak -, ezt találtam csak ennek a bugrisnak a batyujában; egy gyanús levéltárcát és benne leveleket.
“This,” said he to the first officer, “is all that I have found; a suspicious portfolio with letters.”	Adja ide - rendelkezett Mathew úr. - És a leveleken az Egyesült Államok postai bélyegzője! »Mr. Halliburtt, Boston«.
“Give them here,” said Mr. Mathew.	Egy északi abolicionista!2...
“Letters with Federal stamps!	Te nyomorult!
Mr. Halliburtt, of Boston!	Hitvány áruló!
An Abolitionist! a Federalist!	Azért furakodtál a hajóra, hogy kiszolgáltass minket!
Wretch! you are nothing but a traitor, and have sneaked on board to betray us!	Légy nyugodt, elintézzük a dolgod és meg­tapasztalhatod a kilencágú macska körmeit!
Never mind, you will be paid for your trouble with the cat-o’-nine-tails!	Fedélzetmester, értesítse a kapitányt!
Boatswain, call the Captain, and you others just keep an eye on that rogue there.”	Ti pedig ügyeljetek addig erre a csirkefogóra!
Crockston received these compliments with a hideous grimace, but he did not open his lips.	E bókok hallatára Crockston dühösen fintorgott, de meg sem mozdította makacsul összezárt ajkait.
They had fastened him to the capstan, and he could move neither hand nor foot.	A horgonykötél dobjához kötözték, kezét, lábát se mozdíthatta.
A few minutes later James Playfair came out of his cabin and went to the forecastle, where Mr. Mathew immediately acquainted him with the details of the case.	Néhány pillanattal később James Playfair elhagyta fülkéjét és az előbástya felé tartott. Mathew azonnal közölte vele a történteket.
“What have you to say?” asked James Playfair, scarcely able to restrain his anger.	Mit tudsz mentségedre felhozni? - kérdezte James Playfair, nehezen fékezve ingerültségét.
“Nothing,” replied Crockston.	Semmit - felelte Crockston.
“And what did you come on board my ship for?”	Mit akartál a hajómon?
“Nothing.”	Semmit.
“And what do you expect from me now?”	Mit gondolsz, mit csinálok most veled?
“Nothing.”	Semmit.
“Who are you?	Ki vagy te?
An American, as letters seem to prove?”	Valóban amerikai, ahogy a levelekből következtetni lehet?
Crockston did not answer.	Crockston nem felelt.
“Boatswain,” said James Playfair, “fifty lashes with the cat-o’-nine-tails to loosen his tongue.	Fedélzetmester - szólt James Playfair - ötven korbácsütést ennek a fickónak, talán meg­oldódik a nyelve!
Will that be enough, Crockston?”	Elég lesz, Crockston?
“It will remain to be seen,” replied John Stiggs’ uncle without moving a muscle.	Majd meglátjuk - felelte szemrebbenés nélkül John Stiggs hajóinas nagybátyja.
“Now then, come along, men,” said the boatswain.	Gyerünk, fogjátok! - ordította a fedélzetmester.
At this order, two strong sailors stripped Crockston of his woollen jersey; they had already seized the formidable weapon, and laid it across the prisoner’s shoulders, when the novice, John Stiggs, pale and agitated, hurried on deck.	Parancsára két jól megtermett matróz nekilátott, hogy lehúzza Crockstonról a gyapjúzubbonyt. Már a félelmetes szerszámot is megragadták, amikor a hajóinas, John Stiggs, sápadtan és feldúltan a fedélzetre rohant.
“Captain!” exclaimed he.	Kapitány úr! - kiáltotta.
“Ah! the nephew!” remarked James Playfair.	Ohó, itt az öccse - szólt James Playfair.
“Captain,” repeated the novice, with a violent effort to steady his voice, “I will tell you what Crockston does not want to say.	Kapitány úr - kezdte az inas, erősen tusakodva önmagával - én elmondok mindent, amit Crockston nem akart elmondani!
	Én nem tartom tovább titokban, amiről ő még most is hallgat.
I will hide it no longer; yes, he is American, and so am I; we are both enemies of the slave-holders, but not traitors come on board to betray the Dolphin into the hands of the Federalists.”	Igen, Crockston amerikai, és én is az vagyok, mindketten gyűlöljük a rabszolga­tartókat, de nem azért jöttünk a Delfinre, hogy eláruljuk és kiszolgáltassuk az északiaknak.
“What did you come to do, then?” asked the Captain, in a severe tone, examining the novice attentively.	Hát akkor miért jöttetek? - kérdezte a kapitány szigorú hangon és érdeklődéssel mustrálgatta a fiatal inast.
The latter hesitated a few seconds before replying, then he said,	Az néhány pillanatnyi habozás után eltökélt hangon felelte:
“Captain, I should like to speak to you in private.”	Kapitány úr, négyszemközt szeretnék önnel beszélni.
Whilst John Stiggs made this request, James Playfair did not cease to look carefully at him; the sweet young face of the novice, his peculiarly gentle voice, the delicacy and whiteness of his hands, hardly disguised by paint, the large eyes, the animation of which could not bide their tenderness — all this together gave rise to a certain suspicion in the Captain’s mind.	Amíg John Stiggs e kérésére készülődött, James Playfair figyelemmel vizsgálgatta. Az inas ifjú és bájos arca, sajátosan kedves hangja, kezének finomsága és fehérsége, melyet alig-alig színezett egy halvány barna árnyalat, nagy szeme, melynek szelíd tekintetét még az indulat sem tudta felkavarni, mindez együttvéve egy gondolatot érlelt meg a kapitányban.
When John Stiggs had made his request, Playfair glanced fixedly at Crockston, who shrugged his shoulders; then he fastened a questioning look on the novice, which the latter could not withstand, and said simply to him,	Amikor John Stiggs kérése elhangzott, Playfair átható pillantást vetett Crockstonra, de ő csak vállát vonogatta; aztán az inasra nézett kutatóan, mire az lesütötte szemét. Egyetlen kurta szóval mondta neki:
“Come.”	Jöjjön!
John Stiggs followed the Captain on to the poop, and then James Playfair, opening the door of his cabin, said to the novice, whose cheeks were pale with emotion,	John Stiggs követte a kapitányt a hajó hátsó fedélzetére. Ott James Playfair, felnyitva a parancsnoki fülke ajtaját, így szólt az izgalomtól sápadozó inasnak:
“Be so kind as to walk in, miss.”	Szíveskedjék befáradni, kisasszony!
John, thus addressed, blushed violently, and two tears rolled involuntarily down his cheeks.	Erre a megszólításra John hirtelen elpirult és két könnycsepp gördült le szeméből.
“Don’t be alarmed, miss,” said James Playfair, in a gentle voice, “but be so good as to tell me how I come to have the honour of having you on board?”	Nyugodjék meg, kisasszony - szólt szelíden James Playfair -, és mondja el kérem, milyen körülménynek köszönhetem az ön jelenlétét hajóm fedélzetén.
The young girl hesitated a moment, then, reassured by the Captain’s look, she made up her mind to speak.	A lány habozott, mielőtt válaszolt volna; végül is a kapitány tekintetétől megnyugtatva, elszánta magát a beszédre.
“Sir,” said she, “I wanted to join my father at Charleston; the town is besieged by land and blockaded by sea.	Uram - mondta -, apámat szeretném megkeresni Charlestonban. A várost a szárazföld felől is, a tenger felől is körülzárták.
I knew not how to get there, when I heard that the Dolphin meant to force the blockade.	Még elképzelni sem tudtam, hogyan juthatnék be a városba, midőn meghallottam, hogy a Delfin éppen az ostromzár áttörésére készül.
I came on board your ship, and I beg you to forgive me if I acted without your consent, which you would have refused me.”	Ezért szálltam az ön hajójára, uram, és nagyon kérem, bocsássa meg, hogy az ön beleegyezése nélkül tettem így.
	Ön bizonyára visszautasított volna.
“Certainly,” said James Playfair.	Bizonyára - felelte James Playfair.
“I did well, then, not to ask you,” resumed the young girl, with a firmer voice.	Tehát mégis jól tettem, hogy nem kértem meg önt - szólt a lány most már nyugodtabb hangon.
The Captain crossed his arms, walked round his cabin, and then came back.	A kapitány néhány lépést sétált keresztbefont karral, majd megállt előtte:
“What is your name?” said he.	Hogy hívják kisasszony?
“Jenny Halliburtt.”	Jenny Halliburtt.
“Your father, if I remember rightly the address on the letters, is he not from Boston?”	Apja Bostonból való, ha jól következtetek a Crockstonnál talált levelek alapján?
“Yes, sir.”	Igen, uram.
“And a Northerner is thus in a southern town in the thickest of the war?”	Az északiak egy embere tehát a háború tetőpontján a déliek városában tartózkodik?
“My father is a prisoner; he was at Charleston when the first shot of the Civil War was fired, and the troops of the Union driven from Fort Sumter by the Confederates.	Apám fogoly, uram. Éppen Charlestonban volt, amikor a polgárháború első puskalövései eldördültek és a déliek kiűzték az északi csapatokat a Sumter-erődből.
My father’s opinions exposed him to the hatred of the slavist part, and by the order of General Beauregard he was imprisoned.	Apám nézetei szinte kiszolgáltatták őt a rabszolgatartók gyűlöletének, és jogellenesen, Beauregard tábornok paran­csára börtönbe vetették.
I was then in England, living with a relation who has just died, and left alone, with no help but that of Crockston, our faithful servant, I wished to go to my father and share his prison with him.”	Akkoriban egy nemrég elhunyt rokonomnál voltam Angliában és egyedül maradva, csupán családunk hűséges szolgájának, Crockstonnak segítségére támasz­kodva akartam elindulni, hogy felkeressem apámat és megosszam vele börtönét.
“What was Mr. Halliburtt, then?” asked James Playfair.	És mi tulajdonképpen Halliburtt úr? - kérdezte James Playfair.
“A loyal and brave journalist,” replied Jenny proudly, one of the noblest editors of the Tribune, and the one who was the boldest in defending the cause of the negroes.”	Derék, becsületes újságíró - felelte büszkén Jenny - a Szószék egyik legtiszteletreméltóbb szerkesztője, aki rettenthetetlenül kiállott a négerek ügye mellett.
“An Abolitionist,” cried the Captain angrily; “one of those men who, under the vain pretence of abolishing slavery, have deluged their country with blood and ruin.”	Tehát abolicionista! - kiáltott fel hevesen a kapitány. - Egy azok közül, akik a rabszolgaság eltörlésének hiú jelszavával az egész országra vérözönt és pusztulást zúdítottak!
“Sir!” replied Jenny Halliburtt, growing pale, “you are insulting my father; you must not forget that I stand alone to defend him.”	Uram! - felelte elsápadva Jenny Halliburtt. - Ön sértegeti apámat! Nem volna szabad elfelednie, hogy itt csak én magam védhetem meg őt!
The young Captain blushed scarlet; anger mingled with shame struggled in his breast; perhaps he would have answered the young girl, but he succeeded in restraining himself, and, opening the door of the cabin,	Élénk pír lepte el a fiatal kapitány homlokát; a szégyennel vegyes harag elhatalmasodott benne. Kíméletlenül vissza akart vágni a lánynak, de erőt vett magán és kinyitotta a fülke ajtaját.
he called “Boatswain!”	Fedélzetmester! – kiáltotta.
The boatswain came to him directly.	A fedélzetmester rögtön megjelent.
“This cabin will henceforward belong to Miss Jenny Halliburtt.	Ezentúl ez a fülke Jenny Halliburtt kisasszonyé.
Have a cot made ready for me at the end of the poop; that’s all I want.”	Számomra a hajó végében készítsenek fekvőhelyet! Jó lesz nekem ott is.
The boatswain looked with a stupefied stare at the young novice addressed in a feminine name, but on a sign from James Playfair he went out.	A fedélzetmester tágranyílt szemmel bámulta az inast, akit íme női néven említettek; de James Playfair intésére eltávozott.
“And now, miss, you are at home,” said the young Captain of the Dolphin.	Érezze itt otthon magát, kisasszony - szólt a Delfin ifjú kapitánya.
Then he retired.	Ezzel ő is elvonult.
Chapter IV	NEGYEDIK FEJEZET
CROCKSTON’S TRICK	CROCKSTON MESTERKEDÉSEI
It was not long before the whole crew knew Miss Halliburtt’s story, which Crockston was no longer hindered from telling.	Csakhamar az egész legénység értesült Halliburtt kisasszony történetéről. Crockston sem csinált már belőle titkot.
By the Captain’s orders he was released from the capstan, and the cat-o’-nine-tails returned to its Place.	A kapitány parancsára eloldozták a kötéldobtól és a kilencfarkú macska visszatért odújába.
“A pretty animal,” said Crockston, “especially when it shows its velvety paws.”	Csinos kis állat - mondta Crockston -, különösen ha behúzza a karmait.
As soon as he was free, he went down to the sailors’ berths, found a small portmanteau, and carried it to Miss Jenny; the young girl was now able to resume her feminine attire, but she remained in her cabin, and did not again appear on deck.	Amint megszabadult, lesietett a matrózszállásra, egy kis bőröndöt vett magához és vitte Jenny kisasszonyhoz. A lány ismét női ruhát ölthetett; viszont elzárkózott kabinjába és nem ment fel a fedélzetre.
As for Crockston, it was well and duly agreed that, as he was no more a sailor than a horse-guard, he should be exempt from all duty on board.	Crockstonról természetesen annak rendje-módja szerint kiderült, hogy legföljebb annyit ért a tengerészethez, mint egy lovastestőr.
	Így fel kellett menteni mindenféle matrózszolgálattól.
In the meanwhile the Dolphin, with her twin screws cutting the waves, sped rapidly across the Atlantic, and there was nothing now to do but keep a strict look-out.	Eközben a Delfin sebesen haladt az Atlanti-óceánon keresztül, két csavarjával fúrta magát előre a hullámokban és a legénység szolgálata tulajdonképpen az állandó őrködésben merült ki.
The day following the discovery of Miss Jenny’s identity, James Playfair paced the deck at the poop with a rapid step; he had made no attempt to see the young girl and resume the conversation of the day before.	Másnap, hogy Jenny kisasszony kilétére fény derült. James Playfair gyors léptekkel sétálgatott a hátsó fedélzeten. Semmiféle kísérletet nem tett arra, hogy viszontlássa a lányt és folytassa vele az este megkezdett beszélgetést.
Whilst he was walking to and fro, Crockston passed him several times, looking at him askant with a satisfied grin.	Míg ott sétált, Crockston többször is elhaladt mellette és egy-egy pillantást vetve rá a szeme sar­kából, elégedett képpel fintorgott.
He evidently wanted to speak to the Captain, and at last his persistent manner attracted the attention of the latter, who said to him, somewhat impatiently:	Látnivalóan szeretett volna szóbaelegyedni a kapi­tánnyal, és olyan állhatatosan meregette rá a szemét, hogy végül kihozta a sodrából.
“How now, what do you want? You are turning round me like a swimmer round a buoy: when are you going to leave off?”	Ejnye, mit akarsz tőlem? - szólt James Playfair az amerikaihoz. - Úgy keringsz itt körü­löttem, mint valami fürdőző a bója körül. Nem hagynád abba?
“Excuse me, Captain,” answered Crockston, winking, “I wanted to speak to you.”	Bocsásson meg, kapitány úr - felelte Crockston egyet hunyorítva - szeretnék önnek valamit mondani.
“Speak, then.”	Beszélj hát!
“Oh, it is nothing very much.	Oh, semmi az egész.
I only wanted to tell you frankly that you are a good fellow at bottom.”	Csupán azt akarom mondani, hogy ön derék ember, alapjában véve…
“Why at bottom?”	Hogy-hogy alapjában véve?
“At bottom and surface also.”	Alapjában véve is és a látszat szerint is.
“I don’t want your compliments.”	Nincs szükségem a bókjaidra!
“I am not complimenting you.	Ez nem bók!
I shall wait to do that when you have gone to the end.”	Azzal várni fogok addig, míg ön végére jár a dolognak.
“To what end?”	Miféle dolognak?
“To the end of your task.”	A kötelességének.
“Ah!	Ah, van még valami teljesítésre váró kötelességem?
I have a task to fulfil?”	Nyilvánvaló.
“Decidedly, you have taken the young girl and myself on board; good!	Ön befogadott minket a hajójára, a lányt is, engem is. Rendben van.
You have given up your cabin to Miss Halliburtt; good!	Átadta szobáját Halliburtt kisasszonynak.
You released me from the cat-o’-nine-tails; nothing could be better.	Helyes. Nekem elengedte a korbácsot.
You are going to take us straight to Charleston; that’s delightful, but it is not all.”	Nagyon szép volt öntől. Elvisz minket egyenest Charlestonba. Ez nagyszerű. De ez még nem minden! - Hogyan!
“How not all?” cried James Playfair, amazed at Crockston’s boldness.	Ez még nem minden? - kiáltott fel James Playfair Crockston követelésétől elhűlve.
“No, certainly not,” replied the latter, with a knowing look, “the father is prisoner there.”	Nem bizony - felelte hamiskás képpel. - Az apa börtönben ül!
“Well, what about that?”	No és?
“Well, the father must be rescued.”	No és az apát ki kell szabadítani!
“Rescue Miss Halliburtt’s father?”	Kiszabadítani Halliburtt kisasszony apját?
	Kétségkívül.
“Most certainly, and it is worth risking something for such a noble man and courageous citizen as he.”	Tiszteletreméltó ember, bátor honpolgár. Megéri, hogy valami kockázatot vállaljunk érte.
“Master Crockston,” said James Playfair, frowning, “I am not in the humour for your jokes, so have a care what you say.”	Crockston mester - mondotta James Playfair szemöldökét összevonva -, úgy látom, kitűnő mókagyáros vagy.
“You misunderstand me, Captain,” said the American.	De jól jegyezd meg: nincs kedvem tréfálkozni.
“I am not joking in the least, but speaking quite seriously.	Félreértett, kapitány úr - felelte az amerikai. - Egyáltalán nem tréfálok.
	Sőt nagyon komolyan beszélek.
What I have proposed may at first seem very absurd to you; when you have thought it over, you will see that you cannot do otherwise.”	Az első pillanatban képtelenségnek tűnik önnek, amit mondtam, de ha elgondol­kozik rajta, be fogja látni, hogy nem tehet mást.
“What, do you mean that I must deliver Mr. Halliburtt?”	Valóban? Tehát ki kell szabadítanom Halliburtt urat?
“Just so.	Kétségkívül.
You can demand his release of General Beauregard, who will not refuse you.”	Beauregard tábornoktól kérnie kell majd a szabadonbocsátását.
“But if he does refuse me?”	Nem fogja önnek megtagadni. - És ha megtagadja?
“In that case,” replied Crockston, in a deliberate tone, “we must use stronger measures, and carry off the prisoner by force.”	Akkor - felelte Crockston minden izgalom nélkül -, akkor a végső eszközhöz folyamodunk és a déli szövetséges csapatok orra előtt megszöktetjük a foglyot.
“So,” cried James Playfair, who was beginning to get angry, “so, not content with passing through the Federal fleets and forcing the blockade of Charleston, I must run out to sea again from under the cannon of the forts, and this to deliver a gentleman I know nothing of, one of those Abolitionists whom I detest, one of those journalists who shed ink instead of their blood!”	James Playfairt rettenetes harag öntötte el. - Így hát - kiáltotta -, nem elég, hogy keresztülvágom magam az északiak hajóhadán és áttöröm Charleston körül az ostromzárat, ráadásul még a parti erődök ágyútüzében fussak majd újra a tengerre, csak azért, hogy kiszabadítsak egy urat, akit nem is ismerek, egy átkozott abolicionistát, egy papír-pocsékolót, aki a tintát ontja, ahelyett, hogy a vérét ontaná.
“Oh, it is but a cannon-shot more or less!” added Crockston.	Oh, egy ágyúgolyóval több vagy kevesebb! - fűzte hozzá Crockston.
“Master Crockston,” said James Playfair, “mind what I say: if ever you mention this affair again to me, I will send you to the hold for the rest of the passage, to teach you manners.”	Crockston mester! - mondta James Playfair. - Jól figyelj ide, te szerencsétlen: ha még egyszer szóbahozod előttem ezt az ügyet, a hajó fenekére vitetlek; mire átkelünk, ott majd megtanulod, hogy vigyázz a nyelvedre!
	E szavakkal elküldte az amerikait, aki távoztában így mormogott:
Thus saying, the Captain dismissed the American, who went off murmuring,	Nohát mégsem volt hiábavaló ez a beszélgetés! Beadtam a dolgot!
“Ah, well, I am not altogether displeased with this conversation: at any rate, the affair is broached; it will do, it will do!”	Menni fog! Midőn James Playfair az »átkozott abolicionistá«-kat emlegette, nyilvánvalóan túlszaladt saját nézetén.
James Playfair had hardly meant it when he said an Abolitionist whom I detest; he did not in the least side with the Federals, but he did not wish to admit that the question of slavery was the predominant reason for the civil war of the United States, in spite of President Lincoln’s formal declaration.	Egyáltalán nem volt a rabszolgaság intézményének híve, de nem akarta elhinni - még Lincoln elnök szabatos kijelentései ellenére sem -, hogy az Egyesült Államok polgárhábo­rújá­ban a rabszolgaság kérdése a legjelentősebb.
Did he, then, think that the Southern States, eight out of thirty-six, were right in separating when they had been voluntarily united?	Vajon úgy vélekedett hát, hogy a déli államoknak - harminchatból nyolcnak - elvben megvolt a joguk kilépni a szövetségből, hiszen az egyesülés is önkéntesen történt?
Not so; he detested the Northerners, and that was all; he detested them as brothers separated from the common family — true Englishmen — who had thought it right to do what he, James Playfair, disapproved of with regard to the United States: these were the political opinions of the Captain of the Dolphin.	Még ezt sem. Gyűlölte az északiakat, erről volt szó. Gyűlölte, mint a közös nagy családtól valaha elszakadt testvéreket, mint olyan angolokat, akik annak idején ugyanazt vélték helyes eljárásnak, amit ő most a déliek eljárásában helyeselt.
But, more than this, the American war interfered with him personally, and he had a grudge against those who had caused this war; one can understand, then, how he would receive a proposition to deliver an Abolitionist, thus bringing down on him the Confederates, with whom he pretended to do business.	Ilyenféle politikai nézeteket vallott a Delfin kapitánya; de az amerikai háború elsősorban személyes érdekeiben sértette, és szidta mindazokat, akik a háborút kirobbantották. Megérthetjük, milyen érzéssel fogadhatta azt a javaslatot, hogy szabadítson ki egy abolicionistát, és ezzel uszítsa magára a déli szövetségeseket, akikkel üzletet akart kötni.
However, Crockston’s insinuation did not fail to disturb him; he cast the thought from him, but it returned unceasingly to his mind, and when Miss Jenny came on deck the next day for a few minutes, he dared not look her in the face.	A Crockston által sugallt terv mindazonáltal szüntelenül foglalkoztatta. Hiába hessegette el magától, az egyre csak ott motoszkált a fejében, és mikor másnap Jenny kisasszony egy percre megjelent a fedélzeten, nem mert a szemébe pillantani.
And really it was a great pity, for this young girl, with the fair hair and sweet, intelligent face, deserved to be looked at by a young man of thirty.	Pedig kár volt, kétségkívül, mert ez a szőkehajú, okos és szelíd tekintetű leány megérdemelte, hogy magára vonja egy harmincéves fiatalember pillantását.
But James felt embarrassed in her presence; he felt that this charming creature who had been educated in the school of misfortune possessed a strong and generous soul; he understood that his silence towards her inferred a refusal to acquiesce in her dearest wishes; besides, Miss Jenny never looked out for James Playfair, neither did she avoid him.	James azonban zavarbajött a jelenlétében; érezte, hogy ebben a bájos teremtésben nemes lélek lakozik, mely a viszontag­ságok tüzében formálódott erőssé. Úgy gondolta, hogy némasága a lánnyal szemben egyet jelent legáhítatottabb kívánságának visszautasításával.
Thus for the first few days they spoke little or not at all to each other.	Egyébként Jenny kisasszony nem kereste James Playfair társaságát, de nem is kerülte és az első napokban csak néhány szót váltottak, vagy még annyit sem.
Miss Halliburtt scarcely ever left her cabin, and it is certain she would never have addressed herself to the Captain of the Dolphin if it had not been for Crockston’s strategy, which brought both parties together.	Halliburtt kisasszony alig hagyta el kajütjét, és bizonyára soha nem elegyedett volna szóba a Delfin kapitányával, ha Crockston ügyes tervet szőve, össze nem hozza a két felet.
The worthy American was a faithful servant of the Halliburtt family; he had been brought up in his master’s house, and his devotion knew no bounds.	A becsületes amerikai híven szolgálta a Halliburtt családot. Ott nevelkedett fel gazdája házában és szinte határtalan odaadással viseltetett a család iránt.
His good sense equalled his courage and energy, and, as has been seen, he had a way of looking things straight in the face.	Éppoly eszes volt, mint ami­lyen bátor és erős. Miként tapasztalhattuk, sajátságos nézeteket vallott; saját külön elgondo­lásai voltak az eseményekről.
He was very seldom discouraged, and could generally find a way out of the most intricate dangers with a wonderful skill.	A csüggedés nem tudott soha erőt venni rajta és a legnehezebb körülmények közül is csodálatosképpen mindig ki tudta vágni magát.
This honest fellow had taken it into his head to deliver Mr. Halliburtt, to employ the Captain’s ship, and the Captain himself for this purpose, and to return with him to England.	Ez a derék ember fejébe vette, hogy kiszabadítja Halliburtt urat és ehhez a kapitány hajóját és magát a kapitányt használja fel eszközként, s aztán visszatérnek Angliába.
Such was his intention, so long as the young girl had no other object than to rejoin her father and share his captivity.	Ez volt a terve, bár a lány csupán találkozni akart apjával és megosztani vele a rabságot.
It was this Crockston tried to make the Captain understand, as we have seen, but the enemy had not yet surrendered; on the contrary.	Éppen ezért igyekezett megnyerni James Playfairt; fel is tárta előtte szándékait, de az ellenfél, mint láttuk, nem adta be a derekát.
“Now,” said he, “it is absolutely necessary that Miss Jenny and the Captain come to an understanding; if they are going to be sulky like this all the passage we shall get nothing done.	Sőt, ellenkezőleg! - De hát - mondta magában Crockston -, Jennynek és a kapitánynak feltétlenül szót kell érte­niök egymással. Ha az egész hajóút alatt így duzzognak, nem megyünk semmire.
They must speak, discuss; let them dispute even, so long as they talk, and I’ll be hanged if during their conversation James Playfair does not propose himself what he refused me to-day.”	Beszélniök kell, vitatkozni, sőt veszekedni, mindenesetre szót váltani egymással - és akasszanak fel, ha a beszélgetés végén James Playfair nem önmagától fogja felajánlani azt, ami elől ma még elzárkózik.
But when Crockston saw that the young girl and the young man avoided each other, he began to be perplexed.	Mikor azonban azt látta, hogy a lány és a fiatalember kölcsönösen kerüli egymást, kissé zavarban volt.
“We must look sharp,” said he to himself,	Siettetni kell a dolgot - gondolta magában.
and the morning of the fourth day he entered Miss Halliburtt’s cabin, rubbing his hands with an air of perfect satisfaction.	A negyedik nap reggelén elégedettségtől sugárzó arccal lépett Halliburtt kisasszony fülkéjébe és kezét dörzsölte.
“Good news!” cried he, “good news!	Jó hírt hozok - kiáltotta -, nagyszerű hírt!
You will never guess what the Captain has proposed to me.	Ki nem találja soha, hogy mit ajánlott fel a kapitány.
A very noble young man he is. Now try.”	Ez aztán a derék fiatalember, hallja-e!
“Ah!” replied Jenny, whose heart beat violently, “has he proposed to — ”	Oh, - válaszolt Jenny és szíve hevesen dobogott - mit ajánlott fel neked?
“To deliver Mr. Halliburtt, to carry him off from the Confederates, and bring him to England.”	Hogy kiszabadítja Halliburtt urat, kihozza a déliek földjéről és visszahozza magával Angliába.
“Is it true?” cried Jenny.	Igazán? - kiáltott fel Jenny.
“It is as I say, miss.	Úgy, ahogy mondom önnek, kisasszony.
What a good-hearted man this James Playfair is!	Micsoda nagy lélek ez a James Playfair!
These English are either all good or all bad.	Íme, ilyenek az angolok: tetőtől talpig gonoszok, vagy tetőtől talpig jók!
Ah! he may reckon on my gratitude, and I am ready to cut myself in pieces if it would please him.”	Oh, számíthat is a hálámra ez az ember, akár négyfelé apríttatom magam, ha úgy kívánja!
Jenny’s joy was profound on hearing Crockston’s words.	Jennyt mérhetetlen öröm fogta el Crockston szavaira.
Deliver her father!	Kiszabadítani édesapját!
She had never dared to think of such a plan, and the Captain of the Dolphin was going to risk his ship and crew!	Sohasem mert volna ilyen terveket szőni. És a Delfin kapitánya hajlandó őérte hajóját és embereit kockára tenni!
“That’s what he is,” added Crockston; “and this, Miss Jenny, is well worth an acknowledgment from you.”	Látja, ilyen ő - fejezte be elbeszélését Crockston -, és ezért nagyon is megérdemli, hogy ön hálájáról biztosítsa.
“More than an acknowledgment,” cried the young girl; “a lasting friendship!”	Sokkal többről, mint a hálámról - tört ki a lányból. - Örök barátságomról!
And immediately she left the cabin to find James Playfair, and express to him the sentiments which flowed from her heart.	És rögtön elindult a kajütből, hogy túláradó érzéseit tolmácsolja James Playfairnek.
“Getting on by degrees,” muttered the American.	Egyre jobban halad a dolog - dörmögte az amerikai. - Sőt, nem is halad, hanem rohan, és el is érjük a célt!
James Playfair was pacing to and fro on the poop, and, as may be thought, he was very much surprised, not to say amazed, to see the young girl come up to him, her eyes moist with grateful tears, and, holding out her hand to him, saying:	James Playfair a hátsó fedélzeten sétált és gondolhatjuk, mennyire meglepődött, vagy inkább elámult, amint meglátta a feléje siető lányt, aki a hála könnyeivel szemében kezét tárta felé és azt rebegte:
“Thank you, sir, thank you for your kindness, which I should never have dared to expect from a stranger.”	Köszönöm, uram, köszönöm áldozatkészségét, melyre egy idegen részéről soha nem mertem volna számítani.
“Miss,” replied the Captain, as if he understood nothing of what she was talking, and could not understand, “I do not know — ”	Kisasszony - felelte a kapitány, aki mitsem értett ebből, de nem is érthette -, nem tudom...
“Nevertheless, sir, you are going to brave many dangers, perhaps compromise your interests for me, and you have done so much already in offering me on board an hospitality to which I have no right whatever — ”	Dehát, uram - folytatta Jenny -, mekkora veszélyt vállal ön értem, talán saját érdekeit is meg­sérti. Már azzal is lekötelez, hogy megtűri a hajón jelenlétemet; holott nem köteles vendégül látni...
“Pardon me, Miss Jenny,” interrupted James Playfair, “but I protest again I do not understand your words.	Bocsásson meg, Jenny kisasszony - felelte James Playfair -, de ki kell jelentenem, hogy egy szavát sem értem.
I have acted towards you as any well-bred man would towards a lady, and my conduct deserves neither so many thanks nor so much gratitude.”	Úgy viseltem magam önnel szemben, ahogy ezt minden jólnevelt férfi tette volna egy hölggyel szemben. Magatartásom korántsem érdemel ily nagy hálát és köszönetet.
	Playfair úr - mondta Jenny -, szükségtelen továbbra is titkolóznia.
“Mr. Playfair,” said Jenny, “it is useless to pretend any longer; Crockston has told me all!”	Crockston mindent felfedett előttem. - Ah - szólt a kapitány -, Crockston mindent elmondott önnek.
“Ah!” said the Captain, “Crockston has told you all; then I understand less than ever the reason for your leaving your cabin, and saying these words which — ”	Akkor még kevésbé értem, mi késztette arra, hogy elhagyja fülkéjét és hozzám siessen ily szavakkal, melyeket...
Whilst speaking the Captain felt very much embarrassed; he remembered the rough way in which he had received the American’s overtures, but Jenny, fortunately for him, did not give him time for further explanation; she interrupted him, holding out her hand and saying:	Míg ezeket mondta, az ifjú kapitány igen nagy zavart érzett magában; eszébe jutott, milyen gorombán fogadta az amerikai közléseit; de Jenny, szerencséjére, nem hagyott sok időt a magyarázkodásra, hanem így szakította félbe:
“Mr. James, I had no other object in coming on board your ship except to go to Charleston, and there, however cruel the slave-holders may be, they will not refuse to let a poor girl share her father’s prison; that was all.	James úr, csupán az volt a szándékom, mikor a hajójára szálltam, hogy Charlestonba menjek és ott, bármilyen kegyetlenek is a rabszolgatartó déliek, bizonyára nem tagadták volna meg egy fiatal lánytól, hogy megoszthassa apjával a börtönt.
I had never thought of a return as possible; but, since you are so generous as to wish for my father’s deliverance, since you will attempt everything to save him, be assured you have my deepest gratitude.”	Ez volt minden tervem; soha nem reménykedtem a lehetetlennek látszó visszatérésben; minthogy azonban ön nemes lelkületével még a fogságból is ki akarja szabadítani apámat és mindent el akar követni a megmentésére, fogadja hálás köszönetemet és engedje meg, hogy megszoríthassam a kezét.
James did not know what to do or what part to assume; he bit his lip; he dared not take the hand offered him; he saw perfectly that Crockston had compromised him, so that escape was impossible.	James nem tudta, mit mondjon erre és hogyan viselkedjék; ajkát harapdálta, nem merte elfogadni a lány feléje nyújtott jobbját. Megértette: Crockston alaposan belekeverte a dologba, s azért tette, hogy most már ne léphessen vissza.
At the same time he had no thoughts of delivering Mr. Halliburtt, and getting complicated in a disagreeable business: but how dash to the ground the hope which had arisen in this poor girl’s heart?	De még mindig nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy segédkezzék Halliburtt úr kiszabadításában, amivel kellemetlen következ­ményeket zúdítana magára.
How refuse the hand which she held out to him with a feeling of such profound friendship?	De széttépheti-e ennek a szegény lánynak legszebb ábrándjait?
How change to tears of grief the tears of gratitude which filled her eyes?	Visszautasíthatja-e ezt a kezet, amelyet oly igaz baráti érzéssel nyújtanak feléje?
So the young man tried to reply evasively, in a manner which would ensure his liberty of action for the future.	A fájdalom könnyeivé változtathatja-e a lány szeméből kibuggyanó örömkönnyeket?
	Éppen ezért a fiatalember kitérő választ akart adni, úgy, hogy megőrizze cselekvési szabad­ságát és ne kötelezze el magát a jövőre.
“Miss Jenny,” said he, “rest assured I will do everything in my power for — ”	Jenny kisasszony - mondta -, higgye el, hogy a világon mindent meg fogok tenni...
And he took the little hand in both of his, but with the gentle pressure he felt his heart melt and his head grow confused: words to express his thoughts failed him.	Kezébe vette Jenny apró kezecskéjét, és amint megérezte enyhe szorítását, azt hitte, hogy elolvad a szíve, elszédül a feje; egy szóval sem tudta kifejezni szándékait; néhány bizonytalan szót tudott csak mormolni.
He stammered out some incoherent words:	Önért...
“Miss — Miss Jenny — for you — ”	Jenny kisasszony...
Crockston, who was watching him, rubbed his hands, grinning and repeating to himself:	Crockston, aki figyelte őket, vigyorogva dörzsölte a markát és azt mondogatta magában:
“It will come! it will come! it has come!”	Sikerült! Sikerült! Máris sikerült!
	Hogyan mászik majd ki ebből a kellemetlen helyzetből James Playfair?
How James Playfair would have managed to extricate himself from his embarrassing position no one knows, but fortunately for him, if not for the Dolphin, the man on watch was heard crying:	Ezt senki sem tudná megmondani. De szerencséjére - és nem a Delfinére - felhangzott az őrtálló matróz kiáltása:
“Ahoy, officer of the watch!”	Hahó! Szolgálatvezető tiszt!
“What now?” asked Mr. Mathew.	Mi újság? - szólalt meg Mathew másodkapitány.
“A sail to windward!”	Vitorla szélirányban!
James Playfair, leaving the young girl, immediately sprang to the shrouds of the mainmast.	James Playfair azonnal otthagyta a lányt és felszökött a hátsó árboc kötelei közé.
Chapter V	ÖTÖDIK FEJEZET
THE SHOT FROM THE IROQUOIS, AND MISS JENNY’S ARGUMENTS	AZ IROKÉZ GOLYÓBISAI ÉS JENNY KISASSZONY ÉRVEI
Until now the navigation of the Dolphin had been very fortunate.	Mindeddig a Delfin igen szerencsés körülmények között hajózott és jelentős sebességet fejtett ki.
Not one ship had been signalled before the sail hailed by the man on watch.	Egyetlen hajó sem mutatkozott a szemhatáron, míg most az őrszem vitorlát jelzett.
The Dolphin was then in 32° 51’ lat., and 57° 43’ W. longitude.	A Delfin ekkor a szélesség 32° 15’-én és a hosszúság 57° 43’-én járt, Greenwichtől nyugatra, tehát útjának három ötödét tette meg.
For forty-eight hours a fog, which now began to rise, had covered the ocean.	Negyvennyolc órája köd borította az óceán vizét és a köd most kezdett felszakadozni.
If this mist favoured the Dolphin by hiding her course, it also prevented any observations at a distance being made, and, without being aware of it, she might be sailing side by side, so to speak, with the ships she wished most to avoid.	Ha ez a szitáló ködfátyol jótékonyan el is fedte az előre haladó Delfint, de ugyanakkor megakadályozta, hogy nagy területen megfigyelhessék a tengert; és előfordulhatott volna, hogy a Delfin egymás mellett halad egy másik hajóval, amelyet pedig éppen el akar kerülni.
Now this is just what had happened, and when the ship was signalled she was only three miles to windward.	Nos, ez történt, és mikor a hajó feltűnését jelentették, az nem volt többre három mérföldnél szélirányban.
When James Playfair had reached the cross-trees, he saw distinctly, through an opening in the mist, a large Federal corvette in full pursuit of the Dolphin.	Amint James Playfair felért a keresztrudakhoz, egy darabka tiszta ég alatt világosan láthatta az északi flotta egy nagy korvettjét, mely teljes gőzzel közeledett.
	A Delfin felé tartott, olyan irányban, hogy keresztezhesse útját.
After having carefully examined her, the Captain came down on deck again, and called to the first officer.	A kapitány, miután alaposan szemügyre vette a hajót, a fedélzetre ereszkedett és hívatta a másodkapitányt.
“Mr. Mathew,” said he, “what do you think of this ship?”	Mathew úr - szólt hozzá -, mi a véleménye e hajóról?
“I think, Captain, that it is a Federal cruiser, which suspects our intentions.”	Azt hiszem, kapitány úr, ez az északiak hajója, amely neszét vette szándékainknak.
“There is no possible doubt of her nationality,” said James Playfair. “Look!”	Igen, a nemzetiségét illetően semmi kétség - felelte James Playfair. - Nézze csak!
At this moment the starry flag of the North United States appeared on the gaff-yards of the corvette, and the latter asserted her colours with a cannon-shot.	Ebben a pillanatban az északi államok csillagos lobogója repült fel a korvett főárbocának csúcsára és a nemzeti színeket még egy ágyúlövéssel is megerősítették.
“An invitation to show ours,” said Mr. Mathew. “Well, let us show them; there is nothing to be ashamed of.”	Ez felhívás, hogy mi is mutassuk meg színeinket - szólt Mathew kapitány. - Hát mutassuk meg.
“What’s the good?” replied James Playfair.	Nincs mit szégyenkeznünk miatta.
“Our flag will hardly protect us, and it will not hinder those people from paying us a visit.	Mire lenne jó? - felelte James Playfair. - A zászló alig is fedezne minket, és nem tudná megakadályozni, hogy ezek meglátogassanak.
No; let us go ahead.”	Nem. Gyerünk előre!
“And go quickly,” replied Mr. Mathew, “for, if my eyes do not deceive me, I have already seen that corvette lying off Liverpool, where she went to watch the ships in building: my name is not Mathew, if that is not the Iroquois on her taffrail.”	Méghozzá sebesen - válaszolta Mathew -, mert ha szemem nem csal, már láttam ezt a hajót valahol Liverpool környékén, ahová a készülő hajókat jött ellenőrizni. Ne legyen Mathew a nevem, ha a farán elhelyezett táblán nem az Irokéz név olvasható!
“And is she fast?”	Gyors hajó ez?
“One of the fastest vessels of the Federal marine.”	Az északi flotta egyik leggyorsabb hajója!
“What guns does she carry?”	Hány ágyúja van?
“Eight.”	Nyolc!
“Pooh!”	Bah!
“Oh, don’t shrug your shoulders, Captain,” said Mr. Mathew, in a serious tone; “two out of those eight guns are rifled, one is a sixty-pounder on the forecastle, and the other a hundred-pounder on deck.”	Ne vonogassa a vállát, kapitány úr - felelte komoly hangon Mathew. - A nyolc ágyú közül kettő forgatható, egy hatvanas a hátsó bástyán, egy százas pedig a fedélzeten; mindkettő vontcsövű.
“Upon my soul!” exclaimed James Playfair, “they are Parrott’s, and will carry three miles.”	Az ördögbe is! - tört ki James Playfair - tehát Parrott-ágyúk, melyekkel három mérföldre lehet lőni!
“Yes, and farther than that, Captain.”	Bizony, sőt, messzebb, kapitány úr.
“Ah, well! Mr. Mathew, let their guns be sixty or only four-pounders, and let them carry three miles or five hundred yards, it is all the same if we can go fast enough to avoid their shot.	Nos hát, Mathew urain, ha mi egyszer kellő sebességgel haladunk ahhoz, hogy elkerüljük a golyókat, akkor mindegy, hogy ezek az ágyúk száz- vagy csak négy milliméteresek, hogy három mérföldre visznek-e, vagy csak ötszáz yardnyira.
We will show this Iroquois how a ship can go when she is built on purpose to go.	Mutassuk be ennek az Irokéznek, hogyan halad egy hajó, amelyiket sebes járásra terveztek.
Have the fires drawn forward, Mr. Mathew.”	Rakassa meg jól a kazánt, Mathew kapitány!
The first officer gave the Captain’s orders to the engineer, and soon volumes of black smoke curled from the steamer’s chimneys.	A másodtiszt továbbította a kapitány parancsait a főgépésznek, és hamarosan fekete füstfelhő gomolygott a gőzös kéményei fölött.
This proceeding did not seem to please the corvette, for she made the Dolphin the signal to lie to, but James Playfair paid no attention to this warning, and did not change his ship’s course.	Ez nem nagyon volt ínyére a korvettnek, mert Állj! jelzést adott a Delfin számára. De Playfair nem törődött a figyelmeztetéssel és egy hajszálnyira sem térítette hajóját más irányba. - Majd meglátjuk - mondta -, mit tud az Irokéz.
“Now,” said he, “we shall see what the Iroquois will do; here is a fine opportunity for her to try her guns.	Most remek alkalma van, hogy kipróbálja százas ágyúját és megtudja, milyen távolságra visz.
Go ahead full speed!”	Teljes gőzzel előre!
“Good!” exclaimed Mr. Mathew; “she will not be long in saluting us.”	Helyes - szólt Mathew kapitány. - Rövidesen megkapjuk a barátságos üdvözletet!
Returning to the poop, the Captain saw Miss Halliburtt sitting quietly near the bulwarks.	Amint a kapitány a hátsó fedélzet felé lépkedett, meglátta Halliburtt kisasszonyt, aki nyugod­tan üldögélt a korlát mellett.
“Miss Jenny,” said he, “we shall probably be chased by that corvette you see to windward, and as she will speak to us with shot, I beg to offer you my arm to take you to your cabin again.”	Jenny kisasszony - szólította meg -, az a korvett, ott szélirányban, valószínűleg üldözőbe vesz bennünket, s minthogy ágyúszóval fog velünk értekezni, felajánlom karomat, hogy kajütjébe visszakísérjem.
“Thank you, very much, Mr. Playfair,” replied the young girl, looking at him, “but I am not afraid of cannon-shots.”	Nagyon köszönöm, Playfair úr - felet a lány, szemébe nézve -, de nem félek az ágyúzajtól.
“However, miss, in spite of the distance, there may be some danger.”	De, kisasszony, a köztünk lévő távolság ellenére is veszélyes helyzetbe kerülhetünk.
“Oh, I was not brought up to be fearful; they accustom us to everything in America, and I assure you that the shot from the Iroquois will not make me lower my head.”	Ó, engem nem valami félénk nebántsvirágként neveltek. Amerikában sok mindenhez hozzászoktattak és biztosíthatom, hogy az Irokéz golyóbisai miatt mégcsak be sem húzom a nyakam.
“You are brave, Miss Jenny.”	Ön igen bátor, Jenny kisasszony.
“Let us admit, then, that I am brave, and allow me to stay by you.”	Mondjuk, hogy bátor vagyok, Playfair úr, és engedje meg, hogy ön mellett maradhassak.
“I can refuse you nothing, Miss Halliburtt,” replied the Captain, looking at the young girl’s calm face.	Nem tudok öntől semmit megtagadni, Halliburtt kisasszony - felelte a kapitány, látva a lány nyugalmát és magabiztosságát.
These words were hardly uttered when they saw a line of white smoke issue from the bulwarks of the corvette; before the report had reached the Dolphin a projectile whizzed through the air in the direction of the steamer.	Alig hangzottak el e szavak, máris fehér füstgomolyt láttak felszállni a korvett mellvédje mögül. A dörrenés hangja még el sem jutott a Delfinig s a hengerkúpalakú lövedék már a hajó felé tartott.
	Ijesztő gyorsasággal forgott tengelye körül, mintegy előre fúrva magát a levegő­ben.
	Könnyű volt röptében nyomonkövetni, mert aránylag lassan repült, mivel a vontcsövű ágyúk kisebb kezdősebességet adnak a lövedéknek, mint bármely más, sima furatú ágyú.
At about twenty fathoms from the Dolphin the shot, the speed of which had sensibly lessened, skimmed over the surface of the waves, marking its passage by a series of water-jets; then, with another burst, it rebounded to a certain height, passed over the Dolphin, grazing the mizzen-yards on the starboard side, fell at thirty fathoms beyond, and was buried in the waves.	Húsz ölnyire a Delfintől, mikor már röppályája szemmelláthatólag süllyedt, a lövedék súrolta egy nagy hullám tetejét, útját egész sor kis szökőkúttal jelezve. A vízfelület az ágyúgolyónak új lendületet adott, ismét magasabbra emelkedett és átrepült a Delfin fölött, majd miután kettétörte az előárboc vitorlarúdjának jobb ágát, elmerült a hullámokban.
“By Jove!” exclaimed James Playfair, “we must get along; another slap like that is not to be waited for.”	Ördög, pokol! - üvöltötte James Playfair - siessünk, siessünk! A második golyó sem várat sokáig magára.
“Oh!” exclaimed Mr. Mathew, “they will take some time to reload such pieces.”	Ó - jegyezte meg Mathew -, az ilyen ágyúk újratöltéséhez kell egy kis idő!
“Upon my honour, it is an interesting sight,” said Crockston, who, with arms crossed, stood perfectly at his ease looking at the scene.	Szavamra, ez aztán az érdekes látnivaló! - szólalt meg Crockston, aki karbatett kézzel, mint egy tökéletesen közömbös szemlélő nézte végig a jelenetet. - És ha még hozzávesszük, hogy tulajdonképpen barátaink küldözgetik ezeket a golyókat!
“Ah! that’s you,” cried James Playfair, scanning the American from head to foot.	Ah, te is itt vagy! - kiáltott fel James Playfair, tetőtől talpig végigmérve az amerikait.
“It is me, Captain,” replied the American, undisturbed.	Igen, itt vagyok - felelte zavartalanul az amerikai. - Feljöttem megnézni, hogyan céloznak ezek a derék északiak.
“I have come to see how these brave Federals fire; not badly, in truth, not badly.”	Egész jól, bizisten egész jól!
The Captain was going to answer Crockston sharply, but at this moment a second shot struck the sea on the starboard side.	A kapitány gorombán le akarta torkollni, de a pillanatban már a második lövedék csapódott a tengerbe a hajófartól jobbra.
“Good!” cried James Playfair, “we have already gained two cables on this Iroquois.	Jól van! - kiáltotta James Playfair -, már két kötélhossznyira növeltük előnyünket.
Your friends sail like a buoy; do you hear, Master Crockston?”	Hallod-e, Crockston mester, olyan lassan másznak a barátaid, mint a jelzőbóják!
“I will not say they don’t,” replied the American, “and for the first time in my life it does not fail to please me.”	Nem tagadom - válaszolt az amerikai -, és először életemben még örülök is neki.
A third shot fell still farther astern, and in less than ten minutes the Dolphin was out of range of the corvette’s guns.	A harmadik golyó jóval hátrább csapódott be, mint az előzők és tíz percen belül a Delfin már teljesen kikerült a korvett lőtávolából.
“So much for patent-logs, Mr. Mathew,” said James Playfair; “thanks to those shot we know how to rate our speed.	Nos, Mathew kapitány, ez mérvadóbb a világ bármelyik sebességmérőjénél - mondta James Playfair -, mert a lövedékek becsapódásából láthatjuk, milyen gyors a hajónk.
Now have the fires lowered; it is not worth while to waste our coal uselessly.”	Most már csökkentse a gőzt. Kár volna fölöslegesen pazarolni a fűtőanyagot.
“It is a good ship that you command,” said Miss Halliburtt to the young Captain.	Kitűnő a hajója, kapitány úr - szólt ekkor Halliburtt kisasszony a fiatal tiszthez.
“Yes, Miss Jenny, my good Dolphin makes her seventeen knots, and before the day is over we shall have lost sight of that corvette.”	Bizony, Jenny kisasszony, ez a mi derék Delfinünk megteszi a maga tizenhét csomóját óránként, és az északiak korvettje még napszállta előtt eltűnik a szemhatárról.
James Playfair did not exaggerate the sailing qualities of his ship, and the sun had not set before the masts of the American ship had disappeared below the horizon.	James Playfair egyáltalán nem becsülte túl hajójának képességeit, mert mielőtt a nap lenyugodott, az amerikai hajó árbocainak csúcsa is elenyészett a láthatáron.
	Ez az eset lehetővé tette a kapitány számára, hogy egyetlen nap alatt egészen új megvilá­gítás­ban lássa Halliburtt kisasszony jellemét.
This incident allowed the Captain to see Miss Halliburtt’s character in a new light; besides, the ice was broken, henceforward, during the whole of the voyage; the interviews between the Captain and his passenger were frequent and prolonged; be found her to be a young girl, calm, strong, thoughtful, and intelligent, speaking with great ease, having her own ideas about everything, and expressing her thoughts with a conviction which unconsciously penetrated James Playfair’s heart.	Különben is, a jég megtört. Ezentúl, az út hátralevő részén a kapitány már gyakran ereszkedett hosszas beszélgetésbe útitársnőjével. Úgy találta, hogy a lány nyugodt, bátor, meggondolt, értelmes, amerikai módra szókimondó; mindenről megvan a maga határozott véleménye és azt olyan meggyőződéssel fejti ki, hogy James Playfair, anélkül, hogy észrevenné, egészen a rabjává lesz.
She loved her country, she was zealous in the great cause of the Union, and expressed herself on the civil war in the United States with an enthusiasm of which no other woman would have been capable.	A lány szereti hazáját, lelkesedik az Unió nagy eszméjéért és olyan szenvedéllyel beszél a polgárháborúról, amilyenre más nő képtelen lett volna.
Thus it happened, more than once, that James Playfair found it difficult to answer her, even when questions purely mercantile arose in connection with the war: Miss Jenny attacked them none the less vigorously, and would come to no other terms whatever.	Éppen ezért nemegyszer megtörtént, hogy James Playfair zavarba jött, mit feleljen a lánynak. Gyakran még »üzletemberi« nézetei is szóba kerültek, melyeket Jenny szintoly hevesen támadott és semmiképp nem barátkozott meg velük.
At first James argued a great deal, and tried to uphold the Confederates against the Federals, to prove that the Secessionists were in the right, and that if the people were united voluntarily they might separate in the same manner.	Eleinte James sokat vitatkozott a leánnyal. Megpróbálta védeni a délieket az északiakkal szemben, bizonygatta, hogy a szakadár déliek jogosan cselekedtek és hogy az önkéntesen egyesült államok éppen olyan joggal ki is léphettek a szövetségből.
But the young girl would not yield on this point; she demonstrated that the question of slavery was predominant in the struggle between the North and South Americans, that it was far more a war in the cause of morals and humanity than politics, and James could make no answer.	Ezen a ponton azonban a lány egy tapodtat sem engedett; bebizonyította, hogy az Észak-Dél háborúban a rabszolgaság kérdése minden mást háttérbe szorít, hogy nem politikai érdekekről, hanem erkölcsről és emberségről van szó tulajdonképpen - és James le volt győzve, semmit nem tudott ellenevetni.
Besides, during these discussions, which he listened to attentively, it is difficult to say whether he was more touched by Miss Halliburtt’s arguments or the charming manner in which she spoke; but at last he was obliged to acknowledge, among other things, that slavery was the principal feature in the war, that it must be put an end to decisively, and the last horrors of barbarous times abolished.	Egyébként is a viták során ő nagyobbrészt csak hallgatott. Szinte lehetetlen volna eldönteni, hogy Halliburtt kis­asszony érvei, vagy a vele való beszélgetés gyönyörűsége hatott-e rá jobban; de végül is egyebek közt el kellett ismernie, hogy valóban a rabszolgaság a főkérdés az amerikai háborúban, és hogy ezt a kérdést véglegesen rendezni kell: le kell számolni a barbár időknek ezzel az utolsó szörnyűségével.
It has been said that the political opinions of the Captain did not trouble him much.	Egyébként, mint már mondottuk, a kapitány politikai nézetei nem gyökereztek túlságosan mélyen.
	Komolyabb dolgokban is feláldozta volna nézeteit az ilyen vonzó formában és hasonló körülmények között előadott érveknek.
He would have sacrificed his most serious opinion before such enticing arguments and under like circumstances; he made a good bargain of his ideas for the same reason, but at last he was attacked in his tenderest point; this was the question of the traffic in which the Dolphin was being employed, and, consequently, the ammunition which was being carried to the Confederates.	A politikai kérdésekben tehát szépecskén feladta álláspontját. De ez még nem volt minden; végül is az »üzletembert« érte elevenjében a támadás. Abban a kérdésben nevezetesen, hogy milyen üzleti célt is szolgál a Delfin, és miért szállít hadianyagot a déli szövetségeseknek. - Igenis, James úr - mondta egy nap Halliburtt kisasszony -, a hála nem akadályozhat meg abban, hogy teljes őszinteséggel beszéljek önnek.
“Yes, Mr. James,” said Miss Halliburtt, “gratitude does not hinder me from speaking with perfect frankness; on the contrary, you are a brave seaman, a clever merchant, the house of Playfair is noted for its respectability; but in this case it fails in its principles, and follows a trade unworthy of it.”	Ellenkezőleg, kötelez rá. Ön derék tenge­rész, ügyes kereskedő, a Playfair-cég pedig tisztességéről ismert; e pillanatban azonban nem tartja tiszteletben alapelveit s hozzá méltatlan mesterkedést folytat.
“How!” cried James, “the house of Playfair ought not to attempt such a commercial enterprise?”	Hogyan? - kiáltott fel James - a Playfair-cégnek nem volna joga, hogy egy ilyen kereske­delmi ügyletbe belevágjon?
“No! it is taking ammunition to the unhappy creatures in revolt against the government of their country, and it is lending arms to a bad cause.”	Nem, bizony! Hadifelszerelést szállít ezeknek a boldogtalanoknak, akik fellázadtak az ország törvényes kormánya ellen, ez azt jelenti, hogy rossz ügyet támogat.
“Upon my honour, Miss Jenny, I will not discuss the right of the Confederates with you; I will only answer you with one word: I am a merchant, and as such I only occupy myself with the interests of my house; I look for gain wherever there is an opportunity of getting it.”	Ami azt illeti, Jenny kisasszony - felelte a kapitány -, én nem kívánok vitatkozni önnel arról, hogy mihez van joguk a déli államoknak és mihez nincs. Csak egyetlen szóval válaszolok önnek: kereskedő vagyok, és mint ilyen, kizárólag cégem érdekeivel törődöm. Rácsapok a nyereségre, ott, ahol csak mutatkozik.
“That is precisely what is to be blamed, Mr. James,” replied the young girl; “profit does not excuse it; thus, when you supply arms to the Southerners, with which to continue a criminal war, you are quite as guilty as when you sell opium to the Chinese, which stupefies them.”	Éppen ezt kell kárhoztatni, James úr - vette át a szót a lány. - A haszon még nem felmentő ok. Ha például a kínaiaknak ópiumot szállít, mely őket tönkreteszi, éppen olyan vétket követ el, mint most, amikor a délieknek eszközt ad a kezükbe, hogy folytassák bűnös háborújúkat.
“Oh, for once, Miss Jenny, this is too much, and I cannot admit — ”	Oh, ez már túlzás, Jenny kisasszony, és én nem is tudom elfogadni…
“No; what I say is just, and when you consider it, when you understand the part you are playing, when you think of the results for which you are responsible, you will yield to me in this point, as in so many others.”	Nem, ez így van pontosan és ha egyszer magába szállna és látná világosan, milyen szerepre adta magát, ha meggondolná, hogy mi lesz ennek az eredménye, és ezért az egész világ szemében ön viseli a teljes felelősséget, akkor ebben is igazat adna nekem, mint már annyi másban. E szavakra James Playfair elnémult.
James Playfair was dumfounded at these words; he left the young girl, a prey to angry thoughts, for he felt his powerlessness to answer; then he sulked like a child for half an hour, and an hour later he returned to the singular young girl who could overwhelm him with convincing arguments with quite a pleasant smile.	Otthagyta a lányt, akire most valóban megharagudott, mert úgy érezte, hogy képtelen neki megfelelni. Aztán mint egy gyerek duzzogott egy félórát vagy egy óra hosszat, végül csak visszatért a különös lányhoz, aki oly szeretetre méltó mosollyal az ajkán zúdította rá a legmegcáfolhatatlanabb érveket.
In short, however it may have come about, and although he would not acknowledge it to himself, Captain James Playfair belonged to himself no longer; he was no longer commander-in-chief on board his own ship.	Egyszóval, akárhogy is történt és bármennyire nem vallotta volna be saját magának se, James Playfair kapitány már nem volt a régi. Hajója fedélzetén már nem ő volt »isten után a legnagyobb úr«.
Thus, to Crockston’s great joy, Mr. Halliburtt’s affairs appeared to be in a good way; the Captain seemed to have decided to undertake everything in his power to deliver Miss Jenny’s father, and for this he would be obliged to compromise the Dolphin, his cargo, his crew, and incur the displeasure of his worthy Uncle Vincent.	Éppen ezért Crockston nagy örömére úgy látszott, hogy Halliburtt úr ügye jó úton halad. Mintha a kapitány végül is elszánta volna magát, hogy mindent megtesz Jenny apjának kiszabadítására, még ha ezért az egész Delfint, rakományostul, emberestül kockára kell is tennie, magára vonva ezzel derék Vincent bácsijának átkait is.
Chapter VI	HATODIK FEJEZET
SULLIVAN ISLAND CHANNEL	A SULLIVAN-SZIGET SZOROSÁBAN
Two days after the meeting with the Iroquois, the Dolphin found herself abreast of the Bermudas, where she was assailed by a violent squall.	Két nappal azután, hogy az Irokéz korvettel találkozott, a Delfin a Bermudák magasságában hajózott már, és ott heves szélvihart kellett elszenvednie.
	E vizeket gyakran látogatják rendkívüli erejű hurrikánok; köztudomású, mennyi szerencsétlenség történik itt; Shakespeare is itt játszatta Vihar című darabjának megindító erejű jeleneteit, melyekben Ariel és Caliban a hullámok birodalmáért versengnek egymással. A szélvihar borzalmas volt.
These isles are frequently visited by hurricanes, and are celebrated for shipwrecks.	James Playfair rövid ideig arra gondolt, hogy kiköt Mainlanden, a Bermudák egyik szigetén, melyen a helyőrség angol volt.
	Ez iszonyúan kellemetlen helyzetbe hozta volna őt.
It is here that Shakespeare has placed the exciting scene of his drama, The Tempest, in which Ariel and Caliban dispute for the empire of the floods.	A Delfin azonban szerencsére nagyszerűen állta a vihart, és egy teljes napi gyors futással sikerült kikerülnie a hurrikán hatalmából; most azután folytathatta útját az amerikai partok felé.
The squall was frightful; James Playfair thought once of running for one of the Bermudas, where the English had a military post: it would have been a sad waste of time, and therefore especially to be regretted; happily the Dolphin behaved herself wonderfully well in the storm, and, after flying a whole day before the tempest, she was able to resume her course towards the American coast.	James Playfair nagyon meg volt elégedve hajójával, de ugyanannyira megragadta a lány bátorsága és hidegvére is. Halliburtt kisasszony velük együtt kitartott a fedélzeten a hurrikán legnehezebb óráiban is.
But if James Playfair had been pleased with his ship, he had not been less delighted with the young girl’s bravery; Miss Halliburtt had passed the worst hours of the storm at his side, and James knew that a profound, imperious, irresistible love had taken possession of his whole being.	James őszinte pillanataiban beismerte önmagának, hogy egész lényét parancsoló, mély szerelem tölti el, amelynek nem tud ellenállni. - Így hát - mondotta magában -, ez a bátor lányka lett az úr a hajóm fölött!
“Yes,” said he, “this brave girl is mistress on board; she turns me like the sea a ship in distress — I feel that I am foundering!	Úgy forgat az ujja körül, mint a tenger egy törött hajóroncsot. Érzem, hogy teljesen a hatalmába kerülök.
What will Uncle Vincent say?	Mit szól majd ehhez Vincent bácsi?
	Ó, milyen szerencsétlen az emberi természet!
Ah! poor nature, I am sure that if Jenny asked me to throw all this cursed cargo into the sea, I should do it without hesitating, for love of her.”	Biztos vagyok afelől, hogy Jenny kívánságára, elvakult szerelmemben ezt az egész átkozott rakomány dugárut habozás nélkül a tengerbe szórnám.
Happily for the firm of Playfair & Co., Miss Halliburtt did not demand this sacrifice; nevertheless, the poor Captain had been taken captive, and Crockston, who read his heart like an open book, rubbed his hands gleefully.	A Playfair és Társa cég szerencséjére Halliburtt kisasszony nem kívánt ilyen áldozatot. A szegény kapitány szíve mindenesetre rab volt, és Crockston, aki e szívben úgy olvasott, mint valami nyitott könyvben, nagy örömében a markát dörzsölgette.
“We will hold him fast!” he muttered to himself, “and before a week has passed my master will be quietly installed in one of the best cabins of the Dolphin.”	Kezünkben van, megfogtuk - mondogatta magában -, és nem telik bele egy hét, gazdám a Delfin fedélzetén lesz, méghozzá a legjobb kabinban elszállásolva.
As for Miss Jenny, did she perceive the feelings which she inspired? Did she allow herself to share them?	Hogy Jenny kisasszony észrevette-e, milyen érzelmeket fakasztott, hogy viszonozta-e vala­mennyire is, azt senki se tudta volna megmondani, legkevésbé James Playfair.
No one could say, and James Playfair least of all; the young girl kept a perfect reserve, and her secret remained deeply buried in her heart.	A leány, ameri­kai neveléséhez híven, megőrizte tökéletes zárkózottságát és titkát mélyen eltemette szívében.
But whilst love was making such progress in the heart of the young Captain, the Dolphin sped with no less rapidity towards Charleston.	De mialatt a szerelem ily gyorsan tért nyert a fiatal kapitány szívében, a Delfin hasonló sebességgel repült Charleston felé.
On the 13th of January, the watch signalled land ten miles to the west.	Január 13-án az őrtálló matróz tíz mérföldnyire nyugatra földet jelzett.
It was a low-lying coast, and almost blended with the line of the sea in the distance.	Alacsony part állt előttük, mely a távolban szinte egybemosódott a víztükörrel.
Crockston was examining the horizon attentively, and about nine o’clock in the morning he cried:	Crockston figyelmesen vizsgálta a láthatárt és úgy reggel kilenc óra felé az ég egy felhőtlen foltjára szegezve tekintetét, felkiáltott:
“Charleston lighthouse!”	A charlestoni világítótorony!
	Ha a Delfin éjszaka ért volna ide, a Morris-szigetre épített és a tenger fölé száznegyven lábnyira magasló világítótornyot már néhány órával előbb észrevehették volna, minthogy forgólámpájának fénye tizennégy mérföldnyi távolságba is elhatolt.
Now that the bearings of the Dolphin were set, James Playfair had but one thing to do, to decide by which channel he would run into Charleston Bay.	Miután a Delfin helyzetét ily módon meg lehetett állapítani, James Playfairnek csupán azt kellett eldöntenie, melyik úton akar bejutni a charlestoni öbölbe.
“If we meet with no obstacles,” said he, “before three o’clock we shall be in safety in the docks of the port.”	Ha nem ütközünk semmiféle akadályba, három órán belül biztonságban megpihenhetünk a kikötőben.
The town of Charleston is situated on the banks of an estuary seven miles long and two broad, called Charleston Harbour, the entrance to which is rather difficult.	Charleston városa egy hét mérföld hosszú és két mérföld széles kanyargós folyótorkolat, a Charleston-Harbour végében fekszik, ahová meglehetősen nehéz bejutni.
It is enclosed between Morris Island on the south and Sullivan Island on the north.	A torkolat bejárata a délre fekvő Morris-sziget és az északra fekvő Sullivan-sziget3 között elkeskenyedik.
At the time when the Dolphin attempted to force the blockade Morris Island already belonged to the Federal troops, and General Gillmore had caused batteries to be erected overlooking the harbour.	Abban az időpontban, mikor a Delfin nekivágott az ostromzáron át vezető útjának, a Morris-sziget már az északi csapatok kezében volt és Gillmore tábornok ütegeket helyezett el rajta, hogy ellenőrzése alatt tarthassa és ágyútűzzel söpörhesse végig a kikötőbejáratot.
Sullivan Island, on the contrary, was in the hands of the Confederates, who were also in possession of Moultrie Fort, situated at the extremity of the island; therefore it would be advantageous to the Dolphin to go as close as possible to the northern shores to avoid the firing from the forts on Morris Island.	Ezzel szemben a Sullivan-sziget még a déliek kezén volt, akik erősen tartották magukat a sziget csúcsán fekvő Moultrie-erődben. A Delfin számára tehát az látszott a legelőnyösebbnek, hogy szorosan az északi part mentén haladjon, mert így kikerülhette a Morris-sziget ütegeinek tüzét.
Five channels led into the estuary, Sullivan Island Channel, the Northern Channel, the Overall Channel, the Principal Channel, and lastly, the Lawford Channel; but it was useless for strangers, unless they had skilful pilots on board, or ships drawing less than seven feet of water, to attempt this last; as for Northern and Overall Channels, they were in range of the Federalist batteries, so that it was no good thinking of them.	A kanyargós torkolatba öt bejárat is vezetett: a Sullivan-átjáró, az Északi-átjáró, az Overall-átjáró, a Fő-átjáró, végül a Lawford-átjáró; ez utóbbiba azonban idegeneknek nem volt tanácsos bemerészkedni, legfeljebb elsőrangú felszereléssel és hét lábnál is alacsonyabban merülő hajóval. Az Északi- és az Overall-átjárót az északiak tüzérsége végigsöpörhette: ezek tehát szintén nem jöhettek szóba.
If James Playfair could have had his choice, he would have taken his steamer through the Principal Channel, which was the best, and the bearings of which were easy to follow; but it was necessary to yield to circumstances, and to decide according to the event.	Ha James Playfairnek módjában lett volna választani, a Fő-átjárón keresztül kormányozta volna a gőzöst; ez volt a legbiztonságosabb, kanyarjait is könnyű volt követni, mégis a körülmények alakulására kellett bízni magukat és aszerint hatá­rozni.
Besides, the Captain of the Dolphin knew perfectly all the secrets of this bay, its dangers, the depths of its water at low tide, and its currents, so that he was able to steer his ship with the greatest safety as soon as he entered one of these narrow straits.	Egyébként, a Delfin kapitánya tökéletesen ismerte ennek a tengerrésznek minden titkát, összes veszélyeit, a vízállást apálykor, az áramlatokat. Így hát bármelyik szűk átjáróba hatolnak is be, teljes biztonsággal tudja irányítani hajóját.
The great question was to get there.	Csak bejutni - ez a döntő feladat.
Now this work demanded an experienced seaman, and one who knew exactly the qualities of the Dolphin.	Természetesen ehhez sok tengerésztapasztalatra és a Delfin teljesítőképességének pontos ismeretére volt szükség.
In fact, two Federal frigates were now cruising in the Charleston waters.	Mindehhez ráadásul két északi hadihajó cirkált Charleston előterében.
Mr. Mathew soon drew James Playfair’s attention to them.	Mathew másodkapitány tüstént felhívta rájuk James Playfair figyelmét.
“They are preparing to ask us what we want on these shores,” said he.	Úgy látszik - szólt - meg akarják tudakolni, mit keresünk ezen a környéken.
“Ah, well! we won’t answer them,” replied the Captain, “and they will not get their curiosity satisfied.”	Kíváncsiskodnak? Úgy hát nem adunk nekik választ - felelte a kapitány -, hadd vesszen kárba az igyekezetük.
In the meanwhile the cruisers were coming on full steam towards the Dolphin, who continued her course, taking care to keep out of range of their guns.	Eközben a két hajó teljes gőzzel a Delfin irányába tartott, amely folytatta útját, gondosan ügyelve, hogy kívül maradjon ágyúik lőtávolán.
But in order to gain time James Playfair made for the south-west, wishing to put the enemies’ ships off their guard; the latter must have thought that the Dolphin intended to make for Morris Island Channel.	De hogy időt nyerjen és megtévessze az ellenséges szándékú hajókat, James Playfair délnyugatnak fordult. Ezek valóban azt hitték, hogy a Delfin a Morris-sziget mellett akar elhajózni.
	Ott pedig olyan ütegek, olyan ágyúk fogadják, melyek egyetlen lövéssel el tudják süllyeszteni az angol hajót.
Now there they had batteries and guns, a single shot from which would have been enough to sink the English ship; so the Federals allowed the Dolphin to run towards the south-west, contenting themselves by observing her without following closely.	Így az északiak engedték a Delfint délnyugati irányban futni, a heves üldözést abbahagyták, csupán továbbra is szem előtt igyekeztek tartani. Körülbelül egy óra hosszat a hajók közti távolság nem változott.
Thus for an hour the respective situations of the ships did not change, for James Playfair, wishing to deceive the cruisers as to the course of the Dolphin, had caused the fires to be moderated, so that the speed was decreased.	Egyébként James Playfair, hogy a cirkálókat a Delfin igazi gyorsasága felől tévedésben tartsa, csak félgőzzel haladt, a tolattyúk sebességét csökkentette.
However, from the thick volumes of smoke which escaped from the chimneys, it might have been thought that he was trying to get his maximum pressure, and, consequently his maximum of rapidity.	A kéményből gomolygó fekete füstfelhő azonban elárulta, hogy a legnagyobb gőznyomásra és ennek megfelelően a legnagyobb sebességre készülnek fel.
“They will be slightly astonished presently,” said James Playfair, “when they see us slip through their fingers!”	Nemsokára csodálkoznak majd - mondta James Playfair -, ha meglátják, miként siklunk ki a kezükből.
In fact, when the Captain saw that he was near enough to Morris Island, and before a line of guns, the range of which he did not know, he turned his rudder quickly, and the ship resumed her northerly course, leaving the cruisers two miles to windward of her; the latter, seeing this manoeuvre, understood the steamer’s object, and began to pursue her in earnest, but it was too late.	Amint a Morris-sziget közelébe értek, az ágyúk torka elé, melyeknek lőtávolságát sem ismerték, a kapitány gyorsan irányt változtatott, szinte egy helyben fordult a hajóval és északnak indult, a cirkálókat két mérföldnyire maga mögött hagyva szélirányban.
The Dolphin doubled her speed under the action of the screws, and distanced them rapidly.	Ezek most már megértették a gyors manőverből a gőzös szándékát és üldözőbe vették.
	De már elkéstek. A Delfin, teljes gőzzel működő csavarjai segítségével megkétszerezte sebességét és a part felé közeledve faképnél hagyta őket.
	Az északiak lelkiismeretük megnyugtatására néhány ágyú­golyót utána küldtek, de nem sokat értek lövedékeikkel, mert féltávolságnyira sem tudták a célt megközelíteni.
Going nearer to the coast, a few shell were sent after her as an acquittal of conscience, but the Federals were outdone, for their projectiles did not reach half-way.	Délelőtt tizenegykor, kihasználva csekély merülését, a gőzös teljes sebes­séggel behatolt a keskeny csatornába, a Sullivan-sziget partjai mentén.
At eleven o’clock in the morning, the steamer ranging near Sullivan Island, thanks to her small draft, entered the narrow strait full steam; there she was in safety, for no Federalist cruiser dared follow her in this channel, the depth of which, on an average, was only eleven feet at low tide.	Itt már biztonságban volt, mert az északiak egyetlen hajója sem merte volna követni a csatornába, melynek átlagos mélysége apály idején nem haladta meg a tizenegy lábat.
“How!” cried Crockston, “and is that the only difficulty?”	Hogyan - kiáltott Crockston -, hát ily könnyen megy a dolog?
“Oh! oh! Master Crockston,” said James Playfair, “the difficulty is not in entering, but in getting out again.”	Ó, Crockston mester - felelt James Playfair -, nem bejutni nehéz ide, hanem innen eltávozni!
“Nonsense!” replied the American, “that does not make me at all uneasy; with a boat like the Dolphin and a Captain like Mr. James Playfair, one can go where one likes, and come out in the same manner.”	Ah - mondta az amerikai -, ez aztán egy cseppet sem nyugtalanít. Ilyen hajóval, mint a Delfin és ilyen kapitánnyal, mint Playfair úr, akkor jövünk be és megyünk el, amikor akarunk!
Nevertheless, James Playfair, with telescope in his hand, was attentively examining the route to be followed.	Eközben James Playfair távcsövén keresztül nagy figyelemmel vizsgálta a hajó számára kínálkozó utat.
He had before him excellent coasting guides, with which he could go ahead without any difficulty or hesitation.	A partszakaszról kitűnő térképek feküdtek előtte, melyeknek segítségével fennakadás, tétovázás nélkül haladhatott.
Once his ship was safely in the narrow channel which runs the length of Sullivan Island, James steered bearing towards the middle of Fort Moultrie as far as the Pickney Castle, situated on the isolated island of Shute’s Folly; on the other side rose Fort Johnson, a little way to the north of Fort Sumter.	Amint a hajó befutott a Sullivan-sziget mentén húzódó szűk öbölnyílásba, James a Moultrie-erőd közepe irányában északnyugat-nyugatra fordította a kormányt, s mindaddig így tartotta, mígcsak a sötét tömbként meredő Pickney-vár fel nem tűnt észak-északkeletre, a magános kis Shute’s Folly szigeten.
	A másik oldalon, a balparti Sumter-erődtől két fokkal északra a Johnson-erőd tömbje nézett velük farkasszemet.
At this moment the steamer was saluted by some shot which did not reach her, from the batteries on Morris Island.	Ebben a pillanatban a Morris-sziget ütegei néhány ágyúgolyót küldtek üdvözletként, de a hajó sértetlen maradt.
She continued her course without any deviation, passed before Moultrieville, situated at the extremity of Sullivan Island, and entered the bay.	Hajszálnyi eltérés nélkül folytatta útját; elhaladt a Sullivan-sziget csücskén fekvő Moultrie városka előtt és elérte a tulajdonképpeni kikötőöblöt.
Soon Fort Sumter on the left protected her from the batteries of the Federalists.	Balfelől nemsokára elmaradt a Sumter-erőd is, mely most már biztosította hátát az északi ütegek tüzétől.
This fort, so celebrated in the civil war, is situated three miles and a half from Charleston, and about a mile from each side of the bay: it is nearly pentagonal in form, built on an artificial island of Massachusetts granite; it took ten years to construct and cost more than 900,000 dollars.	Ez az amerikai polgárháborúban oly híressé vált erőd három és egyharmad mérföldnyire fekszik Charlestontól és körülbelül egy-egy mérföldnyire az öböl mindkét végétől. Csapott ötszög alakra építették, egy mesterséges szigeten, amelyet tíz év alatt hordtak össze massachussetti gránitból, több mint kilencszázezer dollár költséggel.
It was from this fort, on the 13th of April, 1861, that Anderson and the Federal troops were driven, and it was against it that the first shot of the Confederates was fired.	1861. április 13-án ebből az erődből űzték ki Andersont és az északi csapatokat, falain csattantak a szakadár államok első ágyúgolyói.
It is impossible to estimate the quantity of iron and lead which the Federals showered down upon it.	Lehetetlen volna felbecsülni, milyen óriási mennyiségű vas és ólom zúdult már rá azóta az északiak ütegeiből.
	Mindazonáltal közel három évig tartotta magát.
However, it resisted for almost three years, but a few months after the passage of the Dolphin it fell beneath General Gillmore’s three hundred-pounders on Morris Island.	Néhány hónappal a Delfin ottjárta után végül is elesett a vontcsövű Parrott-ágyúk háromszázfontos4 bombáinak tüzében, melyeket Gillmore tábornok állíttatott fel a Morris-szigeten.
But at this time it was in all its strength, and the Confederate flag floated proudly above it.	Ekkor azonban még teljes erővel tartotta magát és a hatalmas gránit ötszög felett még ott lengett a déli szövetségesek lobogója.
Once past the fort, the town of Charleston appeared, lying between Ashley and Cooper Rivers.	Mihelyt az erődöt is elhagyták, feltűnt Charleston városa az Ashley és a Cooper folyó közt; mint hegyes ék nyúlt az öböl vizébe.
James Playfair threaded his way through the buoys which mark the entrance of the channel, leaving behind the Charleston lighthouse, visible above Morris Island.	James Playfair a kikötőbejáratot jelző bóják közt vezette hajóját, dél-délnyugatra elhagyva Charleston világítótornyát, mely a Morris-sziget dombjai mögül még odalátszott.
He had hoisted the English flag, and made his way with wonderful rapidity through the narrow channels.	Az árbocra kitűzette az angol lobogót és csodálatos fürgeséggel kanyargott a kikötő vizén.
When he had passed the quarantine buoy, he advanced freely into the centre of the bay.	Balra elhagyták a vesztegzárt jelző bóját és most már szabadon haladtak az öböl közepén.
Miss Halliburtt was standing on the poop, looking at the town where her father was kept prisoner, and her eyes filled with tears.	Halliburtt kisasszony fent állt a parancsnoki hídon, és amint a várost nézte, ahol apját rabként őrzik, szemét elöntötte a könny.
At last the steamer’s speed was moderated by the Captain’s orders; the Dolphin ranged along the end of the south and east batteries, and was soon moored at the quay of the North Commercial Wharf.	A kapitány parancsára végül lassulni kezdett a gőzös futása, és megszabadulva a déli és keleti part ütegeitől, a Delfin csakhamar lehorgonyzott az északi kereskedelmi kikötő rakpartjánál.
Chapter VII	HETEDIK FEJEZET
A SOUTHERN GENERAL	A DÉLIEK TÁBORNOKA
The Dolphin, on arriving at the Charleston quay, had been saluted by the cheers of a large crowd.	Amikor a Delfin a charlestoni partnál kikötött, nagy tömeg fogadta lelkes éljenzéssel.
The inhabitants of this town, strictly blockaded by sea, were not accustomed to visits from European ships.	A szigorú tengerzár mögött a város lakói elszoktak már az európai hajók látogatásaitól.
They asked each other, not without astonishment, what this great steamer, proudly bearing the English flag, had come to do in their waters; but when they learned the object of her voyage, and why she had just forced the passage Sullivan, when the report spread that she carried a cargo of smuggled ammunition, the cheers and joyful cries were redoubled.	Csodálkozva kérdezgették egymástól, mit keres partjaikon ez a nagy gőzös, melynek árbocán büszkén leng az angol lobogó. Amint megtudták a hajó célját, hogy miért is hatolt át a Sullivan-sziget szorosain, amikor elterjedt a híre, hogy bordái mögött egy egész rakomány tiltott hadiszert őrizget, megkétszereződött az örömujjongás.
James Playfair, without losing a moment, entered into negotiation with General Beauregard, the military commander of the town.	James Playfair pillanatnyi késlekedés nélkül felkereste a város katonai parancsnokát, Beauregard tábornokot.
The latter eagerly received the young Captain of the Dolphin, who had arrived in time to provide the soldiers with the clothes and ammunition they were so much in want of.	Ez a legnagyobb szívélyességgel fogadta a Delfin ifjú kapitányát, aki a legjobbkor érkezett, mert a harcosok ruházata és lőszere már fogytán volt.
It was agreed that the unloading of the ship should take place immediately, and numerous hands came to help the English sailors.	Megállapodtak tehát, hogy a kirakodást a legnagyobb gyorsasággal végzik el, és az angol matrózok mellé még sok munkáskezet adnak segítségül.
Before quitting his ship James Playfair had received from Miss Halliburtt the most pressing injunctions with regard to her father, and the Captain had placed himself entirely at the young girl’s service.	Mielőtt a hajót elhagyta, Playfairnek ismét meg kellett hallgatnia Halliburtt kisasszonyt, aki heves kérleléssel ostromolta apja ügyében.
“Miss Jenny,” he had said, “you may rely on me; I will do the utmost in my power to save your father, but I hope this business will not present many difficulties.	A fiatal kapitány teljes szívvel a lány rendel­kezésére állt.
I shall go and see General Beauregard to-day, and, without asking him at once for Mr. Halliburtt’s liberty, I shall learn in what situation he is, whether he is on bail or a prisoner.”	Jenny kisasszony - mondta -, számíthat rám; a lehetetlent is megkísérlem édesapja meg­mentésére, de remélem, hogy az ügy nem jár majd ilyen nehézséggel; még ma beszélek Beauregard tábornokkal és anélkül, hogy nyíltan felkérném Halliburtt úr szabadonbocsátására, meg fogom tőle tudni, miként tartják fogva: becsületszóra meghagyták-e szabad mozgását, vagy börtönbe zárták.
“My poor father!” replied Jenny, sighing; “he little thinks his daughter is so near him.	Ó, szegény apám - sóhajtott Jenny -, nem is tudja, hogy ily közel van a lánya.
Oh that I could fly into his arms!”	Miért nem repülhetek karjaiba?
“A little patience, Miss Jenny; you will soon embrace your father.	Egy kis türelmet még, Jenny kisasszony. Nemsokára újra megcsókolja édesapját.
Rely upon my acting with the most entire devotion, but also with prudence and consideration.”	Számíthat rá, hogy a legnagyobb odaadással cselekszem, de óvatosan és meggondoltan.
This is why James Playfair, after having delivered the cargo of the Dolphin up to the General, and bargained for an immense stock of cotton, faithful to his promise, turned the conversation to the events of the day.	Így tehát, miután valódi üzletemberként képviselve cégének érdekeit átadta a Delfin rako­mányát a tábornoknak és olcsó áron hatalmas gyapotkészletet kötött le, James Playfair, hűen ígéretéhez, közérdekű eseményekre terelte a szót.
“So,” said he, “you believe in the triumph of the slave-holders?”	Ön tehát - mondta Beauregard tábornoknak - bízik a rabszolgatartó államok győzelmében?
“I do not for a moment doubt of our final success, and, as regards Charleston, Lee’s army will soon relieve it: besides, what do you expect from the Abolitionists?	Egyetlen percig sem kételkedem a végső győzelemben és Lee csapatai rövidesen Charlestont is felszabadítják az ostromzár alól. Egyébként, mit vár az északi államoktól?
Admitting that which will never be, that the commercial towns of Virginia, the two Carolinas, Georgia, Alabama, fall under their power, what then?	Még ha fel is tételeznénk azt - bár ez lehetetlen -, hogy Virginia, a két Carolina, Georgia, Alabama, Mississippi államok kereskedő városait hatalmukba kerítenék, mit érnének vele?
Will they be masters of a country they can never occupy?	Urai lehet­nek igazában egy olyan országrésznek, melyet sohasem lesznek képesek meghódítani?
No, certainly not; and for my part, if they are ever victorious, they shall pay dearly for it.”	Két­ség­telen, hogy nem, és szerintem, ha győznének is, nemigen tudnának mit kezdeni ezzel a győzelemmel.
“And you are quite sure of your soldiers?” asked the Captain.	Ön feltétlenül megbízik katonáiban? - kérdezte a kapitány. - Nem fél, hogy Charleston belefárad a pusztító ostromba?
“You are not afraid that Charleston will grow weary of a siege which is ruining her?”	Nem, árulástól nem félek.
“No, I do not fear treason; besides, the traitors would be punished remorselessly, and I would destroy the town itself by sword or fire if I discovered the least Unionist movement.	Egyébként irgalom nélkül kivégeztetném az árulókat, és ha csak a legjelentéktelenebb északpárti mozgalmat fedezném is fel, tűzzel-vassal felégetném magát a várost is.
Jefferson Davis confided Charleston to me, and you may be sure that Charleston is in safe hands.”	Jefferson5 Charlestont rámbízta, és elhiheti, hogy Charleston biztos kezekben van.
“Have you any Federal prisoners?” asked James Playfair, coming to the interesting object of the conversation.	Vannak északi foglyai? - kérdezte James Playfair, rátérve a beszélgetés legérdekfeszítőbb tárgyára.
“Yes, Captain,” replied the General, “it was at Charleston that the first shot of separation was fired.	Vannak, kapitány úr - felelte a tábornok. - Éppen itt.
The Abolitionists who were here attempted to resist, and, after being defeated, they have been kept as prisoners of war.”	Charlestonban dördült el a polgár­hábo­rú első puskalövése és az itt tartózkodó rabszolgaságellenes érzelmű polgárok megpróbáltak ellenállni, de levertük őket.
“And have you many?”	Ezek hadifoglyokként a kezünkbe kerültek.
“About a hundred.”	Sokan vannak?
“Free in the town?”	Mintegy száz fő.
	A város területén szabadon mozoghatnak?
“They were until I discovered a plot formed by them: their chief succeeded in establishing a communication with the besiegers, who were thus informed of the situation of affairs in the town.	Szabadon jártak, míg egyszer összeesküvés nyomára nem bukkantam köztük. A vezérük összeköttetést tudott teremteni az ostromló csapatokkal és tájékoztatta őket a város helyzetéről.
I was then obliged to lock up these dangerous guests, and several of them will only leave their prison to ascend the slope of the citadel, where ten confederate balls will reward them for their federalism.”	Így kénytelen voltam elzáratni ezeket a veszedelmes vendégeket és néhányan közülük már csak akkor fogják börtönüket elhagyni, midőn a vár árkának szélére kell állniok, ahol tíz puskagolyó majd örökre leszámol északpárti érzelmeikkel. - Hogyan?
“What! to be shot!” cried the young man, shuddering involuntarily.	Kivégzik őket? - kiáltott fel a fiatal kapitány s nem tudta legyőzni reszketését.
“Yes, and their chief first of all.	Úgy bizony, és elsőnek a vezérüket.
He is a very dangerous man to have in a besieged town.	Az ilyen mindenre elszánt ember igen veszélyes egy ostromlott városban.
I have sent his letters to the President at Richmond, and before a week is passed his sentence will be irrevocably passed.”	Iratait elküldtem Richmondba, az elnöki hivatalba, és egy héten belül visszavonhatatlanul megpecsételődik a sorsa.
“Who is this man you speak of?” asked James Playfair, with an assumed carelessness.	Ki ez az ember, akiről beszél? - kérdezte James Playfair a lehető legközönyösebb hangon.
“A journalist from Boston, a violent Abolitionist with the confounded spirit of Lincoln.”	Egy bostoni újságíró, egy megveszekedett rabszolgaságellenző, Lincoln6 fanatikus híve.
“And his name?”	És hogy hívják?
“Jonathan Halliburtt.”	Jonathan Halliburtt.
“Poor wretch!” exclaimed James, suppressing his emotion. “Whatever he may have done, one cannot help pitying him.	Szegény ördög! - mondta James, visszafojtva izgalmát. - Akármit is tett, sajnálatraméltó.
And you think that he will be shot?”	Tehát ön úgy hiszi, főbelövik?
“I am sure of it,” replied Beauregard.	Biztos vagyok benne - felelte Beauregard. - Gondolja meg, háború van!
“What can you expect?	Úgy védekezünk, ahogy tudunk.
War is war; one must defend oneself as best one can.”	De hiszen ez nem is tartozik rám - mondta a kapitány. - Sőt, amikor a kivégzésre sor kerül, én már messze járok innen.
“Well, it is nothing to me,” said the Captain.	Hogyhogy? Ön máris távozásra készül?
“I shall be far enough away when this execution takes place.”	Bizony, tábornok úr. Első az üzlet!
“What! you are thinking of going away already.”	Amint a gyapot berakodásával végeztünk, újra kifutunk a tengerre.
“Yes, General, business must be attended to; as soon as my cargo of cotton is on board I shall be out to sea again.	Eljutottam Charlestonba, idáig rendben van minden, de vissza is kell jutnom. Ez a legnehezebb!
I was fortunate enough to enter the bay, but the difficulty is in getting out again.	A Delfin kitűnő hajó; olyan gyors, hogy fittyet hány az északi flotta bármelyik hajójának.
The Dolphin is a good ship; she can beat any of the Federal vessels for speed, but she does not pretend to distance cannon-balls, and a shell in her hull or engine would seriously affect my enterprise.”	De bármekkora is a sebessége, nem versenyezhet a százfontos ágyúgolyókkal, melyekből ha csak egy is beletalál a törzsébe vagy a gépházba, alaposan keresztül húzza üzleti számításaimat.
“As you please, Captain,” replied Beauregard; “I have no advice to give you under such circumstances.	Ahogy akarja, kapitány úr! - felelte Beauregard. - Ilyen helyzetben nem adhatok tanácsot.
You are doing your business, and you are right.	Ön a mesterségét gyakorolja és ez így is van rendjén.
I should act in the same manner were I in your place; besides, a stay at Charleston is not very pleasant, and a harbour where shells are falling three days out of four is not a safe shelter for your ship; so you will set sail when you please; but can you tell me what is the number and the force of the Federal vessels cruising before Charleston?”	Az ön helyében én is úgy tennék, mint ön. Most egyébként sem nagyon kellemes itt Charlestonban; hajójának nem nyújt túlságosan biztos védelmet ez a kikötő, ahol alig van nap, hogy ne röpködnének ágyúgolyók. Akkor indul útnak, amikor jónak látja. Csak még egy rövid felvilágosítást.
James Playfair did his best to answer the General, and took leave of him on the best of terms; then he returned to the Dolphin very thoughtful and very depressed from what he had just heard.	Hány északi hajó cirkál Charleston körül és milyen erőt jelentenek? James Playfair igyekezett kielégítően válaszolni a tábornok kérdéseire és szívélyesen elbúcsúzott.
“What shall I say to Miss Jenny? Ought I to tell her of Mr. Halliburtt’s terrible situation?	Gondterhelten tért vissza a Delfinre, mert az imént szerzett hírek lesújtották. - Mit mondjak Jenny kisasszonynak? - töprengett magában. - Felvilágosítsam Halliburtt úr szörnyű helyzetéről?
Or would it be better to keep her in ignorance of the trial which is awaiting her?	Vagy jobb, ha a fenyegető veszélyről mitsem sejt?
Poor child!”	Szegény gyermek.
He had not gone fifty steps from the governor’s house when he ran against Crockston.	Még ötven lépésnyire sem volt a katonai kormányzó házától, mikor Crockstonba ütközött.
The worthy American had been watching for him since his departure.	A nemesszívű amerikai szemmel tartotta, mióta elindult.
“Well, Captain?”	Nos, kapitány úr?
James Playfair looked steadily at Crockston, and the latter soon understood he had no favourable news to give him.	James Playfair mozdulatlan pillákkal nézett Crockstonra, úgyhogy ez rögtön megértette: a kapitány kedvezőtlen hírrel tért vissza.
“Have you seen Beauregard?” he asked.	Beszélt Beauregard-ral? - kérdezte.
“Yes,” replied James Playfair.	Beszéltem - felelte James Playfair.
“And have you spoken to him about Mr. Halliburtt?”	És szóba hozta Halliburtt urat?
“No, it was he who spoke to me about him.”	Nem: éppen ő hozta szóba.
“Well, Captain?”	És hát... kapitány úr?
“Well, I may as well tell you everything, Crockston.”	És hát!... Ugye, mindent elmondhatok neked, Crockston?
“Everything, Captain.”	Mindent, kapitány úr.
“General Beauregard has told me that your master will be shot within a week.”	Nos hát, Beauregard tábornok közölte velem, hogy gazdádat egy héten belül kivégzik.
At this news anyone else but Crockston would have grown furious or given way to bursts of grief, but the American, who feared nothing, only said, with almost a smile on his lips:	Erre a hírre Crockstonon kívül mindenki más dühbe jött vagy a fájdalomtól lesújtva felkiáltott volna.
“Pooh! what does it matter?”	De az amerikai, aki semmitől nem ijedt meg, szinte mosolyogva ennyit mondott:
“How! what does it matter?” cried James Playfair.	Ó, az nem számít!
“I tell you that Mr. Halliburtt will be shot within a week, and you answer, what does it matter?”	Hogyhogy nem számít! - kiáltotta James Playfair. - Azt mondtam, hogy Halliburtt urat egy hét múlva főbelövik és erre azt mondod: nem számít?
“And I mean it — if in six days he is on board the Dolphin, and if in seven days the Dolphin is on the open sea.”	Nem, hogyha hat napon belül a Delfin fedélzetére tud jönni és a hetediken a Delfin már kint jár a nyílt tengeren.
“Right!” exclaimed the Captain, pressing Crockston’s hand.	Így már jól van - mondta a kapitány kezet szorítva Crockstonnal. - Értelek, derék fickó.
“I understand, my good fellow, you have got some pluck; and for myself, in spite of Uncle Vincent, I would throw myself overboard for Miss Jenny.”	Te az elhatározások embere vagy és én szívesen hagynám magamat levegőbe röpíteni Jenny kisasszonyért, nem törődve Vincent bácsival és a Delfin rakományával.
“No one need be thrown overboard,” replied the American, “only the fish would gain by that: the most important business now is to deliver Mr. Halliburtt.”	Senkinek nem kell a levegőbe repülni - felelte az amerikai. - Ez csak a halaknak volna hasznos. Az a fontos, hogy kiszabadítsuk Halliburtt urat.
“But you must know that it will be difficult to do so.”	Tudod, hogy ez nem könnyű dolog!
“Pooh!” exclaimed Crockston.	Bah - fintorgott Crockston.
“It is a question of communicating with a prisoner strictly guarded.”	Nem kevesebbről van szó, minthogy egy szigorúan őrzött rabbal kell megteremteni az összeköttetést.
“Certainly.”	Kétségkívül.
	Szinte csodával határos szöktetést kell sikerrel véghezvinni!
	Bah! - szólt ismét Crockston. - Egy rabot jobban foglalkoztat a szökés gondolata, mint a börtönőrt az őrzésé.
“And to bring about an almost miraculous escape.”	Tehát a rab mindig sikerrel kísérelheti meg a szökést.
“Nonsense,” exclaimed Crockston; “a prisoner thinks more of escaping than his guardian thinks of keeping him; that’s why, thanks to our help, Mr. Halliburtt will be saved.”	Az esélyek az ő számára a kedvezőbbek. Éppen ezért, a mi közreműködésünkkel Halliburtt úr meg fog menekülni.
“You are right, Crockston.”	Helyesen okoskodsz, Crockston.
“Always right.”	Mint mindig.
“But now what will you do?	De hát hogyan kezdesz hozzá?
There must be some plan: and there are precautions to be taken.”	Tervet kell készíteni, és a szükséges óvintézkedéseket meg kell tenni.
“I will think about it.”	Töröm majd a fejem.
“But when Miss Jenny learns that her father is condemned to death, and that the order for his execution may come any day — ”	És mi lesz Jenny kisasszonnyal, ha megtudja, hogy édesapját halálra ítélték és hogy bármelyik nap megérkezhet a kivégzési parancs?
“She will know nothing about it, that is all.”	Nem tudja meg és kész. - Úgy van, nem szabad megtudnia.
“Yes, it will be better for her and for us to tell her nothing.”	Így jobb neki is, nekünk is.
“Where is Mr. Halliburtt imprisoned?” asked Crockston.	Hol van Halliburtt úr börtöne? - kérdezte Crockston.
“In the citadel,” replied James Playfair.	A fellegvárban - felelte James Playfair.
“Just so! . . .	Rendben van.
On board now?”	Most aztán a fedélzetre!
“On board, Crockston!”	A fedélzetre!
Chapter VIII	NYOLCADIK FEJEZET
THE ESCAPE	A SZÖKÉS
Miss Jenny, sitting at the poop of the Dolphin, was anxiously waiting the Captain’s return; when the latter went up to her she could not utter a word, but her eyes questioned James Playfair more eagerly than her lips could have done.	Jenny kisasszony a Delfin hátsó fedélzetén ült és aggodalommal telve, türelmetlenül várta vissza a kapitányt. Amint végre meglátta, egyetlen szót sem tudott kiejteni, de szemei nagyobb hévvel faggatták James Playfairt, mint ahogy szóval képes lett volna.
The latter, with Crockston’s help, informed the young girl of the facts relating to her father’s imprisonment.	Crockston tapintatára is számítva, a kapitány csak azt mondta el a lánynak, ami édesapja fog­ságának körülményeire vonatkozott.
He said that he had carefully broached the subject of the prisoners of war to Beauregard, but, as the General did not seem disposed at all in their favour, he had thought it better to say no more about it, but think the matter over again.	Azt mondta, hogy óvatosan puhatolódzott Beauregard-nál a hadifoglyok helyzetéről. Minthogy benyomása szerint a tábornok nincs nagy jóindulattal irántuk, tartózkodott kérésével előhozakodni, inkább a körülmények alakulására akarja bízni a megoldást.
“Since Mr. Halliburtt is not free in the town, his escape will be more difficult; but I will finish my task, and I promise you, Miss Jenny, that the Dolphin shall not leave Charleston without having your father on board.”	Minthogy Halliburtt úr nem mozoghat szabadon a városban, a szökés jóval nehezebb, de végére járok az ügynek és esküszöm, Jenny kisasszony, hogy a Delfin nem távozik Charleston kikötőjéből, míg édesapja itt nincs a fedélzeten.
“Thank you, Mr. James; I thank you with my whole heart.”	Köszönöm, James úr - mondta Jenny -, teljes szívemből köszönöm.
At these words James Playfair felt a thrill of joy through his whole being.	James Playfair e szavakra úgy érezte, hogy szíve majd kiugrik a mellkasából.
He approached the young girl with moist eyes and quivering lips; perhaps he was going to make an avowal of the sentiments he could no longer repress, when Crockston interfered:	Könnytől fátyolos szemmel, akadozó szavakat ejtve közeledett a lányhoz. Talán éppen megvallotta volna túláradó érzelmeit, mikor Crockston közbeszólt.
“This is no time for grieving,” said he; “we must go to work, and consider what to do.”	Ezzel még nincs minden megoldva - mondta - és most nincs itt az érzelmeskedés ideje.
	Tanácskoznunk kell, méghozzá eredményesen.
“Have you any plan, Crockston?” asked the young girl.	Van valami terved, Crockston? - kérdezte a lány.
“I always have a plan,” replied the American: “it is my peculiarity.”	Nekem mindig van tervem - felelte az amerikai. - Ez a szakmám.
“But a good one?” said James Playfair.	És jó a terved? - szólalt meg James Playfair.
“Excellent! and all the ministers in Washington could not devise a better; it is almost as good as if Mr. Halliburtt was already on board.”	Kitűnő, jobbat a washingtoni miniszterek sem tudnának kifundálni. Mintha Halliburtt úr máris itt állna a fedélzeten.
Crockston spoke with such perfect assurance, at the same time with such simplicity, that it must have been the most incredulous person who could doubt his words.	Crockston olyan biztonsággal és ugyanakkor oly jókedvűen mondta mindezt, hogy mértékte­lenül kétkedő léleknek kellett lennie, aki nem osztotta volna véleményét.
“We are listening, Crockston,” said James Playfair.	Akkor meghallgatjuk, Crockston - mondta James Playfair.
“Good!	Rendben van.
You, Captain, will go to General Beauregard, and ask a favour of him which he will not refuse you.”	Kapitány úrnak újra fel kell keresnie Beauregard tábornokot és egy szívességet kell tőle kérnie, melyet ő bizonyára nem tagad meg.
“And what is that?”	Milyen szívességet?
“You will tell him that you have on board a tiresome subject, a scamp who has been very troublesome during the voyage, and excited the crew to revolt. You will ask of him permission to shut him up in the citadel; at the same time, on the condition that he shall return to the ship on her departure, in order to be taken back to England, to be delivered over to the justice of his country.”	Azt kell mondania, hogy van itt a hajón egy gonosz ember, egy cégéres gazfickó, akivel meggyűlt a baja, mert a tengeren lázadást szított a legénység között, szóval egy átkozott csibész - és kérjen engedélyt, hogy a citadellába zárathassa, de majd induláskor engedjék vissza, hogy Angliába szállíthassa és átadhassa hazája igazságszolgáltatásának.
“Good!” said James Playfair, half smiling, “I will do all that, and Beauregard will grant my request very willingly.”	Helyes! - felelte James Playfair szinte mosolyogva. - Megteszem ezt, és Beauregard készsé­gesen teljesíteni fogja kérésemet.
“I am perfectly sure of it,” replied the American.	Ebben egészen biztos vagyok - szólt az amerikai.
“But,” resumed Playfair, “one thing is wanting.”	Hanem - folytatta Playfair -, valami hiányzik.
“What is that?”	Éspedig?
“The scamp.”	A gazfickó!
“He is before you, Captain.”	Itt áll a szeme előtt, kapitány úr.
“What, the rebellious subject?”	Micsoda, az a bizonyos megátalkodott matróz?...
“Is myself; don’t trouble yourself about that.”	Én vagyok az, ha nincs ellene kifogása.
“Oh! you brave, generous heart,” cried Jenny, pressing the American’s rough hands between her small white palms.	Ó, te drága, nemes lélek! - kiáltott fel Jenny és piciny kacsóival megszorította az amerikai kemény kezét.
	Tedd hát, Crockston - szólt újra Playfair -, most már értelek, és csupán azt sajnálom, hogy nem vehetem át szerepedet.
“Go, Crockston,” said James Playfair; “I understand you, my friend; and I only regret one thing — that is, that I cannot take your place.”	Mindenki maradjon csak a maga helyén! Ha ön az én helyembe állna, nagy bajba kerülne, én pedig kivágom magam.
“Everyone his part,” replied Crockston; “if you put yourself in my place you would be very much embarrassed, which I shall not be; you will have enough to do later on to get out of the harbour under the fire of the Feds and Rebs, which, for my part, I should manage very badly.”	Éppen elég gond lesz önnek kihajózni az öbölből, mindkét fél ágyúinak kereszttüzében, amiből én magam nehezen tudnék kikászolódni. - Rendben van.
“Well, Crockston, go on.”	Crockston, folytasd hát.
“Once in the citadel — I know it — I shall see what to do, and rest assured I shall do my best; in the meanwhile, you will be getting your cargo on board.”	Nézzük tehát. Ha egyszer bent vagyok a citadellában, amelyet egyébként jól ismerek, ott majd meglátom, mit kell tennem; de legyen nyugodt, elvégzem a teendőmet.
	Eközben önnek folytatnia kell a berakodást a hajóra.
“Oh, business is now a very unimportant detail,” said the Captain.	Ó - szólt a kapitány -, az üzlet most csak jelentéktelen részletkérdés.
“Not at all!	Egyáltalában nem.
And what would your Uncle Vincent say to that?	Hát Vincent bácsi? - Mit szól majd hozzá?
We must join sentiment with work; it will prevent suspicion; but do it quickly.	Egyeztessük csak össze a szívbeli és az üzleti ügyeket!
	Ezzel egyébként el is tereljük magunkról a gyanút.
	De gyorsan kell cselekednünk.
Can you be ready in six days?”	Készen lesz hat nap alatt?
“Yes.”	Készen.
“Well, let the Dolphin be ready to start on the 22nd.”	Nos hát, e hó huszonkettedikére a Delfinnek végeznie kell a berakodással és fel kell készülnie az indulásra.
“She shall be ready.”	Meglesz.
“On the evening of the 22nd of January, you understand, send a gig with your best men to White Point, at the end of the town; wait there till nine o’clock, and then you will see Mr. Halliburtt and your servant.”	Január 22-én este, jegyezze meg jól, indítson útnak egy csónakot a legderekabb matrózokkal White-Pointhoz, a város szélére. Várjanak kilenc óráig és ekkor látni fogják Halliburtt urat meg hűséges szolgájukat, amint feltűnnek önök előtt.
“But how will you manage to effect Mr. Halliburtt’s deliverance, and also escape yourself?”	De hát hogyan szökteted meg Halliburtt urat és szököl utána magad is?
“That’s my look-out.”	Az az én dolgom.
“Dear Crockston, you are going to risk your life then, to save my father!”	Drága Crockston - szólt ekkor Jenny -, hiszen te az életedet kockáztatod apám megmen­téséért!
“Don’t be uneasy, Miss Jenny, I shall risk absolutely nothing, you may believe me.”	Ne aggódjék miattam, Jenny kisasszony, higgye el, semmit nem kockáztatok.
“Well,” asked James Playfair, “when must I have you locked up?”	Nos - kérdezte James Playfair -, akkor hát mikor kell lecsukatni téged?
“To-day — you understand — I demoralise your crew; there is no time to be lost.”	Még ma. Érti tehát: megrontom a legénységet.
“Would you like any money?	Nincs veszteni való időnk!
	Akarsz pénzt?
It may be of use to you in the citadel.”	Hasznát veheted abban a bizonyos fellegvárban.
“Money to buy the gaoler!	Pénzzel megvásárolni a börtönőrt?
	Azt már nem!
Oh, no, it would be a poor bargain; when one goes there the gaoler keeps the money and the prisoner!	Ez nagyon drága és ostoba dolog volna. A börtönőr megtartja a pénzt, és a rabot sem engedi el.
No, I have surer means than that; however, a few dollars may be useful; one must be able to drink, if needs be.”	S igaza is van. Nem, nekem biztosabb módszereim vannak. De néhány dollárt azért kérek: italra, szükség esetén.
“And intoxicate the gaoler.”	Hogy leitasd az őrt?
“No, an intoxicated gaoler would spoil everything.	Nem, nem, egy becsípett őr mindent elronthat.
No, I tell you I have an idea; let me work it out.”	Mondtam már, hogy megvan a magam terve. Csak bízza rám.
“Here, my good fellow, are ten dollars.”	Fogd hát, derék Crockston, itt van tíz dollár.
“It is too much, but I will return what is over.”	Ennyi nem kell, de majd visszaadom a maradékot.
“Well, then, are you ready?”	Felkészültél hát?
“Quite ready to be a downright rogue.”	Tökéletesen, a megrögzött gazfickó szerepére.
“Let us go to work, then.”	Induljunk hát!
“Crockston,” said the young girl, in a faltering voice, “you are the best man on earth.”	Crockston - szólt meghatottan a lány -, te vagy a legeslegjobb ember a világon!
“I know it,” replied the American, laughing good-humouredly. “By the by, Captain, an important item.”	Ez nem lep meg - felelte az amerikai, jóságos, széles mosollyal. - Hopp, kapitány úr, valami fontos dolog jutott még eszembe, amire felhívom figyelmét.
“What is that?”	Éspedig?
“If the General proposes to hang your rebel — you know that military men like sharp work — ”	Ha a tábornok azt ajánlaná önnek, hogy akasztassa fel azt a bizonyos gazfickót - tudja, hogy van ez katonáéknál, nem sokat teketóriáznak – akkor...
“Well, Crockston?”	Akkor?
“Well, you will say that you must think about it.”	Hát akkor kérjen gondolkodási időt.
“I promise you I will.”	Jól van, így lesz.
The same day, to the great astonishment of the crew, who were not in the secret, Crockston, with his feet and hands in irons, was taken on shore by a dozen sailors, and half an hour after, by Captain James Playfair’s request, he was led through the streets of the town, and, in spite of his resistance, was imprisoned in the citadel.	Még azon a napon tehát, a legénység be nem avatott részének nagy csodálkozására, mintegy tíz matróz kíséretében partra tették a kezén-lábán megbilincselt Crockstont, és félóra sem telt bele, James Playfair kapitány kérése értelmében már vitték is keresztül a városon s hiába ellenkezett, rögtön lajstromba vették a charlestoni fellegvárban.
During this and the following days the unloading of the Dolphin was rapidly accomplished; the steam cranes lifted out the European cargo to make room for the native goods.	Ezen a napon és a következőkön is, nagy lendülettel folyt a Delfin rakodása. A gőzdaruk szünet nélkül markolták kifelé az európai árut, hogy helyébe rakják a csereárut.
	Charleston lakossága nagy figyelemmel kísérte ezt a műveletet, buzdították a matrózokat, sőt még segítettek is.
The people of Charleston, who were present at this interesting work, helped the sailors, whom they held in great respect, but the Captain did not leave the brave fellows much time for receiving compliments; he was constantly behind them, and urged them on with a feverish activity, the reason of which the sailors could not suspect.	Azt mondhatnánk, hogy a derék matrózok voltak e napok hősei. Megbecsülték őket, de James Playfair nem hagyott időt nekik, hogy kiaknázzák az amerikaiak figyel­mes­sé­gét; szüntelenül a sarkukban volt és lázas sietséggel ösztökélte őket. Miért? - ezt termé­szetesen a Delfin matrózai nem tudhatták.
Three days later, on the 18th of January, the first bales of cotton began to be packed in the hold: although James Playfair troubled himself no more about it, the firm of Playfair and Co. were making an excellent bargain, having obtained the cotton which encumbered the Charleston wharves at very far less than its value.	Három nap múlva, január 18-án az első gyapotbálák már ott tornyosodtak a hajófenéken. Noha James most már nem ezt érezte szívügyének, a Playfair és Társa cég mégis kitűnő üzletet csinált, mivel olcsó pénzen hozzájutott a Charleston dokkjaiban felhalmozódott nagy mennyiségű gyapothoz.
In the meantime no news had been heard of Crockston.	Eközben Crockstonról semmi hír nem jött.
	Jennyt szüntelenül gyötörte az aggodalom, bár ennek egyetlen áruló szóval sem adta jelét.
Jenny, without saying anything about it, was a prey to incessant fears; her pale face spoke for her, and James Playfair endeavoured his utmost to ease her mind.	A nyugtalanságtól elkínzott arc vonásai azonban helyette is beszéltek, és James biztató szavakkal próbálta megnyugtatni.
“I have all confidence in Crockston,” said he; “he is a devoted servant, as you must know better than I do, Miss Jenny.	Tökéletesen bízom Crockstonban - mondta. - Hűséges szolga. Önnek, aki jobban ismeri őt, mint én, teljesen nyugodtnak kellene lennie.
You must make yourself quite at ease; believe me, in three days you will be folded in your father’s arms.”	Higgyen nekem: három nap múlva szívére szorítja édesapját.
“Ah! Mr. James,” cried the young girl, “how can I ever repay you for such devotion?	Ó, James úr - érzékenyedett el a lány -, hogyan viszonozhatom valaha is odaadását?
How shall we ever be able to thank you?”	Mi módon róhatjuk le adósságunkat apám és én önnel szemben?
“I will tell you when we are in English seas,” replied the young Captain.	Majd azt is megmondom, ha angol vizekre érünk - felelte az ifjú kapitány.
Jenny raised her tearful face to him for a moment, then her eyelids drooped, and she went back to her cabin.	Jenny rávetette pillantását, majd lesütötte szemét, melyet elöntött a könnyek árja; aztán visszasietett fülkéjébe.
James Playfair hoped that the young girl would know nothing of her father’s terrible situation until he was in safety, but she was apprised of the truth by the involuntary indiscretion of a sailor.	James Playfair azt remélte, hogy a lány nem tudja meg, milyen rettenetes helyzetben van az apja, csak ha már biztonságban lesz. Éppen az utolsó napon azonban az egyik matróz véletlen elszólása felfedte előtte a valóságot.
	A richmondi kormány válaszát meghozta az éjszaka egy futár, akinek sikerült az előőrsök vonalán áthatolnia.
The reply from the Richmond cabinet had arrived by a courier who had been able to pass the line of outposts; the reply contained Jonathan Halliburtt’s death-warrant.	A válasz Jonathan Halliburtt halálos ítéletét tartalmazta és így a szerencsétlen embernek másnap reggel szembe kellett néznie a puskacsövekkel.
The news of the approaching execution was not long in spreading through the town, and it was brought on board by one of the sailors of the Dolphin; the man told the Captain, without thinking that Miss Halliburtt was within hearing; the young girl uttered a piercing cry, and fell unconscious on the deck.	A közelgő kivégzés híre csakhamar futótűzként terjedt el a városban és egy matróz révén a Delfinre is megérkezett. Amikor elmondta a kapitánynak, nem is sejtette, hogy Halliburtt kisasszony a közelben tartózkodik. A fiatal teremtés szívszaggató sikolyt hallatott és eszméletlenül rogyott a fedélzetre.
James Playfair carried her to her cabin, but the most assiduous care was necessary to restore her to life.	James Playfair kabinjába vitte, de csak a legszívósabb ápolással tudták magához téríteni.
When she opened her eyes again, she saw the young Captain, who, with a finger on his lips, enjoined absolute silence.	Amint felnyitotta szemét, pillantása a fiatal kapitányra esett, aki ajkára tett ujjával jelezte, hogy teljes csöndben kell maradnia.
With difficulty she repressed the outburst of her grief, and James Playfair, leaning towards her, said gently:	A lánynak volt ereje hallgatni, elfojtani háborgó, kínzó érzelmeit. James Playfair föléje hajolva azt suttogta fülébe;
“Jenny, in two hours your father will be in safety near you, or I shall have perished in endeavouring to save him!”	Jenny, két órán belül itt áll maga mellett édesapja, vagy én is ott veszek, ha nem tudom megmenteni.
Then he left the cabin, saying to himself,	Aztán a hátsó fedélzetről távozva így szólt magában:
“And now he must be carried off at any price, since I must pay for his liberty with my own life and those of my crew.”	Meg kell mentenem mindenáron, még ha szabadságáért nekem is, embereimnek is életünkkel kell fizetnünk!
The hour for action had arrived, the loading of the cotton cargo had been finished since morning; in two hours the ship would be ready to start.	Elérkezett a cselekvés órája. Reggelre teljesen befejeződött a Delfin gyapotrakományának elhelyezése; a szénkamrák is telve voltak.
James Playfair had left the North Commercial Wharf and gone into the roadstead, so that he was ready to make use of the tide, which would be high at nine o’clock in the evening.	A hajó két órán belül indulhatott. James Playfair az északi kereskedelmi kikötőből a kikötőöböl közepébe vezette a hajót. Így kihasználhatja majd a dagályt, melynek kilenc órakor kellett elérnie a tetőpontot.
It was seven o’clock when James left the young girl, and began to make preparations for departure.	Mikor James Playfair elbúcsúzott a lánytól, hét óra volt és meg kellett kezdeni az úti előkészületeket.
Until the present time the secret had been strictly kept between himself, Crockston, and Jenny; but now he thought it wise to inform Mr. Mathew of the situation of affairs, and he did so immediately.	Eddig a percig Crockston, Jenny és ő tökéletesen megőrizték közös titkukat. De most célszerűnek látszott Mathew másodkapitánynak is feltárni a helyzetet. Ez haladék­talanul meg is történt.
“Very well, sir,” replied Mr. Mathew, without making the least remark, “and nine o’clock is the time?”	Parancsára - mondta Mathew, a legcsekélyebb megjegyzés nélkül. - Tehát kilenc órára?
“Nine o’clock, and have the fires lit immediately, and the steam got up.”	Kilencre. Azonnal fűtsék be a kazánt, és rakják meg alaposan.
	Rögtön megtörténik, kapitány úr.
“It shall be done, Captain.”	A Delfin egy szál kötélen horgonyoz.
“The Dolphin may remain at anchor; we will cut our moorings and sheer off, without losing a moment.”	A kötelet majd elvágjuk és pillanatnyi időveszteség nélkül indulunk.
“Just so.”	Nagyon helyes.
“Have a lantern placed at the mainmast-head; the night is dark, and will be foggy; we must not risk losing our way in returning.	Tétessen egy fényszóró lámpát a középső árbocra. Sötét az éj és a köd is ereszkedik már.
	Nem szabad megkockáztatnunk, hogy eltévedjünk, mikor visszafelé indulunk a hajóra.
You had better have the bell for starting rung at nine o’clock.”	Elő­vigyázatosságból, kérem, kilenc órától állandóan kongassák a jelzőharangot is!
“Your orders shall be punctually attended to, Captain.”	Parancsait pontosan végrehajtjuk, kapitány úr.
“And now, Mr. Mathew, have a shore-boat manned with six of our best men.	És most készítsék fel az útra a kis keskeny naszádot; a legerősebb hat evezőst küldje rá.
I am going to set out directly for White Point.	Azonnal indulok White-Point felé.
I leave Miss Jenny in your charge, and may God protect us!”	Ügyeljen kérem, távollétemben, Jenny kisasszonyra.
“May God protect us!” repeated the first officer.	Isten nevében, Mathew kapitány. - Isten nevében - felelte a másodtiszt.
Then he immediately gave the necessary orders for the fires to be lighted, and the shore-boat provided with men.	Azonnal kiadta a megfelelő parancsokat a kazán befűtésére és a csónak felszerelésére. Ez utóbbi néhány perc alatt meg is történt.
In a few minutes the boat was ready, and James Playfair, after bidding Jenny good-bye, stepped into it, whilst at the same time he saw volumes of black smoke issuing from the chimneys of the ship, and losing itself in the fog.	James Playfair utolsó istenhozzádot mondott Jennynek és beszállt a csónakba. Amint a hajót elhagyta, már láthatta is a kéményből szálló fekete füstfelhőket, ahogy elvegyültek a sűrű ködben.
The darkness was profound; the wind had fallen, and in the perfect silence the waters seemed to slumber in the immense harbour, whilst a few uncertain lights glimmered through the mist.	Áthatolhatatlan volt a sötétség; a szél is elült és a hatalmas kikötőöbölben teljes csönd honolt; a hullámok bágyadtan ringtak. Alig észrevehetően néhány távoli fény reszketett a ködön át.
James Playfair had taken his place at the rudder, and with a steady hand he guided his boat towards White Point.	James Playfair megragadta a kormányrudat és biztos kézzel irányította a csónakot White-Point irányába.
	Körülbelül két mérföldnyi utat kellett odáig megtenniök.
It was a distance of about two miles; during the day James had taken his bearings perfectly, so that he was able to make direct for Charleston Point.	James még nappal alaposan megfigyelte a követendő irányt, úgyhogy most nyílegyenesen tarthatott a charlestoni part felső csúcsához.
Eight o’clock struck from the church of St. Philip when the shore-boat ran aground at White Point.	Nyolcat ütött a Szent Fülöp-székesegyház órája, mikor a csónak orra White-Pointnál partot ért.
	Még egy teljes órájuk volt a Crockston által meghatározott időpontig.
There was an hour to wait before the exact time fixed by Crockston; the quay was deserted, with the exception of the sentinel pacing to and fro on the south and east batteries.	A part tökéletesen néptelen volt. Csupán az északi és a déli ütegek őrei rótták húsz-húsz lépésnyi sétájukat.
James Playfair grew impatient, and the minutes seemed hours to him.	James Playfair számolta a perceket. Az idő múlásával nőttön-nőtt türelmetlensége.
At half-past eight he heard the sound of approaching steps; he left his men with their oars clear and ready to start, and went himself to see who it was; but he had not gone ten feet when he met a band of coastguards, in all about twenty men.	Fél kilenckor lépések zaját hallotta. Hátrahagyta embereit az útrakész evezők mellett és előrement. A tizedik lépésnél a parti őrjáratba ütközött, mely mintegy húsz emberből állt.
James drew his revolver from his waist, deciding to make use of it, if needs be; but what could he do against these soldiers, who were coming on to the quay?	James elővette övéből a revolvert, eltökélve, hogy szükség esetén használni fogja. De mit tehet ezekkel szemben?
The leader came up to him, and, seeing the boat, asked:	A katonák odajöttek a partra.
	Az őrjárat parancsnoka hozzá lépett és a csónakra pillantva megkérdezte tőle:
“Whose craft is that?”	Miféle csónak ez?
“It is a gig belonging to the Dolphin,” replied the young man.	A Delfin egyik naszádja - felelte a fiatalember.
“And who are you?”	És ön kicsoda?
“Captain James Playfair.”	James Playfair, a kapitány.
“I thought you had already started, and were now in the Charleston channels.”	Azt hittem, eltávoztak és már a tengerszorosban járnak.
“I am ready to start. I ought even now to be on my way but — ”	Készen állok az indulásra és már valóban úton is kellene lennem, de...
“But — ” persisted the coastguard.	De?... - kérdezte a parancsnok nyomatékosan.
A bright idea shot through James’s mind, and he answered:	Hirtelen ötlet villant át James agyán és így felelt:
“One of my sailors is locked up in the citadel, and, to tell the truth, I had almost forgotten him; fortunately I thought of him in time, and I have sent my men to bring him.”	Egyik matrózom a citadellában van elzárva, és szavamra, majd elfeledkeztem róla.
“Ah! that troublesome fellow; you wish to take him back to England?”	Szerencsére, még időben eszembe jutott és érte küldtem az embereimet.
	Ahá, az a bűnös matróz, akit vissza akar vinni Angliába?
“Yes.	Úgy van.
“He might as well be hung here as there,” said the coast-guard, laughing at his joke.	Itt éppen olyan jól fel tudnák kötni, mint odaát! - mondta a parancsnok, jót nevetve saját tréfáján.
“So I think,” said James Playfair, “but it is better to have the thing done in the regular way.”	Azt elhiszem - felelte James Playfair -, de jobb, ha minden a maga rendje-módja szerint történik.
“Not much chance of that, Captain, when you have to face the Morris Island batteries.”	Rajta hát, sok szerencsét, kapitány úr, és kerülje el a Morris-sziget ütegeit.
“Don’t alarm yourself.	Legyen nyugodt.
I got in and I’ll get out again.”	Ha minden baj nélkül bejöttem, ugyanígy ki is tudok jutni.
“Prosperous voyage to you!”	Jó utat!
“Thank you.”	Köszönöm.
With this the men went off, and the shore was left silent.	A kis csapat távozásával csönd borult a fövenypartra.
At this moment nine o’clock struck; it was the appointed moment.	Ebben a pillanatban kilencet ütött az óra.
James felt his heart beat violently; a whistle was heard; he replied to it, then he waited, listening, with his hand up to enjoin perfect silence on the sailors.	Ez volt a megbeszélt időpont. James úgy érezte, hogy szíve szétpattan a mellében. Füttyszó hangzott.
A man appeared enveloped in a large cloak, and looking from one side to another.	James hasonló füttyjellel válaszolt; fülét hegyezve figyelt és kezével teljes csöndre intette a matrózokat.
	Egy nagy, kockás takaróba burkolódzó ember tűnt fel, amint jobbra-balra nézegetett.
James ran up to him.	James hozzásietett.
“Mr. Halliburtt?”	Halliburtt úr?
“I am he,” replied the man with the cloak.	Én vagyok - felelte a pokrócba burkolt férfi.
“God be praised!” cried James Playfair. “Embark without losing a minute.	Ó, hála istennek - kiáltotta James Playfair. - Szálljon be azonnal a csónakba.
Where is Crockston?”	Hol van Crockston?
“Crockston!” exclaimed Mr. Halliburtt, amazed. “What do you mean?”	Crockston? - csodálkozott Halliburtt. - Miféle Crockston?
“The man who has saved you and brought you here was your servant Crockston.”	Az az ember, aki kiszabadította, aki idevezette, az ön embere, Crockston.
“The man who came with me was the gaoler from the citadel,” replied Mr. Halliburtt.	Az az ember, aki idekísért, az egyik várbeli fegyőr - felelte Halliburtt.
“The gaoler!” cried James Playfair.	Fegyőr? - kiáltott James Playfair.
Evidently he knew nothing about it, and a thousand fears crowded in his mind.	Szemmel láthatóan nem értette a dolgot és egyszerre ezernyi aggodalom szállta meg.
“Quite right, the gaoler,” cried a well-known voice. “The gaoler is sleeping like a top in my cell.”	Hm, a fegyőr, az ám! - szólalt meg egy ismerős hang. - A fegyőr úgy alszik a cellámban, mint a bunda.
“Crockston! you!	Crockston!
Can it be you?” exclaimed Mr. Halliburtt.	Te vagy az? - lepődött meg Halliburtt úr.
“No time to talk now, master; we will explain everything to you afterwards.	Gazdám, most egy szót se! Majd mindent elmagyarázunk.
It is a question of life or death.	Most az életéről van szó.
Get in quick!”	Csónakba! Csónakba!
The three men took their places in the boat.	A három férfi elhelyezkedett a csónakban.
“Push off!” cried the captain.	Húzd meg - vezényelt a kapitány.
Immediately the six oars dipped into the water; the boat darted like a fish through the waters of Charleston Harbour.	A hat evező egyszerre csapott a vízbe. - Csak előre! - vezényelt James Playfair. A naszád angolnaként siklott a charlestoni kikötő éjfekete vizén.
Chapter IX	KILENCEDIK FEJEZET
BETWEEN TWO FIRES	KÉT TŰZ KÖZÖTT
The boat, pulled by six robust oarsmen, flew over the water.	A csónak, amelyet hat erős kéz hajtott, repült az öböl vizén.
The fog was growing dense, and it was with difficulty that James Playfair succeeded in keeping to the line of his bearings.	A köd egyre sűrűbb lett és James Playfairnek nem kevés fáradságába került, hogy az előre meghatározott irányt tartani tudja.
Crockston sat at the bows, and Mr. Halliburtt at the stern, next the Captain.	Crockston a csónak orrában telepedett le, Halliburtt úr pedig hátul, a kapitány mellett.
The prisoner, only now informed of the presence of his servant, wished to speak to him, but the latter enjoined silence.	A rab, akit az imént úgy meghökkentett szolgájának felbukkanása, beszélni akart vele, de ő egyetlen mozdulattal csendre intette.
However, a few minutes later, when they were in the middle of the harbour, Crockston determined to speak, knowing what thoughts were uppermost in Mr. Halliburtt’s mind.	Néhány perc múlva azonban, amikor már a csónak kint járt az öböl nyílt vizén, Crockston hajlandó volt megszólalni. Jól tudta, milyen kérdések kergetik egymást Halliburtt úr fejében.
“Yes, my dear master,” said he, “the gaoler is in my place in the cell, where I gave him two smart blows, one on the head and the other on the stomach, to act as a sleeping draught, and this when he was bringing me my supper; there is gratitude for you.	Úgy bizony, kedves gazdám - mondta -, a börtönőr az én helyemen fekszik a cellámban. Két jókora ökölcsapással elintéztem, egyet kapott a tarkójára, egyet a gyomrába - altató helyett, abban a pillanatban, mikor a vacsorámat hozta. Látja, így háláltam meg neki!
I took his clothes and his keys, found you, and let you out of the citadel, under the soldiers’ noses.	Felvettem a ruháját, elszedtem a kulcsait, megkerestem önt, és a katonák orra előtt vezettem ki a fellegvárból.
That is all I have done.”	Ennyi az egész!
“But my daughter — ?” asked Mr. Halliburtt.	És a lányom? - kérdezte Halliburtt úr.
“Is on board the ship which is going to take you to England.”	Ott van a hajó fedélzetén, mely önt is Angliába viszi.
“My daughter there! there!” cried the American, springing from his seat.	Itt van a lányom! - kiáltotta az amerikai és felugrott az ülődeszkáról.
“Silence!” replied Crockston, “a few minutes, and we shall be saved.”	Csak csöndesen! - felelt Crockston. - Még néhány perc és megmenekültünk!
The boat flew through the darkness, but James Playfair was obliged to steer rather by guess, as the lanterns of the Dolphin were no longer visible through the fog.	A csónak szinte repült a sötétben, de kissé a véletlenre bízva magát. A mély ködben James Playfair hiába kereste a Delfin jelzőlámpájának fényét.
He was undecided what direction to follow, and the darkness was so great that the rowers could not even see to the end of their oars.	Úgy érezte, eltévesztette az irányt. A szurokfekete sötétségben a matrózok még az evező tolláig sem láttak el.
“Well, Mr. James?” said Crockston.	Mi lesz most, James úr? - kérdezte Crockston.
“We must have made more than a mile and a half,” replied the Captain.	Már több mint másfél mérföldet kellett megtennünk - felelt a kapitány. - Te sem látsz semmit, Crockston?
“You don’t see anything, Crockston?”	Semmit. Pedig jó a szemem.
“Nothing; nevertheless, I have good eyes; but we shall get there all right.	No, de annyi baj legyen, előbb-utóbb megtaláljuk.
They don’t suspect anything out there.”	Ők még nem is sejtenek semmit...
These words were hardly finished when the flash of a gun gleamed for an instant through the darkness, and vanished in the mist.	Még be sem fejezte a mondatot, amikor egy rakéta hatolt a sötétségen át és bámulatos magasan szétterült.
“A signal!” cried James Playfair.	Ez jeladás! - kiáltott fel James Playfair.
“Whew!” exclaimed Crockston. “It must have come from the citadel.	Az ördögbe is! - mondta Crockston - ez csak a citadellából jöhet.
Let us wait.”	Várjunk csak!
A second, then a third shot was fired in the direction of the first, and almost the same signal was repeated a mile in front of the gig.	Még egy, aztán egy harmadik rakéta lövellt az első nyomában és rögtön utánuk hasonló jelzést adtak a szemközti irányból, egy mérföldnyire a csónaktól.
“That is from Fort Sumter,” cried Crockston, “and it is the signal of escape.	Ezt a Sumter-erődből engedték fel - kiáltotta Crockston. - A szökést jelzik.
Urge on the men; everything is discovered.”	Gyerünk az evezővel! Lelepleztek!
“Pull for your lives, my men!” cried James Playfair, urging on the sailors, “those gun-shots cleared my route.	Húzzátok meg erősen, barátaim - kiáltotta James Playfair, embereit biztatva. - A rakéták a mi utunkat is megvilágították.
The Dolphin is eight hundred yards ahead of us.	A Delfin alig nyolcszáz yardnyira van előttünk.
Stop!	Figyeljetek csak!
I hear the bell on board.	A fedélzeti harangot is hallom már.
Hurrah, there it is again!	Csak rajta, előre!
Twenty pounds for you if we are back in five minutes!”	Húsz aranyat kaptok, ha öt perc alatt megérkezünk!
The boat skimmed over the waves under the sailors’ powerful oars.	A matrózok előre röpítették a naszádot, melynek éle pengeként hasította a hullámokat.
	Minden szív hevesen dobogott.
A cannon boomed in the direction of the town.	Ágyú dördült a város felől és Crockston, inkább hallotta, semmint látta, hogy húsz ölnyire a csónaktól valami elsuhan.
Crockston heard a ball whiz past them.	Csak az ágyúgolyó lehetett.
The bell on the Dolphin was ringing loudly.	A Delfin harangja most teljes erővel hangzott.
	Már közel jártak.
A few more strokes and the boat was alongside.	Még néhány evezőcsapás és a csónak hozzásimult a hajó falához.
A few more seconds and Jenny fell into her father’s arms.	Ismét néhány másodperc és Jenny édesapja karjaiba röpült.
The gig was immediately raised, and James Playfair sprang on to the poop.	A naszádot rögtön felhúzták és James Playfair futott a parancsnoki hídra.
“Is the steam up, Mr. Mathew?”	Mathew kapitány, elegendő a gőznyomás?
“Yes, Captain.”	Igenis, kapitány úr.
“Have the moorings cut at once.”	Vágják el a horgonykötelet és teljes gőzzel előre!
A few minutes later the two screws carried the steamer towards the principal channel, away from Fort Sumter.	Néhány pillanat múlva a két csavar már a főcsatorna felé hajtotta a gőzöst, egyre távolodva a Sumter-erődtől.
“Mr. Mathew,” said James, “we must not think of taking the Sullivan Island channel; we should run directly under the Confederate guns.	Mathew kapitány - mondta James -, nem számíthatunk arra, hogy a Sullivan-sziget melletti átjárón haladjunk át; éppen a déli csapatok tüzébe kerülnénk.
Let us go as near as possible to the right side of the harbour out of range of the Federal batteries.	Haladjunk az öböl jobboldalán, amennyire csak lehet, közel a parthoz; mégha így az északi ütegek tüzének ki is tesszük magunkat.
Have you a safe man at the helm?”	Biztos kézben van a kormány?
“Yes, Captain.”	Igenis, kapitány úr.
“Have the lanterns and the fires on deck extinguished; there is a great deal too much light, but we cannot help the reflection from the engine-rooms.”	El kell oltani a jelzőlámpát és minden más fényt a fedélzeten. Éppen elég, sőt túlsok is a gépezet időnkénti felvillanása, de ezt nem tudjuk megakadályozni.
During this conversation the Dolphin was going at a great speed; but in altering her course to keep to the right side of the Charleston Harbour she was obliged to enter a channel which took her for a moment near Fort Sumter; and when scarcely half a mile off all the guns bearing on her were discharged at the same time, and a shower of shot and shell passed in front of the Dolphin with a thundering report.	Míg beszéltek, a Delfin már rendkívüli sebességgel haladt előre. Amint azonban elfordult, hogy a charlestoni öböl jobbpartjához közeledjék, át kellett haladnia egy bejáró csatornán, mely a Sumter-erőd közelében vezetett el.
“Too soon, stupids,” cried James Playfair, with a burst of laughter.	Néhány percnyi utat félmérföldnyire az erőd alatt kellett megtenniük.
	Ekkor az erőd összes lőréseiben egyszerre torkolattűz lobbant és a gőzös orra előtt iszonyatos robajjal golyózápor csapott a vízbe.
“Make haste, make haste, Mr. Engineer!	Elhamarkodtátok, ügyetlenek! - kiáltotta James Playfair és felnevetett. - Még több gőzt, főgépész úr!
We shall get between two fires.”	Két sortűz között ki kell siklanunk!
The stokers fed the furnaces, and the Dolphin trembled all over with the effort of the engine as if she was on the point of exploding.	A fűtők rakták a kazánt és a Delfin úgy remegett minden ízében a gép erőteljes lökéseitől, mintha bármelyik pillanatban szét akarna esni.
At this moment a second report was heard, and another shower of balls whizzed behind the Dolphin.	Ekkor eldördült a második sortűz és újabb golyózápor csapott a vízbe - most már a gőzhajó mögött.
“Too late, stupids,” cried the young Captain, with a regular roar.	Elkéstetek, ostobák! - kiáltotta a kapitány szinte üvöltve.
Then Crockston, who was standing on the poop, cried,	Crockston ott állt a hídon és megszólalt:
“That’s one passed.	Ezen túljutottunk.
A few minutes more, and we shall have done with the Rebs.”	Még néhány perc és leráztuk a délieket.
“Then do you think we have nothing more to fear from Fort Sumter?” asked James.	Tehát úgy hiszed, hogy nincs már félnivalónk a Sumter-erődtől? - kérdezte James.
“Nothing at all, but everything from Fort Moultrie, at the end of Sullivan Island; but they will only get a chance at us for half a minute, and then they must choose their time well, and shoot straight if they want to reach us.	Nincs bizony, de annál inkább a Moultrie-erőd ütegeitől, a Sullivan-sziget végében; igaz, hogy legfeljebb fél percnyi idejük lesz arra, hogy rajtunk üssenek. El kell találniok az alkal­mas pillanatot és ugyancsak jól kell célozniok, ha pályáznak ránk.
We are getting near.”	De már közelükben is járunk.
“Right; the position of Fort Moultrie will allow us to go straight for the principal channel.	Rendben van. A Moultrie-erőd fekvése lehetővé teszi, hogy egyenesen a főcsatornába térjünk.
Fire away then, fire away!”	Lőjetek hát! Gőzt neki!
At the same moment, and as if in obedience to James Playfair, the fort was illuminated by a triple line of lightning.	Abban a szempillantásban, mintha maga James Playfair vezényelte volna a sortüzet, háromszoros villámfény lobbant az erőd falán.
A frightful crash was heard; then a crackling sound on board the steamer. “Touched this time!” exclaimed Crockston.	Félelmetes dörgést hallottak, majd recsegés-ropogást a gőzös fedélzetén.
“Mr. Mathew!” cried the Captain to his second, who was stationed at the bows, “what has been damaged?”	Mathew - kiáltott a hajó orrában tartózkodó helyettesének a kapitány -, mi történt?
“The bowsprit broken.”	Az orrárboc rúdja a tengerbe zuhant.
“Any wounded?”	Megsebesült valaki?
“No, Captain.”	Senki, kapitány úr.
“Well, then, the masts may go to Jericho.	Ördögbe a vitorlákkal! Csak egyenesen be az átjáróba!
	Egyenesen előre!
Straight into the pass!	Tartson a sziget irányába!
	A délieket leráztuk! - kiáltotta Crockston. - Ha már hajónk nem kerülhet el néhány ágyú­golyót a gyomrába, szívesebben látom az északiak golyóbisait.
Straight! and steer towards the island.”	Azokat szívesebben nyelem le!
“We have passed the Rebs!” cried Crockston; “and, if we must have balls in our hull, I would much rather have the Northerners; they are more easily digested.”	Még valóban nem voltak túl a veszélyen, szó sem volt arról, hogy a Delfin máris megúszta volna a kockázatos áttörést.
In fact, the Dolphin could not yet consider herself out of danger; for, if Morris Island was not fortified with the formidable pieces of artillery which were placed there a few months later, nevertheless its guns and mortars could easily have sunk a ship like the Dolphin.	Ugyanis, ha a Morris-szigeten néhány hónappal később felállított félelmetes lövegek ekkor még nem is működtek, a meglevő ágyúk és mozsarak is könnyű­szerrel elsüllyeszthettek egy akkora hajót, mint a Delfin.
The alarm had been given to the Federals on the island, and to the blockading squadron, by the firing from Forts Sumter and Moultrie.	A Sumter- és a Moultrie-erőd sortüze felriasztotta a szigeten állomásozó északi csapatokat és a tengerzárat biztosító őrhajó személyzetét.
The besiegers could not make out the reason of this night attack; it did not seem to be directed against them.	Az ostromló csapatok nem sokat érthettek ebből az éjszakai csatározásból.
However, they were obliged to consider it so, and were ready to reply.	Azt látták, hogy nem ellenük irányul; de résen kellett lenniök és készen is álltak a beavatkozásra.
	James Playfair is erre gondolt, amikor a Morris-sziget mellett haladtak.
It occupied James Playfair’s thoughts whilst making towards the passes of Morris Island; and he had reason to fear, for in a quarter of an hour’s time lights gleamed rapidly through the darkness.	Aggodalma jogos volt, mert egy negyedóra sem telt bele, és fények villantak az éjszakában; a kisméretű gránátok záporként hullottak a gőzös körül és ahogy a tengerbe csapódtak, a mellvédig fröccsentették a vizet.
A shower of small shell fell round the steamer, scattering the water over her bulwarks; some of them even struck the deck of the Dolphin, but not on their points, which saved the ship from certain ruin.	Néhány golyó a Delfin fedélzetére is hullott, de nem robbant fel, úgyhogy a hajó megmenekült a biztos pusztulástól.
In fact, these shell, as it was afterwards discovered, could break into a hundred fragments, and each cover a superficial area of a hundred and twenty square feet with Greek fire, which would burn for twenty minutes, and nothing could extinguish it.	Mert valójában - mint később megtudták - ezek a gránátok robbanáskor százfelé fröccsennek és százhúsz négyzetlábnyi területet lángba borítanak, olthatatlan tűzzel, mely húsz percig lobog.
One of these shell alone could set a ship on fire.	Egyetlen ilyen gránát porrá égethet egy egész hajót.
Fortunately for the Dolphin, they were a new invention, and as yet far from perfect.	A Delfin szerencséjére a gránátot csak nemrég találták fel és még nem tökéletesítették; kilövés után a rosszul kiszámított forgómozgás felbillentette és amint lezuhant, a tövére esett, ahelyett, hogy orrával ért volna célt, pedig ott volt elhelyezve a gyújtószerkezet.
Once thrown into the air, a false rotary movement kept them inclined, and, when falling, instead of striking on their points, where is the percussion apparatus, they fell flat. This defect in construction alone saved the Dolphin.	Csupán ez a szerkezeti hiba mentette meg a Delfint a biztos pusztulástól; a csekélysúlyú lövedékek becsapódása nem okozott nagy kárt és a túlhevített gőz erejével a hajó folytatta útját a szorosban.
The falling of these shells did her little harm, and under the pressure of her over-heated boilers she continued to advance into the pass.	E pillanatban Halliburtt James Playfair tilalma ellenére leányával felment a parancsnoki hídra.
At this moment, and in spite of his orders, Mr. Halliburtt and his daughter went to James Playfair on the poop; the latter urged them to return to their cabins, but Jenny declared that she would remain by the Captain.	A kapitány igyekezett rábírni őket, hogy térjenek vissza fülkéjükbe, de Jenny kijelentette, hogy mellette marad.
As for Mr. Halliburtt, who had just learnt all the noble conduct of his deliverer, he pressed his hand without being able to utter a word.	Halliburtt úr pedig, aki az imént értesült megmentője nemes viselkedéséről, egy szót sem tudott szólni, csak megszorította kezét.
The Dolphin was speeding rapidly towards the open sea.	A Delfin eközben iszonyú sebességgel haladt a nyílt tenger felé.
There were only three miles more before she would be in the waters of the Atlantic; if the pass was free at its entrance, she was saved.	Már csak három mérföldnyi út volt hátra az Atlanti-óceánig. Ha a tengerszoros kijárata szabad, megmenekültek.
James Playfair was wonderfully well acquainted with all the secrets of Charleston Bay, and he guided his ship through the darkness with an unerring hand.	James Playfair csodálatosan jól ismerte a charlestoni öböl minden titkát és a sötét éjszakában felül­múlhatatlan biztonsággal irányította a hajót.
He was beginning to think his daring enterprise successful, when a sailor on the forecastle cried:	Teljes joggal bízhatott a merész szökés sikerében, csakhogy az előbástyáról most egy matróz odakiáltott neki:
“A ship!”	Hajó a láthatáron!
“A ship?” cried James.	Hajó? - kiáltott vissza James.
“Yes, on the larboard side.”	Igenis, balra hátul!
The fog had cleared off, and a large frigate was seen making towards the pass, in order to obstruct the passage of the Dolphin.	A köd kissé megritkult, úgyhogy megpillanthatták a nagy hadihajót, mely éppen a kijáratot akarta elzárni és a Delfint útjában megakasztani.
It was necessary, cost what it might, to distance her, and urge the steam-engine to an increase of speed, or all was lost.	Bárhogyan is, de ki kell kerülniök; tovább kell fokozni a hajógép teljesítőképességét, hacsak nem akarnak ott pusztulni.
“Port the helm at once!” cried the Captain.	Jobbra a kormányt, amennyire csak lehet! - üvöltötte a kapitány.
Then he sprang on to the bridge above the engine.	Aztán a gépek fölött húzódó kis függőhídra lépett.
By his orders one of the screws was stopped, and under the action of the other the Dolphin, veering with an extraordinary rapidity, avoided running foul of the frigate, and advanced like her to the entrance of the pass.	Utasítására az egyik csavart kikapcsolták és a másik segítségével a Delfin olyan csodálatos gyorsasággal és olyan kissugarú körben kanya­rodott el, mintha saját tengelye körül forgott volna.
	Így elkerülte, hogy az északi hadihajó keresztezze útját és most vele versenyezve rohant a szoros kijárata felé.
It was now a question of speed.	Minden a gyorsaságon múlott.
James Playfair understood that in this lay his own safety, Miss Jenny’s, her father’s, and that of all his crew.	James Playfair világosan látta, hogy ezen áll vagy bukik a legénység sorsa, saját sorsa, Jennyé, édesapjáé.
The frigate was considerably in advance of the Dolphin.	A fregattnak még tekintélyes előnye volt velük szemben.
It was evident from the volumes of black smoke issuing from her chimneys that she was getting up her steam.	A kéményen kitóduló fekete füstfellegek elárulták, hogy tovább hevíti kazánját.
James Playfair was not the man to be left in the background.	James Playfair sem akart hátra­maradni.
“How are the engines?” cried he to the engineer.	Milyen a feszültség? - kiáltott a főgépész felé.
“At the maximum speed,” replied the latter; “the steam is escaping by all the valves.”	A maximális - felelte ez. - A gőz már a biztosítószelepeket feszegeti.
“Fasten them down,” ordered the Captain.	Terheljék le a szelepeket! - parancsolta a kapitány.
And his orders were executed at the risk of blowing up the ship.	A hajó felrobbanásának kockázatát is vállalva teljesítették parancsát.
The Dolphin again increased her speed; the pistons worked with frightful rapidity; the metal plates on which the engine was placed trembled under the terrific force of their blows. It was a sight to make the boldest shudder.	A Delfin sebessége egyre nőtt; a dugattyúk félelmetes gyorsasággal mozogtak; a gép talpaza­tán remegtek a lemezek a gyors rázkódástól; a látvány még a legharcedzettebb szíveket is megdobogtatta volna.
“More pressure!” cried James Playfair; “put on more pressure!”	Szorítsátok! - kiáltotta James Playfair - egyre csak szorítsátok!
“Impossible!” replied the engineer.	Lehetetlen - felelte nemsokára a gépész -, a biztosítószelepek már légmentesen el vannak zárva.
“The valves are tightly closed; our furnaces are full up to the mouths.”	A tűztér zsúfolásig megrakva.
“What difference!	Nem számít!
	Tömjetek még belé szesszel átitatott gyapotot!
Fill them with cotton soaked in spirits; we must pass that frigate at any price.”	Mindenáron meg kell előznünk a fregattot és kijutnunk a szorosból!
At these words the most daring of the sailors looked at each other, but did not hesitate.	Ezekre a szavakra még a legelszántabb matrózok is egymásra néztek, de nem késlekedtek.
Some bales of cotton were thrown into the engine-room, a barrel of spirits broached over them, and this expensive fuel placed, not without danger, in the red-hot furnaces.	Átdobtak néhány bálagyapotot a gépházba. Kinyitottak egy szesztartályt, tartalmát a bálákra öntötték és ezt a jól égő keveréket bedobták az izzó tűztérbe. Nem volt veszélytelen vállalkozás.
The stokers could no longer hear each other speak for the roaring of the flames.	A lángok ropogásában a fűtők még egymás szavát sem hallották.
Soon the metal plates of the furnaces became red-hot; the pistons worked like the pistons of a locomotive; the steamgauge showed a frightful tension; the steamer flew over the water; her boards creaked, and her chimneys threw out volumes of smoke mingled with flames.	A kazán falának lemezei csakhamar fehéren izzottak; a dugattyúk pergése már a mozdony dugattyúinak járását idézte fel; a feszmérők iszonyatos nyomást jeleztek; a gőzös repült a hullámokon; eresztékei recsegtek-ropogtak; kéménye füstfelhőkkel vegyes lángfelhőket okádott.
She was going at a headlong speed, but, nevertheless, she was gaining on the frigate — passed her, distanced her, and in ten minutes was out of the channel.	A szédítő, esze­veszett száguldásban csakhamar elérték a fregattot, el is hagyták, alaposan megelőzték és tíz perc se telt el, már kiértek a csatornából.
“Saved!” cried the Captain.	Megmenekültünk! - kiáltott fel a kapitány.
“Saved!” echoed the crew, clapping their hands.	Megmenekültünk! - zúgták a matrózok is és tapsoltak.
Already the Charleston beacon was disappearing in the south-west; the sound of firing from the batteries grew fainter, and it might with reason be thought that the danger was all past, when a shell from a gun-boat cruising at large was hurled whizzing through the air.	Délnyugat felé már eltűnőfélben volt a charlestoni világítótorony; fénye egyre halványodott és már azt hihették, hogy minden veszélyen túljutottak, mikor egy gránát süvített bele az éjszakába. Egy nyílt vízen cirkáló ágyúnaszád lőtt rájuk.
It was easy to trace its course, thanks to the line of fire which followed it.	A lövedéket könnyű volt nyomon követni, mert gyújtószerkezete tűzcsíkot vont maga mögött.
Then was a moment of anxiety impossible to describe; every one was silent, and each watched fearfully the arch described by the projectile.	Ezek a pillanatok leírhatatlan szorongást váltottak ki; mindenki elhallgatott; mindenki borzadállyal bámulta a lövedék parabolapályáját; meg sem kísérelhették, hogy kitérjenek.
Nothing could be done to escape it, and in a few seconds it fell with a frightful noise on the fore-deck of the Dolphin.	A gránát egy fél perc múlva iszonyatos robajjal a Delfin elejére csapódott.
The terrified sailors crowded to the stern, and no one dared move a step, whilst the shell was burning with a brisk crackle.	A megrémült matrózok a hajó hátsó részére özönlöttek, senki nem merte az ágyúgolyót megközelíteni.
	A gyújtószerkezet közben élénk sistergéssel lobogott.
But one brave man alone among them ran up to the formidable weapon of destruction.	Egyetlen bátor ember akadt csak, aki odarohant a borzalmas pusztítómasinához: Crockston.
It was Crockston; he took the shell in his strong arms, whilst showers of sparks were falling from it; then, with a superhuman effort, he threw it overboard.	Hatalmas kezeivel megragadta a gránátot, pedig közben a gyújtószerkezet ezerszámra köpdöste a szikrát, majd emberfeletti erőfeszítéssel áthajította a korláton.
Hardly had the shell reached the surface of the water when it burst with a frightful report.	Alig ért a gránát a vízbe, félelmetes dörejjel felrobbant. - Hurrá!
“Hurrah! hurrah!” cried the whole crew of the Dolphin unanimously, whilst Crockston rubbed his hands.	Hurrá! - kiáltotta egy emberként a Delfin legénysége, míg Crockston markát dörzsölte.
Some time later the steamer sped rapidly through the waters of the Atlantic; the American coast disappeared in the darkness, and the distant lights which shot across the horizon indicated that the attack was general between the batteries of Morris Island and the forts of Charleston Harbour.	A gőzhajó nemsokára már az Atlanti-óceán hullámait hasította. Ködbe vesztek az amerikai partok, a láthatáron villózó fények pedig azt jelezték, hogy teljes erővel tombol a harc a Morris-sziget ütegei és Charleston erődjei között.
Chapter X ST.	TIZEDIK FEJEZET
MUNGO	A SZENT MUNGO SZÉKESEGYHÁZBAN
The next day at sunrise the American coast had disappeared; not a ship was visible on the horizon, and the Dolphin, moderating the frightful rapidity of her speed, made quietly towards the Bermudas.	Mire a nap felkelt, teljesen eltűntek az amerikai partok. Egyetlen hajó sem tűnt fel a láthatáron és szédítő sebességét csökkentve a Delfin nyugodtan folytatta útját a Bermuda-szigetek irányában.
It is useless to recount the passage across the Atlantic, which was marked by no accidents, and ten days after the departure from Queenstown the French coast was hailed.	Felesleges volna elbeszélni, hogyan folyt le az átkelés az Atlanti-óceánon. Hazafelé semmi sem zavarta útjukat és tíz nappal a charlestoni indulás után feltűnt Írország partszegélye.
What passed between the Captain and the young girl may be imagined, even by the least observant individuals.	Vajon a leggyanútlanabb ember is nem látta-e előre, mi fog lejátszódni az ifjú kapitány és a lány közt?
How could Mr. Halliburtt acknowledge the devotion and courage of his deliverer, if it was not by making him the happiest of men?	Viszonozhatta-e Halliburtt megmentőjének odaadását és bátorságát másképpen, minthogy a legboldogabb férfivé tegye?
James Playfair did not wait for English seas to declare to the father and daughter the sentiments which overflowed his heart, and, if Crockston is to be believed, Miss Jenny received his confession with a happiness she did not try to conceal.	James Playfair nem várta meg míg angol vizekre érnek, hanem már korábban nyilatkozott apának és lánynak szíve túláradó érzéseiről, és ha hihetünk Crockstonnak, Jenny kisasszony e vallomást leplezetlen örömmel fogadta.
Thus it happened that on the 14th of February, 18 — , a numerous crowd was collected in the dim aisles of St. Mungo, the old cathedral of Glasgow.	Így történt, hogy ez év februárjának 14. napján nagy tömeg gyűlt össze Glasgow ősi székes­egyházának, a Szent Mungo templomnak nehéz boltívei alatt.
There were seamen, merchants, manufacturers, magistrates, and some of every denomination gathered here.	Volt köztük tengerész, üzletember, gyáros, városi tisztviselő, jóformán mindenféle ember.
There was Miss Jenny in bridal array and beside her the worthy Crockston, resplendent in apple-green clothes, with gold buttons, whilst Uncle Vincent stood proudly by his nephew.	A derék Crockston volt a menyasszonyi ruhában pompázó Jenny kisasszony házassági tanúja; a nemes férfiú csak úgy ragyogott aranygombos zöld frakkjában. Vincent bácsi is tanúként állt unokaöccse mellett.
In short, they were celebrating the marriage of James Playfair, of the firm of Vincent Playfair & Co., of Glasgow, with Miss Jenny Halliburtt, of Boston.	Egyszóval: most tartották James Playfairnek, a glasgow-i Vincent Playfair és Társa cég beltagjának és a bostoni Jenny Halliburttnak az esküvőjét.
The ceremony was accomplished amidst great pomp.	A szertartás nagy pompával folyt le.
Everyone knew the history of the Dolphin, and everyone thought the young Captain well recompensed for his devotion.	Mindenki ismerte a Delfin történetét és mindenki úgy találta, hogy az ifjú kapitány méltó jutalmat kap nemes tettéért.
He alone said that his reward was greater than he deserved.	Csupán ő erezte úgy, hogy érdemén felül van jutalmazva.
In the evening there was a grand ball and banquet at Uncle Vincent’s house, with a large distribution of shillings to the crowd collected in Gordon Street.	Este nagy ünnepség következett Vincent bácsi lakásán, nagy vacsora, nagy vigalom és nagy pénzosztás a Gordon utcában összegyűlt nép között.
Crockston did ample justice to this memorable feast, while keeping himself perfectly within bounds.	Az emlékezetes lakomán Crockston, bár illő határok közé szorította magát, csodálatos étvágyról tett tanúságot.
Everyone was happy at this wedding; some at their own happiness, and others at the happiness around them, which is not always the case at ceremonies of this kind.	Mindenki boldognak érezte magát ezen az esküvőn; egyesek saját szerencséjüktől, mások a többiekétől - ami pedig nem minden esetben van így az efféle szertartásokon.
Late in the evening, when the guests had retired, James Playfair took his uncle’s hand.	Este, amikor a vendégsereg már távozott, James Playfair mindkét arcán megcsókolta a nagybátyját.
“Well, Uncle Vincent,” said he to him.	Nos, Vincent bácsi? - mondta.
“Well, Nephew James?”	Nos, James öcsém?
“Are you pleased with the charming cargo I brought you on board the Dolphin?” continued Captain Playfair, showing him his brave young wife.	Meg van elégedve azzal a bájos rakománnyal, melyet a Delfin fedélzetén hoztam? - kérdezte Playfair kapitány bátor ifjú nejére mutatva.
“I am quite satisfied,” replied the worthy merchant; “I have sold my cotton at three hundred and seventy-five per cent. profit.”	Meghiszem azt! - felelte a tisztes üzletember. - Háromszázhetvenötszázalékos haszonnal adtam el a gyapotot!