Szerelmi posta
A Tuilleriák kertjében
Jöjj, kisfiú. Anyád, lelkemnek üdve,
hogy nézze a játékod, e padra ül le.
Sápadt. S a csillagoknak halavány
aranya sejlik szőke, nagy haján.
Hadd a piros szácskád csókolni hosszan,
tág kék szemed, fésült-finom hajad,
hogy lelkemet fejedre záporozzam.
Majd hogyha Hozzá mégysz te hallgatag,
s éjjel nyakát karoddal átfogod,
s csókolja a hajad s a homlokod:
ajkát az ajkaid sebesre süssék!
És fogja el lágy s vad szerelmi szükség,
s kiáltsa borzadozva és remegve,
látván, mi nagy szegény szívem szerelme,
míg az én csókom adja néki ajkad:
- "Fiam, fiam, mit érzek én ma rajtad?"