Szentkirályi Móricz
| Szentkirályi Móricz szerző: Csengery Antal |
Az orvosnövendékek hallgató teremébe vezetjük olvasóinkat.(1850)
Az ifjú hallgatók közt egy száraz, sugár, éltes alak tünik szemünkbe. Szenvedélydúlta sápadt arcz. Kiülő nagy szemei mereven csüggenek az előadó tanár ajkain. S ha innen a bonczterembe kisérjük az ifjakat, ott is találkozunk vele a hullák között.
Az ifjú tanulók nem könnyen barátkoznak meg a holttestekkel. A képzelődés életet ad a hullának, nehezen szokja meg csupán tudományos vizsgálódás tárgyául tekinteni a testet, mely néhány óra előtt még élő lény vala; s midőn a fürész és bonczkés alatt csont recseg, vér és velő frecscsen, önkénytelenül undor támad az emberben s hideg borzadály fut át erein. Az alak, kiről szólánk, nem mutat ily undort, nem látszik érezni ily borzadást. Fölteszi szemüvegét, hogy jobban lásson; s a kutató szemlélődés egész kiváncsiságával kiséri a test minden részein a bonczműszert.
Honnan e hideg közöny, ez elmélyedt figyelem?
Kihalt volna-e e száraz agyból minden képzelőtehetség, minden indulat, a tudomány égető szomján kívül? Vagy egy nyugtalan fő az, ki az ismeretek sok országait már bebarangolván, új tartományok, új ismeretkincsek után vágyik, azt hivén, hogy azoknak birtokában boldogabb, elégültebb leend Gœthe Faustjánál? Avagy talán épen ellenkezőleg, az élvek csömöre vezeté őt a bonczterembe; egy új Hamlet, kit meddő bölcsesége a halottakhoz visz, miután megunta, megutálta az élőket? Beteg, kinek orvosa szórakozást ajánl a sötét világfájdalom s életunalom ellen? Vagy talán a meghiusúlt szép remények föl-fölmerűlő kisérteteitől akar menekülni, s azt hiszi, hogy az emberi emlékezet az iskolásgyermek írótáblájához hasonlít, melyet letörülhetsz és ismét beírhatsz tetszésed szerint?
Valóban nem mindennapi jelenet.
Az ifjúkor egész erejét, szorgalmát és minden idejét igénylik egy életpálya előkészületei. S ime egy férfiút látunk, ki már kenyere jobb részét megévé, túl az élet delén, megtört testtel és lélekkel, hirtelen más ösvényre térni át a pályáról, melyen nem dicsőség nélkül járt előttünk. Újra veteményez az élet késő nyarában. Kimerűlt teste tanuló-lámpánál virrasztja éjeit.
A lélek erejét csudáljuk-e itt, mely könnyedén elszakad multjától, s annyi erővel munkál új jövőt teremteni; vagy sajnálkozzunk az akarat gyengeségén, mely megtört a pálya vége előtt? Érdekes lélektani tanulmány.
Szentkirályi Móricz - mert róla van szó - valóban nem közönséges tehetség.
A közelebb múlt tíz év parlamenti történeteiben gyakran találkozunk e névvel.
Ott látjuk őt már 1840-ben a szólásszabadsági sérelmek előharczosai közt.
Az 1843-diki országgyűlés már kedvezőbb kilátásokkal vette kezdetét. A nemzet reformok után kiáltott, s biztató szózat visszhangozék a trón zsámolyáról. S ha nem is lett azon gyűlés alkotmányozó, sem oly nevezetes a törvények száma és súlya által, mint az előjelek után várható vala: nem kevesebbet tőn a közvélemény érlelésére, mint az azelőtti évtizedben az 1832/36-diki tanácskozások. Törvényhozásnak ugyan mellékes feladat, de magában sem kis eredmény, hol sajtószabadság nincsen.
Az országgyűlés férfiai közt voltak kétségtelenűl, kik több szakismerettel szóltak egyes tárgyakhoz; de aligha volt, a ki több általános törvényhozói készűltséggel vett volna részt a haladási elvek fejtegetésében, terjesztésében, s az eszmék előkészítő vitatásában, mint Szentkirályi.
Egyike volt ő azoknak, kik az egész követi kar helyett dolgoztak.
Délelőtt a dunai követek sorában halljuk őt szónoklani, vagy a sorompókon belül, az elnök mögött, az egyházi rend képviselőinek szomszédságában, a jegyzői asztalnál olvassa isten tudja hányadik izenetét a főrendekhez. S délután valamely rendszeres munkálat fogalmazásán töri fejét, egyik bizottságban.
Talán épen a városi ügy fölött.
Az volt legkedveltebb tárgya a forradalom előtt. Abban látta kezdetét az átalakulásnak, úgy tekinté azt, mint első lépést az érdekegység felé, mint hidat a reformok széles folyamán, mint a rendiség várkapuját, melyen a népet lassanként bevezetheti az alkotmány sánczaiba.
Senki sem érezte inkább ez ügy fontosságát. Senki sem tudta azt annyi oldalról kiemelni. Senki sem foglalkozott annyit e tárgygyal. S hónapok után is, mikor a felsőház makacs ellenzése miatt, múlni kezdenek a hongyűlés reményei, midőn az alsóház már beleunt a sikeretlen vitákba, időről-időre megjelenni láttuk Szentkirályit a sorompók előtt, szenvedélyesen küzdve egyfelől a ház figyelmetlenségével, s másrészről a főrendi üzenet czáfolásával s a kérdés nehézségeivel.
Ha nincs ellenmondó, küzd önmagával. Sorban ostromolja, sorra döntögeti a főrendi észrevételek minden erősségeit. Új alkut kisért, javaslatot, módosítást ajánl, s mindezek ellen önmaga támaszt kételyt lelkében. S a mely eredményre jut habozó dialektikája, megírja válaszul az alsóház nevében a főrendekhez nagy országos polémia gyanánt.
Mind hiában.
A kormány és főaristocratia nem több eszélylyel járt el ez ügyben, mint az örök megváltás körül. A nemzetben vágyak ébredtek, s a kir. előadás is reményeket költött, melyek mind kielégítetlen hagyattak. Megannyi gordiusi csomó, melyeknek megoldhatása iránt kétségbe estek a haladás barátai. Csuda-e, ha oly hévvel ragadták meg 1848-ban az annyiszor elutasított szenvedélyek a kinálkozó nagysándori kardot?
A politikai mulasztás nem marad boszúlatlan.
Mi a viták tüzében sokak előtt indulatos fenyegetésnek látszott, most, mint az események bölcselete, igazolva áll előttünk.
Az élet örök változás. Érdekek támadnak, erők fejlődnek, melyeket szabályozni kell, igények, miket szükséges kielégíteni. Okvetlenül bukik a merev rendszer, mely minden alkut, minden egyezkedést kizár. Folytonos alku, kora engedmény, egyezmény a békés átalakulás föltétele. Hol minden ajtó csukva van, kapustól rontanak be a szenvedélyek.
Státusférfiúi előrelátással inté Szentkirályi az 1843-ki országgyűlésen nem egyszer az aristocratiát, ne ejtse ki kezéből a reformok vezetését; s rövid három év után betelt jóslata, hogy az ügy, mely akkor letétetett, ha nem az aristocratia által, ellenére is kivívja magát.
Az 1843-diki rendek csak egy szegletkövét akarák letenni a képviseleti rendszernek; s 1848-ban egyetlen varázsütésre az egész épület előállott.
Dúsan ki lett pótolva mindaz, a mit e században mulasztanak országos embereink.
Szentkirályi Móricz egy azon jelesek közől, kiket nem érhet a mulasztás vádja.
Mint e töredékes vázlat is mutatja, ő minden tehetségét a reformügyeknek szentelte.
S ismételjük, hogy Szentkirályi nem mindennapi tehetség.
1843-ba vezetjük vissza olvasóinkat.
Kerületi ülésben vagyunk, Pozsonyban.
A hallgatóság már korán teleült a követi helyek korlátain túl minden padot. A követek egymás után gyülekeznek. Pisszegés kiséri a conservativ párt tagjait, s hosszas éljenzés tör utat az ellenzék országos hírű szónokainak.
Ezek között most egy vékony, sugár alak tűnik föl; dúlt, sápadt arcz; merev, gondolkodó tekintet. Nyakkendőjét hon hagyá, s öltözetén is némi hanyagság, s egész lényén szórakozottság látszik. Hóna alatt irományköteg.
«Éljen Szentkirályi!» hangzik mindenfelől.
A nők külön karzatukon kendőiket lobogtatják. S az üdvözlött szónok a városi követek padjain túl, a dunai megyék követei közt foglal helyet.
E közben a középajtók szárnyai megnyílnak. Két követ lép be, magyar ruhában, kardosan. A díszöltözet mutatja, hogy a kerületi elnökség sora rajtok van. A középajtótól pár lépésnyire előre menve, leülnek az emelvényen, melyet a hallgatóságtól két oldalon, s elől hosszában a követi asztaloktól korlátok választanak el. Az elnöktől jobbra a jegyzőket, s balfelől Horvátország s az egyházi rend követeit látjuk az emelvényen. A jobb oldalon üresen maradt székeket országos ülésben a királyi tábla tagjai töltik be.
A díszruhás követek egyike üdvözli egybegyűlt követtársait. S néhány percz múlva már érdekes viták folynak a tárgy fölött, mely napirenden van.
Az ellenzék egyik vezérszónoka teszi az indítványt. Egy középtermetű férfi, olasz jellemű, vagy inkább - mert keleti faj vagyunk - arab typusu arczczal, nagy fekete szemekkel. Előadása tiszta, egyszerű. Hazafias melancholiája oly hangon ömledez, mely mintegy magyarázni látszik beszédét. A fájdalom megtört, fátyolozott, tompa, panaszos hangja. Roppant hatású, midőn a nemzet sérelmeiről van szó. Bús komolyság lepi meg a hallgatót, mintha a czigány húrjairól hallaná egyikét a nemzet gyászdalainak. Elborul a lélek s fájdalom száll a keblekre. S önkénytelenül kiröppen az ajkon egy: «éljen Klauzál?»
Azonban csakhamar oszlik a felleg.
Villám gyúlad ki a kedélyek borulatán. A lángész szónoklata.
Egy kis oroszlánfő emelkedik föl, kire születésekor különös kegygyel mosolygott a humor istene. Merész röptű lelke percz alatt ragad a porból egekbe és viszont.
Kell-e részletesb rajz, hogy az olvasó azonnal Bihar követére, Beöthy Ödönre ismerjen?
A merész gondolatokat aztán szép eszmék, az angol humort a franczia szószék ragyogó ékesenszólása váltja föl.
Szemerén van a sor.
Majd ismét az ihletett meggyőződés rögtönző szónoklata ragad el: Bezerédj harsány szózata.
E kis ember külseje, kopasz, nagy homloka s egész fej alkata a régi görög bölcsek szobraira emlékeztet. S derült arcza fölött, magas tar homlokán, az önmagát tüzelő lelkesedés főbb perczeiben, vörös fénysugár látszik lengeni.
Ezután egy vastag, kövér alak következik. Haja és nyirott bajusza már megőszült. Öltözete messze elmaradt a divattól. Széles mellén egy gombra akasztva függ sétabotja. Egész külsején, mint szinte előadási modorán bizonyos cynismus ömlik el. A tisztes ódon külsővel némi ellentétben látszanak lenni a szabadelvűség legújabb tanai. S e tanok a vallási felekezetesség, a calvinismus szögletességeivel vegyülnek nála. Különösen felötlő vonás e közönyös korban. Cromwell kerekfejű puritánjai jutnak eszünkbe.
Valóban puritán név alatt ismeri az országgyűlési közönség Palóczit.
Az öreg úr beszédmódja különös vegyülete az iskolamesteri pedanteriának, kedélyes elmésséggel. Szavalása felekezete némely papjainak előadásához hasonlít, kikről mondani szokták, hogy hasból beszélnek. Neme a rögtönző egyházi szónoklatnak, melyet hosszas gyakorlat után szereznek meg a vallás elaggott szolgái. Palóczinak hosszas országgyűlési gyakorlat tevé ezt sajátjává. S nagy emlékező tehetsége segíti. Eleven adattár ő. Minden kérdésnek tudja országgyűlési előzményeit. S történeti idézései, az események mélyebb bölcselete nélkül, sokszor igen talpraesettek, találók s többnyire elmések. Olykor nagyszerű visszaemlékezéseket is költenek föl. Majd minden napra van egy főbb adata Magyarország eseményeiből, vagy a világtörténetből. Elmondta, mi történt e vagy ama napon, mikor e vagy ama nevezetes tárgy fölött tanácskoztak.
E tulajdonok, a természetes könnyűség s a népies költészet némi zamatával, különösen alkalmassá tevék őt alkalmi és lakomabeszédekre. Az volt ő az ellenzék lakomáin, a mi a költő már Attila udvarában, s mi most egy jóravaló iskolamester a falusi torban, vagy egy beszédes vőfély nászünnepen.
Természetes, hogy ily modorú szónoklat parlamentben nem igen van helyén. Nem is találjuk ezt föl a míveltebb külföld szószékein. Francziaországban épen nem. Angliában is elenyésztek az ily példányok a hosszú parlament grotesk alakjaival. Mindazáltal senki sem fogja tagadhatni, hogy az öreg úr sajátságos modora különös kellemmel bírt a változatosság érdekénél fogva.
Klauzál panasza, Beöthy pathosza és humora, Szemere művészien szép, ünnepies ékesenszólása, s Bezerédj elragadó lelkesedése után, az áthatott, bámulatra és kaczajra ragadott, majd műélvekbe merűlt s megihletett hallgató lelkének némi pihenésül szolgált az egyszerű, kedélyes, laza és mégis egybefüggő, mesterkéletlen és még sem alaktalan, nem mély, de azért tanulságos beszéd.
Azonban ki fogja mondani, hogy ennyi változatosság mellett is teljes erőben volna még képviselve a parlamenti szónoklat?
Hiányzott a főleg észhez szóló, taglaló, vitató előadás, mely értelmez, körülír, különböztet, okoskodik, czáfol és meggyőz.
Ekkor állott föl Szentkirályi keresztbe font karokkal.
Ki a viták alatt figyelt rá, egy elmerűlt, gondolkodó arczot látott. A conservativ szónokok beszédei alatt néha öntudatlan röppent ki száján egy ellenmondó észrevétel, mintha fenszóval gondolkodnék.
S most, mint fölegyenesedett gondolatjel áll előttünk, nyugodtan, hidegen. A kiülő nagy szemek azonban élénken tükrözik elő a lélek és szív benső műdödését.
Hangja éles, metsző, de azért nem kellemetlen.
Bizonyos magasabb szempontra emeli a kérdéseket, honnan minden elágazásaikban, összefüggéseikben láthatók.
Beszéde kezdetén eszméket keres és állít föl, mint elismert igazságokat. S azok körül rendezi okoskodásai táborát.
Egész beszéde néha egyetlen eszme kifejtése. Mintha egy rideg eszme szónoklana előttünk.
Ha azonban vitáz, czáfol szónokunk, az ellenfél, ki őt sérteni merészlé, csakhamar tapasztalja, hogy ez eszmének idegei vannak. A haragszikrázó szemek mutatják, hogy az idegeket e száraz testben olykor lázas izgatottság futja át. S ilyenkor hideg, mélyen ható gúny, metsző él költözik szavaiba, a nélkül, hogy az okok előnyomuló logikai rendét legkevésbbé is zavarná a szenvedély.
Beöthy kedvcsapongása olykor általános derültséget szült. Szentkirályi gúnyjai fölött a hallgatóság tetszésébe soha sem vegyült az ellenfél mosolya.
Azonban a mily éles volt szónokunk a birálatban, oly méltányos az ellenfél okoskodásainak felfogásában, teljes visszaadásában. Kimutatá aztán ez okoskodások alaptalanságát, s képtelen és ártalmas voltát következményeikben.
Olykor levelenként szedett szét egész beszédet, mint füvész az elemzett virágot.
Vagy egy jól talált körülírással, értelmezéssel oldotta meg a kérdést.
A választási kihágásokra nem akart törvényt hozatni, mert nem birta senki kimerítőleg értelmezni a vesztegetést.
Talán az egyetlen magyar államférfiú, kinek míveltsége kitünőleg német volt. Innen nagy előszeretete az értelmezésekhez (definitiókhoz).
S e hajlamot a vitákból átvitte a törvényírásra is. Első munkálata a városi ügyben valódi tankönyv. A rendeletek és országos szabályok vegyítve értelmezésekkel a városról, kerületéről és egyebekről.
Az értelmezésről aztán áttért szónok az osztályozásra, alosztályozásra és különböztetésre.
S gyakran annyira elmélyedt apró részletekbe, hogy az eszmék tömkelegében egészen elveszté a főfonalszálat. Ha több részre osztá beszédét, nem ritka eset volt, hogy az első rész kimerítő vitatása közben megfeledkezett a felosztás több főrészeiről. S ilyenkor néha szomszédjától kérdezé, hogy miről kell szólnia.
Talán a szórakozott figyelem elfáradt követni a mindig messzebb és mélyebben ható szellemet.
Vagy a szellem fáradt ki a benső küzdelemben.
Mert néha úgy tetszett, mintha beszéd közben születnék a meggyőződés szónokunk agyában. Mintha önmagát s nem a közönséget volna föladata meggyőzni. Láttuk, miként mérkőztek okok és ellenvetések. Mintha szónok maga is csak most ismerkednék meg azon vidékkel, hol hallgatóit vezeti.
Nem oly biztos vezércsillag, nem oly merész kalauz, mint Deák logikája.
Míg ez okról-okra lép s határozottan megy előre a kijelölt irányban: Szentkirályit nem egyszer láttuk habozni az utak szétágazásánál.
Bezerédj néha érzelmeit is okok gyanánt hirdeté.
Szentkirályi ellenben gyakran az értelem indokai fölött is tétováz.
Erősebb vitató, mint okoskodó.
Gyöngébb kritikus, mint elemző.
A kritika több határozottságot kiván.
Azonban minél nagyobb benső harcz eredménye nála a meggyőződés, annál erősebben ragaszkodik hozzá.
Olykor egész a makacsságig.
Mint Sieyès.
E nagy gondolkodónak sok gyengeségeit örökölte Szentkirályi.
Nem oly merészen eredeti, kevésbbé teremtő szellem, mint amaz; de szintoly makacs, elfogult véleménye mellett, sokszor különcz nézeteiben s tudósan rendszeres és szövevényes terveiben.
Ily egyéniségek hasznosabbak gyakran az előző vitákban, az államtanácsban, mint a szószéken.
A státustanács nem politikai szenvedélyek, nem pártvélemények küzdhelye. Az elméleti térről lassan mehet át a kiinduló pontok tájékozására; s midőn alakot, testet ad az elvont eszmének, higgadtan megfontolhat minden szót, minden gondolatot. Ilyenkor mélyebben szállhat alá az emberi lélek s küzdhet a homálylyal is. Nem lehetetlen, hogy a felötlött sejtelmek erősebb agyban életrevaló eszmékké alakulnak. Az éber figyelem homályos alakokat vesz észre, melyeket a mély belátás tisztán megkülönböztet. Együtt működik itt közös czélra a lángész és talentum; s a különböző tehetségek egymást segítik, pótolják. A habozás itt lelkiismeretesség, a tudomány kalauz, a rendszer alap.
A szószék már a gyakorlati alkalmazás tere. Harcztér, hol kitisztázott elvekkel, határozott nézetekkel, csatakészen szükség megjelenni. A szónok kételyeiből erőt merít az ellenfél, mint a gyönge vezér elárult aggodalmaiból.
Szentkirályi nem mindenkor tárta ezt szem előtt, nem mindig különbözteté meg a tanácskozás terét és modorát.
Ez árnyalatok mindazáltal csak kivételképen mutatkoztak szónoklatában.
Okoskodó, tárgyaló előadása kitünő parlamenti becscsel bírt a szenvedélyes és virágos szónoklatok közt, melyek inkább illettek a régi köztársaságok fórumaira, mint az ujabb kor nagy nemzeteinek emelkedettebb szószékébe.
Szentkirályinak valódi eleme volt a parlamenti vitatkozás.
S előadása sem volt kellem nélkül.
Beszéde teljesen bevégzett, kerekded egészet alkotott. Rendesen visszatért oda, honnan kiindult. Szabatos nem annyira egyes kifejezésekben, mint az eszmék következetes alakulásában, összefüggésében. De egyes eszméire s a leggyöngédebb és legerősb árnyalatokra nézve is tüstént megtalálta, rögtönzés közben is, az illő, jellemző kifejezést.
Az akarat az ész és indulatok uralma alatt áll. E két tényező módosulásai alkotják a jellemet. Honnan az árnyalatok, melyek a szónok szellemi tehetségeiben mutatkoznak, nem kis befolyással vannak az államférfiú jellemére is.
Szentkirályi politikai pályája teljesen igazolja ez állítást.
Habozó dialectikája jellemében is bizonyos határozatlanságot idézett elő. Nem egyszer láttuk őt ingadozni az eszközök megválasztásában, fontolgatni még a szavazó láda előtt is. Oly hiány, mi miatt soha sem fejlődhetett államférfiúi önállóságra; és sem eléggé határozott, sem eléggé jellemerős nem volt arra, hogy nem mondom, pártja vezéri szerepéért, Deák távollétében, versenyezzen, hanem csak egy töredéket, egy árnyalatot gyűjtsön maga körül.
Talán fogalma a pártfegyelemről nem engedé azt; vagy nézeteiben nem volt oly lényeges eltérés, mely miatt szükségesnek tarthatá, önigazolás végett is, elkülönözni állását a közvélemény előtt?
E kérdések merülhetnek föl az olvasó lelkében.
Ki azonban Szentkirályi nyilvános életét csak kevéssé is figyelemmel kisérte, tudni fogja, hogy egyike volt ő az ellenzék legbajosabban fegyelmezhető tagjainak. A mily nehézkes, lassú az elhatározásban, oly makacs, mint láttuk, meggyőződése mellett s gyakran különcz nézeteiben. Nem oly tulajdonok, melyek a fegyelmezett pártembert jellemzik, ki véleményét önmegtagadással tudja mindenben alárendelni pártja akaratának.
Szentkirályi sokkal önfejűbb s egyszersmind gondolkodóbb fő volt, hogysem bármely tekintély előtt meghajlott volna. Scepticismusa, mely néha faját okoskodásaiban is kétkedni látszott, hogyan esküdött volna bárkinek szavára.
Politikai pályájának kezdete azon korra esik, midőn pártja még nem fejlődhetett ki teljesen az ellenzéki harczokból. Ezért nem látszik közte és az összes ellenzék közt kezdetben semmi összeütközés.
Midőn azonban később, az 1843-diki országgyűlés nagyfontosságú reformkérdéseket hozott szőnyegre, lehetetlen volt Szentkirályinak jól találnia magát az ellenzék minden elemei közt.
Ha a reformkérdések békés utat törhetnek vala: okvetlenül külön csoportokra oszlottak volna föl ez elemek. Külön váltak volna, kik az ősi alkotmányt illetetlenül fön akarák tartani, azoktól, kik azt át akarák alakítani. S az átalakítók és a reformerek közt is mennyi szinezet tünt volna föl!
Az európai államok két irányban fejlődtek ki a középkori állapotból.
Némely államok, mint Anglia és Francziaország, a középkori részletekből, az egymás közt lazán összefüggő s a főhatalommal daczoló grófságokból, departement okból egy erős központosított állammá alakultak. Másutt, miként Helvétiában, megmaradt a külön részek önállósága, s csak a mindnyájukat közösen illető főbb ügyekre nézve állottak egymással szövetségbe az apró államok. Nem egy hódító vagy államalapítónak keze fűzte őket egybe. A védelem szüksége, az erőtlenség érzete hozta össze időszakonként. Külön fajú népek, külön államocskák, melyek függetlenségüket szintúgy féltették külhatalomtól, mint egymás irányában. Szövetkezések nagy előlépés a középkorban. Most azonban Európa központosított országai mellett nem kielégítő szerkezet sem a függetlenség fentartására külső erő ellen, sem elég erős a belzavarok fékezésére.
Mindazáltal mindkét átalakulási módnak voltak közöttünk pártolói.
Az ellenzék többségénél nagyon népszerű volt azon rendszer, mely a megyékből megannyi apró államot gondolt alakíthatni. E rendszer fölállítá a megyei gyűlések korlátlan szabályalkotó jogát; s a kormány ellen a negativ ellenállásban, az országgyűlésre nézve pedig az utasítási rendszerben keresett biztosítékot. Kis államok szerkezete Nagy Lajos és Mátyás hatalmas birodalma helyett, erőtlen, gyönge kormánynyal s országgyűléssel, mely megkötött kezekkel intézkednék azon tárgyakban, melyeket a megyei gyűlések szabály útján még el nem igazítottak.
A szövetségi rendszer különös vegyülete a magyar ellenzéki tanokkal.
S az újabb államformák ismerete is sajátságosan vegyült az ellenzék régi alkotmányos nézeteivel. Új biztosítékait sürgeték a szabadságnak, a régieknek fentartása mellett. A megyei hatáskör teljes föntartását kormányfelelősséggel.
E divatos eszmezavarban az államférfiúnak, mielőtt a reformok terére lép, tájékoznia kellett magát.
Szentkirályi ezt nem tevé; sőt kezdetben az érintett ellenzéki tanokból többet vett által reformrendszerébe, mint a történeti alapra szükséges volt; többet, mint a mennyi mellett a reform lehető vala; többet, hogysem azok fölött egyhamar túlnyomóságra fejlődhettek volna az újabb államtudományi elvek.
Így készült a városi rendezés, a megyerendszer mintájára. A főbb szempont, a törvényhozás erősítése, egészen tévesztve lőn szem elől. Megkisérték a tartományi rendek ellenállási erejét átültetni a községi szerkezetbe is. Ez vala a főczél, mitől függővé tették az országos képviseleti rendszer kifejlését.
Nem csuda, ha e nézetek mellett hajótörést szenvedett az ügy azon sziklán, mely különben sem volt a reformokra nézve «jóremény foka». A felsőházi többséget értjük, hol épen ellenkező törekvés uralkodott az ellenzéki tanokkal. Míg az ellenzék nagy része széles alapú democrat fœderalismus kifejtésére munkált, a felsőházi többség a községi élet sírján akarta fölállítani egy absolut rendőri állam eszményét.
A szélső nézetek nem bírtak egyesülni.
Szentkirályi azonban, bár megtartá az ellenzék legfőbb kiindulási pontját, sokat föladott már az 1843-diki országgyűlésen a reformügyekhez tapadt ellenzéki tanokból, melyekhez pártjának több tekintélyei még makacsul ragaszkodtak.
S egyébb tárgyak körül is mutatkozott már akkor eltérés nézeteiben.
De se ideje, se alkalma nem volt megmérni az egész távolságot, mely őt pártja többi töredékeitől elválasztá. E távolságnak egész nagyságában csak az összes politikai rendszerrel lehete fölmerűlnie. S Szentkirályi nem volt teremtő lélek, mely a létező viszonyok és ismereteinek általános egybevetéséből magának előlegesen rendszert tud alkotni. Ő a részletek hosszas elemzése után fejtheté vala ki csupán rendszerét. A kritika útján fogott volna emelkedni azon államférfiúi magasságra, hol határozott álláspontja mind maga, mind mások által tisztán fölfogható lett volna.
Azonban közbejött a forradalom. - Ugyanazon szellem, mely Európa több népeit megragadta, szélvészgyorsasággal söpré el a középkori intézményeket hazánkban is.
A dolgok úgyszólván magoktól ömlöttek új formákba. S kik eddig a magyar genius sajátságairól beszéltek, kik Európában ismeretlen tanokat hirdettek kelet népének, csakhamar meggyőződhettek a nemzetek közötti solidaritásról.
Az európai mozgalom saját képére alkotá a romok fölött az új magyar államot.
A történetíró tiszte előadni az eseményeket, mik miatt a dolgok új rende nem szilárdulhata meg.
Szentkirályi ez események közt is csakhamar ellentétben érezé magát a naponként túlnyomóságra emelkedő eszmékkel.
Ő, a megfontolt vitatás embere, nem oszthatá az izgató politika vérmes reményeit.
Hideg számításai más eredményt mutattak.
Azonban az utolsó pozsonyi országgyűlés nagyszerű eredményei kétkedővé teheték őt, ha nem volt volna is hajlama az lenni.
Ez országgyűlés alatt már oly éles ellentét fejlődött ki közte és követtársa közt, hogy egy szép napon egyszerre fölkerekedett s Pozsonyt is odahagyta.
Tudva van, hogy a történet akkor Kossuth merészebb kilátásait igazolta.
Szentkirályit az óriás siker nem zavará meg számításában. Kételyeivel azonban mindinkább visszavonult, s csak magánkörökben hallatá aggodalmait.
Nyiltan föllépni kezdetben sem volt elég önállósága a pozsonyi országgyűlésen; hogyan lett volna most azon férfiú ellenében, kinek nevét a forradalom már akkor országos hatalommá emelte? Nem első eset, hogy a kormánypárt legélesebb ostorai, az ellenzék legtüzesebb szónokai bátortalanok lettek saját pártjok ellenében.
S nagyszerű krisisek idején némi fatalismus is ragadja meg az ember lelkét. Túl bizonyos határokon erőt vesznek a dolgok az emberen. Az események uralma áll be. S ki ilyenkor a sors rohanó kerekébe kap, ha nem zúzatik el, legalább is hasztalan dolgot cselekszik.
Leverő hit egy tevékeny szellemű státusférfiúra nézve. Vigasztalás a kicsinylelkűeknek. S ki itéli meg szoros számítással az időpontot, hol az események korlátlan uralkodása veszi kezdetét? Ki itéli meg, hol végződik a küzdés kötelessége? A gyönge visszalép idő előtt. Küzd a merész. Hiszen bukni sem mindig dicsőségtelen; olykor nagyszerű. Emlékezzetek a Girondra!
Szentkirályiban hiányzott e politikai bátorság, mely nélkül forradalmi időkben államférfiúi nagyságra senki sem emelkedhetik.
Elhagyta helyét, a szószéket, s az államférfiú táborba szállott a ráczok ellen.
Talán hogy megczáfolja a forradalmi párt szemrehányását, mely kislelkűségnek bélyegzé aggodalmait?
Vagy szórakozást keresett a csatatér közelében, miután okoskodó szónoklatának ideje különben is lejárt?
Ellenséges viszonyok már akkor elmérgesíték a forradalmat. S a politika számításai hazafiatlan aggodalmak gyanánt tüntek föl. Nagy fogadások, merész igéretek jobban öszhangzának a reményekkel, melyeknek teljesülését hitte a nép, mert óhajtotta.
De bárminő okból történt legyen eltávozása a parlamentből, első lépésül tekinthető az teljes visszavonulására. A szószéken kívül nem volt szerepe. Hadra nem termett az erőtlen, gyönge testalkat. Szórakozottság, habozó, lassú tervezés, határozatlanság a föllépésben nem hadvezéri előnyök. Nem is oly tulajdonok, melyek a franczia convent polgári biztosait jellemzék.
Mint tábori országos biztos, emberismeretének sem nagy jeleit adá Szentkirályi. Annál kevésbbé tudott bánni az emberekkel.
S az erőtlenség önérzete kisérte, a merre fordult.
Elhagyá tehát csakhamar a tábort is, mint régebben a parlamentet.
1848 vége már teljes visszavonulásban találta őt.
Azonban 1849 elején a fővárost megszállják a császári seregek.
Az országgyűlés Debreczenbe megy. Szentkirályi Pestre.
Soha sem volt nagyobb távolság e két város között. Két ellenkező pólus. Közbül egy egész ország.
S Szentkirályi nem azon partokon kötött ki, hol azok, kikkel közös útra indult. Korán félrevonult a zivatar elől. Beteltek számításai. S ő meghajlott az események előtt, melyeknek bekövetkezését előre látta.
Hasztalan bölcseség, mely csak az előrelátás aggodalmaival gyötri a bátortalant, a nélkül, hogy a küzdéshez erőt öntene jellemébe.
Csuda-e, ha Szentkirályi oly könnyen megvált e bölcseségtől, tanulmányaitól?
A politika nehéz fegyver, mely mozgalmas időkben erősebb karokat igényel.
Az ő kezéből mintegy magában kihullott.
S most szórakozást keres a bonczteremben, mint egykor az aldunai táborban.