Szent liget
Ó, húgom, várjunk, míg a ligeten
föltűn az őszi holdgömb hidegen:
és a tündöklő, remegő, ködös fény
alatt fehérre sápad minden ösvény,
s a kőrisfákon lágyan leng tova
az édes óra szellemfátyola...
Ó! csend, melyet mély döbbenet kísér,
csak, mit nem látunk, távol a kis ér
zokog szelíden...
Szűzi szellemek
időközönként halkan lengenek,
hosszú redőkkel lépnek el a Múzsák,
oly dallamosan, mint a szomorúság,
Szürkés-fehéren álmodik az erdő,
mint önmagának árnya, oly merengő,
alélva szólunk a halálos éjnek
és úgy megyünk, mint két bús, kék kísértet.