Szent Margit legendája/VII.
(VII.)
Immár itt kezdetnek el nagyságos uraknak és tisztelendő atyáknak és közönséges jámboroknak vallások.
Először teszen bizonyságot Szent Margit asszonynak szentséges életéről esztergomi Fülöp érsek ekképpen: Mikoron Szent Margit asszony meghalt volna és esztergomi Fülöp érsek meghallotta volna e szent szűznek, magyari királynak leányának halálát, eljöve azért ez érsek Boldogasszony klastromába, Nyulaknak szigetébe nagy tisztes társasággal, Szent Margit asszony temetésére. Azért az érsek bemenvén a klastromban a helyre, hol Szent Margit halva feküszik vala, az érsek pedig bevivé ővele Szent Margit asszonynak testéhez a klastromba, váci püspököt, óbudai prépostot és egyéb tisztelendő atyákat és frátereket. Mikoron az érsek látta volna a szororoknak és frátereknek nagy keserűséges sírásukat, rívásukat, ordításukat Szent Margit asszonynak halálán, jóllehet az érsek sem tűrheti vala, mind az ővele valókkal, siralom nélkül az ő nagy ájtatosságuknak miatta, de maga azért az érsek vigasztalja vala a szororokat és a frátereket mondván: "Nem kell tinéktek sírnotok az örök királynak leányán, de inkább örülnötök kell. Mert immár a mennyei örök örökségnek jutalmát őtet vennie nyilván látjuk és az utolsó feltámadásnak, dicsőségét látjuk őrajta lenni." Ezenképpen ez érsek bizonyságot tevén e szent szűznek szentségéről eltemeté őtet nagy tisztességgel.