Ugrás a tartalomhoz

Szent Margit legendája/V.

A Wikiforrásból

Ismét kezdetnek némely csodálatos dolgok Szent Margit asszonyról.

Vala némely jegybéli Erzsébet nevű leány, kinek mikoron az ő ura elment volna messze való útra, e leány kezde kényszeríttetni az ő jegyesének szerelmével és kezde e leány bujdosni és keringeni, miképpen bujdosó különb-különb sötét helyeken, csak őmaga egyedül. Tehát íme pokolbeli ördög a leánynak eleibe jöve az ő jegyesének személyében és megszállá e leányt és kezde őbenne lakozni. Legottan ez ördöngös leány futamék az ő atyjára, anyjára és egy méhben feküdt atyjafiára és mindenre egyébre, valakiket érhet vala; erősen gyötri vala őket. Némikoron ököllel veri vala őket arcul, némikoron foggal szaggatja vala őket, némikoron pedig kővel avagy pálcával veri vala őket. De maga e szegény leány megfogattaték az ő szüleitől és igen erősen megláncoltaték. És mikoron a leány annak előtte nem tudott volna egyéb nyelven szólni, hanem csak magyarul, de maga az időtől fogva, hogy pokolbeli ördög a leányba ment vala, öt egész hónapig szóla e leány németül, tótul és egyéb sok különb-különb nyelveken. Azért mikoron hallották volna az ő szülei a csodatételeket, kiket az Úristen mívelkedik Szent Margit asszony koporsójánál, Szent Margit asszony érdeme miatt, e szegény leány megkötöztetvén és megláncoltatván hozattaték Szent Margit asszonynak koporsójához és nagy sok ideig tartaték a koporsónál. Tehát íme sok napoknak utána, Szent Margit asszonynak halála napján, Szent Priszka asszony napján, István királynak, Szent Margit asszonynak egy méhben feküdt atyjafiának jelen voltára, mely király akkoron a koporsónál vala és magyarországbeli jobbágyoknak és mind a teljes királyi udvarnak jelen voltára, az ő szüleinek is és atyjafiainak és nagy sokaságnak jelen voltára, kik mind könyörülnek vala őrajta. István király pedig mind ő teljes udvarával együtt könyörül vala e szegény leányon és csodálkozik vala arról, hogy ő különb-különb nyelveken szólna, és könyörögnek vala az Úristennek a nagy sokaság a királlyal együtt, hogy az Úristen tenne irgalmasságot e szegény asszonyállattal Szent Margit asszonynak érdeme miatt, és megszabadítaná pokolbeli ördögtől. Tehát íme Istennek kegyelmessége Szent Margit asszonynak érdeme miatt jelen lőn. Pokolbeli ördög e szegény asszonyállatból elűzetteték Szent Margit asszonynak halála napján, Szent Priszka asszony napján és vőn tökéletes egészséget. És megtére előbbi szelídsége, és teljes okossága. És az előbbi különb-különb nyelveken való szólásokat mind elfeledé, csak magyarul tud vala, mint előbb. Tökéletességgel meggyógyula. Ó, minemű öröme vala az időben István királynak, hogy látja vala, az ő húgának érdeme miatt, különb-különb kórságbelieket meggyógyulni, az Úristennek kegyessége miatt. Sőt nemcsak István király örül vala, de mind teljességgel magyarországbeli urak örülnek vala Szent Margit asszonynak érdeméről.

Vala egy tisztelendő ember, aki ájtatosságból gyakorta meglátogatja vala Szent Margit asszonynak koporsóját. Monda e tisztelendő ember az ő társinak: "Menjünk el megtenni a mi zarándokságunkat és üdvözleni, köszönni Szent Margit asszonyt." Ezeket hallván némely szerzetes emberek, az ő ájtatosságának ellene valókat tanácsolnak vala neki. És miképpen világi embert, kit valami jórul könnyen megcsalnak, az ő jó szándékáról a szerzetes emberek, megvonák e tisztelendő embert. Mikoron pedig elmúltanak volna két napok, monda ismét e tisztelendő ember az ő társinak: "Menjünk el a mi asszonyunknak, Szűz Máriának szigetébe spaciálásnak, mulatságnak okáért." Az előbbi ájtatosságát mindenestől fogva elfeledé. Kik mikoron elmentek volna és kezdtek volna evezni a Dunán, e tisztelendő embernek ő jobb keze, kezde nagy hirtelenséggel nagy fájdalommal gyötretni. És minekelőtte a Dunán által jöttek volna, a fájdalom annyira növekedék, hogy mind válláig sem kezdé érezni az ő kezét és úgy keményedék meg az ő keze, hogy sem fel, sem alá, nem teheti vala. Tehát ez ember legottan megismeré, hogy ő annak okáért gyötretnék, hogy őtet megcsalták volna a szerzetes emberek a zarándokság járásból. És elméne félvén, reszketvén Szent Margit asszonynak koporsójához, de semmi irgalmasságot és meggyógyulást ott nem vőn, azért hogy a Szent Margit asszonynak érdeméről való vélekedést ő elméjéből még ki nem tisztította vala, miképpen kell vala. Tehát megismervén az ő bűnét, töredelmes és alázatos szívvel siralmakra indultaték bocsánatot kérvén Szent Margit asszonytól, mondván: "Ó boldog Szent Margit asszony, Úristennek ájtatosa, ez országnak, különb-különb részéből jövők, különb-különb kórsággal megnyomoríttatván, te érdemednek miatta meggyógyulván, megtérnek ő hazájukba nagy örömmel. Én pedig egészséggel jöttem ki én házamból, és íme én az én hitetlenségemért én magamnak és minden én házambelieknek örök szégyenségére megaszva térek meg én házamba." De maga a fájdalom is nagyobban bővültetik vala és e penitenciatartó embernek ő könnyhullási bővebben öntetnek vala a koporsónak fundamentomára, és a meggyógyulásnak jótétele szünetlen kérettetik vala. Mikoron ezenképpen könyörögne, meghallgatá őtet az Úristen, Szent Margit asszonynak érdeméért. Mert minekelőtte a vecsernyék elvégeztetnének, tökéletességgel megvigaszék. Istennek jótételét, Szent Margit asszonynak érdemét és az ő panaszkodó könyörgését mindeneknek kijelenté nyilvánvaló szóval, és az őneki gonoszul tanácsoló szerzeteseknek bátorsággal megfeddé önnönmaga alkalmas ájtatosságban megmaradván. A Szent Margit asszony koporsóját tanulá alkalmas tisztességgel gyakortabban meglátogatnia, hogynem mint előbb. Jézus, [M]ária!

Ismét vala egy Márton nevű ember Pozsegának tartományából és ez vala tót. E Márton nevű ember, mikoron sok ideiglen feküdt volna nagy nehéz kórságokban, megnémula: az ő kezei és két lábai megzsugorulának. Mikoron hallotta volna e szegény kór[ságos] Szent Margit asszonynak csodatételét, elhozatá önnönmagát, ő szüleivel és barátival ennyi nagy messze földről, Szent Margit asszony koporsójához. Mikoron jutott volna a koporsóhoz, Úristennek kegyelmessége miatt, és Szent Margit asszonynak érdeme miatt, megadaték őneki szólása, és kezeinek és lábainak egészsége megadatának, akiknek gyötrelmeket szenvedte vala farsangtól fogva Szent György napig. E dolgokat megbizonyítá alkalmas tanúkkal e beteg a pápa követi előtt bizonysággal.

Vala némely penitenciatartó asszonyállat Esztergomott, és ez vala tisztelendő asszony. Az ő tisztelendő voltáért a városban sokaktól ismertetik vala és ő vala aranyfonó, kinek vala neve Méza. E penitenciatartó szenvedé három egész esztendeig szüntelen vérhasnak kínját, ő fejének mondhatatlan nagy fájdalmával. Ez asszonyállat, mikoron minden ő jószágát elköltvén feküdnék, hallá ez asszonyállat, hogy Szent Margit asszonynak érdeme miatt, kórságoknak, betegségeknek miatta megnyomorítottaknak Istennek jótételi adatnak. Azért téteté őmagát szekérre, mert egyébképpen nem jöhet vala és hozatá őmagát a koporsóhoz. Mikoron még az úton jönne, érzé őmagát megkönnyebbedni. De mikoron jutott volna a koporsóhoz és tapasztotta volna az ő vélomát, minden kórságából meggyógyula és vőn tökéletes egészséget.

Vala némely nemes ember, kinek neve vala Kátai Petrit. Mikoron e nemes ember feküdt volna különb-különb kórságokban három esztendőnél tovább, és növekedvén a kórság, veretteték köszvénységgel mind teljes jobb fele, és gyötretik vala annyira, hogy őmagát meg nem indíthatja vala, sem egy oldaláról másra magát nem fordíthatja vala, hanem csak lepedőn, szolgáinak segítsége miatt fordulhat vala meg: e nemes embernek sok ájtatossággal, teljes hittel Szent Margit asszonynak érdeméről, vala nagy kívánsága jönni meglátogatni Szent Margit asszonynak koporsóját. És mikoron gyakorta könyörgene siralmakkal ő ágyában feküdvén, Úristennek és Szent Margit asszonynak, hogy az ő kívánságát beteljesíthetné, de az ő nagy nehéz kórsága miatt megnehezülvén, sem szekéren, sem egyéb állaton nem merik vala megindítani. Mikoron ezek ezenképpen lennének, íme e betegnek hitének és ájtatosságának érdeme szerint ő álmában Szent Margit asszony neki megjelenék, néminemű tisztelendő személyekkel, kik követik vala Szent Margit asszonyt. És Szent Margit asszony az ő szűzi kezével a betegnek köszvényes felét megtapasztalá az ő kegyessége szerint, mondván: "Mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében a te hited szerint veszed a kívánt egészséget!" Ezeket mondván legottan elenyészék és a beteg teljességgel érezvén ő magát egésznek, az ő betegségének ágyából felkele és jöve Szent Margit asszonynak koporsójához nagy sok emberekkel, miképpen olyan nemes ember, és a meggyógyulásnak irgalmasságát, kegyelmességét és Szent Margit asszonynak érdemének jótételét mindeneknek nyilván hirdette, sem meg nem szűnék mind haláláig hirdetni.

Vala egy gyermek Felhévízett, aki kórságos vala és egész esztendeig gyötörtetvén. [A betegség] nagy sok éktelenséget tett vala e gyermeknek orcájában és szemeiben. Mikoron e gyermeknek szülei fogadást tevén, hoznák őtet Szent Margit asszonynak koporsójához, az úton mind a sokaságnak előtte, kik ővelük jönnek vala, vőn tökéletes egészséget e gyermek. Ezenképpen örülvén az ő szülei, Úristennek és Szent Margit asszonynak beteljesíték az ő zarándokságukat nagy énekléssel.

Ismét némely ifjú négy esztendeig gyötretett vala ezen kórsággal, mert mindennapon háromszor avagy négyszer a kórság leüti vala, és alittatik vala holtnak. Ez mikoron jött volna a koporsóhoz és illette volna az ő vélomát, legottan meggyógyula.

Ismét némely Miklós nevű ember mikoron esztendeig gyötretett volna negyednapi hidegleléssel, úgyhogy minden teste megdagadott vala, és orvosoknak ítéleti szerint mondatik vala közel lenni bélpoklosság, ezenképpen elhagyaték az orvosoktul. E szegény beteg, veté őmagát Szent Margit asszonyhoz, fogadást tőn őneki, hogy ha őtet megvigasztalná, tehát esztendeig szolgálna fizetés nélkül a klastrombeli szororoknak, hol Szent Margit asszonynak teste fekszik. E fogadás lévén, és Szent Margit asszonynak érdemébe magát ajánlván, teljességgel megvigaszék; fogadását beteljesíté.

Kezdetik Szent Margit asszonynak egy jeles csodatétele, kit tőn e szent szűz halálának utána, ifjú László királlyal, mely László király vala István királynak, Szent Margit asszonynak bátyjának ő fia. Jézus!

Mikoron Szent Margit asszonynak halála után és Béla királynak halála után, meghalt volna Béla király fia, István király és országlana István király fia, ifjú László király, e névvel nevezett másod Szent László király után. Mikoron ez ifjú László király volna tizenhárom esztendős, esék nagy nehéz kórságokba, sok napokban. És ezután esék oly nagy fejfájdalomba, hogy lőn önnönmagának és okosságának kívüle, úgyhogy négy jeles orvosdoktorok, kik e királlyal bánnak vala, kétségbeesének e királynak életéről. Ott állnak vala Magyarországnak főjobbágyi és nemesi és némely jámbor szerzetes fráterek: ott vala Anna asszony némely hercegnek felesége, mely Anna asszony vala ifjú László király atyjának, István királynak húga. Ott vala Erzsébet asszony, Mójzes nádorispán felesége és Mátyus bán, ki vala erdélyi herceg és vala László királynak mestere és őrizője. Ott vala az ő dajkája is, Margit asszony Pedikai Medus úrnak leánya. Ezek mind siratják vala nagy keserű siralommal ez ifjú László királyt és némikoron ragadják, veszik vala László királynak ujját, és megszorítják vala, hogyha érezné, de semmit nem érez vala benne. Tehát látván, hogy e király közelítene halálra, kezdenék könyörgeni e felül megmondott urak és asszonyok Szent Margit asszonynak, hogy ne hagyná meghalni az ő atyjafiának fiát, magyari királyt. És elküldének Erzsébet asszonyhoz, István király leányához a klastromba, hol fekszik vala Szent Margit asszonynak teste, hogy őnekik küldené Szent Margit asszonynak vélomát, feketéjét, kit viselt e szent szűz éltében és kinek alatta ki is bocsátá az ő boldog lelkét. Ez ifjú László király fekszik vala az időben klastromnak mellette. Ezeket hallván Erzsébet asszony, István királynak leánya, László királynak nénje és gondolván ez ifjú királynak és Magyarországnak veszedelmét, a szororokkal, az ő rokonságival és barátival és minden egyéb szororokkal, asszonyunk, Mária klastromában lakozókkal, bőséges könnyhullatásokkal engesztelik vala a mindenható Istent a királynak életéért, hogy ez ország ne jutnak nagyobb veszedelmekre, miképpen akkoron. Tehát a Szent Margit asszony vélomát, feketéjét, nagy hamarsággal elküldé Erzsébet asszony némely két fráterektől, prédikátor szerzetbeliektől. Azért vevé e hercegné asszony, Anna asszony, László királynak nénje a vélomot és betakará, fedé vele László királynak fejét. Egyebek pedig teljes hittel és nagy ájtatossággal hívják vala Szent Margit asszonynak segedelmét. Tehát íme, e beteg király kezde először ő fejében, azután mind ő teljes testében verítékezni egészséges verítékkel. Az ő testének érzékenységi és a környülállóknak ismereti megépültetvén, kiket annak előtte elvesztett vala, mert elébb semmit nem érez vala, senkit nem ismer vala, tökéletes egészséget vőn és az ő nénjének Szent Margit asszonynak vélomát, feketéjét, kivel az ő fejét betakarták vala, fejét meglelvén. Úristennek és ő dicsőséges szülőjének Szűz Máriának hálaadásokat ada. Azt is megérté ifjú László király sokaknak mondásából, hogy a környülállóknak ájtatos könyörgésére vigasztott volna ő meg, kiket tettenek Úristennek és Szent Margit asszonynak. Kinek érdeme miatt meggyógyulván, megerősödék és elméne alázatosan ifjú László király, miképpen zarándok, Szent Margit asszonynak koporsóját meglátogatni, járván gyalog önnön lábain. Az ő meggyógyulásáról nagy hálaadásokat tőn Szent Margit asszonynak, az ő szerelmes nénjének és elméne nagy örömmel, mind ő teljes udvarával.

Mikoron Béla király rakatta volna e Boldogasszonynak klastromát és megajándékozta volna különb-különb örökségekkel, szerze némely jámbor vitézt, kinek vala neve Károly és lakozik vala Óbudán és vala Béla király képében való bíró a Nagy-, avagy Újbudában, hogy e Károly vitéz szolgálna a klastromnak és megszerezné minden dolgát mindenha. Azért e Károly vitéz Szent Margit asszonyról ilyen bizonyságot tőn és úgymond vala, hogy e Boldogasszony klastromának fundálásától, kezdetétől fogva mindenkoron hallotta, hogy ő jó és szent asszony volt, és hogy őneki Szent Margit asszonyban annyi reménysége volt még e szent szűznek evilágban éltében, hogy mikoron e Károly vitéznek kell vala menni erdőkön tolvajok által és igen sok veszedelmes helyek által az ő ellenségeiért, mindez ilyen sok veszedelmektől - úgymond vala e Károly vitéz - megszabadítja vala Szent Margit asszony és nem tetszik vala neki, hogy őneki valaki árthatna. Azonképpen e szent szűznek holta után is minden időben őbeléje veti vala az ő reménységét. Azért történék ilyen dolog, hogy e Károly vitéz húgának leánya igen megbetegüle hidegleléssel. Őneki vala neve Ágnes. Ezután esék őreá oldalának fájdalma, úgyhogy megzsugorodva lőn tíz hétig, sem fordulhat vala egy oldaláról más oldalára a szolgáló leányoknak segedelme nélkül. Mikoron ez Ágnes asszonynak ő anyja és ura sokat költöttek volna orvosokra és semmit nem használtanak volna neki, három orvosdoktorok az ő életéről kétségbeesének. Ennek utána ez Ágnes asszonynak ő elméje, okossága elidegenüle, azért hívák a boldogbéli plébánost és adá neki Krisztusnak szent testét és megkeneté. Tehát az ő anyja és némely egyéb személyek fogadást tőnek, hogy ha Istennek kegyelmessége, Szent Margit asszonynak esedezése miatt e betegnek élete és egészsége megadatnék, hogy Szent Margit asszonynak halála napja estjét, vízzel, kenyérrel böjtölné. Mikoron e fogadást megtették volna, nagy fohászkodásokkal és ájtatossággal felvevék e beteget, kinek életéről kétségbeestenek vala és hozák Szent Margit asszonynak koporsójához és hét napiglan szünetlen marada a koporsónál. Az ő anyja pedig a szororoktól kikéré a klastromból Szent Margit asszonynak övét, kivel mikoron megövedzették volna, újonnan megtért lélekkel tapasztalá a koporsót. Legottan miképpen a feltett tehernek leesése, minden kínnak terhe eltávozék a betegtől, úgyhogy legottan felálla minden segedelem nélkül nagy és sok tanúknak előtte vevén teljes egészséget. Ő szülőjének és barátinak nagy örömökkel, tulajdon erejével és lábain járván, méne az ő házához Újbudában. Ezek lőnek Úr születése után ezerkétszázhetvenkét esztendőben.

Itt kezdetik némely csodatétel, miképpen Szent Margit asszony Alexander nevű urat megszabadítá a tömlöcnek fenekéből:

Vala némely nemes úr Alexander nevű és jár vala magyari királytól szicíliai királyhoz követségben. Ez Alexander úr egy időben méne Németországba, Ausztriába és esék kemény fogságba, úgyhogy tartaték ez Alexander úr némely toronynak fenekén nagy vasban, három egész esztendeig, miképpen pokolnak fenekében, némely német úrnak miatta. Mert e német úr vett vala immár ez Alexander úron háromszáz girát és mégis kér vala négyszáz girát, ezért tartja vala e német úr Alexander urat fogva a toronynak fenekén a tömlöcben. Azért mikoron ez Alexander úr küldötte volna egy szolgáját Magyarországba néminemű dolgáért, mikoron e szolga hallotta volna Szent Margit asszonynak csodatételét és mikoron megtért volna az ő urához a tömlöcbe, mondá a szolga ez Alexander úrnak: "Ne félj, uram, semmit, mert vagyon Magyarországban új szent, Szent Margit asszony, Béla királynak leánya, aki teszen nagy sok csodákat: csonkákat és sántákat meggyógyít, vakoknak szemet ád és mind teljes Magyarország hozzá fut; én is ott voltam." Mikoron ezeket hallotta volna ez Alexander úr, minden reménységét veté Szent Margit asszonyba és kezde neki szolgálni, mondván ő tisztességes Pater noster-t, kérvén, hogy őtet megszabadítaná. Tehát ennek utána egy éjjel ez Alexander úrnak jelenék egy szép szűz. Ez úrnak úgy tetszik vala, hogy sem aluszik vala, sem vigyáz vala. E szűz pedig vala megöltöztetvén egy nagy fehér imeggel. Ez imeg vala nagy és bő és a szűz az imegbe vala palást nélkül. Monda e szűz Alexander úrnak: "Annyi reménységed legyen Szent Margit asszonyba, miképpen Szent Erzsébet asszonyba." E látásnak utána ötöd-, avagy hatodnapon e német úr megöleték az önnön földének emberei miatt, miképpen oktalan állat. Ezek meglévén, e német úrnak felesége elbocsátá Alexander urat a toronynak tömlöcéből, minden fizetés nélkül. Ezenképpen az Úristen megszabadítá Alexander urat Szent Margit asszonynak érdeme miatt, kiről bizonyságot tőn önnönmaga Alexander úr a pápa követi előtt, diáki nyelvén.

Vala némely nagy nemességű ember, ki mondatik vala Mihályfi Jakabnak és vala Nyitra vármegye ispánja, ki megesküvék és az ő nemes társival erősen megbizonyítá, hogy mikoron először őneki feje mindenestül fogva és jobb felől való szeme fájt volna három egész hónapig és szinte hihetetlen gyötrelemmel gyötretik vala, és fájdalomnak miatta mindenestül elveszté jobb felül való szemének világosságát, úgyhogy mikoron a bal szemét berekeszti vala, csak ujját jobb szeme előtt tartván sem látja vala, sem valami egyebet. Az ő fejének fájdalma pedig nagyobban bővültetik vala. E nemes úr kétségbeesék orvosoknak segítségéről, azért folyamodék Szent Margit asszonynak segedelmére, kinek mikoron koporsójánál maradott volna negyed napiglan ő szívének tiszta ájtatosságával, íme Szent Margit asszonynak halála után harmad esztendőben, e nemes úr vőn teljes egészséget, mind szemében, mind fejében és mind teljes testében, Szent Margit asszonynak érdeme miatt.

Vala egy jobbágy, kinek vala neve Albert és ő vala csicséti bán. E bán mikoron sok napokban való kórságoknak utána, minden testében megdagadozott volna és nyilván bélpoklosnak mondatnék, sem az ő betegsége vala orvosoknak miatta meggyógyulható. Vala e bánnak egy asszonya, ki vala macsói hercegnek felesége. E hercegné asszonynak tanácsával és egyéb barátinak tanácsával, egyebeknek is ő tanácsokkal, kik ővele valának, kik mind könyörülnek vala ő nagy nehéz betegségén, e bán fogadást tőn Szent Margit asszonynak koporsóját meglátogatni, mind e környülállóknak előtte avagy hallására fogadá; aki az ő életéről mindenestül kétségbeesett vala, Szent Margit asszonynak érdemébe ajánlá őmagát. Íme csodálatosképpen ugyanazon éjjel az isteni irgalmasságnak mívelkedeti miatt, és Szent Margit asszonynak érdemének segedelme hívása miatt, megszabadula ez úr, e bán a rettenetes dagadozásnak kezdetitől és minden fájdalmának bántásitól; teljességgel egészségben egészen megmarada. Ennek utána e hercegné asszony, Anna asszony ez Albert bánnal együtt eljövének Szent Margit asszonynak koporsójához és megesküvén megmondák e felül megmondott csodatételt. Ővelük bizonyíták e csodatételt Miklós prépost, sirimensisbeli prépost és bocsinai Ompud bán. Ezek meglevén hálát adának Úristennek és Szent Margit asszonynak és nagy békességgel hazamenének.

Vala némely tiszta nemességű ember, kinek vala neve Ampudinus, és vala vármegye ispánja. E nemes úr megesküvék az ő kisded fiáért, Jánosért, Szent Margit asszony koporsójánál. Mert az ő kisded fiát el nem hozhatá az ő kisded voltáért a koporsóhoz és az útnak messze voltáért is, mert ez nemes úrnak lakóhelye vala e klastromhoz több, hogynem mennyi földet egy lovon való ember kiügethetne hat napon. Azért e nemes úr még esküvel ilyen bizonyságot tőn Szent Margit asszonynak csodatételéről: hogy mikoron az ő szerető fia, még a dajkának emlőit szopná és megbetegült volna nagy nehéz kórsággal, úgyhogy az élő lélek a gyermeknek szájában alig éreztethetik vala meg, tehát ez úr és az asszony, e gyermeknek anyja, ajánlák e gyermeket az ő utolsó vonakodásában Szent Margit asszonynak érdemébe. És Szent Margit asszonynak vélomát nagy kéréssel elkérék Szent Margit asszonynak nénjétől, Anna asszonytól, hercegné asszonytól, ki Szent Margit asszonynak egy méhben feküdt nénje vala. E hercegné asszony tartja vala őnála e vélomot nagy alkalmas tisztességgel. Mikoron e nemes úr ő feleségével megkérték volna Szent Margit asszonynak vélomát, feketéjét, beletakarák a kicsiny gyermeknek fejét. Legottan a gyermek szemeit megnyitván és mintegy némiképpen ő orcájában megvidámulván kezdé ő dajkájának emlőit szopni, aki annak előtte negyednapig nem szopta vala. Ezenképpen e kisded gyermek Szent Margit asszonynak érdeme miatt meggyógyula, Szent Margit asszonynak halála negyedik esztendejében, s felül megmondott hercegné asszonynak, Anna asszonynak jelen voltára, és mind ő bőséges népének jelen voltára, Szent Iréneusnak monostorában. Azután is megmarada nagy jó tökéletes egészségben.

Vala Szent Erzsébet asszony falvában Pest mellett egy nemes ember és vala e klastromnak konfrátere. E nemes ember ilyen bizonyságot tőn Szent Margit asszonynak csodatételéről, és úgymond vala, hogy az ő húgának ura megbetegedék, úgyhogy három esztendeig azonképpen feküvék az ágyban, miképpen fa és nem indíthatja vala sem kezét, sem lábát, sem szólhat vala: sem ehetik vala, hanem tollszálon adják vala az étket [az] ő szájába. Tehát mikoron e megnyomorodott beteg feküdnék egy éjjel ő ágyában, Szent Margit asszony jelenék e betegnek álmában és megtapogatá őtet és mondá: "Mit mívelsz szegény?" Másod éjjel ismét megjelenék Szent Margit asszony álmában a betegnek és monda: "Kelj fel. Parancsolok teneked, hogy menj el az én koporsómhoz és meggyógyulsz." Ezeket hallván e szegény beteg legottan meggyógyula és felkele. Ezeket mikoron látták volna az ő gyermeki, némelyik vigad, nevet vala, némelyik sír vala örömükben. Másodnapon az ő rokonsági, mind hozzá gyűlének e nagy csodáért és mind felülének szekérbe e meggyógyult emberrel együtt és menének Szent Erzsébet asszony falvába a nemes ember házához. Onnat mind felkelének és jövének Szent Margit asszony koporsójához. E beteg ember pedig mind megmondá valamik neki történtek vala. Az időben, mikoron e beteg meggyógyult vala Szent Margit asszony koporsójánál, valának akkoron több, hogynem háromezer emberek, kik jöttek vala Szent Margit asszonynak koporsójához. E nemes embernek pedig vala akkoron száz esztendeje, mikoron bizonyságot tőn Szent Margit asszonynak csodatételéről."

Vala Megyeren egy asszonyállat, kinek vala neve Mária. Ez asszonyállatnak ő térdei megzsugorodának annyira, hogy semmiképpen ki nem nyújthatja vala. És mikoron akar vala valahova menni, tehát az ő térdei ő melléhez szorulnak vala. Ezenképpen az elő felén a földön vonszolja vala magát. Ezenképpen lőn e szegény beteg húsvéttól fogva Szent Jakab napjáig. Azért ez asszonyállatot felvevé egy taligára és hozá e szigetbe, ennek utána ölébe vevé az ő ura és vivé Szent Margit asszonynak koporsójához. De meg nem gyógyula ez asszonyállat, hanem az ő ura hagyá őtet némely apácáknál avagy szesztráknál ezen szigetben, kik lakoznak vala e klastromnak mellette kívül, hogy őtet mindenképpen elhoznák a koporsóhoz. Mikoron e szesztrák minden napon elhoznák a taligán e beteget az egyházig és a koporsóhoz, önnönmaga csúszna, két egész hétig nem gyógyula meg. Tehát íme két hétnek utána némely napon, mikoron nagy sokaság jött volna a koporsóhoz, e szegény beteg is elhozatá őmagát a szentegyházhoz és nem mer vala csúszva menni a koporsóhoz a sok népektől való szégyenletéért. Tehát fráter Vince, ki lakozik vala e klastromnál, ada e betegnek egy foltot Szent Margit asszony skapulárából és az ő szent hajának mosadékvizét és hagyá hogy a vízzel mosná térdét és a skapulár posztójával törülné; kit ezenképpen tőn e beteg. Ezeknek utána kezdé e beteg magát vonni a földön csúszván. Mikoron e szegény beteg közelítene a koporsóhoz, íme az Úristen, Szent Margit asszonynak érdeme miatt tökéletességgel megvigaszta e szegény beteg asszonyállatot mind a nagy sokaságnak előtte. Ezeket látván a fráterek megizenék a szororoknak, a szororok pedig nagy ájtatossággal megéneklék a Te Deum laudamus-t és harangokkal harangozának dicsérvén az Úristent az ő szentiben. Amen. Jézus, Mária, M[argaréta]!