Szent Abbondius
A szürke ormok fénytől glóriások,
szelíden égnek a bús Alpesek.
A jéghegyek, a boldog óriások
arcáról izzó rózsafény pezseg.
Pár nyurga fa mögött pipál a kémény,
kígyózva száll a kék és lenge füst.
Vizgyöngy ragyog a nap gyémántos fényén
s a rét smaragdján a patak ezüst.
Vörös szoknyába jönnek most a kedves
lányok dalolni szent Abbondiusnak,
fönn mormol a folyó és zúg a fenyves.
Lenn meg kacag a völgy... S én egyre félek,
pilláim a válás könnyében úsznak,
mert szép a föld és oly rövid az élet.