Szemek (Gáspár Kornél)
| Szemek szerző: Gáspár Kornél |
Szemek, rejtelmes, nagy, sötét szemek,
Gyönyört s borzongást ébreszt éjszakátok!
Pillátok árnya úgy borul fölétek,
Mint Tasso büvös erdejére
A rejtelem homálya.
Egész világot sejtünk mélyetekben
S lelkünk nézésetekbe belefájul,
Mintha szirén-dalokkal hivogatna
A Szkilla és Karibdisz.
Szemek, mélységes, szépséges szemek,
Úgy rémlik, forró pillantásotok
E földön nem elõször révedez;
Hogy egykor, lázban égve, tágra nyilva,
Róma cirkuszában bámultatok
A vértõl gõzölgõ, feltúrt porondra
S hogy ti villantatok rejtelmesen
A Borgiák homályos csarnokában,
Gyilok s arany méregpohár fölött
És ti lángoltatok mohón, sováran,
Csejthe várában, holdas, téli éjben.
Szemek, káprázatos, csodás szemek,
Jaj annak, ki örvényetekbe szédül!
Nem méla, fájdalmas vágyat sugalltok,
De lázas, gyötrelmes, vad epedést,
Mely minden bûnre, kárhozatra képes.
Az ész elzsibbad, akarat kihal
Agyzsondító, rontó bûbájatoktól
S gyönyörben, kínban vérzik el a szív,
Amelyre tüzetek ráviharozza
A bûnös, lángoló szerelmet!
Szemek, feledhetetlen, szép szemek,
Tekintsetek rám hosszu éjszakámban!
Ragyogjatok fölöttem mindörökre
Gonosz, bûbájos, édes fényetekkel
S hozzátok vissza újra azt a percet,
Melyet százszor megátkoztam azóta
És százszor megsirattam!