Szabaddá lettél, elnyomott magyar nép!

Szabaddá lettél, elnyomott magyar nép! szerző: Garay János

Szabaddá lettél, elnyomott magyar nép!
Ki testünk teste, vérünk vére vagy!
Tudom, tudom, hogy részegít e kéj is,
De értsd meg a szót, mily szent az, mi nagy!
Szabaddá lettél, sirj örömkönyűket,
Elsírtad immár, el, a keserűket!

Nyolc század átka meg van semmisítve,
Legyőzték azt az észnek fegyveri;
Nincs szolgaság már a magyar hazában,
Az ember társát társul ismeri.
Kimondta Kossuth: Lánc s nyügnek helyébe
Fegyver való és jog a nép kezébe!

Rabláncra vert „parasztja” Zápolyának,
Testünknek teste, vérünk vére, nép!
Szabad polgára lettél a hazának,
Úr, pap, nemesség véled frigybe lép,
Mutasd meg, a nagy, hosszú szolgaságra,
Hogy érve méltó vagy a szabadságra!

Terhet viseltél egy évezred óta,
S alatta lelked, tested görnyedett,
Az úr, a pap, a trón és katonája
Együtt s egyenként rád nehezkedett,
Ezentúl a terhet nemes testvéred
Önkényt s egyenlőképp megosztja véled!

Földet miveltél véres verítékkel,
Te szántad, magvát te vetetted el;
De más aratta meg gazdag kalászit,
Munkád feles bérét más szedte fel.
Munkád után tied ezentul a bér,
Nincs szolgamunka többé, nincsen úrbér!

Törvényt hozának eddig e hazában
A hon atyái rólad, nélküled;
Most gyámjaidból testvérid levének,
S együtt alkotják a törvényt veled, –
Helyed s szavad van, hol rólad szó lészen,
Faludban úgy, mint az országgyűlésen.

A föld rögéhez voltál kötve eddig,
Hazád földéből most részed lehet;
Amit szereztél s gyermekid szereznek,
Örökre bírod s birja gyermeked;
Hazád elismer szabad magzatának,
Egynek adózol csak – az egy hazának.

De ennek aztán mindened, ha kéri!
Véred, javad, ön s fiad életét!
Mert szent a hon, mert tőle mindened van,
Mert te övé vagy és ő a tiéd;
Szabad magyarnak egy a hitvallása:
Hogy szép hazáját felvirulni lássa!

Fel hát, magyar nép, fel, a szabadságra!
Fel, testünk teste, vérünk vére, nép!
Történeted megkezdődött, mutasd meg,
Hogy érted a szót, érted mindenkép,
Melyet kimondott Pest a nép nevében,
Mely testvérhangra lelt Pozsony szivében!

Pest és Pozsony kimondották az igét,
Az a hazának szíve, ez feje –
Te szentesitsd meg, nép, e szent egységet,
S légy e szövetség harmad frigyese.
Hárman, sok milliók, ha összeállunk;
Rendíthetetlen lészen szabadságunk:

S ha vér kell, folyjon ellenségünk vére,
S azé, ki pártviszályra bujtogat;
A haza ellensége s árulója,
Nem állanak szent lobogónk alatt!
Mi egy zászlóra esküszünk, csak egyre:
A szent szabadság s testvéregyességre!