Születésnapra

A Wikiforrásból
Születésnapra
szerző: Kaffka Margit
Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 21. szám

(Régi arcképekhez.)

Milyen helyes csöppség! Kis tömpe lábod
Hogy terpeszted az első, uj nadrágba'!
Kis totyogósom a gombos cipőkkel,
Mért ráncolod úgy össze homlokod?
- Mesélik, egyszer nagy karéj kalácsot
Majszolva az utcaajtóba ültél,
Egy gaz darázs járt arra, megkívánta
Le is ült rá, de jaj, nem a kalácsot,
Piros gyüszüszád harapta dagadtra.
Te ott álltál rémülten keseregve
Fényes szemedből csurgó nagy könnyekkel...
...Én akkor - szó ami szó, - már nagyocska
Leány lehettem, táncórákra jártam,
S ha láttalak vón bömbölni, szép fiucska,
Hozzád anyásan lehajoltam volna,
Síró szemed, kis orrod megtörülni.

Ez iskolai ünnepély a zöldben.
- A tanító bácsi pálcával int,
Te hátrébb állsz s szelíden iparkodol
Kidugni arcocskád két nyegle váll közt.
Komoly, kedves fej már e kis diáké!
Akkor volt, ugye, hogy naplót vezettél
Jegyezve mindig apró, rossz szokásod,
Titkos betűt írtál be, vagy keresztet
S figyelted a naptárban, hogy javulsz-é?
Te kezdődtél már itt, rádösmerek!...
...Én? - Kisvárosban, szólt-szapult, annyányi
Lány voltam akkor, nyugtalan, kacér,
Világgá küldtem első, árva kérőm
Bár szörnyen féltem, sohse visznek férjhez.

Itt már kamasz, izmos, busa legénye,
Sok torna- és bajnokverseny győztese,
Önképzőkörbe nem költő-zsení, -
"Absolut geometriárul" olvas.
Az osztályfőnök sincs tisztába véle,
Nem figyel az órán s hogyha kihívják,
Az eredményt más-módra hozza ki.
- Az első bakfis derekához nyúlt már,
De érettségi banket hajnalán
Forró szégyennel, dúltan megy haza
S megesküszik, hogy: "Soha, soha többet!"
... Nekem már akkor megvolt a fiam.

Ni, hogy felnyúrgult. Egyetemi polgár.
A nyakkendője byroni kötésű,
- Az ismeretelmélet fogta meg,
Lényeget kutat s a léten borong. -
Így, kilendülve - milyen is lehettél?
- Sok "szabadság"-gal, sok "eszmecseré"-vel
Élted hű-hós diákleány-szerelmed.
Beszereztél te is lázt, forradalmat,
A nyárspolgári morál megvetését.
S jaj, csöpp hiján, bizony tuberkulózist.
...Akkor, futtában láttuk egyszer egymást
És meg se láttuk. Milyen messze voltunk!
Akkortájt téptem össze minden láncot,
"Kevés időm van!" gondoltam s lihegve
Farsangoltam verset, szalont, szerelmet.

S ez végre! Nincs is messze multba már,
Alatta négy-öt évre vall a dátum:
Rendes külső, szemüveg, nyugodt profil. -
- Messze, komoly föld, derék nép, hüvös ég
Gyorsan érlelt s közel hozott magadhoz.
Sokat láttál és jól lelkedbe-néztél,
S megláttad, hogy csak a részletbe' van remény
A lényeg nincs, (csak vallás, vágy, poézis)
De a kicsinynek sok élő kérdése van,
S bár nem igazság: - termő összefüggés
Mit száz türelmes kísérlet kinál,
Törvényei e fogható világnak. -
Még erre is milyen kevés egy élet!
Őszinteség, alázat, odaadás
Mennyi kell, hogy csak egy lépést tegyünk!
"Dolgozni, míg a mécsünk ki nem alszik!" -
- Asszony is kell, hiába, - így egyszerübb!
Időt, erőt e dolog ne raboljon!
A nő legyen szerény, főzéshez értsen!
...Ó, én addigra sokfelé ütődtem,
Dúltak fél-dolgok, rossz találkozások!
- Te messze voltál, más mátkája voltál,
Nem tudtál rólam és nem tudtam rólad.

Van még egy kép. Itt vagyunk. Mi vagyunk,
Két lehajtott fej, két beteljesült sors.
Honnan? ... Mely rejtett fészkén az Időnek
Pattant fel okok s történetek magva?
Két távoli, vak sejt hogy így utazzon
Munkák, bajok, szerelmek, kínok útján,
S ily egyszerűen, ily hiánytalan,
Ilyen öröktől és örökkig letten,
Örömben, tudva, biztosan és bölcsen
Egymásra s egyén-magára találva
Oly boldogan - boldogan hazatérjen!