Szükségben segítség

Szükségben segítség szerző: Fazekas Mihály

Mind egy célra kell sietnünk,
     Mind egy úton ballagunk,
E pályát hogy kell követnünk,
     Mind jól tudnánk azt magunk,
Óh jól tudnánk, hogy egymásnak
     Közös segítségivel
E világi vándorlásnak
     Könnyen bírnánk terhivel;
De azt véljük, hogy rózsákat
     Csupán úgy szakaszthatunk,
Ha egynehány jámborkákat
     A tövisbe buktatunk;
Hogy az élet édes mézét
     Szánkba csak úgy nyelhetjük,
Ha a mások szája ízét
     Keserűvé tehetjük;
Hogy útunkban dicsőséggel
     Csupán csak úgy járhatunk,
Ha másoknak kevélységgel
     A nyakára hághatunk.
Ez ellen már hány ezerek
     Irkáltak, de hasztalan,
Mert csak gyötrik az emberek
     Az embert minduntalan. -
Bűnnek lelke! ki földünknek
     Színét így elfoglalád,
Csak tapodd hát életünknek
     Minden szépségét alád.
De tudd meg, hogy a jó szívet
     Meg nem tántoríthatod,
Bár elővégy minden mívet,
     Amivel bosszanthatod.
Buja! Bátran dobzódhatol
     A szegények zsírjából,
Ha jobb, amit kikaphatol
     Az éhhel-hólt szájából;
De a bálok majd elmúlnak,
     S ha kifarsangolhatunk,
Álorcáink majd lehúllnak,
     S akkor majd mi múlatunk.
Csikarj te is szegény fösvény!
     Élj húzással-vonással:
Majd ha elfogy ez az ösvény,
     Megalkuszunk egymással;
Bár bírós légy, s mindenemet
     Kényed szerint nyeljed el:
Egy magamnyi sírhelyemet
     Ott tán csak nem perled el.
Vad erőszak! rút kevélység!
     Gázolj bátran bennünket:
Jó barátok lehetünk még,
     Ha lejárjuk terünket.
Vedd el minden szabadságom,
     Lássad, hasznát hogy veszed:
Én ott kezdem méltóságom
     Majd, ahol te végezed.
Az igaz, hogy ily reménynél
     Sovárogni unalmas.
Mert addig a torkos elnyél,
     Elgázol a hatalmas.
De hiában! mert más mód nincs,
     Hordjuk tisztán szívünket,
Mulattat is ez a nagy kincs,
     Dicsőít is bennünket.