Szózat (Garay János)

Szózat szerző: Garay János

Polgárok vagytok, a hazának
Jó s hű polgárai!
Ha a "polgár" névre büszke volt a
Hatalma római:
Miért ne verne hangosabban
E névre kebletek,
Midőn hazáért és királyért
Benn lángot éreztek?

S magyar ifijak vagytok fejenként
S magyar had összesen;
Csákótokon kócsag-tolú leng
Negédes-kényesen,
Vitéz magyar szabás a testen,
Kard férfi oldalon, Honvédő fegyver a kezekben-
Künn álltok Rákoson.

Rákos mezőt dicső, nagy ősök
Árnyéka lengi át,
Nagy és dicső emlékek őrzik
Évszázados portát:
Itt esküvétek ti is esküt,
Hallá az égi bolt,
Zászlótokon lágy szél suhant el-
A hon nemtője volt.

S most fölkenetti a fegyvernek,
Megemlékezzétek:
Mi tiszt köt a király- s hazához,
Mi Pesthez bennetek!
Dicső magyar hazánk kebelén
Pestünk az élő szív,
Ki köztetek ne lenne hozzá,
Mint önmagához hív?

Népek tekintenek s nemzetek rá,
S tekintetenek reánk,
Nem, nem lehet, hogy megmaradjunk,
Miként eddig valánk!
Fenleng a zászló, ébredésre,
A őrtűz lánggal ég,
Kimondva harsan szét a jelszó,
S ez: -a nemzetiség!

E pajzs alá fogtok vonulni
A béke napjain,
(nélküle nincs fény, nincsen áldán,
A hon polgárain,)
És büszke verseny szép tüzében
Kőt kőre hordani,
S fog a magyar magyarvilága,
"Pest" felvirágzani!

S ha tán nehéz napok borultán
Ellenség törne ránk,
A házi tűzhely hű magányát
Fölváltja a harci láng:
Mint egykor Köszeg és Eger
Polgári keltenek:
E láng vigyen győző csatára
S e jelszó bennetek!

Polgárok vagytok! a hazának
Jó s hű polgárai!
Magyar fiak, a hon szívének
Esküdt őrhadai.
Fel, feldobogjon, hangosan fel
E névre kebletek!
Ti a magyar nemzet szívének
Őrhadjai lettetek!