Szén János
szerző: Gárdonyi Géza
Sakkjáték hazánkban.
Mióta a Szentföldről visszatért katonák megismertették a nyugati népekkel a sakkjátékot, azóta hazánkban is mindig voltak a „legnemesebb játék”-nak kedvelői.
Így legelsőben is Róbert Károly királyunkról tudjuk, hogy udvarában a sakkjátszás kedvelt mulatság volt. Thuróczy említi, hogy Róbert Károly 1335-ben sakktáblával (tabula pro saccis) ajándékozta meg János cseh királyt.
Ez időtől fogva a magyar királyi udvarokban mindig mulattak a sakkal. Mátyás király neje, Beatrix, szenvedélyes sakkozó volt. Ulászló cseh királyt nem egyszer elverte.
II. Lajos korában Batthány Ferencet tartották az ország legjobb sakkjátékosának, aki különben a király főpohámoka, később horvátországi bán. Az ő idejében egy olasz doktor, Olivér Jeromos kószálta be Európát és fölkereste az egyes országok híresebb sakkozóit, hogy vele sakkozzanak. Száz aranyban játszott egy partit. Ez a sakkhős hazánkba is eljött 1557-ben és Nádasdi Tamásnál mutatkozott be először. Nádasdi nem mérkőzött meg vele, hanem Batthányhoz küldötte, mint e játéknemben legerősebbhez. - Így jegyezte ezt föl Kerékgyártó Á. történetírónk. De arról aztán nem szól a história, hogy milyen eredménnyel mérkőztek.
Főuraink, papok és tudósok foglalkoztak az utóbbi századokban sakkal. Kár, hogy a histórikusok nem írtak bővebben róla.
A sakk általánosabb elterjedése csak a XIX. század harmadik évtizedétől kezdődik.
A Dorottya-utcai Wurm-féle kávésházban keletkezett az első sakktársaság.
Szén János a leghíresebb magyar sakkmester csoportosítatta ott maga köré a sakkjáték kedvelőit.
Erkel Ferenc jeles zeneszerzőnk, Lőwenthal a később világhírű sakkhős, és Grimm Vince az „elegáns játékmodorú sakkmester” voltak az első magyar sakktársaság vezérei. De akkor még nem volt ezeknek európai hírnevük s ők maguk sem gyanították, hogy a sakkhistória meg fogja örökíteni neveiket.
Szén mélyen gondolkodva, hibátlan számítással játszott. Játéka nem volt merész, inkább alapos.
Lőwenthalt „sakkhuszárnak” gúnyolták, mert mindig a lovakkal intézte heves rohamait. Innen vette eredetét a sakklónak későbbi „huszár” neve.
Erkel a parasztok, - vagy mint most mondják Márki elnevezése után: "gyalogok" állására számított.
Grimm a futók mestere volt. Ha elszedték a futóit, meg volt zavarodva. Különben arról volt híres, hogy elegánsan játszott: egyenesen mattra törekedett és egyes tisztek ellen nem indított ostromokat, csak ha erre szüksége volt.
Természetes, hogy ez a négy magyar sakkmester sok játékost vonzott maga köré. Fényes Elek statisztikusunk szintén mindennapi játszótársuk volt.
A negyvenes évek elején egy gazdag lengyel mutatkozott be a sakktársaságnak és Szénnel óhajtott mérkőzni. Hevesen játszott és voltak igen szép húzásai. De Szén nyugodt játékán minden csele meghiusult.
Nevezetes, hogy ez a lengyel ismertette meg hazai játékosainkkal a futó gambitot. Később aztán mindennap megjelent a kávéházban és Lőwenthallal játszott, mert annak tüzes játéka legjobban megfelelt az övének. 10-14 partit játszottak naponként, éspedig jó nagy összegekben, amit Lőwenthal rakott mindig zsebre.
1842-ben oly tekintélyes számban gyülekeztek már egybe a magyar játékosok és oly kitűnő erőkkel, hogy mérkőzésre merték hívni a párisi sakk-klubot.
Nagy szó volt ez akkor. Mert Páris volt a sakkvilág központja és nem egy világhfrű sakkjátékos volt tagja a klubnak. Magyar sakkjátszót pedig akkor még nem ismertek külföldön.
A párisiak mosolyogtak az ajánlaton s megírták, hogy elfogadják a keztyűt.
Ezer forintban ment a mulatság. Ezt a summát részvényekből állítatták össze. 10 forint volt egynek az ára, s elképzelhető, hogy mekkora volt a bizalom Szén János iránt, ha azt mondjuk, hogy a részvények hamar elkeltek.
A parti vezetésére bizottságot alakítottak ugyan, de ez csak annyiban vett benne részt, hogy tudomásul vette, micsoda húzást gondolt ki Szén.
Az öreg úr maga elmélkedett rajta és a játék elején mindig komor volt. Mikor már a közepe felé járt a parti, az öreg Szén derült arccal jelent meg a kávéházban, és nagy titkolózva mondogatta barátainak:
- Jól állunk.
A részvények ára egyszerre felszökött. A lengyel duplán veszített örömében és a magyar játékosok kezdték kifeszíteni a mellüket.
Négynapi gondolkozási idő volt minden húzás után. Szén valahányszor megkapta a párisi póstát, mindig vidámabb lett.
A győzelem biztos volt.
És csakugyan, egy félesztendei erős küzdelem után a híres párisi sakk-klub csúfosan elvesztette a partit.
A külföldi sakkisták ekkor nagyobb érdeklődéssel fordultak felénk. Szén János neve egyszerre ismert lett az egész kontinensen és a parti minden sakklapban megjelent.
A pesti sakktársaságnak nagy jövőt jósoltak ekkor. De közbejöttek a szabadságharc mozgalmai és a sakktársaság odahagyta a 64 kockás harcteret azért a csatamezőért, ahol eleven katonák intézték az ütközeteket, és a tétel a nemzet szabadsága volt.