Széllel béleltek
Mi vagyunk a szelíd fiúk,
kik a légynek sem ártunk,
szerények, csöppet sem hiúk,
mindég egy rímre vártunk.
A versek csillogó hada,
egy megpendülő ballada,
egy puha, kedves ábránd,
egy gondolat tovább ránt.
Nekünk a józanság a rút,
s a bölcs nem a barátunk,
de mi vagyunk a jó fiúk,
kik a légynek sem ártunk.
Hagyjátok rá, hogy mit szeret,
az árva rímelőre,
az álma rózsálló keret,
onnan tekint előre!
Poétás szívvel őgyeleg,
a méla, tévedő gyerek,
s mindazt, mi nem művészi,
szabódva-félve nézi.
Számunkra nincs egyéb kiút,
csak az, ha verset gyártunk...
Mert mi vagyunk a jó fiúk,
kik a légynek sem ártunk.
Nem tudjuk, hányadán vagyunk,
de sohasem alélunk.
Forrong-zsibong hívő agyunk,
s az álom az a célunk.
Keressük a halk kerteket,
mert durván visszavertetek,
a gőgre dölyf a válasz...
S harcba nem száll az,
aki kegyes, szeretni tud,
az fogja a mi pártunk!
Hisz mi vagyunk a jó fiúk,
kik a légynek sem ártunk.