Száraz riport
szerző: Nagy Endre
Móricz Zsigmond jubileumáról
(Akik szemérmetlen mohóságukkal is meg tudták találni az elégedettséget e honban, - úgy tudom - neheztelnek Móricz Zsigmondra. Életük kellemes kulisszáira ráfösttették maguknak engedelmes írókkal a «nép»-et is, ezt a bohókás, mulattató, együgyűen furfangos, bon-motgyártó, közvetetlenül célbataláló erotikájú, táncra-dalra mindig hajlandó komédiás-truppot, - Móricz Zsigmond parasztja tehát mulatság-rontó leleplezés volt a számukra.
Tehát nemcsak mint Móricz Zsigmond írói zsenijének tisztelője, hanem mint elszánt, komor pörének fogadatlan prókátora is örömmel kísértem el őt szülőfalujába, amely lelkét a maga képével megrakva elindította őt dicsőséges útjára.)
Tiszacsécse a trianoni határ mellett van, a Tisza partján. Azt hiszem, lakossága alig haladja meg az ezer lelket. A Tisza már itt tekintélyes alföldi folyó, - jóval nagyobb, mint a Majna, amely Würzburgot és még egy sor várost viziútjával hatalmas kereskedőteleppé gazdagított. Termőföldje felületes riporteri megítélésem szerint kitünő. A diófák csudálatos magasra nőnek, Móricz Zsigmond szülőházának udvarán van egy szederfa, amely a kaliforniai cédrusok méreteivel terebélyesedik. Azt mondják, hogy errefelé ez általános jelenség. Még egy adatom van a termőföld gazdagságáról: a dúsan növő gaz, amely a vetést ellepi. Láttam búzaföldeket, amelyeken a búza egyáltalán ki se látszott a vadvirágból.
A falu határában lovas bandérium fogadta az ünnepeltet. Négy faluból szedték össze a legényeket és lovakat hozzá. A lovak vékonylábú magyar lovak, persze hámból fogták ki őket, nem igen szokták meg a nyerget, de némelyiken gyönyörű, rézveretes, ázsiai fonatú kantár volt. A legények inge-gatyája rojtatlan, ráncozatlan, hétköznapi fehérnemű, de kifogástalanul tiszta. A mellény mindegyiknél városi konfekciós ruhadarab, a kalap is. Látszott rajtuk, hogy nem szoktak lóháton járni, mert ha az automobiloktól vadult a ló, bottal ütötték. De valamennyi kitünően ült a nyeregben.
A falu valamennyi háza vályogból épült. Nagyon sok a kéménytelen zsuptető. A Móricz Zsigmond szülőháza már tekintélyesebb háznak számítódik. Fatornácos ház, új gazdája palatetőt tétetett rá és az udvarra istállót is építtetett. Móricz Zsigmond azt mondja, hogy a régi mohos zsindelytető sokkal szebb volt. Egyáltalán a zsindely az egyetlen patinás építési anyag itt. A kis templom mellett van egy harangláb gerendákból, zsindellyel fedve, a kőrösfői templom stílusában. Ez az egyetlen épület a faluban, amely a muszájon túl valami szépség felé törekszik. Az egyetlen magaslat a faluban, amelyre a gyermek sóvárgó fantáziája fölkapaszkodhatik, hogy szétnézzen a világban.
Nehány magyarruhás leány is volt, de népművészetnek, sőt iparkodásnak nyoma se volt a ruháján. A többi selejtes városi ruhába öltözködött. A legények is mintha egy városi zsibárusnál szedték volna össze találomra az öltözetüket. Láttam egy legényt, akinek sportsapkája volt, bricsesze, fekete harisnyája és bőrkamásnija. Fiúk, leányok általában szőkék, mint valami szláv faluban. Arcukon semmiféle egységes faji jelleg nem látható. Nehány napja jöttem csak meg a Rajna völgyéből, ahol ezerszámra láttam leányokat, legényeket, azokhoz mérten ezek feltünően rosszul tápláltak és beteges testalkatúak. Sok a forradás és a tüdővész.
A kis templom előtti térségen istentisztelet volt. Ady Endre barátja, Görömbey Péter nagytiszteletű úr tartotta a prédikációt. Kerekfejű, zömök ember, ha Mányoky föstötte volna, bizonyára tárogatót is föstött volna a kezébe. Arról beszélt, hogy ezer év óta folytonosan valami istenátok gáncsolja el nálunk a krisztusi igazságot, amely az üdvösséghez vezethetné el a népet. Cézárok, centúriók, vámszedők, papok még mindig a Krisztus ellen fognak össze. Ezer év előtt keresztény lett a magyar, de lelkében pogány maradt, egymást gyilkolta és a maga népét a jobbágyság guzsába kötözte. Itt, Tiszabecsnél keltek át a Tiszán Rákóczi kurucai, hozták a nép számára a szabadságot, az emberi jogokat és itt is estek el, a majthényi síkon. Kossuth Lajos is a demokrácia lobogóját lengette, de őt is a Cézárok és centúriók verték le... Két paraszt állott mellettem. A kabátja, sőt a gatyája is rongyos volt, az egyik meztéllábbal állott. Hallgatták pislogva, aztán kövéren könnyezve sírva fakadtak. Egy úr mellettem a fülembe súgta:
- Hű!... Ettől aztán prüszkölni fognak a megyei urak!
A szülőháznál volt a díszpolgári oklevél ünnepélyes átadása. A jegyző kétségbeesetten mondta nekem:
- Borzasztó ez a nép! Nem birom rávenni őket, hogy a Himnuszra levegyék a kalapjukat!
Megkérdeztem egy polgárt, hogy tudja-e, ki az a Móricz Zsigmond. Azt felelte:
- Hogyne tudnám! Író Budapesten. Rengeteg pénzt keres!
Az udvar egyik sarkában fiatal meggyfa volt, zöld, éretlen bogyókkal. A gyerekek fölhasználták az ünnepélyt és rámászva szedegették a gyümölcsét. Egy asszony rájuk szólt:
- Ne egyétek, hé! Nem jó az még!
Az egyik fiú lekiáltott hozzá:
- Dehogy nem jau! Savanyaú!
A szónoklatok sokáig tartottak, ráértem körülnézni. Móricz Zsigmond valamennyi parasztját megismertem, csak éppen a daliás, nagyratörő Turi Danit kerestem hiába. Azt hiszem, ezt az egyet csak Móricz Zsigmondban találhatnám meg.