Spleen (Vagyok király...)
Vagyok király, kinek földjén eső pereg,
dús, ám erőtlen úr, ifjú s nagyon öreg,
kinek hoppmesterek bókját lenézi gúnyja,
kutyáit és egyéb jószágát rendre únja.
Nem mulatság neki a sólyom és a vad
s haldokló népe a balkónok alatt.
E kegyetlen beteg arcát kedvenc bolondja
fel nem deríti, bár víg balladáit ontja;
liliomos fekhelye már ravatalra vál,
s ki minden herceget gyönyörűnek talál,
a sok udvari hölgy ledérruhás csapatja
mosolyra már e bús váz-ifjat nem kapatja.
Az alkimista, ki aranyat csinál neki,
a bajt, mely benne ront, nem olvaszthatja ki,
s ha régi római vérfürdőt rendel neki,
melytől sok agg király áhítoz újra égni,
az sem fűthette át e béna tetemet,
melyben a Léthe zöld vize folyt vé helyett.