Sosem nyugosznak...
Sosem nyugosznak itten el a házak,
mert vagy mindig temetnek valakit,
vagy mert a szív titkos parancsa lázad,
s botot, köpenyt ragad föl az, akit
távolba bolygó fényed elvakít,
és útrakelnek megkeresni százak.
Sosem ürül ki az az utca, mellyen
hozzád sietnek, titkos égi rózsa,
mely ezer évbe csak egyszer virul ki.
Sötét tömeg megy, titkaid hajósa,
s fáradva fog majd a szivedre hullni.
De láttam én a hosszú sereget,
s azóta azt hiszem, hogy köpenyünknek
mélyéből fú a szél s mihelyt lecsügged,
elül a szél is a vidék felett -:
oly óriási volt ez a menet.