Somlyó Zoltán: Az átkozott költő
| Somlyó Zoltán: Az átkozott költő szerző: Várady István |
Az átkozott költő.
Megbeszélések az Istennel
Modern Könyvtár
A nem elég erős egyéniségű költők jellemző sajátsága, hogy csordultig lehet a lelkük melódiával, mégis akkor képesek csak ezt a gazdagságot kifejezni, lírává rögzíteni, ha készen kapják az eljárást, amellyel hangulataik feszegető tömegéből az ötlet, a vízió kicsapható. Hogy gazdagok belül, csak a megmutatásnak, a kitermelésnek tehetsége nincs meg bennük, bizonyítja az a bőség és készség, amellyel a mások megütötte hangra rezonálnak, azt folytatják, teljesítik, megragadva a még fennmaradt lehetőségeket egyéniségük kis termőerejű magvainak elhintésére.
Bármennyire is lássam Somlyó Zoltán élményein, ötletein, szemléletén keresztül poézisének jellemző motívumait: sokféle könnyen kért, könnyen kapott szerelmen keresztül egyetlen, bizonyára el nem ért szerelem után áhítatosan sóvárogni; súlyos ritmusú szavak pompájában, de meztelenül mutatni fel a szegénység tragikumát; s e két hatásos motívummal szenzációvá sokszorozni az élményt; gyakran észre kell vennem az idegen motívumot, amely ezeknek a hangulathullámoknak a kavicsa és amely körül most már nyugodtan, megtörés nélkül gyűrűzik a Somlyó Zoltán őszinte, lelkes lírája.
Mert hogy ezen belül értékes líra, azt a kötetnek sok verse, még több sora igazolja, amelyekben a kifejezésnek valami egész ritka pregnanciája lep meg. Ötleteire, érzéseire néhol imponáló biztossággal talál egészen messziről hozott színező, elmélyítő képet. Így:
Békevirágok e szürke kövek
és béke e hajnali ég...
- - -
Vagy:
- - -
A falakon Krisztusok, bús Máriák
és pókhálós, céltalan, szomoru szegek -
egy sorba ütött be a sors veletek...
- - -
Végül, amit a „Szép nő éjjel a kávéházban” című versben ír:
- - -
ahol a füstben, melybe fürdetem
szívem elaggott kisdedét: szerelmem,
sötétruhás pincérek közt úgy ülsz,
mint egyetlen vígasz egy fáradt fejben.