Settembrini úr hadat üzen Hitlernek
| Settembrini úr hadat üzen Hitlernek szerző: Bálint György |
A Gironde volt a kezdet.
(Lakatos László)
Anatole France, a nagy szkeptikus és nagy epikureus, minden politika és minden akció mélységes megvetője, akit Blasco Ibañez nem szeretett, mert „sohasem tudott felháborodni”, alapos meglepetést szerzett a világnak, amikor öreg korában, néhány évvel a halála előtt belépett a kommunista pártba. Nem sokkal kisebb szenzációt kelt most Thomas Mann, a másik nagy „homo apoliticus”, a konzervatívan zárkózott zseni, aki kiállott a pódiumra, megbélyegezte a hitlerizmust, és a polgárság helyét a szociáldemokrácia mellett jelölte ki. Arnolt Bronnen, az expresszionista költő, a Vatermord című dramatizált Ödipusz-komplexum szerzője, aki nyilván a német Mussolini-jelölt Marinettije szeretne lenni, horogkeresztesei élén tüntetni próbált Thomas Mann ellen; a hallgatóság Mannt ünnepelte, és másnap az újságok és újságolvasó tömegek ünnepeltek, csodálkoztak vagy haragudtak, ki-ki az ízlése és pártállása szerint. Pedig nagy csodálkozásra nem ad okot Thomas Mann bátor kiállása a humanizmus és a girondizmus mellett.
*
A Mann fivérek anyja brazíliai portugál származású volt, és Thomas Mann, vallomása szerint, tőle örökölte egyik fontos jellemvonását, a „träumerische Trägheit”-hez, az álmodozó tunyasághoz való hajlamát. De emellett még más hatása is mutatkozik a portugál vérnek Thomas és Heinrich Mann-nál, és ez: a latin kultúra, a lucidus latin szellem mély megértése és szeretete. A fél-latin Thomas Mann már ösztönösen is visszahúzódna Hitlerék üvöltő pángermanizmusától – még akkor is, ha nem volna szublimáltan magasrendű intellektus, és ha nem teremtette volna meg – Settembrini urat.
*
Settembrini úr, mint tudjuk, a Varázshegy lakója, és az ifjú és tapasztalatlan Hans Castorp egyik önkéntes nevelője. Settembrini úrnak, a kopott ruhájú és finom mosolyú olasznak életeleme a nevelés, a felvilágosítás. Bibliája a nagy Enciklopédia, prófétája Voltaire, vallása a Gironde. Hisz a haladásban, az ész örökkévalóságában, az igazság és a szépség harmóniájának mindenhatóságában, a szabadság, elsősorban a gondolatszabadság szentségében, az 1789-es „emberi jogok” istenségében. Régi olasz carbonaro fia: ő maga is harcol, beteg tüdejének utolsó leheletéig: fegyverei a kicsiszolt gondolat és a töretlen, tiszta dialektika.
És Settembrini úr girondizmusával szemben áll egy különös, szenvedélyes ellenfél: Leon Naphta, az orosz-zsidó származású jezsuita teológus. Naphta gyűlöl mindent, ami Settembrini számára az életet jelenti: dermesztően virtuóz analízisekkel bomlasztja szét az enciklopédista gondolatépítményeit; mint Dosztojevszkij fő inkvizítora, halált kiált a szabadságra, amely boldogtalanná teszi az emberiséget, dogmák betonfalait akarja az ész köré építeni. A középkorért rajong, elátkozza a szabad gondolkozást, különleges diktatúrát hirdet: a katolikussá lett nemzetközi proletariátus diktatúráját, az egyház égisze alatt. Naphta dialektikája éppen olyan meggyőző, mint Settembrinié, sőt szenvedélyességével, dogmatizmusával talán még nagyobb hatást tesz Hans Castorpra, mint a girondista latin higgadtsága. De Thomas Mann ekkor már, úgy látszik, teljesen Settembrinié a szimbolikusan kegyetlen Naphtával szemben, akiben olyan bizarrul egyesülnek a Gironde jobb- és baloldali ellenségei. Naphta, teológus létére, pisztolypárbajra hívja ki Settembrini urat. Az olasz nem él a fegyverhasználat jogával – nem is élhet, hiszen abban a pillanatban megszűnne girondista lenni, és elárulná a gondolatszabadság és a felvilágosodottság nagy princípiumait. Settembrini tehát nem nyomja meg a ravaszt – Naphta pedig, az akció részeg pillanatában, maga ellen fordítja a fegyvert… Így pusztította el Thomas Mann, a girondista, a szabadság és humanizmus ellenségét.
*
Most pedig lejött a Varázshegyről, a kevésbé varázsos pódiumra állott, és onnét ismételte meg Settembrini úr hitvallását: az emberiség legnagyobb és legszebb luxusát. Származása, szuverén jelleme, nagyvonalú emberiessége a mai Gironde eszmei táborába vitte Thomas Mannt, aki, íme, harcot hirdet a ma Vendée-je ellen, Hitler–Cadoudal horogkeresztes-chouanjai ellen. De, természetesen, csak a szellemi frontok puritán harca érdekelheti Thomas Mannt, nem pedig a praktikus élet kevésbé tiszta harclehetőségei. Ezért nem is számolhat azzal a tragikus törvénnyel, hogy amint a Gironde gondolatok helyett tettekkel akarja – eredményesen – megvédeni magát, megszűnik Gironde lenni. (Német „girondisták” megölették Liebknechtet, angol „girondisták” bebörtönözték Gandhit, egzisztenciális érdekből!) És nem számolhat azzal, hogy az első Gironde-nak, következetessége miatt, el kellett véreznie az általa megteremtett szabadság oltárán, és végül is csak Robespierre-en és Napóleonon át sikerült megvédeni és stabilizálni a Gironde eszméit. Settembrini úrnak csak az eszméiben szabad hinni és nem a revolverben; és nem szabad felvetnie a kérdést: „Mi lesz, ha Naphta énfelém fogja fordítani a fegyverét?” Settembrini úrnak nem szabad ismernie a jogos önvédelem elvét – mert különben rögtön ott van ellenségeinek erkölcsi nívóján. Ez Settembrini és a Gironde tragédiája: és ezért nincsenek többé igazi girondisták a politikában…
*
És ezért szép gesztus Settembrini úr hadüzenete Hitler ellen.
Forrás[szerkesztés]
- Lásd a vitalapot!