Sesostris

Sesostris szerző: Kis János

   Kit-kit, mihelyt hasad éltének hajnala,
Pártul fog s látatlan kisér őrangyala;
S mint leghívebb barát most bátorít majd int,
Majd a hol tövises az ut, virágot hint.
Az illy mennyei társ, mint sok krónikában
Olvassuk, a régibb századok folytában,
Gyakorta emberi formát vett magára,
S ugy ment választottja látogatására.
Ott hol pompás Memphis felemelte fejét
S kevélyen szemlélte termékeny mezejét,
A Nilusnak partján, zöld pálmák árnyában,
Egy tavaszi szép est híves alkonyában
Az ifju Sesostris fő rangját vizsgálva,
Udvarnokaitól s pompájától válva,
Illy őrangyalával midőn beszélhetett,
Annak eleibe illy fontos kérdést tett:
Király levék, látod, mennyei vezérem,
Nagy tisztemhez méltán tanácsodat kérem;
Fényes szerencsémre égek méltó lenni,
Mondd meg dicsőségre miként kell szert tenni.
"Sétálj odább velem" (ez lett a felelet)
Itt hová Olympust bájolta kikelet;
Fogok leckét adni, vedd nyilt értelemmel."
A király tűzláng lesz, vigyáz füllel szemmel,
S alig hogy egynehány lépésre ment elé,
Osyrisnek csuda labyrinthja felé.
Ezen kert pázsitján szemébe ütköztek
Két istennék, a kik igen különböztek.
Az egyik bájoló szépségűnek látszott,
Minden vonásiban kecs, mosolygás játszott,
Szerelmek s játékok karjában olvadva,
Virágokon hevert vigságtól lankadva.
Körülötte három szolgák udvaroltak,
Kik sárgák, görhesek, sánták, bénák voltak.
Hiv kalauzánál tüstént kérdést teve
A király, mi volna e Nymphának neve,
S a három vázak is kik, mik lehetnének?
Az angyal illy választ ada kedveltjének:
O király előtted hát ez ismeretlen,
Holott udvarodban hatalma végetlen
S áldozatok neki közel s távol égnek?
Ez az a mit a föld hív gyönyörüségnek.
Eme hárman pedig ijesztő képekkel
Bírnak Csömör, Bánat s Unalom nevekkel.
Ezek a vigságnak aggott magzatjai,
S amannak többnyire kísérő társai.

   "Legkedvesb örömünk e szerint gyötrelem:
Szomoru igazság! mond a fejedelem.
De ha már titkokat fedezsz fel számomra,
Méltóztassál kérlek adni még tudtomra:
A másik istennét mint hivják nevével,
Ki bár olly nyájasan nem igéz kecsével,
Még is olly bájoló vidám ábrázatú,
S felségest mutató nemes indulatú.
Golyóbis, kard, mérték, királyi pálcával
Van mellette, látom, s könyvet tart jobbjával.
Szép melye mennyei paizszsal van fedve,
Semmi piperéhez ugy látszik nincs kedve.
Előtte eltelve dicső sugárokkal,
Egy felséges templom áll kinyilt ajtókkal,
Mellynek illyen cím van írva homlokára:
A halhatatlanság fiai számára.
"Szabad lesz-e nekem ott a bémenetel?" -
"Oda, mond az angyal, csak kevés érhet el.
Sokan próbáltak már e templomba menni,
Kik nem találtattak rá méltóknak lenni.
Az istenné kit itt látsz bámuló szemmel
Az égi Bölcseség. Ezt földi kellemmel
Nem lehet, mint amazt, könnyen lágyítani,
De van mód szent tüzet benne is gyujtani.
A kiben lát tiszta szivet s jó értelmet,
Az eránt táplál ő forró gerjedelmet;
S ha a gyönyörűség ügyesb kecsegtető,
Ez jobb boldogító s állandóbb szerető,
S annak, a ki hozzá hív bár melly esetben,
Helyt ad eme megnyilt dicső épületben,
Ebben a dicsőség lakik, s érc táblára
Vési, ki mit mível a világ javára.
A te szép neved is örök sugárokkal
Ragyoghat ott, ha itt fénylel virtusokkal.
Mellyik istennének akarsz hive lenni?
Válaszsz! kettejekre nem lehet szert tenni." -
Sosostris tüstént szól: "Felnyitád szememet,
Nem kétséges mellyik érdemli szivemet.
Más mind a kettőnek tetszeni szeretne,
Az egyik egy két nap gyönyörködtethetne.
A másik, ha néki szentelem éltemet,
Boldogítóvá lesz s áldatja nevemet. -
Ezzel az elsőnek egy pár csókot ada,
A másiknak örök sajátja marada.