Sírvirágok (Garay János)

Sírvirágok szerző: Garay János

        I.

Kert áll a városon kivűl,
Komor-sötét,
Lehullt gyümölcs, lehullt virág
Benn szerteszét;

Az életfáról hulltak ők,
Mert, oh a fát,
Te bús enyészet vad szele,
Szétszakgatád.

Ah! nékem is virult e fán
Egy élet-ág,
S az életágon egy gyümölcs,
Még csak virág;

De rombolásaid között
Nem nézted őt,
Elvitted kérlelhetlenűl
A drága nőt!

És véle elvivéd a szép,
A szép szemet,
A nőerény sok kincsivel
Gazdag szivet.

Elvitted lelkét a dusat
Képzelmivel,
A lángtüzest, tavaszvidort,
Örökre el!

Oh nincs e kertben több virág
Ily szép s derék,
Oh nincs a földön mint enyém
Oly veszteség!


        II.
 
Rövid hajnalpirúlat
Volt életed,
Találkozásunk hosszú
Nem lehetett.

Az ég, ki' lánya voltál
S kitől jövél,
Nem hagyhatott sokáig
A földinél.
 
És visszavitt magához,
Kegyetlenül
Kitépve szent szerelmem
Öleltibül.

Oh hisz azért adott csak
Téged nekem,
Hogy akinek angyalba
Nem volt hitem,
 
Éltemben lássak egyet;
De bírni őt
Nem hagyta, hogy büntesse
A nem hivőt.



        III.
 
Vesztek vásárfiát
Szerencsés társaim,
Érette csók remeg
Lánykátok ajkain.

Vesztek vásárfiát
Férjek, ti boldogok,
S hitvestek meglepett
Arcán öröm lobog.
 
Vesztek vásárfiát
Apák, ti édesek,
S mennyit szök s mint örül
Annak majd gyermektek.

Veszek vásárfiát
Én is kedvemre már,
Fiamra egyike,
Másika nőmre vár.
 
Az egyik sírkereszt,
A másik sírirat,
Fátyol a harmadik,
Takarni magamat.

 
        IV.
 
Hullsz a földre langy eső,
Enyhe-csöndesen,
Mint a szánat szent könye
Hullsz oly melegen.

E szikár föld a könyért
Régen epedett,
Szánatodra vágyva tár
Forró kebelet.

S szánó könnyed zápora
Enyhet ad neki,
Keble minden gyermekét
Létre kelti ki:
 
A virágot, a mezőt,
Völgye ligetét,
A kenyéradó kalászt,
S szőlő-veszejét.

Ah, csak egy virág marad
Benne hamvadó,
A vidám világra már
Föl nem sarjadó

Sem te, enyhe permeteg,
Sem könyűm folyása
Földalatti sír alól
Hölgyem ki nem ás a!


        V.
 
Keblem virágtalan,
Halotti sírverem,
Benn hosszan-keskenyen
Koporsó a szivem.
 
Kettős osztálya van:
Egyikben gyermekem,
Másikban nyúgoszik
Halovány hitvesem.
 
Imígy őgyelgek én
Egyedül szenvedő,
Ezernyi nép között
Egy élő – temető.