Sírvirágok (Garay János)
szerző: Garay János
I.
Kert áll a városon kivűl,
Komor-sötét,
Lehullt gyümölcs, lehullt virág
Benn szerteszét;
Az életfáról hulltak ők,
Mert, oh a fát,
Te bús enyészet vad szele,
Szétszakgatád.
Ah! nékem is virult e fán
Egy élet-ág,
S az életágon egy gyümölcs,
Még csak virág;
De rombolásaid között
Nem nézted őt,
Elvitted kérlelhetlenűl
A drága nőt!
És véle elvivéd a szép,
A szép szemet,
A nőerény sok kincsivel
Gazdag szivet.
Elvitted lelkét a dusat
Képzelmivel,
A lángtüzest, tavaszvidort,
Örökre el!
Oh nincs e kertben több virág
Ily szép s derék,
Oh nincs a földön mint enyém
Oly veszteség!
II.
Rövid hajnalpirúlat
Volt életed,
Találkozásunk hosszú
Nem lehetett.
Az ég, ki' lánya voltál
S kitől jövél,
Nem hagyhatott sokáig
A földinél.
És visszavitt magához,
Kegyetlenül
Kitépve szent szerelmem
Öleltibül.
Oh hisz azért adott csak
Téged nekem,
Hogy akinek angyalba
Nem volt hitem,
Éltemben lássak egyet;
De bírni őt
Nem hagyta, hogy büntesse
A nem hivőt.
III.
Vesztek vásárfiát
Szerencsés társaim,
Érette csók remeg
Lánykátok ajkain.
Vesztek vásárfiát
Férjek, ti boldogok,
S hitvestek meglepett
Arcán öröm lobog.
Vesztek vásárfiát
Apák, ti édesek,
S mennyit szök s mint örül
Annak majd gyermektek.
Veszek vásárfiát
Én is kedvemre már,
Fiamra egyike,
Másika nőmre vár.
Az egyik sírkereszt,
A másik sírirat,
Fátyol a harmadik,
Takarni magamat.
IV.
Hullsz a földre langy eső,
Enyhe-csöndesen,
Mint a szánat szent könye
Hullsz oly melegen.
E szikár föld a könyért
Régen epedett,
Szánatodra vágyva tár
Forró kebelet.
S szánó könnyed zápora
Enyhet ad neki,
Keble minden gyermekét
Létre kelti ki:
A virágot, a mezőt,
Völgye ligetét,
A kenyéradó kalászt,
S szőlő-veszejét.
Ah, csak egy virág marad
Benne hamvadó,
A vidám világra már
Föl nem sarjadó
Sem te, enyhe permeteg,
Sem könyűm folyása
Földalatti sír alól
Hölgyem ki nem ás a!
V.
Keblem virágtalan,
Halotti sírverem,
Benn hosszan-keskenyen
Koporsó a szivem.
Kettős osztálya van:
Egyikben gyermekem,
Másikban nyúgoszik
Halovány hitvesem.
Imígy őgyelgek én
Egyedül szenvedő,
Ezernyi nép között
Egy élő – temető.