Síró dalocska
Gyorsabban, mint az elfutó nyár,
mint ifjúságunk, mely múló már,
mint csókos éjszakánk, a sóvár,
jöttél és mentél, vége van.
S én, mint a föld az őszi sárba,
és mint éj, álomra várva
és mint a szív, a bús, az árva,
magam vagyok, magam, magam.
A fecske Nyarat újra látom,
a bagoly Éj ül majd az ágon,
de a vad hattyú, Ifjúságom,
elszállt tevéled, édesem.
Szívembe csak jajok teremnek,
az éjet érzem végtelennek,
zöld lombokat szegény telemnek
nem lelhetlek már sohasem
A nászi ágyra liliom kell,
matrónának szelíd szirom kell,
holt lánynak rózsa, milliom kell,
de énnekem árvácska kell:
ó jöjjetek és nem zokogva
szórjátok eleven síromra,
tekintsetek sötét soromra
s feledjetek, barátok, el.