Rostand
szerző: Juhász Gyula
A Sasfiók olvasásakor
Nemes poéta! Büszke francia!
Én, kis nemzetnek még kisebb fia,
Ujjongó vággyal hadd köszöntelek.
Titkos gyönyörtől égve olvasám,
Kedves poétám, édes franciám,
A gloárról írt költeményedet.
Mily páratlan hév! Elegancia.
Nem írhat így más, csak a francia,
S míly gyűlölettől átizzó velő,
Ha a cudar, a gyáva, hitszegő,
Szabadságot eltipró s remegő
Osztrák lakájok raja jő elő.
Ó ez a hang, e pátosz, e nemes,
Honnan e láva, kitörő, heves?
Talán lelkünkbe nyúltál, francia?
Onnan vevéd e szilaj hangnemet,
Az emléket, mely fáj és nem feled,
Melynek ki kell hamvából csapnia!
Nemes poéta! Hála, köszönet,
Hogy megérhettem ezt az örömet.
Mai költő nyíltan merészli ezt,
„Felségsértésre” persze nincs okod,
Te sértheted az osztrák zsarnokot,
Magyar ügyészség téged nem ijeszt!
Wagram, Marengó... nagyszerű nevek,
Az osztrák tőlük tán ma is remeg.
Nekünk is volt... Nagysalló, Isaszeg,
Kápolna és Komárom és a többi,
A történetnek könyveit betölti...
S az osztrák tőlük még ma is remeg!
S míg rátok, büszke francia sasok,
Várnak napfényes, biztos magasok,
Ahol szabadság, nagyság szárnya csattog!
Addig miránk a ─ kétfejű sasok
Irigy, falánk csapatja agyarog,
S tört láncunk helyett fityegnek rajtunk ─ csattok!