Ronow Ágnes
| Ronow Ágnes szerző: Tóth Endre |
,Mindjárt pirosabb lesz László király trónja:
Bárdot emeltek már Hunyady Lászlóra.
Térden vára Ronow Ágnes
A kegyelemszóra.
A kegyelemszóra mindhiába vára. –
Ne ölesd meg László, az egek urára!
Áldjon meg az igaz Isten,
Két szemem láttára! –
– Két szemem láttára patakzott el vére:
Oda borul Ágnes a király szivére…
Szeretője könyét László
Mért ne törülné le?
Mért ne törülné le, mért ne ölelné meg?
Rányílik az ajtó… követi belépnek:
Jó szerencse László király,
Köszentenek téged.
Köszöntenek téged, a franczia császár
S ékes hajadonja, ki kezed után vár.
Akkor áll fel Ronow Ágnes,
Mint egy liliomszál.
Mint egy liliomszál, ki reszket a széltül,
Kiesik kis keze a király kezébül;
Kitántorog a szobából
S pamlagára szédül.
Jaj Istenem, jaj, jaj! oda van hát minden!
Leszakasztott virág… csalva reményimben;
Más osztja meg a koronát,
Mit fejemen hittem.
Mit fejemen hittem, amit neki sznátam:
Hunyady Lászlónak… kit titkon imádtam!
…Csillapulj köny; föl ne keljen
A gyanu irántam.
A gyanu irántam kebeledben László!
(Benyitott a király, hallatszott a zárszó.)
Téged hílak, téged várlak,
Gyer ölembe László!
Gyer öleme László, szívem reszket, félek;
Jaj millyen hirt hoztak, ha elvesztenélek! –
– Ne remegjen galambszíved
Ollyan nagyon, kérlek!
Ne olly nagyon, kérlek, csak kezem lesz másé;
Tied marad szívem, tied lesz a nászéj. –
László király szava, hangja,
A szívdobogásé.
A szivdobogásé arcza pirulása,
Megjelenik erre Ágnes mosolygása…
Angyalé lesz, sátáné lesz
Forró karolása.
Forró karolása mint az inda rá foly,
Melly csak a fa hunytán hull alá a fáról…
Ki gyanitná, hogy fáj neki
Trón helyett a zsámoly?
Trón helyett a zsámoly, mégis csupa gyönyör.
– Jer közelebb Ágnes! a forró láz gyötör…
Idébb… idébb… ajakimhoz…
Szomjuságom megöl!
Nem, nem, édes László! szomjadat eloltom,
So’se vádolhassad az én gondos voltom:
Nézd ez almát… piros almát…
A számodra tartom.
Elébb hát az almát; azután meg ajkad. –
Ágnes ajkán elhal egy fojtott sohajtat.
Éj borul a palotára,
Minden csendes, hallgat.
Minden csendes, hallgat a királyudvarba‘
Lelik Lászlót másnap vetett ágyon, halva…
Ronow Ágnes, Ronow Ágnes!
Rosz volt az az alma.