Romok között
| Romok között szerző: Sonkoly Béla |
Nem vagyok festő, ki mindig csak önarcképet fest, mintha a gyertya csak
azért égne, hogy árnyékát vesse;
S életem nem filmszalag, nem vetítem sűrű-egymásután képekbe, hogy
forgatásra tevődjék mozgássá;
S nem is vázolok nagy puha vonalakkal sietősen, mintha mindent csak
futtában látnék,
De vések és szólok: íme, az ember arca, az arcom, az arcod: az arcunk!
Ha darabos is, nézd e követ, összelőtt sáncokról hoztam, s pihenés köz-
ben könnymosta szememben már derengett az ember.
Meg is tisztítottam, hogy lássad és nézzed, ne úgy, mintha tükörbe néz-
nél, hanem küzködve: idegen, de mégis...
És ha csak néha is rémlik: hasonlít rád, apádra, vagy fiadra, csak vedd
a kezedbe a vésőt s véss, véss magadba mélyen, ha fáj is,
S megkövesedett burkából bontsd ki az arcod, ember!