Rokon borzalom
„Ez ónszinű és rémes ég,
miben sorsod tükrözve látom,
vajon mily eszmét lop beléd?
Felelj, istentelen barátom.”
Határtalan felbátorít
a sok talány, az éj, a tűz-kép,
nem jajgatok, miként Ovid,
hogy a hazájából kiűzték.
Szétdúlt egek, tibennetek
gőgös-magamra ismerek.
S te vagy, sötét, gyász-arcú felleg,
holt álmaimnak ravatalja,
és a pokol visszfénye rajta
legkedvesebb zordon szivemnek.