Rezignáczió (Jakab Ödön)
| Rezignáczió szerző: Jakab Ödön |
Sodor az élet forgatagja,
Szeszélye erre, arra dob,
Mint az üvöltő szél haragja
Tenger vizén egy kis habot.
De bár magasra fölemeljen,
Vagy megalázzon: egy nekem;
Nem szállok perbe sorsom ellen,
Nyugodtan hajtom meg fejem.
A mint van, minden ugy van jobban,
Bölcsen rendelte ugy az Úr,
Legalább a borus napokban
Szivem örülni megtanul.
Avagy a nyiló nyárszak enyhét
Oly édesen tán érzeném,
Hogyha először át nem mennék
A tél mogorva éjjelén?
Mosolygva nézem, mit se bánom
Hogy száz ellenség fenyeget,
A mig csak lesz egy jó barátom,
Ki hiven fogja kezemet.
Egész világ ha mind szeretne,
Volnék úgy árva, társtalan:
Szivemnek módja sem lehetne
Tudni, hogy egy hű társa van.
Igámat húzom nagy serényen,
Szolgálva napi kenyerem,
S bár sűrűn föd bé verítékem:
Panaszom föl nem emelem.
A terű, melyet rám adának,
Csak edzi testem erejét,
Mint a delej patkóvasának
A ráakasztott nehezék.
Megnyugszom búban és örömben
S kedvem még attól sem borul,
Hogy itt a földön minden ösvény
Végén egy sírhant domborul,
Hogy gyúrt törékeny, por embernek,
Sorsom azért csak áldhatom:
Mit rám tett, minden földi terhet
Le is vesz majd egy szép napon.