Rembrandt (Juhász Gyula)

A Wikiforrásból
Rembrandt
szerző: Juhász Gyula
Szeged és Vidéke, 1906. július 15.

Háromszáz éve született Rembrandt, a legnagyobb hollandus festő, a németalföldi művészet Shakespeare-je. Három század nem ártott, csak használt az ő óriási zsenijének. Mert Rembrandt is a korát megelőző és örökké új lángész típusához tartozik. A modern festészet egyik legelső és legnagyobb előhírnöke ő. Az első festő, akinek "levegő" van a képein, igazi, éltető levegő. A fény és árny csodálatos játéka is először az ő hatalmas képein jelentkezik. Ő és az olasz Correggio az úgynevezett claire-obscur, a helldunkel első zseniális alkalmazói. Valamint Shakespeare az első modern drámaíró, aki az egyéniséget, a szabad, természetes embert állítja elénk, éppen úgy Rembrandt az a festő, aki a modern kép egyéniségét, jellemét, lelkét találja meg és mutatja be: az élő és éltető, vibráló levegőt, fényt és árnyat.

És valamint Shakespeare-t is leszorította az első polcról a százados epigonság, a lassú haladás, Rembrandt is későn foglalta el az őt megillető királyi trónt a műtörténet hierarkiájában. A "klasszikus", a "szép" Raffael sokáig elvonta a világ figyelmét a modern, a realista Rembrandt elől. De nemcsak nagy forradalmi erő ez a háromszáz éves művész, de van az ő alkotásaiban valami örök emberi is. Minden kor más és más tanulságot, gyönyörűséget merít az ő végtelen nagyságának szemléletéből. A barbizoni iskola győzelme, szóval az impresszionista irány diadala egyszersmind az ő festői lángeszének elismerése, érvényesítése volt és ameddig a festészet megmarad annak a fényt és színt és formát reveláló művészetnek, ami ma, addig Rembrandt mint élő és éltető erő fogja irányítani, nevelni és gyönyörködtetni a jövendő nemzedékeket. Az ő három százados ünnepe nem emlékezés, hanem igazi apoteózis.