Rab vackokon
| Rab vackokon szerző: Gyóni Géza |
Testvér, nagy messzi vérfolyók
Szelik e szédült sárgolyót.
S minket panasz rág és penész,
S hitünk is, jaj, de csenevész.
Rab vackokon fetrengve már
Bennünk a holtak lelke hál,
Mert holt bizony, aki igy él -
S nekünk az élet mit igér?
Tört fegyverünkön valahol
Még harc szekere zakatol.
S lelkünk, e tépázott madár,
Tört fegyverünkhöz visszajár.
Felakadt üveges szemünk;
Az éjszakába meredünk.
Csontig lefonnyadt a karunk -
S ó, még ölelni akarunk.
Rab vackainknál estelen
Selyem fátyolban megjelen
Termő ölű, szent, drága nő,
Fájdalmas mátkánk: a Jövő.
Sóhajtva sugjuk: Kedvesünk,
Érted mosolyogva szenvedünk.
Oly drága, oly szivünkbe nőtt,
Testvérünktől is féltjük őt.
Rab vackokon ha megjelen,
Vánkos terűl, virág terem;
Künn sir az örök téli szél
S a drága nő mesél, mesél:
Tört fegyvereken valahol
Diadalszekér zakatol.
S hősök fehérlő csontja már
Szabad hazában szent határ.
Meséje nyomán könny ered...
Testvér, ne szégyelld könnyedet.
Könny és verejték valahol
Tündéri tóba összefoly.
Könny, verejték és vérfolyam
Nem száradhat fel nyomtalan.
S hol hősök csontja a határ,
Tanyát nem verhet a kufár.
Tanyát nem ver... s ha merne, ó,
Áradj ki ujra vérfolyó!
Fölvillan üveges szemünk -
S tört fegyverünkre rálelünk.
Tört fegyverünk is még elég
Szétzúzni átkozott fejét,
Ki annyi vérért tőrbe visz, -
Ha entestvérünk lenne is.