Rab prédikátorok éneke
| Rab prédikátorok éneke szerző: Emőd Tamás |
Lenn menydörög a vizek orgonája,
Tajtékba fúl a bősz hullámtorok –
De lapátolnak dideregve-fázva
Gályarab hetven prédikátorok.
Pozsony alatt láncát ötszáz cipelte,
Gályarab hetven: mikor ideért
– Ütött az óra – álmos, öreg este
Hetven dacos pap rabruhát cserélt!
Napverte arcuk izma meg se rándul,
Nagyritka szó: „Testvér, egy korty vizet!”
Víg élc ha csattan: „Van viz a Dunán túl” –
Robotra kész a serkenő ideg;
Ostorszíj pattog: „Dologra, pogányok!”
Sok szem felvillan, sáppadt tűzben ég,
De enyhül a vád, elpihen az átok,
Pár agg mordul csak: „Megbocsát az ég...”
Éjfél körül fölrezzen egyik-másik:
„Hallod?... hogy sir a havasok felett...
...Ezüstbillentyüs tárogató játszik...”
Szivük megdobban, könypatak pereg –
Nagy, néma gyöngyök sokbarázdás arcon,
Mint őszi harmat hideg szél után...
Hetven legény vért hullatott a harcon,
Nem búvó könnyüt bús daróczruhán.
Mint vészmadár, inog a rongy vitorla.
Időtlen úton, késő éjfelen,
Piros vércseppel, vándordaru-tollal
Levél iródik a födélzeten:
„Nehéz rabságban mind elpusztul itt lenn,
Haja hófehér már, de a lelke bátor...
Erős vára maradt a hatalmas Isten!
Anno ezerhétszáz. –
Hetven prédikátor.”