Ugrás a tartalomhoz

Rónay György: Keresztút

A Wikiforrásból
Rónay György: Keresztút
szerző: Szerb Antal
Rónay György regénye
Nyugat, 1938. 3. szám

A fiatal szerzőt eddig csak jól megformált versei és elgondolkoztató tanulmányai és novellái alapján ismertük és tartottuk számon. Ez az első regénye; magán hordja az első regények ismertető jegyeit, érződik még rajta az írói tapasztalantlanság és rutin-hiány — de érződik rajta az ifjúságon keresztülhozott irracionális erőknek friss ömlése is, ami a jó első regényeket oly élvezetesekké teszi. nem kétséges, hogy regényíró-gárdánk egy új értékkel lett gazdagabb.

Rónay György regénye talán első regényformájú termése az újfajta faluszemléletnek, amelyet szociográfusaink fejlesztettek ki és propagáltak. A falu mint nemzeti probléma, — helyzete, mint szörnyű, de gyógyítható és minden áldozat árán gyógyítandó betegség, — a falu népe, mint ősi, megváltatlan, kollektív szenvedések hordozója és mint a "néma forradalom" dúltlelkű hőse: tudtommal itt jelenik meg először regénybe formálva. Ami a falu életétől távoleső olvasót új falu-irodalmunkban a legjobban megdöbbenti és megrettenti, az a szektások mozgalma, amely az eddig józannak és indifferensnek tudott magyar nép ismeretlen mélységeit revelálja és mindennél jobban megmutatja a ránehezedő szenvedést: mert emberentúli módon kellett ennek a fajnak szenvednie, hogy százados közönyét és immanens látásmódját elhagyyva, a vigaszon túl keressen vigasztalást. Rónay György regénye a szektások világába visz, könyve istenkereső regény, mint a múlt század nagy regényei, két isten harcol benne a faluért, a papoké és a szektásoké. Előtte Móra Ferenc súrolta ezt a témát, de még mikszáthi hagyomány nyugodalmas hangján.

A regény másik problémája is vallási természetű, de még sokkal kényesebb vagy kényelmetlenebb, mint a szektások ügye: a katolikus papi élet kérdéseit bolygatja meg. A regény hőse egy katolikus pap gyermeke, középponti témája a nagyrahivatott pap szörnyű vergődése a bűntudat hálójában, az asszony társadalmi helyzetének kínjai és a fiú küzdelme önmagával, hogy ilyen tehertétel dacára megtalálja útját Krisztushoz és Egyházához. Nyers őszintesége e körül a téma körül úgy tudom hivatalos katolikus részről bizonyos ellenérzést váltott ki — de mindazok a vádak, amelyek Rónay könyvét illetik, ugyanilyen mértékben sújthatnák az új francia katolikus irodalom nagyjait is — akikre pedig oly büszkén szokás hivatkozni, — elsősorban az immár mintaképpé vált Mauriacot. Az új katolikus regényirodalom Franciaországban nagyon jól tudja, hogy a nagy regénytéma nem született jó ember jámbor életútja az Úr színe előtt, hanem a bűnös emberlélek vergődése Isten meredek magasságai felé.

Mert Rónay könyvének keresztényi inspirációja nem kívülről hozott és szervetlenül a könyvbe ékelt rétori dísz, hanem a könyv éltető konstituense, ha a vallási problémát kivesszük, a mese sem állhat meg, az egész regény értelmét veszti. És szervesen konstituálódik bele a regénybe a katolikus világkép regényes betetőzödése, a csoda. A keresztút csodája nagyon modern csoda, lélektani csoda, a szerző szkeptikus mosollyal közli és a benne résztvevők sem hiszik el, csaknem komikus csoda, de mégis csoda, csoda a nép szemében, mert a népből kiváltja az autentikus csoda összes velejáróit és győzelemre segíti a szent ügyet. A kritikusnak, aki a csodaszerű, irracionális elemek betörésétől várja a regény megújhodását, ezért különösen kedves ez a könyv. Egyebekben szigorúan naturalista regény, a naturalizmus régi nagy korára emlékeztető sötét, oroszos tónusokban tartva. Hőse is az orosz regényekre emlékeztet, tétova, meghasonlott, bűntudatos és határozatlan körvonalú ember. Ez talán a könyv egyetlen komoly gyengéje: nemcsak a hős határozatlan körvonalú, de a szerző ábrázolása is bizonyos fokig határozatlan, amikor róla van szó. A mellékalakokban nyilatkozik meg Rónay erőteljes, férfias és keserű emberábrázoló tehetsége. Szörnyű szektásait nem lehet elfelejteni.