Rónay György: Keresztút
A fiatal szerzőt eddig csak jól megformált versei és elgondolkoztató tanulmányai és novellái alapján ismertük és tartottuk számon. Ez az első regénye; magán hordja az első regények ismertető jegyeit, érződik még rajta az írói tapasztalantlanság és rutin-hiány de érződik rajta az ifjúságon keresztülhozott irracionális erőknek friss ömlése is, ami a jó első regényeket oly élvezetesekké teszi. nem kétséges, hogy regényíró-gárdánk egy új értékkel lett gazdagabb.
Rónay György regénye talán első regényformájú termése az újfajta faluszemléletnek, amelyet szociográfusaink fejlesztettek ki és propagáltak. A falu mint nemzeti probléma, helyzete, mint szörnyű, de gyógyítható és minden áldozat árán gyógyítandó betegség, a falu népe, mint ősi, megváltatlan, kollektív szenvedések hordozója és mint a "néma forradalom" dúltlelkű hőse: tudtommal itt jelenik meg először regénybe formálva. Ami a falu életétől távoleső olvasót új falu-irodalmunkban a legjobban megdöbbenti és megrettenti, az a szektások mozgalma, amely az eddig józannak és indifferensnek tudott magyar nép ismeretlen mélységeit revelálja és mindennél jobban megmutatja a ránehezedő szenvedést: mert emberentúli módon kellett ennek a fajnak szenvednie, hogy százados közönyét és immanens látásmódját elhagyyva, a vigaszon túl keressen vigasztalást. Rónay György regénye a szektások világába visz, könyve istenkereső regény, mint a múlt század nagy regényei, két isten harcol benne a faluért, a papoké és a szektásoké. Előtte Móra Ferenc súrolta ezt a témát, de még mikszáthi hagyomány nyugodalmas hangján.
A regény másik problémája is vallási természetű, de még sokkal kényesebb vagy kényelmetlenebb, mint a szektások ügye: a katolikus papi élet kérdéseit bolygatja meg. A regény hőse egy katolikus pap gyermeke, középponti témája a nagyrahivatott pap szörnyű vergődése a bűntudat hálójában, az asszony társadalmi helyzetének kínjai és a fiú küzdelme önmagával, hogy ilyen tehertétel dacára megtalálja útját Krisztushoz és Egyházához. Nyers őszintesége e körül a téma körül úgy tudom hivatalos katolikus részről bizonyos ellenérzést váltott ki de mindazok a vádak, amelyek Rónay könyvét illetik, ugyanilyen mértékben sújthatnák az új francia katolikus irodalom nagyjait is akikre pedig oly büszkén szokás hivatkozni, elsősorban az immár mintaképpé vált Mauriacot. Az új katolikus regényirodalom Franciaországban nagyon jól tudja, hogy a nagy regénytéma nem született jó ember jámbor életútja az Úr színe előtt, hanem a bűnös emberlélek vergődése Isten meredek magasságai felé.
Mert Rónay könyvének keresztényi inspirációja nem kívülről hozott és szervetlenül a könyvbe ékelt rétori dísz, hanem a könyv éltető konstituense, ha a vallási problémát kivesszük, a mese sem állhat meg, az egész regény értelmét veszti. És szervesen konstituálódik bele a regénybe a katolikus világkép regényes betetőzödése, a csoda. A keresztút csodája nagyon modern csoda, lélektani csoda, a szerző szkeptikus mosollyal közli és a benne résztvevők sem hiszik el, csaknem komikus csoda, de mégis csoda, csoda a nép szemében, mert a népből kiváltja az autentikus csoda összes velejáróit és győzelemre segíti a szent ügyet. A kritikusnak, aki a csodaszerű, irracionális elemek betörésétől várja a regény megújhodását, ezért különösen kedves ez a könyv. Egyebekben szigorúan naturalista regény, a naturalizmus régi nagy korára emlékeztető sötét, oroszos tónusokban tartva. Hőse is az orosz regényekre emlékeztet, tétova, meghasonlott, bűntudatos és határozatlan körvonalú ember. Ez talán a könyv egyetlen komoly gyengéje: nemcsak a hős határozatlan körvonalú, de a szerző ábrázolása is bizonyos fokig határozatlan, amikor róla van szó. A mellékalakokban nyilatkozik meg Rónay erőteljes, férfias és keserű emberábrázoló tehetsége. Szörnyű szektásait nem lehet elfelejteni.