Rímek, pélaszók, szelíd xéniák

A Wikiforrásból
Rímek, pélaszók, szelíd xéniák
szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

Az emberek közt élve, meglásd
Hogy sohasem kimélik egymást.

                ---

Ha komolyat tréfálva mondok,
Az igazságon mit se rontok -
S ha komoly szóval néha játszom,
Nem lettem más - csak annak látszom.

                ---

A szót ne erőltesd... Ha kedvez az óra,
Önként nyilik ajkad az igazi szóra.

                ---

Akarsz kényelmes életet?
Legyen mindenkor két zsebed.
Egyikből venni kell,
Másikba tenni kell;
Okos király országokat
Boldoggá tesz s kifosztogat.

                ---

Feledve a múlt csarnokában
Lappang a remek évekig.
Ne félj! Későbben vagy korábban
Majd fölfedik és élvezik.

                ---

Koszorú-kötésnek
Nem nehéz a titka;
De a fej hozzá,
Az ritka.

                ---

Ahoz, hogy plánta nőjjön nagyra,
Az irányt a kertész megadja.
De ahogy ember nagyra mehet,
Ahoz legtöbbet maga tehet.

                  *

De itt is legtöbb hasznot az hoz,
Ha nem tapadsz csak tenmagadhoz.
Vedd mintaképnek a legjobbat:
Ha téveszt néha, mindig oktat.

                ---

A ténta bölcs egy oktató,
De nem mindég helyén való.
Ha írsz vele, tán gyöngyöt adsz...
Ha ontod, azt mondják: Malacz!

                ---

Ki nem fér ágyába,
Meghűl a lába.

                ---

Az arczán látható legott
Ha asszony jó urat kapott.

                ---

Ismertem furcsa férjet,
Nem példa nélküli.
Megveri feleségét,
Aztán megfésüli.

                ---

Nem gyötrene engem
Olyan szörnyen semmi,
Mint fönn az édenben
Egymagamra lenni.

                ---

Inkább farkasnak korbácsot,
Mint ősz hajnak ifju gáncsot.

                ---

Ezer legyet vertem este agyon.
És még is egy felköltött hajnalon.

                ---

Az volna dicső, ha kitalálnák végül,
Hogy égjen a gyertya koppantó nélkül.

                ---

Bolond az, ki esküt teszen:
Ebből az ételből sohasem eszem.

                ---

Öltöztess föl egy rudat,
Mindjárt kisasszonyt mutat.

                ---

Ha aluszom, magamnak pihenek.
Ha dolgozom, nem tudom, hogy kinek?

                ---

Nagy szivem keserve,
Meg vagyok én verve:
Álmaim nem teljesűlnek,
Eszméim nem sikerűlnek.

                ---

Helybehagytam, belényugodtam -
De szemeimben a köny ott van.

                ---

Ki abbahagyta, mihez értett
S olyant, mit nem bír, megkisérlett,
Azt nem csudálom én
Ha tönkre mén.

                ---

Csak egy van, el nem tűrhető:
A szakadatlan szép idő.

                ---

Holtnak mit ér a tömjénfüst?
Míg élt, azt mondtad mindég: Üsd!

                ---

Utókor, jól ismerlek téged.
Kinek is állítsz ércz-emléket?
Nem a nagynak!
Csak magadnak.

                ---

A sok szakács elsózza a levest,
A sok cseléd mind ácsorog csak.
És a világ, nem mondom örömest;
Kórháza - beteg orvosoknak.

                ---

Bármily nehéz a gondod,
A remény nincs kiirtva.
Ha már az ég beomlott,
Fölszáll még egy pacsirta.

                ---

Az teljes életére koldúl,
Ki kárt vallott s szégyent azontúl.

                ---

Akárki légy - egy elől nincsen mentség:
Egy végső napot érsz s egy utolsó szerencsét.

                ---

Mit a nemes vét ellened,
Ne vedd föl, hanem húnyj szemet.
Adóskönyvébe írja ő,
És nem lesz hanyag fizető.

                ---

Ki szerencséjének kovácsa,
Aranynyal ér föl kalapácsa.

                ---

Ne haragudj' az ifju csemetékre -
Becsüld az ifjat és ne köss bele
Természet-nagymamának mért ne
Lehessen néha bolond ötlete?

                ---

Kifejletlen korunkban
Mi álltunk mindig utban.
Most meg mi mondjuk: Pfuj!
Mindenre, a mi új.

                ---

A szemtelenség is eltűrhető.
Hogy hogy? A gyermeknél, mert övék a jövő.

                ---

Szivárvány a szép költemény
Nem kél, csak felhők hátterén.
A költő víg vagy szomorú,
De eleme a mélabú.

                ---

Nem hatsz a népre? Mind oly tompa?
Fékezd e dűht.
A kő, mocsárba dobva,
Nem vet gyürűt.

                ---

Nem haragszom én a népre:
Csak dorongot adj kezébe.
Míg dorongol, nagyszerű.
Csak, ha ítél, együgyű.

                ---

Ki a legdühösb biró,
A ki nékem rontott?
Hát - a dilettans iró,
Ki az írásról lemondott.

                ---

Én? Önző? Még tán el is hinnék!
Egy önző van csak: az irigység.
Bár mily külön uton megyek,
Irígységen nem értetek.

                ---

Hogy mi jó van
Cseresznyében és bogyóban,
Csak kettő mondhatja meg:
A veréb és a kis gyerek.

                ---

A jót, mit néha tettem,
Azt régen elfeledtem.
De azt a pár hibát
Megérzem életemen át.

                ---

Divide et impera! - Jeles.
De jobb: Egyesíts és vezess.

                ---

Ha egyszer rászedtél, barátom,
És észreveszem, megbocsátom.
De ha megmondod, szemtől-szembe',
El nem felejtem életembe'.

                ---

Mi vitte előre azt a kontárt?
Kis ujjakon járt.

                ---

A példaszóból a nép beszél,
De csak annak, a ki köztük él.

                ---

Mért bánt úgy némely írásfajta?
Egykor magam is kaptam rajta.
De ha gubóba fonódik a hernyó,
A zöld levél már néki nem jó.

                ---

Egy törvényt érts meg,
És ne sértsd meg;
Ez furcsa kor:
Nem szív kell néki, csak modor.

                  *

Illan a jó:
A modor kézzel fogható.

                ---

Hogy kedvez a szerencse,
Mi hasznát látja Pál?
Ha főtten esik a lencse,
Ő nála nincs kanál.

                ---

Ez a világ nem darakása,
Azért ne tátsd a szájadat.
Kemény falat nem egy akad
S kinek nincs foga, harapásra,
Az megfulad.

                ---

Mért szidod az üveget, hogy görbe?
Ne nézz olyan csúnyán a tükörbe!

                ---

A tenger szája habbal teli.
De azért a földet el nem nyeli.

                ---

Míg süt a nap, mozdúljatok,
Mert jön az éj, hol senki sem mozog.

                ---

Ne formáld a földet, meg van az formálva.
Mindent meggondolt a teremtés királya.
Koczkád el van vetve, kövesd, mire mutat,
Pályád meg van kezdve, csak te járd az utat.
Nem változtat azon sem aggság, se bánat,
Arra való csak: hogy sodrodból kirángat.

                ---

Ha panaszkodik a szegény:
Hogy hagyd, számára nincs remény -
Még mindig üdvhozó
Egy enyhe szó.

                ---

Panaszlod, hogy van ellenséged.
Hogy is legyen barátod néked,
Kinek, hogy ő ilyen s te más,
Örökös lelki furdalás?

                ---

Kél a nagy ember, mint a gomba, -
Jó, jó. - És hetykék! - Az se sért.
Tőlem ki-ki lehet goromba,
De csak is abban, mihez ért.

                ---

Oh ég, hogy érdemeltük ezt?
Az ökörszem is énekelni kezd!

                ---

Ellent ne mondj! Csak mind halálig
Hallgass, ha bolond prédikál.
Tudós is tudatlanná válik,
Ha tudatlannal szóba áll.

                ---

Sohase űlj tanácsot,
A jótét hova foly.
Dobd vízbe a kalácsod',
Megeszik valahol.

                ---

Mért jut a tétlen kéznek épen
Mind az a drága jó? -
Ha a jobb nem diszítné szépen,
A bal mire való?

                ---

A kelést; ha megszúrod
Nyilik s gyógyúl a seb:
A sz..., ha túrod.
Csak b.........

                  *

De erőszakkal gyúrhatod,
Hogy testet nyer meg alakot.
S mi lesz akkor? Izé...
Európai nyelven: Pisé.

                ---

Mint tenger dúl a szenvedély, de végűl
A földön rést sohsem hasít,
Ám partra veti örök nyereségűl
A költészet szép gyöngyeit.

                ---

«Külön jársz! Ez sokakat sért
S nem is épen bölcs dolog.» -
Nem írok én néktek tapsért,
Hanem hogy tanúljatok!

                ---

«Barátot bántsz meg ellenséget
Egyszerre! Ez nem bölcs dolog!»
Mit bánom ezt a nemzedéket?
Az unokákra gondolok.

                ---

Minden öreg ember Lear király.
A ki fegyvertársa volt,
Azt elvitte a halál.
A ki él, az néki holt,
Más vonzalmat s kapcsokat talál.
Az ifjúság meg magának él,
S nincsen abban értelem,
Ha az aggkor így beszél:
Jer és öregedj velem.

                ---

Ne kérkedj' bölcseséggel,
Jobb volna néked a szerénység.
Ifjú hibáid' alig követéd el,
Már új hibákba ejt a vénség.

                ---

Tűrd szívesen, ha az ifjú fecseg:
Mi új, az cseng. Mi régi, az recseg.

                ---

A vén bolonddal már ki gondol?
Mind olyan gomb, mely már nem gombol.

                ---

Beh furcsa különcz ez az emberiség!
Hiába vagy okos, hiába derék.
Puhúlj, légy nulla! - Ez nékik elég.

                ---

Nagy hírt hajhászva ne keress,
Kivált, ha alkonyúl már életed.
Csak légy egy századig hires,
S már alig lesz, ki emleget.

                ---

Nem kell nekem a nyavalyás portéka.
Gyógyúlj, aztán danolj, poéta!

                ---

Hogy mit beszél a szomszéd,
Eszemben nem forog.
Csak magammal egy volnék!
De hát ketten vagyok.
Minden cselekedetbe
Egy «itt» vagy «ott» vegyűl,
Az egyik elsietne,
Míg a másik leűl.

                  *

Ezen is egyre-másra
Segíteni lehet:
A tiszta fölfogásra
Jön bátor, fürge tett.
S ha el fogod szalasztni
A czélt véletlenűl,
Fogadd hálával azt, mi
Váratlan sikerűl.

                ---

A tömegben egy hibát leltem:
Hogy mihelyt kutya van a kertben,
Segédűl hív legott
Csalót vagy zsarnokot.

                ---

Nem nagy baj, ha butát beszélnek,[53]
S ha írnak is butát sokat.
Nem hal bele se test, se lélek,
Minden a régiben marad,
De hogy megtestesítve nézzék,
Mi félszeg, sokkal bajosabb,
Mert hol az észszel küzd az érzék,
Az ész a rab.

                  *

Kidobtam hát az országútra
A sokfejű bálványokat,
Pusztúljon Visnu, Bráma, Putra
Játszék, mint Klischnigg, majmokat.
Most rámijesztne Nilus felől
Még kutyafejű Isten is.
Eredjetek már szemem elől,
Szent Osyris és szent Izis!

                ---

A kommentálás szép dolog,
Én attól sohse fázom:
Mit ki nem magyarázhatok,
Azt belemagyarázom.

                ---

«Eszedben halhatatlanság jár;
Ha hiszesz benne, add okát már.»
Főok, hogy senki se
Bír élni nélküle.

                ---

Ha napszerű nem volna már a szem,
Nem látná meg a napot sohasem.
S ha nem lappangna bennünk égi szikra
Az isteni szép sohsem boldogitna.

                ---

Jól jársz, ha idején kívánsz
Egy csöndes fészket menhelyűl.
A zöldben addig jó a táncz,
A míg Fortúna hegedűl.

                ---

«Sohse felelsz ellenidnek,
Kik úgy megmartak?»
- Hát te szeretsz oly útra lépni,
Mit tele.......?

                ---

A varjat; mely környez,
Ne szidd káromkodván.
Mért is lettél rézgomb
Fönn a falu tornyán?

                ---

A rosszat csak magasztald bátran,
A siker biztos, bére nagy.
Felűl uszol a pocsolyádban
S a kontárok védszentje vagy.

                  *

De a jót szidni - csak kisértsd meg,
Egy darabig tűrik a csínyt.
De majd ha egyszer észre tértek,
Fölrúgnak érdemed szerint!

                ---

Mind e kutyát és bitangot
Elintézi más bitang.
Sohse bánd a kutyahangot,
Míg munkára hív harang.

                ---

A tiszta rím, barátaim,
Tetszést méltán arat,
De becsesebb, mint tiszta rím,
A tiszta gondolat.

                ---

Mért lettem royalista?
Az oka tiszta.
Mint költő úntam mind, mi korlát,
Szélnek eresztém a vitorlát.
Mit tettem, egymagam tevém meg,
Nem volt, kitől tanácsot kérjek,
Az öreg Fritzet követém:
Annak se kellett vélemény.

                ---

«Mesterhez soha sem fordúltam,
Szégyennek tartanám.
Én mindent magamtól tanúltam.» -
No, meg is látszik ám.

                ---

A hogy szeretnek
S gyűlölnek a nők,
Abban lehetnek
Mesterek ők.

De vélemény ha
Nőbe' vagyon,
Az bizony néha
Furcsa nagyon.