A lap feldolgozottságának foka

Részletek Mariska naplójából

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Részletek Mariska naplójából
szerző: Csáth Géza

       Aki Mariskát ismeri, nem fog csodálkozni, hogy mindig vágytam bepillantani abba a kis könyvbe, amit ő egy kis nagyzolással a "naplóm"-nak nevezett. Most pedig, hogy sikerült ezt a piros bőrkötésű izgató kis könyvet tőle ellopnom, abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy abból néhány részletet lemásoljak. Megismertetem magukkal Mariskát.

Röviden tehát:

Szép szőke haj, legújabb divatú frizurával. Nagy kék szemek. Őszibarack színű pufók orcák. Azután gyenge, finom kis toka, mely alatt a bőr színe egyszerre hófehér lesz. Nagyon jó termet, mely azonban ─ meg kell vallanom, ha Mariska meg is haragszik rám ─ nincsen a fejjel a Dürer mester szerinti kötelező szép 8:1 arányban; csak 7:1. Azért Mariskának a feje nem nagy, ezt ne gondolják. A bokái csak icipicit csámpásak. Cipőinek száma ─ saját bevallása szerint ─ 36, az én becslésem szerint: 37. Térdei a szakértő szemeinek is csak alig észrevehetően kacsáznak, ami némelyek szerint Mariska általános testi jóltápláltságának tudható be. A dolog ez a részlete homályos, mert Mariska erősen fűzi magát. Amit még el kell mondanom róla, az nem több, mint hogy: 1. Igen egyenesen jár. 2. Tizenhat éves. 3. Sokat és jól alszik.

De ez csak Mariska külseje? érdekes, ugye? Ha önök azt mondják, hogy kissé közönséges, Mariska megharagszik; megjárnák vele, mert harcias kis nő.

Halljuk Mariskát.


1905. márc. 2.

Ma elhatároztam, hogy naplót írok, mert a mamától kaptam ezt a könyvet, melybe mindennap beírom, hogy mi történt velem, és különben is tizenhat éves vagyok. Máma. A papától egy gyönyörű ruhát kaptam és a nagymamától egy gyűrűt és Blanka nénitől egy regényt, melyet Beniczkyné írt. Blanka néni azért vette meg nekem ezt a könyvet, mert tudja, hogy mennyire szeretem Beniczkynét. És voltunk sétálni, fölhúztam az új ruhát meg az új gyűrűt. A gimnazisták nagyon néztek engem és jöttek is utánunk. A papa morgott, hogy micsoda szemtelenség és jelentést tesz az igazgatóságnál, a mama azt mondta:

─ Ne bántsd őket, a lányod most megy majd az első bálra, és akkor szükség lesz táncosokra.

Mert a mama már éppen egy esztendeje megígérte, hogy a júniusi érettségi bálra elvisz. De még odáig négy hónap, azazhogy három és fél. Az idén tesz érettségit Markos Gyula. És ő lesz a leghűbb táncosom. Megígérte nekem. Nagyon jó fiú ez a Gyula, de szemtelen kissé, és nem szabad neki sokat megengedni, mert egy Donzsuán fajta. Ha kezet fogunk, alig akarja elengedni a kezemet, úgyhogy most már nem is nyújtom neki. Fáj az ifiúrnak, jól tudom, de nem bánom, miért járt azelőtt az Auer Irén után.

A mamának mégis igaza van, hogy nem kell komolyan venni az ilyen gyerekeket, mint a Gyula. Hiszen egész gyerek hozzám képest; én bizony tizennyolc-húsz éves koromra férjhez akarok menni s akkor még ő hol lesz; legfeljebb az első szigorlatnál, de valószínűleg a harmadik alapvizsgánál. Ezeket a vizsgadolgokat a papától tudom. De már nem írok többet.


1905. márc. 12.

A mama odajött reggel hozzám, mikor még az ágyban voltam, és végigtapogatott. Azt mondta, hogy túlságosan fejlett vagyok, és míder nélkül nem is szabad kijárnom az utcára. Ezt nem szeretem. Mert végre is csúnya vagyok én, hogy nem szabad magam természetes fűzetlenségemben mutogatni? Meg is mondtam a mamának, hogy manapság csak mesterlányok fűzik magukat, s bálra csak kis spitzmiedert tesznek föl az úri lányok, és hogy Fedák Sári se hord mídert, nekem pedig nincs rossz alakom, és sokkal jobb alakom van, mint akár az Auer Irénnek, akár a Kovács Ellának, akik szintén míder nélkül járnak. A mama azt mondja: De azok nem kövérek, mint te.

A mama nem századvégi lány, mert másképp tudná, hogy az a szép csak, ami kövér, gusztusos. S a férfiaknak csak az ilyen tetszik.


1905. május 20.

Ma nagy főfájásom volt, s egész nap igen gyönge voltam. Egész sápadt lett a piros arcom, s a szemeim alatt kék karikák sorakoztak. Egész nap olvastam. És háromszor megfésülködtem. Igen jól áll nekem a leodemerode; hogyha nem lennék olyan telt arcú, mindig ezt hordanám.


1905. május 24.

Már egészen jól vagyok. Ma sokáig voltunk a korzón, s a Gyula csatlakozott. Nem nyújtottam neki kezet, mert meg akartam büntetni. Igen kedves volt. Mindig engem nézett. Nem szeretem azokat a fiúkat, akik nem törődnek a lányokkal (és velem), ezeket utálom, gyűlölöm. Ilyen az én híres kuzinom, a Pali. Utálatos egy fiú; folyton a nőket ócsárolja; úgy beszél velem, mint egy alsóbb rendű lénnyel, csúfolja a feministákat és Beniczkynét; mikor valamit mondok, kinevet, és kijelentette, hogy túlságosan sokat eszem, meg hiú vagyok. Mondtam neki, hogy szeretném pofon ütni. ─ Mondom, Gyula igen kedves volt, és így a búcsúzásnál megkönyörültem rajta, és kezet nyújtottam neki. A mama este azt mondta, hogy a lánynak nem szabad mindjárt fölülni, ha egy férfi szépen beszél hozzá, és hogy a férfiakat mint ellenségeinket kell tekinteni, akiknek a várunkat csak megfelelő tisztességes föltételekkel adjuk föl. Minél erősebb ellenfelek vagyunk, a föltételek annál súlyosabbak; minden nőnek iparkodni kell erre. A legsúlyosabb föltételek pedig: a házasság és a papucs. Ah, hiszen természetes, hogy ha férjhez megyek, el is várom azt, hogy a férjem azt tegye, amit akarok.


1905. június 10.

Borzasztó! Gyula megbukott az érettségin. Kivel táncolok az érettségi bálon? Ki hoz nekem táncosokat? Emiatt ma sokat töprengtem, majdnem sírtam is, de a mama odajött hozzám és azt mondta, hogy egy csinos lány manapság mindig boldogul, és hogy bármilyen cinikusak és utálatosak a férfiak, bármennyire vonakodnak is a házasságtól és bármilyen nehezen ülnek is föl, könnyű őket elbolondítani, de emellett mondta szigorúan a mama:

─ A lány meg ne bolonduljon, mert akkor mindennek vége, és ülhet otthon a negyvenedik születésnapjáig.

Ma itt volt Pali, az unokatestvérem, és a rendesnél szívesebb volt hozzám; nem bosszantott és a tenyeremből olvasott, azt állította, hogy ehhez ért. De a kezemet sokáig szorongatta, és én azután nem engedtem. Azt ígérte, hogy eljön az érettségi bálra és táncol velem, mire azt mondtam a szemtelennek, hogy rá nincs szükségem, és hogy ne fáradjon. Ő mindjárt akart próbálni velem bosztonozni, de nem volt rajtam míder, és nem engedtem a derekamat megfogni. Pali pedig azt mondta, hogy csak akkor táncol velem, ha nem húzok mídert. És kérdezte a Pali, hogy csiklandós vagyok-e és csiklandozott, de én ráütöttem a kezére. A mama bejött, és nem szólt semmit; Pali cigarettára gyújtott és köhögött. Mikor azután a mama nem ment ki a szobából, hamarosan elkotródott az ifiúr. És a mama azt mondta, hogy Palinak ne nyújtsak kezet, ha találkozunk ezután, és legyek hideg. Este olvastam Beniczkynét.


1905. június 13.

Ma Gyulával találkoztam; csöppet se szomorú, hogy elbukott. Azt mondja, hogy azért őszre már az egyetemre megy. A főigazgató buktatta el, aki egy vén gazember Spassmacher, s akit majd a pótérettségi után fölrúg. Mondtam neki, hogy csak rúgja föl.

Elmondtam neki, hogy csipkedíszes pikéruhám lesz. Azt elfelejtettem megmondani, hogy a Walterné fog megfrizírozni (egy koronáért).

Azért Gyulának van botja (mert már mint ő mondja, nem gimnazista, és kávéházba is meg mindenhová mehet).


1905. június 19.

Fáradt vagyok, mint egy ló. Tegnap volt az érettségi bál. Igen szépen állt rajtam a ruha, és az arcomat érdekessé tette a frizura, melyen Walterné majd fél óráig dolgozott. (Teljesen a legújabb divat szerint.) A nyakam egy kicsit ki volt vágva, s ott, ahol a tokám alatt a bőröm barnás színű (egy kis karikában körül), fekete bársonyszalagot kötöttem, ami még annál jobban kitüntette a nyakam fehérségét.

Arra a barna karikára, a nyakamon körül ─ a tokám alatt ─ Pali azt mondta, hogy az piszok, és elnevezett retek bonbonnak. Még tavaly ősszel. Én azt mondtam, hogy nem retkes, és próbálja csak meg lemosni. Ő erre összenyálazta a nyakamat és dörgölte az ujjával ─ úgy, hogy majdnem vérzett ─ sokáig, és a nyakam csupa nyál volt, és a végin megcsókolta a nyakamat sokáig, meg az arcomat is. ─ Pfuj! Ha rágondolok, hogy engedtem és vissza is csókoltam. De akkor Palival igen jóban voltunk és leveleztünk is. ─ Most, ha ilyet merne tenni, olyat rúgnék rajta, hogy elesne, igen!!

A bál a ligetben volt. Egy komisz banda húzta. És én Gyulával kezdtem meg az első bálomat. Igen jól táncol, de a friss alatt már kissé szemtelen volt, mert a míderen felül fogott és erősen magához szorított.

Azután odajöttek a katonatisztek a bálba és bemutatkoztak nekem, és repültem velök a valcerben. Mert hiába, más egy főhadnagy, és más egy gimnazista, vagy érettségis (akinek szeptemberben pótérettségije lesz). A hosszú és elegáns Völgyes főhadnagy meg a széles vállú és szép bajszú Szederjessy százados igen sokat táncoltak velem, és még bemutattak nekem sok táncost, többnyire tiszteket.

11 órakor volt a szünet, és akkor megvacsoráztunk. Vacsora után megint a Gyulával táncoltam, aki nem szólt hozzám egy szót se. Én meg nem kérdeztem, hogy miért nem beszél, hiszen nem kívánhatja, hogy mindig vele ugráljak, hiszen ő úgyse számít. A tisztek azután még vagy fél óráig várattak magukra, mert ittak. Én azalatt az "érett ifjakkal" táncoltam. Nem sokat érnek, mondhatom!

De azután következett az első négyes. Völgyes főhadnagy rendezte és velem táncolta. Igen sok nevetséges dolgot mondott, de egy kicsit borszagú volt, amiből azt következtettem, hogy már „szalon-spicce” van. (Ezt a szalon-spiccet a Kertes Magdától tudom.)

Aztán volt polka. Én ezt a Szederjessy századossal táncoltam (aki éppen akkora, mint én). Ő már túl volt a szalon-spiccen, és emiatt történt a baj, hogy elcsúszott és hanyatt esett... én pedig rá!! Engem fölemeltek, ő pedig föltápászkodott; akkorára már a papa is itt volt és így szólt:

─ Micsoda ügyetlenség!

A százados pedig nagyon dühös lett, és azt mondta a papának:

─ Fogja be a száját!

Erre több tiszt is jött oda, én pedig a mamához mentem. Az apa pedig visszament az étterembe. Nem tudom, mi történt, a mama borzasztó izgatott volt, de azt láttam, hogy öt perc múlva a százados meg a papa együtt ittak egy asztalnál több tiszttel.

Én azután reggelig legtöbbet a Völgyes főhadnaggyal táncoltam. A második négyest is vele. Mama azt mondta, hogy ez nem illik. Ebben a dologban nem értek egyet a mamával. Mert beszéljen, aki amit akar, mégiscsak irigykedésből beszélnek; persze hogy irigykedik Bruchner Máli néni, mert Elzával nem táncol egy tiszt se, csak néhány rongyos gimnazista (többnyire hatodikosok).

A bálon nagyon sokan voltak. És fölírták a nevünket. Holnap jön az újságban: Telkes Mariska...

Reggel 4-kor mentünk haza fiákeron. És a papa tökrészeg volt (ezt a mamától tudom). Mikor otthagytuk a bálat, összecsókolózott a Szederjessy századossal, aki szintén tökrészeg volt.

Ma délben fél XII-kor ébredtem föl. A mama azt mondta, hogy a tisztekre ugyan nem lehet számítani, de jók, mert a lány ázsióját emelik.

*


(Mariska naplójában ezután semmi sincsen. ─ Szabadjon hinnem, hogy az ő bájos és elegáns előadását látva, a vidéki hírlapok szerkesztői saját érdekökben is sietni fognak, hogy e kiváló nőcskét szépirodalmi rovataik számára megnyerjék. ─ A másoló megígéri, hogy Mariska naplója ellen a jövőben, esetleg több alkalommal is el fogja követni a jogtalan eltulajdonítás és lemásolás bűntettét.)