Régi templom
| Régi templom szerző: Jakab Ödön |
Régi templom, romba dőlve,
Szomorún néz a hegyről le,
Mintha azon keseregne:
Minek van itt szégyenszemre!?
Bég oda lett minden róla:
Sem ablaka, sem ajtója,
Tetőzete porban hever,
Mint ledobott, megúnt teher.
A mi fala épen áll még,
Feketébb már, mint az árnyék,
Melyet, a nap ha ráhevít,
Magáról a földre terít.
Mitől is lett oly fekete?
Tán a sok bűn szennyezte be,
Mit hajdan, itt vezekelve,
Lerázott a hivők serge?
Nem tudom én, csak azt látom,
Hogy a régi templom már rom,
S hogy az idő, a mint telik,
Nem kegyelmez semminek itt!
Elborulok, elmerengek:
Hát én aztán mihez kezdjek?
Ha felgyűlnek rám az évek,
Hol keressek menedéket?
Gyönge porból vagyok én csak,
Formálva kis, szűk hajléknak,
Melyben, fényre alig szitva,
Lakik csak egy égi szikra.
S mit várjak én az időtől,
Ha mindent így rommá őröl,
Mint e nagy, szent boltozatot,
Hol maga az isten lakott!?