Rákóczi gyömrői beszéde

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Rákóczi gyömrői beszéde
szerző: II. Rákóczi Ferenc
Keletkezett 1705-ben

Nem tudom, vitézek, szívemnek fájdalmait jelentsem-e előttötök, vagy pedig méltó indignatióra s bosszúságra gerjesztett elmémet adjam előtökbe? Mert ugyanis, ha az elsőt szemlélem, nemdenem méltó-e keservességemet mindazok eleibe terjesztenem, kik velem együtt hazájok dicsőséges szabadsága mellett életeket felszentelvén s mindeneteket elhagyván zászlóim alá oly véggel gyüttek, hogy mindenikünknek mind az győzelem, mind az halál legyen? Nemdenem méltót mondottam? - mindazon istenes, dicsőséges resolutiójú vitézlő rendet hazám igyén szánakodó, zokogó szívvel szemlélvén, elfelejtettem az elmúlt keserves sorsaimat, s hallgatom éjjel-nappali fáradságaimat s veszedelmek között forgó állapotomat. És ha szintén eddig való szerencsés hadakozásainkat elő nem hozám is, elég okom lehet a panaszra, ígyünknek és becsületeteknek általatok esett csorbáját említvén. Tik voltatok azok a vitézek, az kik hazátokat velem együtt véres verítéktekkel s véretekkel ily régi szabadságához közelgető állapotjába helyheztettétek! S most közöttötök levő lágyszívű s az dicsőséges magyar nevet nem érdemlő elfajzottak által hírünket, nevünket, dicsőségünket csaknem ellapodtátok!lettem volna inkább oly szerencsés, és hazánk oltalma mellett veletek együtt gyarló testemet halomban rakattatam volna inkább, mintsem becstelenségteket okozó cselekedetetekrül - most élő, de csaknem eltemettetett vezéretek - emlékezném! Mit akarunk? Vér kerüléssel, harc kerüléssel s erősségek elhagyásával, egyszóval: szaladásal kívánjuk-é édes hazánkat megnyerni, magunknak nyugodalmat, maradékunknak megmaradást szerezni? Vagy gyalázatos és - bízvást mondhatom - hallhatatlan példátok után feleségünket, gyermkeinket s magunkat jobbágyságra vetnünk, és ennyi feláldozott magyar vért semmivé tennünk? Ó békéljetek inkább csalárd ellenségtekkel, kiknek igáját eképpen súlyosbítjátok, hogy én is - ily szerencsétlen hadi vezérnek nevét letevén - tengereken és pusztákon való bujdosásaimmal gyalázatban hagyatott életemet végezhessem! Terültessék el inkább - nem bánom - eleimnek dicsősége s az Rákóczi nevem, mintsem tovább ily gyalázatokkal terheltetett napjaimat sirathassam. Áldozzátok személyemet, s kezébe adjatok ellenségemnek, csak magatoknak s nemzetünknek szerezhessetek evvel szabadságot: örömmel megyek sötét tömlöcömben, kibül isten kiszabadított, s aztat követő gyász-theatromra vígan lépek, csak tudjam, hogy mindezekkel édes hazám s nemzetem boldogságát elnyerhetem! Engedjétek, keressem ellenségem fegyverét inkább, mintsem veletek együtt haldokló gyalázatos életet éljek! Vagy ha bennetek vagyon az magyar vér, hozzám, nem uratokhoz, de atyátokhoz, társotokhoz, véretekhez való szeretet, bosszuljátok gyalázatunkat azon hazánk áruló büntetésével, az kik nemzetünknek s mindnyájunknak becsületit gyászban öltöztették! Magatok pedig, ó fiaim, ó társaim, segítsétek magatok boldogulására való igyekezetimet, vigasztaljátok elkeseredett szívemet, hogy veletek élet s halál között kereshessem - oly szívvel, az mint kezdtem - hazám, mindnyájunk boldogulásira célozó igyekezetemet!

Nem kívánok birodalmat, nem kincset tületek, s nem egyebet: az igaz bátor magyar szívet, hogy az magaméval öszvekapcsolván, veletek éljek és haljak!