Quia multum amavi

Quia multum amavi szerző: Oscar Wilde, fordító: Kosztolányi Dezső

Mikor először fogja a kezébe
az ifjú és megindult áldozár
s eszi a kenyeret, amely a Béke
és issza a bort, nem olyan sovár,

nem oly ájult-boldog, mint volt a lelkem,
mikor megláttalak téged szivem
s egész éjjel lábadnál térdepeltem,
mig meg nem untad bálványzó hitem.

Jaj, hogyha nem szeretsz ily szörnyű módon
e vad-vidám nyaramba, tovaszáll
ősrégi bánatom és nem vívódom,
a Kín Házába nem leszek lakáj.

De bár a sápadt vád kísér ma, imhol
boldog vagyok, éltem csodája ez,
szerettelek téged s kék napjaimból,
melyek letűnnek majd, kék zsálya lesz.