Q, a pszichofizikai pfenomén a kipszámíthatatlan hiperpszikológia pszenzációs pszamárságairól

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Q, a pszichofizikai pfenomén a kipszámíthatatlan hiperpszikológia pszenzációs pszamárságairól létrehozása
szerző: Stephen Leacock, fordító: Karinthy Frigyes
(„Q”. A Psychic Pstory of the Psupernatural)

Még csak remélni sincs módomban, hogy olvasóim közül bárki is elhiszi ezt a történetet, aminek szemtanúja voltam, sőt pszemtanúja. Ha visszanézek rá, magam is alig tudom már elhinni. De a történet oly rendkívüli, s oly megdöbbentő fényt vet egy természetfölötti életformával való közlekedésünk lehetőségére, hogy úgy érzem, nincs jogom elhallgatni a nyilvánosság előtt.

Annerly barátomat látogattam volt meg lakásán. Szombaton volt, október 31-én. Azért emlékszem oly jól erre a napra, mert elseje volt, és tíz schillinget kaptam. Az összegre is pontosan emlékszem, véletlenül zsebre tettem éppen, még a zsebre is emlékszem, amelybe betettem, s arra is, hogy a többi zsebemben nem volt pénz. Ezt határozottan tudom, nem fér hozzá kétség.

Darabig szótlanul szivarozva ültünk egymással szemben.

Ekkor hirtelen felém fordult.

- Hisz ön természetfölötti erőkben?

Összerázkódtam, mintha fejbe vágtak volna.

Abban a pillanatban ugyanis, amikor Annerly felém fordult, éppen valami egészen másra gondoltam. Lehet, hogy tévedek, de a tényben, hogy éppen abban a pillanatban fordult hozzám ezzel a kérdéssel, amikor valami egészen másra gondoltam, meglepő egyidejűség érzete döbbentett meg.

Egy pillanatig nem is tudtam felelni.

- Arra gondolok - folytatta Annerly -, vajon hisz-e az elhaltak fantoplazmájában?

- Fantoplazma? - ismételtem.

- Igen, fantoplazma, ha úgy tetszik, vagy ektoasztrál, ha úgy tetszik, vagy ideoplasztikus transzmanifesztáció, vagy mondjuk ki egészen kereken, pszichofanto-plasztikus fenomén.

Ránéztem Annerlyre, és az a borzongató sejtelem alakult ki bennem, hogy odafigyelek arra, amit mond. Éreztem rajta, hogy az utóbbi két vagy három hónap tapasztalatai és eseményei, mióta ismerem őt, gyökerében változtatták meg egész lényét.

Csodálkoztam, hogy még soha nem jutott eszembe megkérdezni magamtól, hogy lehet az, hogy az alig ötvenéves embernek haja máris őszbe csavarodott. Valami szörnyű titok lappang ennek az embernek az életében.

Nem folytathattam a gondolatmenetet, mert Annerly újból megszólalt:

- Ma éjszaka láttam Q-t - mondta.

- Szent Isten! - kiáltottam. Sejtelmem sem volt róla, ki lehet az a Q, de kimondhatatlan rémület lepett meg arra gondolva, hogy Annerly látta őt. Az én nyugodt, szabályos életemben nem történhetett volna meg ilyesmi.

- Igen - folytatta Annerly -, láttam Q-t, s olyan világosan, mintha előttem állt volna, de talán jobban meg fog érteni, ha elmondom Q-val való régi viszonyomat, ebből módja lesz megítélni a jelenlegi helyzetet is.

Annerly a kandallóhoz húzta a székét, pipára gyújtott, s így folytatta:

- Abban az időben Q Anglia délkeleti részén lakott, nem messze egy kis várostól, amelyet X-nek fogok nevezni. Jegyben járt egy szép és előkelő leánnyal, akit rövidség kedvéért M betűvel jelölök meg.

Alig fogott bele Annerly a történetbe, máris azon vettem észre magam, hogy megfeszített figyelemmel követem szavait. Tisztában voltam vele, hogy nem közönséges események azok, amiket hallani fogok. Mindjárt gyanítottam, hogy Q és M betű nem valódi nevei az ő boldogtalan ismerőseinek, hanem tulajdonképpen csak az ábécé két betűje oly célból kiválogatva, hogy elleplezzen két valódi nevet. Magamban még ezen az ügyes trükkön álmélkodtam, midőn Annerly máris folytatta elbeszélését:

- Amikor Q és É (én) megismerkedtünk, abban az időben volt neki egy kedvenc kutyája, akit, ha mindenáron meg kell neveznem, nevezzük Z-nek. Ez a kutya mindenüvé követte őt, amikor X-ből kisétált vagy oda visszatért. Rendesen előbb szokott visszatérni, mielőtt kisétált.

- Csodálatos - ismételtem gépiesen.

Csupa fül voltam.

- Nos - folytatta Annerly -, Q és M kisasszony, mint említettem, esküvő előtt állottak. Már minden el volt rendezve, és pontosan hat hónappal és négy nappal a kijelölt esküvő előtt (azért emlékszem ilyen pontosan, mert az időpontnak ez a különös összeesése már akkor meglepett) egy este Q meglátogatott engem lakásomon. Nagyon levertnek és szomorúnak látszott. Kérdésemre kitérően annyit felelt, hogy közeledő halálát érzi. Sajátságos jelet kapott az előző este. Miss M-mel ültek együtt, a fiatal hölgy lakásának verandáján. És akkor egész határozottan felismerni vélte kutyájának, R-nek körvonalait, a rosszul világított útra vetítve.

- Pardon, egy pillanatra - szakítottam félbe -, mintha az előbb Z-nek nevezte volna a kutyát.

Annerly összehúzta szemöldökét, mint aki csaknem elárulta magát.

- Úgy van - mondta aztán -, Z vagy pontosabban ZR, miután Q-nak szokása, hogy néha R-nek, néha pedig Z-nek szólította. Nos tehát, a vetület vagy ektoplazma elhaladt előttük, olyan élesen, hogy Miss M esküdni mert volna, miszerint magát a kutyát vélte látni. A házzal szemben kicsit ferdén a phantasma egy pillanatra megállt, és farkát csóválta. Majd tovább futott, s hirtelen eltűnt egy kőház sarokszöglete mögött, mintha csak a téglák takarták volna el. A dolgot az tette megfoghatatlanul rejtélyessé, hogy M kisasszony édesanyja, aki egyik szemére vak, a másik szemével látta a kutyát.

Annerly egy pillanatra tűnődve elhallgatott. Nem mertem közbeszólni.

- Ezt a különös esetet Q közelgő halálának figyelmeztetéseként vette. Természetesen mindent elkövettem, hogy megnyugtassam őt, de hiába. Hirtelen felállt, megrázta a kezemet, s magamra hagyott, mint aki meg van győződve róla, hogy nem éri meg a reggelt.

- Szörnyű - leheltem suttogva -, és még azon az éjjelen meghalt?

- Nem halt meg - nézett rám Annerly jelentősen. - Hiszen éppen ez a megfoghatatlan.

- Beszéljen - nógattam.

- Másnap reggel felkelt, mint rendesen, gondosan felöltözött, egyetlen ruhadarabjáról sem feledkezve meg, s a megszokott órában megjelent hivatalában. Később elmondta nekem, hogy azért emlékezett erre a körülményre ilyen élesen, mert a legközelebbi utat választotta hivatalba menet, amin addig is járni szokott, ahelyett, hogy az ellenkező irányba indult volna el.

- Pardon egy percre - vetettem közbe -, történt valami rendkívüli ezen a napon?

- Vártam ezt a kérdést - bólintott Annerly -, de amennyire én tudom, semmi figyelemre méltó nem történt. Úgy, mint rendesen, hazajött a hivatalból, megebédelt, látszólag úgy, mint máskor, este pedig vacsora után azonnal lefeküdt, azzal, hogy némi álmosságot érez, de semmi egyebet. Mostohaanyja, akivel együtt élt, később elmondta nekem, hogy egész éjszaka hallotta lélegzetvételét a szomszéd szobából.

- És azon az éjszakán meghalt? - kérdeztem én visszafojtott lélegzettel.

- Nem - válaszolt Annerly tűnődve -, nem halt meg. Másnap reggel felkelt, mint rendesen, azzal a különbséggel, hogy az álmosság érzése látszólag megszűnt, s hogy lélegzetvétele attól a perctől fogva, hogy elment hazulról, már nem volt hallható a szomszéd szobából.

Annerly ismét elhallgatott. Nem mertem zavarni kérdésekkel, attól tartva, hogy gondolatmenetében megzavarom. Ebben az időben különben sem voltunk még olyan bizalmas viszonyban, hogy ilyesmit megengedhettem volna magamnak.

- Nos tehát - folytatta Annerly -, Q e naptól fogva rendszeresen tovább járt hivatalába. Amennyire az adatokból megállapíthatom, semmi nem történt sem a viselkedésében, sem a környezetében, ami arra engedett volna következtetni, hogy valami különös végzetesség lebeg a feje fölött. M kisasszonyt is rendszeresen látogatta, és házasságuk órája úgyszólván napról napra közeledett.

- Napról napra - ismételtem álmélkodva.

- Igen, napról napra. Ebben az időben csak ritkán láttam őt. De két héttel az esküvő előtt egy napon találkoztam vele az utcán. Egy pillanatra úgy tett, mintha meg akarna állni, mosolygott, megemelte kalapját, és tovább sietett.

- Pardon, egy pillanatra - vetettem közbe -, megenged egy kérdést, ami talán jelentéktelennek látszik, de a sorrend nagyon érdekel. Hogy volt ez a dolog: előbb emelte meg a kalapját, és aztán mosolygott, vagy pedig már előbb mosolygott, és aztán emelte meg a kalapját, tehát úgyszólván a kalapjába mosolygott?

- A kérdés nagyon helyénvaló - mondta Annerly -, és módomban van tökéletes pontossággal megállapítani, hogy előbb mosolygott, mosolyogva megállt, megemelte a kalapját, azután megint visszatette a fejére, de akkor már nem állt... Akárhogy is történt, a dolog lényege az, hogy az erre előkészített napon Q-nak és M kisasszonynak az esküvője időszerűvé vált.

- Lehetetlen - kiáltottam -, no és ha jól sejtem, közös esküvőről volt szó?

- Igen - mondta Annerly -, mindketten ugyanabban az időben esküdtek meg egymással. Az esküvő után Q és Q-né őnagysága...

- Q és Q-né őnagysága... - ismételtem elhűlve.

- Úgy van... Q és Q-né őnagysága - mert M kisasszony felvette Q nevét - elhagyták Angliát, és Ausztráliába mentek, ahová Q-t hivatalból beosztották.

- Pardon, egy pillanatra - vetettem közbe -, egész tisztán szeretnék látni. Előzően is szándékuk volt Ausztráliában megtelepedni?

- Igen, és ezt abban az időben mindenki természetesnek találta. Én magam láttam őket a gőzösön, még kezet is szorítottam Q-val, és határozottan emlékszem rá, hogy kézszorítás közben egészen közel álltam hozzá, legfeljebb negyedméternyire.

- Helyes - mondottam -, és azóta hallott róluk valamit?

- Nos tehát - válaszolta Annerly -, éppen ez az. A dologban végig megmaradt az a sajátos titokzatosság, ami az egész történetet elejétől fogva jellemzi. Ma négy éve annak, hogy Q és neje Ausztráliába utaztak. Eleinte rendszeresen hallottam róluk, és havonta két levelet váltottunk. A helyzet váratlanul megváltozott. Már csak egy levelet kaptam havonta, majd félévenként kettőt, majd évenként csak egyet. Egészen tegnapig semmit sem hallottam Q-ról és nejéről, másfél év óta.

Idegeim végső megfeszítésével, lélegzet-visszafojtva figyeltem.

- Tegnap este - mondotta Annerly, nyugodtan és határozottan - Q vagy inkább egy manifesztációja megjelent ebben a szobában. Valami különös, mondhatnám fájdalmas szomorúság lebegett egész lényén. Néhány taglejtést tett, amiket nem értettem, majd lassú mozdulattal nadrágzsebébe nyúlt, és azoknak a bélését kifordította. Én, megdermedve a varázslattól, hangot sem tudtam adni, s minden erőmmel igyekeztem megérteni szándékát. Hirtelen az asztráltest az asztal felé fordul, ceruzát emel fel, s a következő szavakat írja egy szelet papírra: "Szúrj le két lepedőt, őrült sürgős, estére kell."

Annerly elhallgatott. Mindketten gondolatokba merülve ültünk néhány percig.

- És hogy magyarázza ön Q ideoplazmájának szavait?

- Azt hiszem - folytatta vontatottan -, megfejtettem a magyarázatot. Q, aki nyilván meghalt, vizuálni, illetve materializálni akarta azt a tényt, hogy a deatomizált ideoplazma sóherizálódott materialice, és hogy a két lepedő, ami alatt két tízdollárost szokott érteni életében, sürgősen szükséges az ektoplazmatizálódás kiegészítésére.

- No és - kérdeztem én megdöbbenve azon az ösztönös megérzésen, amivel Annerly a pszichikus világ rejtelmeibe belelátott -, hogy fogja ezt a dolgot megvalósítani?

Szemem közé nézett.

- Az a tervem - mondta -, hogy egy vakmerő kísérletet tegyek, ami ha sikerül, eddig még ki nem próbált összeköttetést teremthet köztünk és a szellemek világa között. Két tízdollárost ideteszek az asztal szélére, és itt hagyom reggelig. Ha reggelre eltűnik, tudni fogom, hogy Q-nak sikerült deasztralizálni magát, és magához vette az összeget. Éppen kérdezni is akartam az imént, nincs magánál véletlenül tíz dollár? Nálam, sajnos, véletlenül csak aprópénz van.

A megfoghatatlan jelenségek ilyen váratlan összeesése szerencsés alkalomnak látszott újabb láncszemet adni a körülmények összejátszásához. Röviden szólva: éppen nálam volt egyheti fizetésem.

- Szerencsémre módom van segítségére lenni a kísérletben.

Átnyújtottam a pénzt.

Annerly láthatóan örült ennek a szerencsés fordulatnak. Csakhamar megcsináltuk a kísérlet előkészületeit.

A szoba közepére húztuk az asztalt oly módon, hogy az nem érintkezhetett a többi bútorral. A székeket gondosan a falak körül helyeztük el, úgy, hogy kettő ne kerüljön ugyanarra a helyre, hanem legfeljebb egymás mellett álljanak, míg a képek és tapéták teljesen ugyanabban a helyzetben maradtak. A tapétákra különösen vigyáztunk, sehol nem szedtük le őket a falról, valamint az ablaküveget se szedtük ki. Mikor már minden megvolt, a két bankjegyet az asztal szélére fektettük, ügyelve, hogy azoknak egyik fele lelógjon az asztal széléről, ilyenformán a két papírlapot úgyszólván csak a másik fele tartotta az asztalhoz. Jó éjt kívántam Annerlynek, és hazamentem, lázban borzongva az izgalomtól.

Az olvasó elképzelheti lelkiállapotomat, amivel a kísérlet eredményét vártam. Ezen az éjszakán alig tudtam lehunyni a szemem, bár legjobb tudomásom szerint az előkészületeket gondosan ejtettük meg, mégsem voltam bizonyos, hogy sikerülni fog, hiszen nem tudhattam, hogy pillanatnyi lelkiállapotom alkalmas-e az asztrál-összeköttetés kivitelére.

Ez irányú aggodalmam fölöslegesnek bizonyult. Az események csakhamar megmutatták, hogy jó médium vagyok, vagy hogy érthetőbben fejezzem ki magam, a transzcendentális metapszichózis, mely effajta lelki kísérleteknél elsőrangú szerepet játszik, megfelelt a várakozásnak.

Reggel Annerly izgalomtól feldúlt arccal rontott be szobámba.

- Óriási, óriási! - kiáltott hangosan. - Teljes siker! A pénz eltűnt! Közvetlen dohányoplasztikai összeköttetésben vagyunk Q-val.

Nem kell ecsetelni a túlvilági boldogság borzongását, ami átfutott rajtam. Egész nap és a következő napokon valami különös emelkedettséggel töltött el, hogy összeköttetésben vagyok Q-val.

Csak az alkalmat vártam, hogy ezt az összeköttetést megerősítsük.

A következő este meghozta ezt is. A késői órákban Annerly telefonon hívott fel.

- Azonnal jöjjön át a lakásomra - mondta izgatottan, - Q fantogramja hajlandó közlekedni velünk.

Lélekszakadva siettem át, alig lihegtem, mikor a szobába értem.

- Q megint itt volt - mondta Annerly -, nagyon szomorúnak látszik. A vetülete itt állt a szobában, és betűket írt az előre elkészített papírszeletre, de a kuszált szavakból csak a "lepedő" szót tudtam kihámozni.

- Nem gondolja - mondtam én -, hogy Q-nak okai vannak rá újabb két bankjegyet kérni tőlünk?

- Óriási! - kiáltott lelkesen Annerly. - Azt hiszem, ráhibázott! Mindenesetre megpróbálhatjuk, legfeljebb nem sikerül.

Ezen az éjszakán ismét két tízdollárosomat helyeztük el az asztalon, a bútorokat ugyanazon féltő gonddal helyezve el, mint az első alkalomkor.

Ezúttal annyira nyugtalanított lelki készségem alkalmasságának kérdése, hogy minden erőmet össze kellett szedni, nehogy megzavarjam a készülő asztráltünemény lefolyását. Az eredmény azt mutatta, hogy ismét jó médium voltam. Kísérletünk ragyogóan sikerült. A két bankjegy reggelre eltűnt.

Ezután két hónapig folytattuk ez irányú kísérleteinket, néha Annerly hagyott kint pénzt, ahogy nekem elmesélte, nem is jelentéktelen összegeket, és a fantazma pontosan elvitte az éjszaka folyamán. Annerly, a tudományos becsületesség rajongója gyanánt, természetesen csak olyankor hajtotta végre egyedül ezeket a kísérleteket, mikor teljességgel lehetetlenség volt engem felhajszolnia, hogy ellenőrizzem.

Máskor telefonüzenete egészen röviden hangzott: "Q itt van", ennyi volt csak - vagy egy sürgöny: "Q-nak pénz kell, hozza át, amennyi van magánál, egy krajcárral sem többet."

A magam részéről nagyon szerettem volna kísérleteinek eredményét nyilvánosságra hozni, vagy legalább a Society of Psychical Researchöt értesíteni, abban a büszke tudatban, hogy talán hogy talán soha nem sikerült még a tudomány s a pszichoasztrikus, vagy egyszerűbben, pszeudoeterikus ezotéria kontaktusát ily mértékben megközelíteni. Legalábbis úgy látszik, mi voltunk az elsők, akiknek sikerült közvetlenül, sőt mondhatnám megfontolás nélkül, pénzt utalni át a negyedik dimenzióba. Másoknak közvetítő médiumra volt szükségük, vagy legalábbis elő kellett fizetni valamilyen spiritiszta folyóiratra, hogy ugyanezt az eredményt elérjék. Szerettem volna ennek a módszernek nyilvánosságra hozatalával használatára válni a nagyközönségnek, hogy példámon okuljanak.

Annerlyt azonban, mint valódi kutatót, nem érdekelte a nyilvánosság. Engem is lebeszélt tervemről, azzal a megokolással, hogy Q-val való összeköttetésünket megzavarhatná.

Mintegy három hónappal első ezoterpszicho-asztrálpump kísérleteink után történt, hogy ezek a kísérletek elérték legmagasabb pontjukat - oly rejtelmes formában, hogy még ma is hideg verejték lepi el homlokom, ha eszembe jut.

Egy délután Annerly személyesen keresett fel. Idegesnek látszott. - E pillanatban kaptam közlést Q-tól - válaszolt kérdő tekintetemre -, amelyet képtelen vagyok felfogni. Amennyire meg tudom ítélni a dolgot, Q több más asztráltesttel lépett összeköttetésbe, s őket is rá akarja venni, hogy munkánkban részt vegyenek. Olyan társaságfélét akar összehívni, amelyben többen vesznek részt, vagy mondjuk részvényt, hogy ezek aztán teljes összhangban működjenek velünk a két dimenzió közti szorosabb kötelék létrehozásában. Amennyire szavaiból ki tudom venni, ő úgy gondolja, hogy a dolog pénzügyi részét mi vállalnánk, ők ezzel szemben inkább a szellemi vezetést látnák el.

Elképzelheti az olvasó, mennyire felizgatott a dolgok ilyetén alakulása.

- Q úgy gondolja a dolgot, hogy tegyük pénzzé minden vagyonunkat, közvetítsük át az összeget, esetleg lombardírozva, mire ő rögtön összehívná az asztrálfantazmák testületi közgyűlését. Azt hiszem - tette hozzá elgondolkodva -, ez esetben az asztrálfantazma meghatározás helyett használhatnánk az asztrálfantoid kifejezést.

A három hónapi együttműködés annyira kiélesítette hetedik érzékemet, hogy Annerly szavait rögtön megértettem.

Elhatároztuk, hogy még azon az éjszakán megkezdjük az újabb kísérletet.

Vagyonom, sajnos, nem sok volt ebben az időben. Szerencsére atyám letétjéből volt még ötszáz dollárom a bankban, amit néhány óra alatt realizálni lehetett. Csak attól féltem, hogy kevés lesz a fantoidok összehozására.

A pénzt bankjegyekben és aranyban vittem el Annerlyhez, ahol az egészet letettük az asztal szélére. Szerencsére Annerlynél nagyobb összeg volt, amit azonban csak akkor volt hajlandó az enyém mellé helyezni, miután én hátat fordítva eltávolodtam onnan, nehogy lóvéplasztikai perszonifikációnk, ahogy ő mondta, dematerizálja az ektofenoménokat.

Előkészületeinket ezúttal kivételes gonddal ejtettük meg. Annerly szokatlanul vidám volt, én, bevallom, kissé ideges voltam, nagyon féltem a balsikertől. Annerly utasítására levettem a cipőmet, és harisnyában mentem ki az előszobába, míg ő a szenesküblit fejjel lefelé fordította, és a papírkosárra egy vizes törülközőt borított, oly módon, hogy csak a vége ért le a földre.

Ezután kísérteties hangon kiszólt nekem, hogy csak menjek haza. Szerettem volna a kezét megszorítani, vagy legalább a cipőmet felhúzni, de már nem lehetett, mert úgy látszik, a manifesztáció kezdetét vette.

Másnap reggel, kissé meghűlve a mezítláb való járástól, izgatottan várakoztam ágyamban. Kilencet ütött, aztán tízet ütött, aztán tizenegyet, de nem történt semmi. Ekkor, tele aggodalommal, lakására siettem.

Ki írhatná le meglepetésemet, midőn arról kellett értesülnöm, hogy Annerly nyomtalanul eltűnt. Eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Talán valami végzetes hibát követtünk el az előkészületekben, nem voltunk elég óvatosak - ki tudná megmondani. Tény az, hogy Annerlyről a szálloda portása is csak annyit tudott, hogy a számláját nem fizette ki, és nem tudja, melyik városból való. Elnyelte a negyedik dimenzió a pénzzel együtt, melynek dematerializálódásán annyit fáradozott.

Eltűnésének tényére megdönthetetlen bizonyítékaim vannak. A szálloda portása szerint négy hónappal tartozott, s még ideje sem volt, hogy ezt elrendezze, amit csak egy hirtelen, úgyszólván pillanatok alatt beállott devizualizálódás tehet érthetővé.

Hosszú ideig az attól való félelmem akadályozott meg a dolog nyilvánosságra hozatalában, hogy halálának közvetve talán én is oka voltam.

Egészen mostanáig nem is mertem megkockáztatni, hogy a dologról beszéljek. Most, hogy jegyzeteimet megtaláltam, e jegyzetek hitelessége ad bátorságot, hogy Annerlyről, az okkult tudományok vértanújáról megemlékezzem, és szembeállítsam őt a gyáva előítélet kishitűivel, mint az ő rajongó vallásának eleven igazolását.

Egyébként pedig, mit mondjak még, a cipőm sem került meg, soha többé.